Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA - Szentek ünnepei

Szent Mór
Ünnepe: október 25

Mór bencés szerzetes, majd pécsi püspök. Egészen Istennek adott életét ismerte fel szent Imre a legenda szerint. Én is szeretném egészen Istennek adni életemet. Segít ebben Istennek a Lelke, mely bennem él.

Ô az elsô magyar származású bencés a legelsô, pannonhalmi monostorban, egyben az elsô magyar író, aki (latinul) megírja Sz István, Sz Imre, valamint Sz Benedek és Sz András bencés remeték életrajzát. A mű átdolgozva maradt ránk. A gyermek Szent Imre megérzi a szerzetes életszentségét, külön tisztelô csókokkal üdvözli; talán ez kelti föl rá a király figyelmét. Pécsi püspök lesz (1036?). Meghal 1070 tájt. Az egyházmegyében ,,Szent Mór'', másutt ,,Boldog''. Tisztelését 1848-ban hagyta jóvá a Szentszék.

„A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt.” – olvassuk az evangélium történetében. A csodák hatékonyságuk és rendkívüli jellegük miatt kiemelkednek a többi isteni jel közül, hiszen nem csupán jeleznek valamit, hanem megvalósítják azt, amit jeleznek. Minden csoda Isten végtelen szeretetéről tanúskodik, amelyet ingyen kapunk. Jézus csodái ma is folytatódnak. Isten velünk és általunk is sok csodát akar tenni a világban. A csoda kiváltja vagy megerősíti a hitet. Hiszünk a csodában? (Adoremusz 2004)

Ajánld ismerősödnek is a szent ünnepét!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség