Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA - Szentek ünnepei

Szűz Mária szent neve
Ünnepe: szeptember 12

     Miért szeretjük Máriát?
Elmélkedés P. Szeghy Ernő OCD atyától 1939-ből.

XIV. Lajos, Franciaország királya igen magasztosan fogta fel saját
méltóságát, s hogy uralkodói tekintélyén soha a legkisebb csorba se
essék, a legbonyolultabb etikettel vette körül saját személyét. A
királynak - így gondolkodott - mint népével szemben Isten helyettesének,
minden cselekedete jelentõs, minden mozdulata fontos, s még mindennapi
életének apró mozzanatain is tisztelettel csüng nemzetének szeme. Ezért
voltak nála, például még a reggeli fölkelés és az esti lefekvés is
fényes szertartások, melyeken ünnepi díszben vett részt az egész udvar.
      De ha ennek a fölfogásnak volt értelme egy földi királynál, mit
mondjunk Jézus Krisztusról, a királyok királyáról? Mennyivel inkább
jelentõs Õnála minden szó, minden tett, s életének minden mozzanata! Õ
mondta: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet; aki engem követ, nem
jár sötétségben, hanem nála lesz az élet világossága." Hiszen az
életszentség sem egyéb, mint Krisztus Urunknak mindenben való hûséges
követése. Mivel pedig, bár "külsejében úgy találtatott, mint ember",
vagyis a bûnt kivéve minden ízében olyan volt, mint mi: ugyanakkor Isten
is volt, s következõleg  még csecsemõ korában is mintaképül szolgál.
Gõgicsélését, mosolyát, mozdulatait és elsõ szavait akkor ugyan még nem
az emberi értelem irányította, de megtette ezt helyette istensége. Õ
mindig Mesterünk volt; mikor nem tanított szóval, tanított példájával,
viselkedésével, s tette ezt a földi életének elsõ pillanatától kezdve.
      A kisded Jézus tökéletesen úgy viselkedett, mint egészséges emberi
csecsemõ, azzal a különbséggel, hogy míg ez utóbbiaknál gyakran
mutatkoznak a leendõ jellemhibák csírái, Õnála ilyesminek nyoma sem
volt. Kimondhatatlanul kedves csöppségnek kellett lennie.
      Most már ennek a csöpségnek elsõ tanítása a Mária-szeretet.
      Eltekintve attól, hogy kilenc hónap alatt Szûzanya vérébõl alakult
életképessé, belefeküdt karjaiba, s engedte, hogy azt tegyen Vele, amit
akar. Mária pedig bepólyázta Õt, lekötötte kis karjait és lábait,
lefektette, vagy vitte, hordozta, merre neki tetszett; a templomba
bemutatásra, majd meg Egyiptomba futva Heródes elõl. Íme teljesen
ráhagyatkozik Máriára. És bölcsen teszi, mert hiszen azokon a kis
lábakon még nem tud megállni, még kevésbé futni; azok a kis kezek még
szintén tehetetlenek. Legjobb Neki Mária karjaiban, az õ fátyla alatt.
Annak végtelenül gyengéd anyai szeretete virraszt fölötte és gondoskodik
minden szükségletérõl. Sohasem volt még trónörökösnek olyan fényes
bölcsõje, mint Mária karjai, soha oly gondos, szeretõ anyja, mint õ.
      Amíg a gyermekben az értelem nem érvényesül, viselkedését az emberi
ösztön irányítja, ez pedig elsõsorban szenvedélyes ragaszkodásban
nyilvánul meg az iránt, akitõl mindennapi táplálékát kapja. A csecsemõ
Jézus tehát szenvedélyesen szerette édesanyját, s mikor ajkait
rátapasztotta annak szûzi keblére, kimondhatatlan élvezettel szívta
magába éltetõ anyatejét, s mikor abból eleget kapott, édesen mosolygott
reá. Késõbb pedig, mint karon ülõ gyermek, már csókjait és öleléseit is
viszonozta, s csak az õ közelében érezte jól magát.
      Jézus azonban bizonyára igen korán kezdte használni emberi értelmét, s
így édesanyjához való viszonya hamarosan újabb, amennyiben mint jó
gyermek, szülõjét nemcsak forrón szerette, hanem tisztelte is.
Engedelmeskedett neki mindenben és föltétlenül, készségesen és örömmel.
Szóval elkezdõdött nála a Mária-tisztelet. Csupán egyetlen-egyszer, 12
éves korában érezteti édesanyjával, hogy van egy nálanál is felettesebb
hatósága; hogy Mennyei Atyjának még inkább tartozik engedelmességgel. De
miután ily módon egy pillanatra kicsillantotta Istenségét; miután
megértette vele, hogy lesz majd idõ, amikor el kell õt hagynia, miután
kissé rávetítette a Kálvária keresztjének árnyékát: "hazatért velük
Nazáretbe és engedelmeskedett nekik". A Mária-tisztelet tehát Õnála
második helyen áll: az elsõség a Mennyei Atyját illeti, de azért ez a
másodrangú érzelem olyan mérhetetlen fontosságú az Õ szemében, hogy
eltekintve attól a háromnapi kivételtõl, életének harminc esztendejét
ennek szenteli.
      Igen, ismételjük, Jézus Krisztus, a világ világossága, az Út, az
Igazság, az Élet, harminc esztendõn át tanít bennünket Mária-szeretetre
és Mária-tiszteletre.
      Kell-e még ezek után azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy miért
szeretjük Máriát?
      Azonban azt is kutathatjuk, vajon a mi Mária-szeretetünk és
tiszteletünk pusztán elméleti, valami általános elgondoláson alapul-e?
Csupán azért kell-e õt szeretnünk és tisztelnünk, mert a mi drága
Üdvözítõnket hozta a világra, szoptatta, ápolta és nevelte? Hiszen igaz,
ez a végtelenül nagy jótétemény is elegendõ volna ahhoz, hogy
kimondhatatlanul hálás érzelemmel gondoljunk rá; szeressük, mint
legnagyobb jótevõnket és hódoljunk neki, mint a világ Ura és Megváltója
édesanyjának. Azonban ezen felül még sokkal bensõbb, gyöngédebb, sõt
egyéni kapcsolatok léteznek közötte és közöttünk.
      Mária mindazt, amit Jézussal tett, megtette és megteszi velünk is:
külön-külön mindegyikünkkel. A szó legszorosabb értelmében édesanyánk,
ki bennünket természetfölötti életre szül; ezt az életet bennünk édes
anyatejével táplálja; bennünk ápolja; ellenséggel szemben védelmezi; ha
akarjuk, karjain hordoz végig az életen; a halál után a tisztítûzben
viseli gondunkat, s végül onnan besegít a mennyországba, hogy ott, õvele
együtt, örökre szerethessük Istent, szerethessük az õ Jézusát. Ez a
viszonylat ott kezdõdött a Kálvárián, mikor a haldokló Üdvözítõ ajkairól
elhangzottak ezek a szavak" "Asszony, íme a te fiad, íme a te Anyád".
      Mintha csak azért használta volna Jézus ezt a látszólag hideg
megszólítást: "Asszony!", hogy eleve elhárítson e szavakról minden
pusztán érzelmi magyarázatot. Távol van tõlük az érzelgõsség, távol van
tõlük minden édeskés áhítat. Komoly hitigazságot, dogmát fejeznek ki.
Hogy nem pusztán az értelemhez szólnak, hanem hogy megrezegtetík a
szívnek valamennyi húrját, az magától értetõdik. Ez közös sajátságuk
minden egyéb dogmával. A katolikus ember nemcsak az eszével hisz, hanem
lángoló szívvel, forró szeretettel, értjük a katolikus embert, aki igaz
lelki életet él.
      Máriát az idézett szavak megteszik az összes, Jézus által szerzett,
isteni kegyelmek közvetítõjévé. Márpedig, amennyire fölötte van a
természetfölötti élet a természetesnek, annyival múlja felül Mária
anyasága édesanyánkét, és pedig minden tekintetben, tehát abban a
szeretetben is, mellyel bennünket Mária, mint újszülötteit, szívéhez
ölel.
      A zirci apátságnak van két kincset érõ gobelinje. A szõnyegképek Szent
Bernát életének egyes kiválóbb jeleneteit ábrázolják. Többek között ott
van egyik látomása, melyben a Szûzanya  saját tejét csurgatja a szentnek
a szájába. Ez a látomás nemcsak költõi szemléltetése annak a
hitigazságnak, hogy Mária a mi lelki életünknek, hogy úgy mondjuk,
szoptató dajkája, amennyiben õbelõle, - illetve Jézusból õrajta át -
árad belénk mindaz a kegyelem, mely ezt az életet embrió voltából naggyá
neveli és folytonosan erõsíti.
      Hát ha valaki nem szereti és nem ismeri Máriát, az nem lehet a kegyelem
állapotában? De igen ... Mert nincs az az édesanya, aki megvonná
szeretetét csecsemõjétõl, ha az vakon született, vagy esetleg süketnéma
is, úgyhogy talán semmi tudomása sincs arról, amit kap édesanyjától, s
következõleg hálát se érez vele szemben. Hasonlóképpen lehetséges
természetfölötti élet egyik-másik jó emberben, vagy pedig jóhiszemûleg
megvonja tõle a tiszteletet és szeretetet. Azt azonban nehéz volna
elképzelni, hogy lelkiélete olyan magasra tudjon növekedni, mint az
olyané, aki õt, mint édesanyát gyöngéden szereti, s magát teljesen az õ
vezetésére bízza. Sõt bátran kimondhatjuk, mert Anyaszentegyházunknak
közfelfogása, hogy magasabb lelki élet Mária-tisztelet nélkül kizártnak
tekinthetõ.
      Íme, ezért szeretjük Máriát.
      Mondja valaki, hogy nincs elég okunk rá.

forrás: magvető lista 2002

2002. szeptember 12.

Ma Szűz Mária neve napja van 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török támadás alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa ezt az ünnepet, bár már korábban is megvolt a nyoma itt-ott. A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje.
Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a "természetesen rendkívüli" ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk méltók lenni ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat. Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésére, nem kell lehoznunk a csillagokat, 'pusztán' keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak.
-km-

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség