Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA - Szentek ünnepei

SZENT I. JÁNOS pápa
Ünnepe: május 18

Jézusnak el kell távoznia ebből a világból, de nem hagy magára minket. Ha közvetlenül nem is tapasztaljuk meg Őt, ha nem is láthatjuk Őt színről színre, ahogyan majd egyszer fogjuk, mégis titokzatos módon megjelenik az Oltáriszentségben. Nem csupán jelképes jelenlét ez, hanem egészen valóságos, hogy bennünk éljen, és belőle táplálkozzunk. Maradjunk egyek Krisztussal a hit és a szentségek által!

A bölcsesség szeretete a boldog földi élet záloga. Akihez a bölcsesség betér, abban kedvét találja az Úr. A természetes bölcsességre törekvés mellett imádkozni kell azért is, hogy készek legyünk az Istentől ajándékozott bölcsesség befogadására.
Jézus nem elkülönülő vallási csoportot szervez, hanem olyan Egyházat, amely nyitva áll minden ember előtt. Azt is tudja, hogy az igazi hithez nem könnyű eljutni, de azért sok ember keresi az igazságot a kegyelem hatása alatt. Ilyenekre vonatkozik a megállapítás: „Aki nincs ellenünk az velünk van.” (Adoremusz 2005)

SZENT I. JÁNOS pápa Tusciában (Toszkána) született. 523. augusztus 12-én lett pápa

A római birodalom szétesése után a birodalom két felén két uralkodó kormányzott. A két egyház is ellentétben állt egymással. Nyugaton az arianizmus terjeszkedett, keleten a katolikusokat támogatták. A nyugaton uralkodó ariánus Teodorik keleti gót király kérésére János pápa Konstantinápolyba utazott I. Jusztinusz (Jusztinián) császárhoz közvetítés céljából. Konstantinápolyban a nép is és a császár is tisztelettel és nagyon ünnepélyesen fogadták Jánost.

A pápa mindenben megegyezett a császárral, az ariánusok elleni rendeleteket is visszavonták, így utazott vissza Rómába. Ám a jószolgálati próbálkozást az elégedetlen és gyanakvó király börtönbüntetéssel viszonozta. A nyirkos és sötét börtönben a pápát éheztették. Néhány nap múlva, 526. május 18-án a pápa a börtönben meghalt.

Az egyház vértanúnak tekinti a pápát. A 12. században felvették a római naptárba. Halála napjára 1969-ben került az ünnepe.

Példája:
 Hűségesen hajts végre minden megbízatást!


Ebben az időszakban állította össze Dionysiusz Exiguusz szerzetes a húsvét számítási könyvét. Megállapította Jézus születési évét, ami az új, Krisztus születésétől számított keresztény időszámításnak az alapja. A számításban néhány évet tévedett ugyan, a kutatás mai állása szerint, de teljesen pontos számítás ma sincs, megbízható történelmi adatok hiánya miatt.

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség