Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Húsvéti idő, A év, Húsvét 7. vasárnapja (Mennybemenetel)

Dr. Benyik György 2008

Húsvét 7. vasárnap
1Pét 4,13-16

Égő fájdalom

12Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. 13Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. 14Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. 15Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. 16Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel.

A fájdalom egyrészt nagyon megfoghatatlan érzés az emberben, másrészt sok esetben fizikális eredetű. A leggyakoribb eset, amikor fájdalom hatására orvoshoz fordulunk. A fizikai eredetű fájdalom megszüntetésére a fájdalom csillapítóknak egész arzenálja szolgála. A lelki jellegű fájdalomnak, amelyet legtöbb esetben a depresszióval, vagy az élet fájdalmával hoznak összefüggésbe igaziból nem sikerült megtalálni az ellenszerét.
Az első század végén a keresztény közösségek „égő fájdalmat” (12.v.) éltek át. Mindannyian tudatában voltak azzal, hogy keresztény életük értékes és hasznos az egész társadalom számára. Krisztus követése és az erények megtartása csak jobbá teszi a társadalmat. Ebben merősítették ők pogány barátaik, aki a sztoikus erkölcsöket és gyakorlati filozófiát követték, amely nagyjából megfelel a mai értékes humanista beállítódásnak. A keresztények és a sztoikusok azonos véleményen voltak abban, hogy a világ fejlődését az emberek etikai fejlődése viszi előre. Leegyszerűsítve, jónak kell lenni és akkor a világ jobb lesz. Aki elsőnek dönt az erények mellett az elsőnek csatlakozik ehhez a folyamathoz. De arra biztosan nem voltak felkészülve, hogy ezután a pozitív közösségi megnyilvánulásra üldözés fog következni. Az üldözést és a „megpróbáltatást” mint valami hallatlan és alapvetően igazságtalan dologként élték meg. Valójában zavartalan közösségi életükben az isteni tervnek csak egy részét, a kellemesebb felét ismerték meg eddig. A közösségi összetartás erejét, a rendes emberek egymásra találásának örömét és a növekvő társadalmi tekintélyt.
Ezt a boldog állapotot rombolta szét az az égő fájdalom, amely az üldözésből fakadt. A zsidó keresztények ismerték a régi vallási logikát, ha rosszat teszek, Isten büntet, ha jót teszek Isten jutalmaz. A pogány keresztények között talán erősebb volt Krisztus második visszajövetelének a várása és úgy gondolták, a tökéletes emberi társadalom pár éven belül megvalósul és a keresztény közösség kollektíven átvándorol a mennyországba, vagy értékrendjét átveszi az egész társadalom és az Isten országa jön a földre. Ebbe a logikába nem fért bele a jóért rosszal fizetés ördögi logikája. A levél írója feltehetően maga is átélte ezt az állapotot.
Ha igaz, hogy a levél mögött Péter apostol áll, akkor ezt sokkal korában, Jézus szenvedéstörténete kapcsán élete át félelem és rettegés közepette. Most tehát azt látja, hogy amit Krisztussal tett az emberi társadalom, azt teszi a keresztény közösséggel is. Ebből adódóan azt gondolta, az a feladata, hogy ennek kapcsán figyelmeztesse a híveket, a Krisztussal való azonosulásnak csak első fázisa Krisztus humanitásával és emberszeretetével való azonosulás. A második, a „megváltó” fázis, a bűnösökért való szenvedés. Ez égő fájdalom, mert nem azonos a vezekléssel, amikor az elkövetett bűneiért törleszt az ember, hanem mások, rosszabb alantasabb emberek okozzák igazságtalanul ezt a szenvedést. Ráadásul az üldözött keresztényeket mindenféle rosszal is vádolták. Mi volt ez, ha nem Krisztus keresztútjának megélése az ősegyház történetében.
Az erkölcsi hősök soha nem születnek csupán harmonikus életből. Az életüknek része a szenvedés, és a legnagyobbaknak részük van az igazságtalan szenvedésben, amelyet felajánlhatnak másokért. Krisztus megváltásának tanáról lehet tudományos konferenciát tartani, lehet a megváltással kapcsolatos fogalmakról prédikálni, lehet a bűntől való szabadulásról elmélkedni, de a Krisztussal való azonosulásnak van egy termékeny és gyakorlati része, amikor szenvedésével azonosulunk. A fájdalom hermeneutikája, értelmezéstana más, mint a filozófiáé, aki tud osztozni Krisztus fájdalmában ilyen adakozó szívvel az lesz az ő megváltásának társa és az egyház építői közül a legértékesebb személy.

 

Dr. Benyik György 2005

Urunk mennybemenetele
 Mt 28,16-20
„Tegyetek tanítványaimmá minden népet”


 Az evangéliumok Jézusnak két tanítványi köréről tudnak. A tizenkét tanítvány, amelyeket hagyományosan apostoloknak nevezünk, illetve a 72 tanítványról, akik a Mester barátainak, követőinek tágabb körét alkották. Kétségtelen, hogy a hagyományos tanítványi állapotnak a tizenkettő köre felelt meg legjobban, hiszen ezek a rabbi növendékekhez hasonlóan együtt éltek, laktak és jártak Jézussal, vagyis élete minden részletének tanúi voltak.

 Ettől függetlenül Jézus számtalanszor beszél tanítványairól és ez alatt nem csak a már említett két kört értette, hanem azokat is, akik feltámadása után lesznek a tanítványai. Erre utalnak azok a prófétai szavak: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél.” Ezzel már azt is sejtetni engedte, hogy hasonló sors, vagyis üldöztetés és meg nem értés is vár tanítványaira.

 De a missziós parancsban mégis a köréje gyűlteknek azt mondta: „Tegyetek tanítványaimmá minden népet.” Jézus tanítványai zárt közösséget alkottak Jézus körül és tanúságot tettek a feltámadás után mesterükről. A hitet ez a csoport adja tovább, tanúságtétel által az ő tanítását a megtérésről, az Isten országáról és az ellenség szeretetről. Régi latin kifejezés szerint: „Fides ex auditu” vagyis a „hit hallásból” ered. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a hit tanítását nem írott formából, hanem személyes közvetítés által veszik át az utódok.

 Ma a hírközlő eszközök korában sokan gondolják, hogy elegendő sokszor elismételni egy-egy nevet, vagy tanítást és az automatikusan átmegy a köztudatba. Érdekes, hogy amilyen gyorsan megtanulunk egy ilyen eszmét, fogalmat, vagy nevet, olyan gyorsan el is felejtjük azt. Senki sem tudja már megmondani, hogy két, vagy három ciklussal korábban ki, milyen miniszter volt, esetenként még a miniszterelnököket is elfelejtjük, nembeszélve fennen hirdetett programjukat.

 Hasonlóan vagyunk az eszmékkel is. De azokat az embereket, akikhez igazán közünk volt, és azokat az eszméket, amelyeket szeretteinktől általunk megbecsült emberektől lestünk el, soha nem felejtjük el. Éppen ezért a jó eszmékért személyesen vagyunk felelősek. Ha rajtunk keresztül megtanult eszmének ellentmondásos, vagy meghasonlott tanítói vagyunk, akkor kétséges, hogy az eszmét meg tudjuk-e valakinek tanítani, vagy át tudjuk-e adni.

 Az igazi tanítvány, aki merészkedik a mestere nyomába lépni, előbb utóbb tanítóvá fog válni. Nietzsche-nek abban teljesen igaza van, hogy: „Rosszul hálájuk meg tanítónk munkáját, ha mindig csak tanítványok maradunk.” Ehhez még azt is hozzátenném, hogy aki mindig csak tanítvány marad, az nem is volt igazán az, hanem csak méltatlanul és terméketlenül hallgatott, és látott mestereket, de semmit sem tanult tőlük. Többek között talán azt a legfontosabbat nem tanulta meg, hogy miként kell egy élet példával tanítványokat szerezni.

 B.Gy.

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Feltámadott emberi testével és emberi természetével együtt emelkedett az égbe. Az örökkévalóságban élvezi a neki járó dicsőséget és közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Templomunk ma az Olajfák hegye. Körülvesszük az oltárt, mint Jézust apostolai. Átéljük búcsúzásának pillanatait.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentírás szavai a földtől búcsúzó Jézus üzenetét tartalmazzák. Lélekben mi is az ég felé tekintünk. Követjük Jézus eltűnő alakját.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felajánláskor a mennyei Atya trónja elé helyezzük ajándékainkat. Ma átéljük, ahogyan az Isten Fia belép az Atya házának kapuján és elfoglalja trónját mindörökre. Ebben az égi szentélyben újítja meg áldozatát a világ végezetéig, valahányszor szentmisét mutatnak be a földön.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Bemutattuk áldozatunkat Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és mennybemenetelének emlékezetére. Szentáldozáskor a mennyben-lakó megdicsőült Jézust vettük magunkhoz. Általa az örök dicsőségben élő Szentháromság bennünk-lakásában gyarapodtunk. Egyházunk ma felszította földön élő gyermekei lelkében a honvágyat az égi haza után.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai napon Urunk mennybemenetelét ünnepli az Egyház, mely eseményről az olvasmányban hallottunk részletesen. Gyermekkoromban nem igazán értettem ezt az ünnepet: miért ünnepel az Egyház, amikor inkább szomorkodnia kellene, hiszen Jézus már ezután nincs velünk. Mert mennyi nagyszerű dolgot tett, amikor közöttünk járt, milyen izgalmasak voltak csodái, tanításai, s most ennek vége. Az Egyház pedig ünnepel. Mit lehet ezen ünnepelni?

Mikor alaposabban megismertem a keresztény hitet, akkor találtam meg az igazi helyét a mennybemenetelnek, és annak, hogy miért tölti el örvendezéssel ez az Egyházat.

Mert mi történik a mennybemenetelkor? Jézus Krisztus fölmegy a mennybe. Az a Jézus, aki föltámadt a halálból, akinek teste újra életre kelt. Ez a föltámadt Krisztus megy föl a mennybe testestől-lelkestől. A mennybemenetet nem egy fölszállásként kell elképzelni, hogy aztán aranyos bárányfelhők takarják el Jézust. A mennybemenetelnél arról van szó, hogy Jézus Krisztus a Szentháromság második tagja, a Fiúisten megy vissza a Szentháromság isteni közösségébe. És ebben a közösségbe viszi be emberi természetünket! Ez az ünneplésnek a tárgya: Jézus Krisztus emberi természetünket a Szentháromság isteni közösségébe vitte. Ez azt jelenti, hogy az embert mintegy megistenítette, mert isteni életében részesítette.

De miért van szükségünk erre a megistenülésre? Nem túl merész a mi vágyunk? Vagy nem érné be az ember kevesebbel?

A válasz: nem, nem éri be kevesebbel. Az embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. S ez azt jelenti, hogy az Isten végtelen és ezt a végtelen utáni vágyat is megkapta az ember. Mindig magasabbra, mindig többet elérni, mindig boldogabb lenni. Nem tud megelégedni az ember egy élethelyzettel, mindig a jobbra, a többre törekszik.

Ez a törekvés mutatkozik meg abban is, hogy például nem elégszik meg azzal, hogy a földön jár. A magasba akar emelkedni. Megmássza a világ legmagasabb csúcsát a Mount Everest, csakhogy ő legyen a legmagasabban. De ezt sem elég. Repülni akar, mint a madarak. Repülőgépet gyárt, amivel már magasabbra tud emelkedni, mint a világ legmagasabb hegycsúcsa. De ez sem elég: még magasabbra. Rakétát készít és beleülve meghódítja a világűrt.

Jézus mindennél magasabbra visz bennünket mennybemenetele által. Nem egészen fizikai értelemben, hanem lelkünk mindig magasabbra törő vágyát elégíti ki, mikor emberségünket átisteníti mennybemenetele által.

De hogyan juthatunk mi is oda, ahová ő? Úgy ahogyan a hegymászó, a legmagasabb csúcsra. Ismeri az utat a völgyeken, szakadékokon, gleccsereken, hegygerinceken keresztül és alapos kiképzésben részesült a hegymászás fortélyait illetően. Mi is ismerjük az utat, és a fogásokat: mert Jézus megmutatta nekünk mindezt. Ő maga mondta: én vagyok az út. Tehát nagyon egyszerű a dolog, mindig Jézusra kell tekintenünk.

De nem úgy mint az apostolok, akik Jézust látva fölmenni az égbe ott álltak és néztek utána. Két angyal jelenik meg nekik és felrázzák őket "Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel?" Hallottátok Jézus utolsó szavait: "menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!"

Nekünk is szól az angyalok figyelmeztetése és Jézus parancsa. Nemcsak az apostoloknak. Mert mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy égre emelt tekintettel tétlenül nézzük az Egyház erőfeszítéseit. Esetleg még bíráljuk is, hogy ezt meg ezt nem jól csinálja, s hogy így meg így kellene tenni. De mikor arról volna szó, hogy tegyen is valamit az Egyház nevében, segítségére, akkor a válasz az, hogy ez a papok feladata és a munkatársaikért. Esetleg még a hasznossági szemlélet alapján hozzáteszik: elvégre ezért kapják a fizetésüket.

Kedves testvérek! A keresztény hit ügye nemcsak a püspökök, papok és munkatársaik dolga, hanem az egész Egyházé. S az Egyház pedig nemcsak a püspökökből és a papokból áll, hanem mi mindannyian alkotjuk azt, akik meg vagyunk keresztelve. Mindannyiunknak szól Jézus felhívása: menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden nemzetet.

Hogyan? Mindenkinek papnak, vagy szerzetesnek, misszionáriusnak kellene lenni, hogy a vad bennszülött törzsekhez vigye el Krisztus evangéliumát, akik még nem hallottak róla? Nem erről van szó. Egyrészt nem kell messzire menni. Tele van környezetünk olyan emberekkel, akik talán meg vannak keresztelve, hallottak is valamit Jézusról, de egyáltalán nem úgy élnek, ahogyan kellene. Mi pedig, akik komolyan vesszük hitünket, és vasárnapról vasárnapra találkozunk a szentmisében a föltámadt Krisztussal és egymással, bizony kisebbségben vagyunk. Már csak az alapján is gondoljuk el, hogy mennyi a falu lakosainak létszáma és mi mennyien vagyunk itt a templomban. Kiszámoltam, hogy legjobb esetben, a falu lakosságának

  • 9 %-a van jelen vasárnapi szentmisén Hevesvezekényben.
  • 6 %-a van jelen vasárnapi szentmisén Tarnaszentmiklóson.
  • 5 %-a van jelen vasárnapi szentmisén Pélyen.

Mi tegyünk? Járjunk házról házra, zaklassuk az embereket süket beszédekkel kiadványokkal, mint a Jehova tanúi teszik?

Nem erről van szó. Egyszerűen arról van szó, hogy hétköznapjainkban is keresztényként kell élni, nem pedig csak vasárnap, mikor szentmisére jövünk. Úgy kell élnünk, hogy meglássák rajtunk azt, hogy keresztények vagyunk, és hogy szeretjük egymást. Úgy kell élnetek nektek is gyerekek, hogy társaitok, tanáraitok elmondhassák rólatok: ezeken meglátszik, hogy hittanosok, hogy templomba járnak, mert rendesebben viselkednek, szorgalmasabban tanulnak. Úgy kell élnetek nektek, testvéreim, akik valamilyen munkahelyen dolgoztok, hogy meglássák rajtatok: nem a pénznek éltek, hanem Isten áll életetek középpontjában. Úgy kell élnetek nektek, idősebb testvéreim, hogy meglássák rajtatok az élet értelmét és célját, hogy keresztény derűvel fogadjátok az élet alkonyát, mert biztos a hitetek, hogy van folytatás odaát.

Ez az az út, az az egyszerű út, mely Jézussal együtt a mennybe, a Szentháromság isteni közösségébe vezet bennünket. Ezért ennek a vasárnapnak visszhangjaként vigyétek haza otthonaitokba és hétköznapjaitokba az angyalok és Jézus figyelmeztetését: "Miért álltok itt égre emelt tekintettel? - menjetek el az egész világra, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!"

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Jézus az apostolok szeme láttára fölemelkedett az égbe.
S: Krisztus Atyjának jobbján ül, és uralkodik a világ fölött.
E: A megdicsőült Krisztus elküldi apostolait, hogy kereszteljenek és tanítsanak.

Krisztus nem egyszerűen "visszatért" a mennybe. Ő mindig Atyjánál van, mint Fia, -- aztán mint Megtestesült és Megfeszített, mint Főpapunk és Közbenjárónk. E "visszatéréssel" a mi emberi természetünk fölvétetett a szentháromságos Isten életközösségébe, mely Atyától Fiúra, Fiútól Atyára "sugárzik" a Szentlélek izzásában. -- A földről sem egyszerűen "távozott" Krisztus, mert jelen marad Egyházában, a Szentségben, s ezáltal a világban a világért. Az Egyház jelenlévőnek tudja Őt magában: az Urat, Kyrios-t, akihez kiált: Kyrie eleison -- Uram irgalmazz! Akit hordoz a Szentségben...

Első olvasmányhoz / ApCsel 1,11
Szent Lukács evangéliumában Jézus tetteit és tanításait írja le, az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház megszületését. A húsvét és a mennybemenetel közti időben Jézus az "Isten országáról" tanít, fölkészítve tanítványait föladataikra. Aztán eltávozik szemük elől Isten rejtett fönségébe. Utolsó szavai ígéret és megbízatás egyben. Vigyétek szét a jó hírt szerte az egész földön. A Lélek pünkösdi "leküldése" erőt ad majd ennek betöltésére. Az Úr újrajöveteléig Egyháza missziót teljesít. (1,1-5: Lk 1,1-4; Mt 28,19-20; Lk 24,42-43.49; 3,16 # 1,6-11: Mt 24,36; Lk 24,48.50-51; Mk 16,19; Ef 4,8-10; Zsolt 110,1)

Válaszos zsoltár / Zsolt 47(46),2-3.6-7.8-9
Minden népek királya

Szentleckéhez / Ef 1,17-23
Az apostol imájából fontosat tudunk meg Isten hatalmáról és gazdagságáról, amely Krisztus fölmagasztalásában mutatkozik meg. Isten föltámasztotta Őt "halottaiból", és Fejévé tette az Egyháznak és a Mindenségnek. Az Egyház az Ő titokzatos Teste, elválaszthatatlanul hozzáforrva, és Vele együtt az isteni életközösségbe bevonva. Az Egyház egyben a tér is, amelyben a világ Megváltója jelen van, másszóval az Egyház Krisztus megtestesülése a világban. (1,17-18: Kol 1,9-10; Ef 4,4 # 1,19-21: Zsolt 110,1; Fil 2,9-11; Kol 1,16 # 1,22-23: Zsolt 8,6; Ef 4,10.15; Kol 1,18-19)

Evangéliumhoz / Mt 28,16-20
Míg az Apostolok Cselekedetei megmutatja, hogy megy föl Krisztus Atyja dicsőségébe, Szent Máté evangéliumának vége azt mondja meg, hogyan van jelen a Föltámadott az Egyházban. Ez evangélium elején (1,23) ott állt az ígéret: "Isten velünk", és a végén bizonyságul: "Veletek vagyok mindennap!" (28,20). Galilea Máténál, Izajás nyomán, a "pogányok tartománya" (4,15; Iz 8,23-9,1). Az, hogy Jézus ott gyűjti össze utoljára híveit, utal Egyháza egyetemes kiterjesztésére, amely a tanítványok feladata lesz. Minden népnek Jézus tanítványává kell lennie. Azzá lesz az ember a keresztségben, és marad tanítványnak, ha az Ő szavai szerint él. (Mt 26,32; Dán 7,14; Jn 3,35; 17,2; Mt 18,20; Jn 14,23)

Szentségre várva
Jézus Krisztussal, mint emberrel, megkezdődött a mi jövőnk. Nem ragaszkodott életéhez, föláldozta azt, követve Atyja akaratát. Mennybemenetelével közelebb került hozzánk, épp a Szentség, a szentáldozás által. Megváltoztatta a világot és főleg a mi életünket.

Elmélkedés
Krisztus más világba ment
Más világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök, hangulatok színezik. Ő e világ exponense, funkciója, ő a rezgő fóliája. E világ nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok ködbe vesznek; ha az éterrezgés nem lesz többé szín, s ha a hang nem üti meg fülünket; mikor a valóság az érthetőség mély, isteni fényében mutatkozik majd be: akkor megismerjük azt a másik világot. Mily látás lesz ez, mily szemlélet! Mily életfakadás s mily világfölényesség és uralom! Lelkem új energiái ébrednek majd a lét ez új tavaszában! Mint ahogy a gyermekben kifejlődik az öntudat csodálatos világa: úgy bontakoznak ki a kiköltözött lélekben is az örök élet mélységes világai.

"Atyám házában sok lakóhely vagyon" (Jn 14,2). A mi városunk s házunk az, ahol otthon vagyunk, ahová belenőttünk. Az anyagi lét korlátaiból kikelve pedig más házunk, más fogalmaink, más vágyaink, más ízlésünk lesz. Áthatolunk a léten, elmerülünk nagyságába s szépségébe, s Istent magát s teremtését szemlélni fogjuk. Minden fűszál, minden levél extázisba ragad, mert telve lesz Istennel s keze remeklésével. A földön túl a sok csillag "mansiones multae" [sok lakóhely]. Az ember most csak sejti e teremtéseket, azután élvezi majd. Földünkről fölnézünk a lelkek úszó szigeteire.

Mily titok a lelkem, akárcsak az évülő gyökér a téli avarban, vagy a mag téli álmában! Lekötött szellemi világ vagyok, mely egykor fölszabadul, s színeivel, világosságával, vonalainak harmóniájával, bájával halhatatlan, szép életet párosít. Ez értelemben is igaz, hogy elásott kincs, ismeretlen gyöngy a lelkem. Mikor jövök, mikor lépek eléd, Istenem? Mikor indítod meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist, hogy földiből égi legyek? Jöjj, Úr Jézus! Erősen dolgozom, hogy a föld ne rontsa el az eget bennem! (Prohászka: ÖM, 7:390; 146)

+

Mennyország
Szívünk verésével halkan Hozzája verődünk. -- Önmagát, kinél jobb, nagyobb semmisem lehet, önmagát ígérte! -- Szombatunk, melyre nem jő este, hanem az Úrnak napja, miként amaz örök nyolcadnap, melyet Krisztus föltámadása szentelt meg, nemcsak lelkeknek, hanem testeknek is örök nyugalmát előre példázva. -- "Odatúl majd látunk" és szívünk örvend. -- De ő (Izajás) nem mondja, mit látunk. Mit hát? Ugye csakis Istent! -- Ő leszen végcélja minden vágyainknak, Ő, Kit majd vég nélkül szemlélünk, unalom nélkül szeretünk, fáradtság nélkül ünnepelünk. -- Ott nyugoszunk és csodálkozunk, csodálkozván szeretünk; ott szeretünk és magasztalunk. Ím ez lészen ott végül is végtelen. Hisz mi más is a mi végcélunk, ha csak nem: megérkezni Annak országába, kinek sosem lesz vége. (Szent Ágoston: Isten Városa)


forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége

URUNK MENNYBEMENETELE
Mt 28, 16-20b
"Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön."

Volt már olyan élményetek, hogy valaminek nagyon örültetek, de annyira, hogy el sem akartátok hinni, hogy ez valóság lehet? Az ember ilyenkor nem túl okos képpel néz, néz, és lassan felragyog a tekintete. Például karácsonykor, ha szüleink kitalálták a legtitkosabb vágyunkat, és a nem remélt ajándék ott áll a szüli torta mellett! Vagy a bizonyítványban egy jeggyel jobbat kaptunk - és sorolhatnánk. Ilyenkor szoktuk olyanokat mondani, hogy csípj meg, ébren vagyok-e, vagy a barátunk, édesanyánk mondja: mit bámulsz, kisfiam/kislányom?

Valami ilyesfajta gyöngédséggel "bökték oldalba" az angyalok az apostolokat: - Mit álltok itt, jeruzsálemi férfiak? És rögvest el is küldik őket, szétvinni az örömhírt! De valóban, ha igazán örülünk, nem fér belénk az öröm, meg akarjuk osztani. Ilyen szinte fölfoghatatlan öröm részesei vagyunk: valami csodálatos, fölülmúlhatatlan országba várnak minket haza!

A még csodálatosabb az, hogy örömünk minden EMBER öröme lehet. Hogyan?!

Amikor Gagarin először áttörte a Föld vonzerejét, vagy amikor a két amerikai űrhajós a Holdra szállt, minden újság ezzel a címmel jelent meg: EMBER az űrben! EMBER a Holdon! Így: EMBER! Mert ami egynek sikerült, az már bárkinek! Az az egy a mi képviseletünkben ment oda. Akkor mi is ugyanilyen szenzációs örömként tudjuk mondani: EMBER a mennyben! EMBER a Szentháromságban!

De ha az EMBEREK nem tudnak erről az örömről, akkor milyen nagy hírből estek ki. Éppen ezért a mai üzenet egyben ígéret, egyben meghívás... Jézus feltámadt, és megkapott minden hatalmat az égen és a földön! Milyen ez a hatalom? Olyan, hogy minden egyedül akar végrehajtani? Vagy az, hogy szüksége van ránk? Igen! Neki ez a hatalom, hogy nemcsak az örömhírt osztja meg velünk, hanem alkalmat ad, hogy mi is tegyünk valamit érte. Kér minket és nem kényszerit! Mire kér? Hogy mondjuk el örömünket másoknak! Arra kér, hogy "merjünk" örülni, a jóban hinni még akkor is, amikor nagyon rossznak néz ki a helyzet. Hogy merjünk jót tenni, akkor is, amikor mindenki körülöttünk csal, vagy nem törődően néz másokra.

Ha azt mondod "Én túl kicsi vagyok ehhez a feladathoz!"; "Ki vagyok én, hogy ÉN tegyek valamit?!" Te vagy az, akivel a hatalmát megosztja, hogy mások is meghallják az örömhírt. Jézus Krisztus él!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség