Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA - Szentek ünnepei

Szent Zoerard András és Benedek remeték
Ünnepe: július 17

Istenhez menni. Kilépni a mindennapok forgatagából, elcsendesedni. A remeték különös módon élik meg ezt az elvonulást a magányban. Nekünk is meg kell találnunk életünkben a csendnek a helyét és idejét, hogy Jézus felüdíthessen és megerősíthessen minket. 

A remeteség távol áll a mai embertől. A remete elvonulva a világtól egyedül Istennek él. Pedig mindannyiunknak szüksége van valamilyen szinten remeteségre. Városban pusztai magányod, fogalmaz Carlo Caretto. Szeretnénk megtalálni a csend helyét lehetőségét életünkben, hogy meghalljuk Isten szavát, és aszerint cselekedjünk.

   Lengyel származású magyarországi remeték. Andrásnak a másik neve Zoerárd (Szórád). A XI. században Szent István uralkodása alatt jöttek Magyarországra, s a Nyitra melletti Zoborhegyi bencés apátság tagjai lettek. A monostor apátja engedélyével a Zoborhegy egyik barlangjában remete életet kezdtek, majd a nagyobb magány után vágyódva a Vág folyó melletti Szkalkára mentek, ahol András meghalt. Benedek még három évig remetéskedett itt egyedül, amikor rablók megölték és a Vág vizébe dobták. Nyitrán Szent Emmerán vértanú templomában temették el, András holtteste mellé. Szent László király idején, 1083. július 17-én avatták őket szentté.

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség