Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, A év, évközi idő 30. vasárnapja

Volt idő, mikor odamutattak a keresztényekre, s mondták: Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezek a keresztények nem ültek a világ befolyásos állásaiban, és hatalomban. Szegények voltak, de hitüknek toborzó ereje volt, mert szeretetben mutatkozott meg. A hit és szeretet örömében valósul meg Isten országa e földön. Aki Istenhez fordul, az "Orcája Fényéhez"; aki Őt önmagáért keresi, az már meg is találta. S nem tarthatja csak a maga számára, viszi az emberekhez, képes lesz felebarátot, szomszédot szeretni, hisz őt is szereti Isten!

Dr.Benyik György 2005

Évközi 30. Vasárnap
Mt 22,34-40
„Mester melyik a főparancs a törvényben?”

Ma is ez a legnagyobb kérdés, csak már nem szakrálisan, hanem világi módon fogalmazzák meg, amikor arra kérdeznek: „Melyik a legfontosabb törvény?” Ma ezt szokták mondani a demokrácia, a tolerancia, az empátia. A demokrácia szinte már meghonosodott idegen szóval mondja el, hogy a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján szabályozzuk. Azt viszont nagyon fontosnak tartják sokan, hogy elutasítsuk a diktátorok elképzeléseit. A tolerancia azt jelenti, hogy el tudjunk tűrni más nézetet is a magunkon kívül. Elfogadjuk azt, hogy létezik másfajta gondolkodás is, mint a miénk. Az empátia pedig azt jelenti, képes vagyok beleélni magam a mások helyzetébe. Át tudom érezni mások problémáját. Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amelyről az evangélium beszél, a fő parancsolatról?
Jézus nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két legfontosabb törvényt deklarálta az őt kérdezőknek. Ebből az elsővel nem sokat tud kezdeni a mai embert. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből!
A jézusi válasz kicsit másként hangzott a Máté féle hallgatóságnak, mint nekünk. Az ő fülük, kereste Jézus válaszában a teológiai iskolák sokszínű véleményeinek prófétai összegzését. A teljes szíved, lejes elméd és minden erőd hangsúlyozása, pedig azt jelenti, integrálni kell a parancsokat önmagunkba.
A mi vélekedésünk sok esetben az isteni parancsokról, közelít az elvi egyetértéshez. Alternatív parancsként szokás emlegetni a természettörvényt. Emlegetjük, hogy nagyon fontos a természettörvények tiszteletben tartása, a környezet szennyeződés elkerülése. De ez a kijelentés csak elvi jellegű. A világon mindenki megszegi a természettörvényt. Kevesen vannak, akik akkor is betartják, amikor az érdekeikkel ütközik.
Az Isten szeretet parancsát sok különböző vallás hangsúlyozta. A legkülönösebb jelenség a világon, hogy mindez lehetőséget ad arra, hogy vallási fanatizmussal motiválva egymás ellen kényszerítsenek embereket. Ezért sokan úgy gondolják, az Istennel nem érdemes fanatizálni az embereket. Sőt van, aki tovább megy, azt mondja nem jó, hogyha az ember túlságosan komolyan veszi a vallást, mert az is az együttélés egyik konfliktusává válhat.
Jézus azonban két parancsot együtt emlegetett. Az isten szeretet parancsát nem választott el az ember szeretetétől. Mint ahogyan Jézus minden tette, emberbaráti tett volt. Jézus tettei között a templomi árusok kiűzését leszámítva nem találunk erőszakos megnyilvánulásokat, bár róla igazán nem mondható el, hogy nem vette volna halálosan komolyan vallása előírásait. De éppen ezen a kulcsfontosságú helyen az első parancs után azonnal deklarálja a másodikat. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Az első parancsnak nincs korlátozó mértéke, a másodiknak az önszeretet a korlátja. Egyben az önszeretet a hajtó energiája is. Gondoljuk csak meg, akik hallatlan szigorúak másokkal, milyen könnyem megbocsátanak maguknak. Jézus egyszerűen azt kéri, amilyen könnyen megbocsátunk önmagunknak, olyan könnyen bocsássunk meg másoknak is. Talán emlékezünk még a szálka és a gerenda hasonlatra is, ami szintén erre a kettősségre hívja fel a figyelmet.
A harmadik évezredre elérkezett ember, parancsok nélküli ember. Törekszünk a parancsok nélküli éden megvalósítására. Ebből az édenből száműztük az Istent, következésként az első parancsot is. A második parancs helyett pedig, bevezettük a demokráciát, a toleranciát és az empátiát. Csak az a baj, hogy kis istenekként ezt mindannyian a magunk javára akarjuk kihasználni. A szavak tehát kifordulnak magukból, elvesztik eredeti pozitív jelentésüket, mert azt értjük ezen a kifejezések alatt, hogy az én döntésemet fogadja el mindenki, az én érzelem világomhoz alkalmazkodjon mindenki, és az én problémám iránt legyen érzékeny mindenki. Persze az Isten szeretete helyett sokan váltottak, csak önmagunkat szeretik, de azt nagyon, hogy elfedjék az első parancsot. B.Gy.

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Mindannyian, akik itt összegyűltünk a szentmiseáldozat bemutatására, hiszünk Istenben és a lélek halálon túli életében. A földi élet változásai, kísértései és bajai között keressük Istent, küzdünk a hit birtoklásáért. Örvendezünk ebben a testvéri közösségben, mert azokkal vagyunk együtt, akik az Urat kitartóan keresik.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Ha azt akarjuk, hogy reményünk beteljesedjék, Isten parancsainak útján kell járnunk. Az ész vaksága megtéveszt, rosszra hajló akaratunk félrevezet. Isten szava amely most felhangzik, eligazít, kegyelme megerősít a jó keresésében.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten nagyságát teremtményei hirdetik. Az áldozat bemutatásakor elismerjük uralmát a teremtett világ fölött, végtelen nagyságát magasztaljuk. Hódolatunk jele az áldozati ajándék. Megváltónk jóvoltából a legértékesebb ajándékot a feláldozott Krisztus testét és vérét helyezzük Isten trónja elé a kenyér és bor színe alatt.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozati lakomából részesültünk, amikor a szent kenyeret magunkhoz vettük. A halhatatlanság és Isten természetfeletti életében való részesedés ígéretét hordozza a szentáldozás. Szent útravalónk, amíg el nem jutunk Isten színről-színre való látásáig.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai evangélium tulajdonképpen a múlt vasárnapinak a folytatása időben, mikor Jézus a farizeusok agyafúrt kérdésére, hogy "Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?" a farizeusokat megszégyenítő módon válaszolt meg. Most a farizeusok újabb támadásba lendülnek. Támadásuk nem tiszta voltára utal az evangéliumban az, hogy az evangélista jelzi: alattomos szándékkal teszik fel követező kérdésüket: "Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" A kérdés alattomossága abban rejlik, hogy a farizeusok a mózesi törvényekhez buzgóságukban még rengeteg előírást, tilalmat tettek hozzá. Így Jézusnak gyakorlatilag több mint négyszáz parancs előírás közül kell kiválasztania a legfontosabbat. Jézust azonban nem lehet sarokba szorítani, mert isteni bölcsességgel ismét megválaszol: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat."

Íme, Jézus feltárja egész hitünk lényegét és alapját: a szeretet parancsát. Tulajdonképpen minden más törvény, előírás, nem más, mint ennek az alaptörvénynek aprópénzre váltása. A részletes szabályok szükségesek, de nem tanácsos túlságosan szaporítani azokat. Ez ugyanis könnyen a farizeusok tévedéséhez vezethet, akik "mentából, kaporból és köményből tizedet" adtak, és "közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget" elhanyagolták.

A szeretet főparancsában szorosan össze van kötve az isten- és emberszeretet. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ősi igazságként hangsúlyozzák a lelki írók, hogy ha úgy érzed, hogy nem megfelelő benned az emberszeretet, akkor szeresd jobban az Istent, s az embereket is jobban fogod szeretni, s fordítva; ha nem elég erős benned az istenszeretet, szeresd jobban az embereket, s az Istent is jobban fogod szeretni.

A kétféle szeretet tehát ilyenképpen is összefügg. De mégis sokszor úgy tűnik, hogy a kettő függetleníti egymástól magát. Amikor valaki váltig hangoztatja, hogy ő szereti az Istent, de mégis felebarátaihoz nem megfelelőképpen viszonyul. Amikor a kereszténységen kívülállók azt a vádat róják fel nekünk - és valljuk meg nem alaptalanul -, hogy a templomba járnak, nagyokat imádkoznak, de életük semmiben sem különbözik azokétól, akik nem járnak templomba, ugyanúgy élnek mint más emberek. Miről van itt szó? Talán az isten- és emberszeretet mégis függetleníthető egymástól? Nem. Ebben az esetben az istenszeretet hamis, mint a farizeusoké. Pusztán a külsőségekre épít, anélkül, hogy szívében azonosulna azzal, amit tesz.

Most a főparancsból inkább a felebaráti szeretetet emelem ki, mert nagy a veszélye annak, hogy az istenszeretetről beszélve és azt megpróbálva megvalósítani a külsőségek csapdájába esünk. Ám a felebaráti szeretetet nem lehet pusztán a külsőségekben megélni, mert az embertársunk azonnal megérzi, hogy hamis és erről visszajelzést ad.

Mindenekelőtt azt emelném ki, hogy a főparancs esetében nem a szeretet kettős, hanem inkább hármas parancsáról kellene beszélni. Mégpedig azért, mert a főparancs azt mondja, hogy szeresd Istent, felebarátod és magad, mert a felebaráti szeretet mércéjének önmagunk szeretetét teszi meg. Hiszen szó szerint ezt mondja Jézus: "Szeresd felebarátodat, MINT önmagadat". Tehát csak akkor tudjuk helyesen szeretni felebarátainkat, ha önmagunkat is szeretjük.

Úgy gondolnánk, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy szeretjük magunkat. És ebben még semmi önzés nincs. Csak hogy a valóság az, hogy az emberek közül sokan meghasonlottak önmagukkal. Nem tudják elfogadni önmagukat, képességeiket, fogyatékosságukat. A legtöbb ember mindig más szeretne lenni, mint ami éppen most. Sokan ennek a vágyaiknak, álmaiknak ketrecében élnek, s nem tudják elfogadni azt, hogy nem azok, mint aminek megálmodják magukat. Önmagába nem lenne rossz, hogy nem fogadjuk el az amik éppen vagyunk, hogy mindig változtatni, javítani akarunk magunkon, mert hisz ez az emberi személyiség fejlődésének a kulcsa. Azonban a probléma ennél mélyebb. Mert sokszor külső, tőlünk teljesen idegen elvárásoknak akarunk megfelelni. Olyan elvárásoknak, melyek állandóan mossák az agyunkat a tévéből, a reklámokból. Eszerint csak az a tökéletes ember, aki olyan szuperképességekkel rendelkezik, mint a filmek hősei. Ha nem vagy ilyen, értéktelen ember vagy. Csak akkor leszel boldog, ha ezt, meg ezt megveszed, amit éppen reklámoznak, s ami mellesleg csillagászati összegbe kerül sok embernek. Ez a boldogság, s ha nem veszed meg, akkor boldogtalan leszel.

Ilyen és ehhez hasonló hamis elvárásoknak teszik ki az embereket, aminek, ha megfeszül sem tud eleget tenni. Ezáltal benne marad az emberben az a kissebségi érzés, hogy értéktelen, meglévő képességei kevesek, fogyatékosságai, hibái pedig legyőzhetetlen nagyok. Ha most arra gondolunk, hogy Jézus azt mondja a főparancsban, hogy "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat", akkor láthatjuk: ha magunkat nem vagyunk képesek helyes módon szeretni, akkor hogyan szeressünk másokat? S ha másokat nem tudunk szeretni, hogyan szeressük az Istent? Nyilvánvaló tehát, hogy a reklámok és filmek hamis elvárásai pontosan hitünk főparancsát teszik tönkre alapjaiban, vagyis isten- és emberszeretetünket, s végső soron alapjaiban rongálja az emberi együttélést és közösségeket.

Mit tehetünk ez ellen mi, akik tudatosítjuk magunkban a veszélyt és nem fogadjuk el ezt a világszemléletet? Elsősorban és alapvetően el kell fogadni magunkat. Tudatosítani kell azt, hogy a legfőbb szerető lény, Isten, aki mindannyiunknak életet ad pillanatról pillanatra, ilyennek teremtett téged és ilyennek szeret, amilyen vagy. Fogadd el magad: meglévő képességeid és hiányosságaid, amik nem is biztos hogy hiányosságok. Gondolj arra, hogy Jézus Krisztus egy óriási hiányossággal váltotta meg a világot: szenvedésével és halálával. "Mert Isten gyengesége erősebb az emberekénél, s Isten balgasága bölcsebb az emberekénél " - ahogy Szent Pál apostol mondja. Téged tehát úgy szeret az Isten ahogy vagy, s belőled csak egyetlen egy darabot teremtett: nincs még egy másik olyan ember mint te, mert Isten fantáziája a teremtésben kimeríthetetlen.

Ha elfogadod magad Isten kezéből úgy ahogy vagy, s hálát tudsz ezért adni az Istennek, akkor tudod helyesen szeretni embertársaidat. S ha szereted embertársaidat, akkor már az Istent is szereted. És ez az istenszeretet nem fog visszatetszést kelteni a kívülállók körében. Akkor elmondhatják rólunk is a kívülállók, mint ahogy elmondták az első keresztényekről: nézzétek mennyire szeretik egymást!

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Ne légy irgalmatlan embertársaddal szemben, mert te is rászorulsz Isten irgalmára!
S: A keresztény nem a bálványoknak, hanem az élő Istennek szolgál, mert várja Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöttét.
E: Legfontosabb dolgunk a földön: szeretni Istent és embertársainkat.

Volt idő, mikor odamutattak a keresztényekre, s mondták: Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezek a keresztények nem ültek a világ befolyásos állásaiban, és hatalomban. Szegények voltak, de hitüknek toborzó ereje volt, mert szeretetben mutatkozott meg. A hit és szeretet örömében valósul meg Isten országa e földön. Aki Istenhez fordul, az "Orcája Fényéhez"; aki Őt önmagáért keresi, az már meg is találta. S nem tarthatja csak a maga számára, viszi az emberekhez, képes lesz felebarátot, szomszédot szeretni, hisz őt is szereti Isten!

Első olvasmányhoz / 2Mz 22,20-26
Mózes második könyve (2Mz 20,22-23,33) különféle jogi döntések gyűjteménye. Mégsem "polgári törvénykönyv" ez, e szabályok mind isteni követelmények a néphez, és Isten meg a nép közti szövetségben gyökereznek. Ezért iktatták őket ide, a Sínai események közé. Szólnak a szegények oltalmáról (22,20-23,9). A mai szakasz egyszerű, inkább földműves, mintsem városi helyzetre utal, de időszerűségük máig fennáll. Az idegent (ma talán "vendégmunkást") kihasználják, megcsalják, ami szomorú valóság. Özvegyek, árvák az Ószövetség szegényei és hátralököttjei, s ezek Isten különös oltalma alatt vannak (akkor is, most is!). Aki a szegény jogait megveti, annak Istennel lesz számadása. (22,20-23: 2Mz 23,9; 3Mz 19,33-34; 5Mz 10,18-19; 24,17-22; 27,19; Zsolt 146,9; Iz 1,17 # 22,24-26: 3Mz 25,35-38; 5Mz 23,20-21; 24,10-13.17)

Válaszos zsoltár / Zsolt 18(17),2-3.3-4.47 és 51
Háladal

Szentleckéhez / 1Tesz 1,5-10
Aki megnyílik az evangéliumra, az Isten örömét élvezi. Oly szabadságot nyer, melyet előbb nem is sejtett. Az eddig szolgált bálványok elhalványulnak, és ha az ember az "igaz és élő Istent" imádja, maga is igaz, élő lesz. Csak az élő Isten üdvözíti, juttatja előre az embert. Ott fecsegnek csak "halott Istenről, Isten haláláról", ahol az ember visszautasítja, hogy üdvözítse, előre vigye őt Isten. Így az Isten-ellenes világban a keresztények az ínség és szorongatás napjait élik, de a hitét is, reményét is, az új híveket vonzó örömét is... (1,6-7: 2Tesz 3,7-8; ApCsel 17,5-9 # 1,9-10: ApCsel 14,15; 17,31; Gal 4,8-9; 2Tesz 1,6-8; Tit 2,13; 1Tesz 5,9)

Evangéliumhoz / Mt 22,34-40
Hogy "próbára tegye", vagyis hogy tőrbe csalja, a törvénytudós megkérdi Jézust a legfőbb parancs felől. A rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat tartottak számon. Egyforma-e mind, van-e köztük első helyre való? Jézus válasza vitathatatlanul helyes. Előbb is az volt, de most mindörökre a tudatunkba vésődik. Nemcsak, hogy ez a legfőbb parancs, de mind a többit is magában hordja. Istenszeretet nélkül semmi más parancsot igazában nem teljesítünk, azok "üresen" maradnak. Csak a szeretet tölti be őket. A szeretet parancsa egybeöleli Isten- és a felebarát-szeretetet. Megvolt mindkettő az Ótörvényben, de egymástól távol. Jézus összekapcsolja őket -- szavaival is, tetteivel is. (Mk 12,28-31; Lk 10,25-28; 5Mz 6,5; 3Mz 19,18; Jn 13,34-35; Mt 5,43)

Szentségre várva
A nagyparancs nekünk is "próbakérdés". Ha a testvérben nem Krisztussal találkozunk, hogyan találkozhatunk Ővele a Szentségben? "Nemde az evilágon szegényeket választotta ki Isten, hogy gazdagok legyenek a hitben és örökösei amaz országnak, melyet Isten az Őt szeretőknek ígért?" (Jak 2,5)

Elmélkedés
A főparancsolat
"És kérdé őt egy törvénytudó, kísértvén őt: Mester, melyik a főparancsolat a törvényben? Mondá neki Jézus: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből" (Mt 22,35). Szeresd a te Uradat; amit szeretsz s szerethetsz, az mind belőle való; szíved is a szeretet ösztönével, a viszontszeretet igényével s boldogításával belőle való. Szeresd, benne találsz mindent; azért önmagáért szeretheted csak igazán. "Istenem, mindenem" -- hajtogatta Assisi Szent Ferenc. "Isten a szeretet", mondotta Szent János evangélista. Boldogsága a végtelen, tevékeny szeretet; parancsai szeretetből valók; -- mikor büntet s próbára vet, akkor is szeret. -- Parancsa nagyon egyszerű: szeress teljes szívből s lélekből, melegen, bensőséggel, érzéssel; szeress engem s minden embert értem. Szeress minden erődből; ne csak szóval, ne csak érzelegve, hanem tettel. -- Tégy minél többet a szeretet indító-okából, így: Szeretlek Uram, azért teszem vagy tűröm ezt, járok el így vagy úgy. Nem emberi tekintetből, önzésből, haszonért, dicséretvágyból; hanem érted, feléd fordítva, azonnal rád vetve mindkét szememet.

"A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat". Boldog volna a világ, ha ezt a törvényt ismernők s átélnők; de nagyon távol vagyunk tőle. A világ tele van kegyetlenséggel. Lesz-e ez másképp valamikor?! Nem filozofálok, de az én körömben a szeretet lángját élesztem; s tegye ezt mindenki tőle telhetőleg. "Ha minden orosz egy-egy fát ültetne életében, Oroszországból kert válnék, s ha minden ember csak egy valakit boldogítana életében, a világból paradicsom volna" (Dosztojevszkij). Ez evangéliumi gondolat. Kevés ember osztja; a többi gyűlölködik. De akik értik, azok tudják, hogy ez a világ boldogulásának útja. -- Szeress minden embert, tekintet nélkül országra, fajra, vallásra; szeresd őket: 1. viseltessél jóindulattal irántuk; 2. a polgári élet egész vonalán; 3. ha miniszter, orvos, bíró, tanító, hivatalnok vagy, hivatalod jól betöltése által; 4. szeresd az egyest, a társadalmat s a hazát.

"E két parancsolaton függ az egész törvény s a próféták". Ez a két parancsolat magában foglal minden egyebet. Aki tehát szeret, az magában hordja a törvénykönyvet, s érzi, hogy mit kell tennie. Senkinek sincs szüksége sok tudományra, sem könyvtárakra, hogy jó ember legyen. Pedig ez az én hivatásom s földi célom. Szeretek tehát, s ezáltal leszek jó ember; s minél több türelemmel s önzetlenebbül szeretek, annál jobb ember leszek s jobban hasonlítok az Úrhoz, aki szeretett s elviselt engem, hálátlan bűnöst.

Jól kell szeretni. Felebarátunknak teste s lelke van; elsősorban lelkére van tekintetem; nevelem gondolkozását s érzületét, vezetem igazságra, megszerettetem vele az erényt, vigasztalom, meglátogatom s a testi irgalmasság gyakorlatait is végzem. -- Senkit sem tartok rossznak, kiről biztosan nem tudom; de mindenkit úgy kezelek, mint aki többé-kevésbé rosszra is hajlandó; mindenkit okosan, kímélettel, óvatosan kezelek. -- Nem szabad jóindulatommal fukarkodnom és bizalmatlankodnom, hogy megérdemli-e ez vagy az szeretetemet s nem csal-e meg. Hisz Istenért szeretek embert! Aki sokat okoskodik, az keveset szeret. -- Okosnak kell lennem, alamizsna helyett inkább munkát adnom, -- az emberek bizalmát megnyernem, -- nekik kedvet csinálnom az élethez, akadályaikat, nehézségeiket elhárítanom. (Prohászka: ÖM, 7:282; 16)

+

Szeretetről a szentek

  • Nem mondatott az tinektek: Keleten vándorolva kutassátok a Szeretetet! Hajózzatok avagy Nyugatra, a szeretetet felkutatva! Belül, a szívben vár az itt, kihez betérni ki-ki hívatik! (Szent Jeromos: Máté evangélium)
  • Nem kell törődnünk egyenlőséggel, de azt hiszem, a szeretet vértanúsága nem tehető második helyre, mert a "Szeretet erős, miként a halál" (Én 8,6). A szeretet-mártírok sokkal többet szenvednek, itt lenn életbe' maradván, hogy Istenért tehessenek, mintsem ha ezerszer halnának hitük, szívük, hűségük tanúságául. (Chantal Szent Franciska)
  • Minél jobban megismerjük az embert, annál kevésbe szerethetjük. Istennel homlokegyenest más a dolog, ha egyre jobban ismered, mind forróban szereted. (Vianney Szent János)
  • Testvéri szeretetünk' e három képezi: mind több jót kívánni mindeneknek, művelni jót, mikor lehet és tehetjük, és elviselni, mentegetni, rejtegetni más hibáit. (Vianney Szent János)
  • A szeretet szokás, nem ötlet, nem "érzemény". A szeretet az erény, nem kedvek vagy szeszély percnyi műve; az léleknek tulajdona inkább, semmint egy elszigetelt jótett. (Sheen)
  • A "Szeplőtelen Lovagja" nem korlátozza szívét önmagára, sem családra, rokonságra, szomszédra, jó barátra, honfitársra, de magához öleli egész világot, mindegyes lelket, mert kivétel nélkül, mind Jézusának Vérén váltattak meg. Mind a mi vértestvéreink! E lovag igaz boldogságot kíván bárkinek; a hitnek fényét, a bűntől tisztulást, szívük föllángolását Istennek szerelmén és testvéri átölelő szeretetet, senkit ki nem zárva. (Kolbe Szent Miksa)

forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége

Mt 22,34-40
"Szeresd az Urat, a te Istenedet, és felebarátodat, mint saját magadat."

(Ha lehet, hozzunk el egy dobozt, amilyenben egy szétszedett motor alkatrészei vannak. A feladat az, hogy az alkatrészeket össze kell rakni, aminek végén remélhetőleg lesz egy működő motor. Persze az útmutató könyvet is megmutatod, csak hogy nem fogod használni.)

Rakjuk össze az alkatrészeket, de saját magunk döntsük el, hogy mi melyik alkatrészhez kapcsolódik. Bár itt van az útmutató, mi nem azt fogjuk nézni, hanem azt tesszük be, ami nekünk tetszik. Ha így menne a dolog, mit tudnánk építeni? Talán érdekes lenne, de semmilyen képen nem az lenne, aminek kellene, hogy legyen. Azért van az útmutató, amelyben a feltaláló szépen leírta a helyes összeállítás módját. A bölcs ember elfogadja a feltaláló segítségét, és aszerint rakja össze az alkatrészeket.

Hasonló módon a Tízparancsolat által a mennyei Atya ilyen segítséget nyújt nekünk. A kettős parancs nem új keletű: két különböző helyen ugyan, de szerepel már az Ószövetségben is (MTörv 6,5 és Lev 19,18). Sőt, a Tízparancsolat két táblája közül az egyik az istenszeretet, a másik az emberszeretet törvényeit tartalmazza. Miért kérdezik hát olyan sokszor erről Jézust a kortárs törvénytudók?

Mert a törvény lelkét elfedték a betű szerinti teljesítés lélektelen szertartásai, rideg és nyomasztó lett Isten parancsa ahelyett, hogy Isten közelségéhez, szeretetének megtapasztalásához vezetett volna. Az étkezés, a böjtök, a szombat mind meg annyi rubrikája puszta teljesítménnyé lett.

Ez a veszély mindig fenyeget! Nehezebb minden pillanatban az élő Isten személyére figyelni, mint a leírt, közismert szabályokat betartani! "Ugyanaz a lelkület lakjék bennetek, mint ami Jézus Krisztusban volt!" - figyelmeztet Szent Pál, és ez, ha belegondolunk: maga a Szentlélek! Érzékeny, élő szeretetkapcsolat ez, nem erkölcsi szabálygyűjtemény betartása. Hitünk "fejlődéstörténete": ahogy a külső törvény kívánalmainak eleget tevő "ószövetségi emberből" egyre inkább a Szentlélekkel "kötelékrepülésben" élő "újszövetségi ember" lesz. Kérdés az, hogy Istennek megengedjük-e, hogy Ő irányítsa életünket? Nekünk vele együtt kell alkotnunk, hogy újra kezdhessünk, hogy megújulhassunk, és úgy éljünk, ahogyan Jézus tanított bennünket.


Forrás: http://www.katolikus.hu

Éljük a szeretetet! (Mt 22,34-40)

a) Jézus korában a választott nép társadalmi életében a farizeusok és a szadduceusok pártja versengett a hatalomért. Az evangéliumokból tudjuk, hogy a politikai és vallásos ellentéteik megnyilatkoztak Jézus jelenlétében is. Olykor pedig közös összefogással fordultak ellenségük, a názáreti próféta ellen. A farizeusok szellemi leszármazottai voltak a jámboroknak, akik szigorúan ragaszkodtak a törvényekhez. A Krisztus előtti második században az ő nemzeti büszkeségük okozta a makkabeusi lázadást. A farizeusok mozgalma a középosztályhoz tartozott. Azt vallották, hogy Isten különítette el őket (farizeus=elkülönült) arra, hogy teljesen betartsák a törvényt. Josephus Flavius azt írja róluk, hogy ők alkották a vezető pártot és ők értelmezték a legpontosabban a törvényt. A törvényt, a prófétákat, az írott és szóbeli hagyományt. Isten kinyilatkoztatott igazságainak tartották és az élet normatív értékének tekintették. A szadduceusok a Szaddok leszármazottainak vallották magukat, aki főpap volt Salamon korában. Ők alkották a világi arisztokráciát, és csak a Tora írott és szájbeli hagyományát fogadták el. Ezért a később keletkezett tanításokat, amelyek a feltámadásra, az eszkatologiára, az angyalokra vonatkoztak, elutasították. Mivel azt is vallották, hogy Istent igazán csak a jeruzsálemi templomban lehet imádni, a templom pusztulása után elvesztették jelentőségüket és lassan elfelejtették őket.

b) A mai evangélium a törvénnyel kapcsolatos kérdésről tudósít. Ez mindkét párt képviselőinek kedvenc vitatémája volt. Amikor Jézus itt a farizeusokkal találkozik és folytat párbeszédet, ebben is jelentkezik az a szembenállás, amely már többször jellemezte e párt képviselőit. Máté elbeszélése kevésbé szívélyes mint Márké, vagy Lukácsé. Ez tükrözheti az egyre növekvő ellentéteket Jézus követői és a választott nép fiai között a nyolcvanas években. A legfontosabb törvénnyel kapcsolatban a Jézushoz intézett kérdést egy tekintélyes törvénytudó, rabbi teszi fel. Jézus feleletének részletei megtalálhatók a szent könyvekben. Nagyon jól ismert előadásokat idéz a Tórából: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták." Tehát semmi olyat nem mond, ami hallgatósága számára teljesen ismeretlen lenne. Jézus azonban valamiben mégis teljesen eredeti. Előtte senki nem kapcsolta össze a két törvényt és előtte senki nem tartotta ezeket egyenlő értékűeknek. A 613 törvényt fontosságuk szerint két osztályba sorolták.

Tárgyuk fontossága szerint voltak súlyos és könnyű törvények. Jézus egy súlyos törvényt kapcsolt össze egy könnyűvel. Isten szeretete súlyos törvény volt, az embertárs szeretete könnyű. Ez az összekapcsolás volt az új, sőt forradalmi gondolat. Ha ezt összekapcsoljuk Jézus másik gyökeresen új tanításával, amely szerint minden embertárs egyenlő, akkor már jól láthatjuk, hogy ezek a gondolatok milyen meglepőek lehettek Jézus hallgatósága számára. c) A farizeusok évszázadokon keresztül megtartották mind a két törvényt, amelyet Jézus idézett. Az Isten szeretetére irányuló törvény (Mtörv 6,5) napi felszólítássá lett, amely a hívő zsidót a reggeli és esti ima elvégzésére figyelmeztette. Ez benne volt abban a kis bőrdobozban, amelyet az imádkozó szíjjal a homlokára helyezett. Ez az ima tartalmazta Isten szeretetének törvényét. Ez a "Halljad, Izrael" felszólítással kezdődött, erről nevezték el. Ezt az imát mondták el először minden szombaton és minden újholdkor, amikor a sófár (kürtszerű hangszer) az ünnep kezdetét jelezte. Ilyen központi szerepe és helye volt a zsidó vallásosságban az Isten szeretetét előíró törvénynek. Így értjük meg, milyen hallatlan újdonság volt az, amikor Jézus a felebaráti szeretet parancsát ugyanarra a szintre, ugyanabba a kategóriába helyezte, mint a vallásos gyakorlatban is első helyen álló "Halljad, Izrael" imádságot, amely Isten szeretetére szólított fel. Amikor Jézus ezt tette, nem az Isten szeretetének értékét, fontosságát szállította le, hanem a felebaráti szeretet értékét emelte fel és helyezte egy síkra Isten szeretetével. Mindennek rendkívül fontos következményei vannak vallásos életünkre. Nyilván mindig jobban szeretnénk szeretni a mennyei Atyát, aki Jézus Krisztusban a Szentlélek által megajándékoz minket szeretetével. Ez olyan mélységű, hogy Jézus arról beszél az utolsó vacsorán, aki szereti őt és megtartja tanítását, annak szívében az Atyával együtt lakása lesz (Jn 14,23). Ha valaki valóban így akarja szeretni a mennyei Atyát, akkor hasonló szeretettel kell fordulnia embertársai felé is. Ha valaki Istent Atyjának szólítja, akkor számára minden szegénynek, özvegynek, árvának, bajba jutottnak testvérnek kell lennie. Így Isten szeretetével együtt az embertársi szeretet fogja meghatározni életvitelét. Isten törvényének ismerete bölcsességet kíván, megtartása viszont szeretetet. Ha tehát találkozik szívünkben a bölcsesség és a szeretet, akkor vagyunk teljes értékű keresztények. Isten szeretetének így van igazán életet, családot, társadalmat formáló hatása. Életünk eredményessége sem maradhat el, mert Isten szeretetében kimeríthetetlen erőforrás áll rendelkezésünkre. MK


EGYÉB

AZ IGAZI SZERETET - ÉLETIGE 1999. OKTÓBER

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat." (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk. (Lev 19,18) Amikor Jézusnak egyszer feltettek egy provokatív kérdést, a rabbinikus és prófétai hagyományra támaszkodva válaszolt, mely a Tórának, vagyis Isten Bibliában megfogalmazott tanításának közös alapját kutatta. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: "Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyűlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. Minden más ennek a magyarázata." (Shabb. 31a. - szabad fordítás)

A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetből fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Ezért nem szerethetjük Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét is. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek s ez az, ami "a törvényben általános érvényű alapelv." (Akiba rabbi, Slv 19,18 - szabad fordítás)

Jézus megerősíti ezt és hozzáfűzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az első, a legfőbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. Hangsúlyozva a hasonlóságot, Jézus végérvényesen összekapcsolja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: "Mert, aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát." (1Jn 4,20)

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."

Az evangélium világosan megmondja, hogy minden ember - legyen az férfi vagy nő, barát vagy ellenség - a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyetemes és személyes egyszerre. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élők szeretetében ölt testet.

De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelinek - felebarátainknak - érezzük azokat is, akik nagyon távol állnak tőlünk? Ki az, aki segít legyőzni önszeretetünket, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Ez Isten ajándéka, sőt magának Istennek a szeretete, mely "a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe." (Róm 5,5)

Tehát nem egy hétköznapi szeretetről, nem egyszerű barátságról vagy pusztán emberszeretetről van szó, hanem arról a szeretetről, mely a keresztségkor áradt ki a szívünkbe: magának Istennek, a Szentháromságnak az életét alkotó szeretetről, melyben mi is részesedhetünk.

Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell tulajdonságait, melyeket az evangélium és általában a Szentírás tár elénk. Ennek a szeretetnek van néhány alapvető vonása, melyeket a következőkben foglalhatunk össze: Jézus, aki mindenkiért meghalt és mindenkit szeretett, először is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit sokszor mi élünk; nem egyszerűen emberi szeretet, melynek hatósugara csupán a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki...

Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tűri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: nem létezik számára rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnőtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki egy másikhoz, s nem veszi figyelembe a vallási különbségeket sem. Ez a szeretet mindenkit szeret. Így kell tennünk nekünk is: mindenkit szeretni.

Az igazi szeretet másik jellemzője, hogy elsőként szeret. Nem várja, hogy szeressék, ahogy ez az emberi szeretet esetében lenni szokott: általában azt szeretjük, aki szeret bennünket. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bűnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát megmentésünkre. Mindenkit szeretni tehát és elsőként szeretni.

Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: "Nekem tetted" (Vö. Mt 25,40) - mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is. Az igazi szeretet szereti a barátot és az ellenséget egyaránt: jót tesz vele, imádkozik érte. Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást egészen addig, míg el nem jutnak az egységre. A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.

"Szeresd embertársadat, mint saját magadat."

Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendő: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedővel és örülni az örvendezővel; kész hordozni a másik terheit, és - amint Pál mondja - képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejeződik ki, hanem konkrét tettekben.

Aki más hitet vall, az is törekszik az ún. "aranyszabály" élésére, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerűen és hatásosan így fogalmazza meg lényegét: "Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném." (Vö. Wilhelm Muhs, Parole del cuore, Milánó 1996. 82.o. - szabad fordítás)

Ez a hónap jó alkalom lesz tehát arra, hogy nagyító alá tegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol a szomszédunkban vagy az iskolatársunkban, hol a barátunkban vagy a legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háború és természeti katasztrófa sújtotta területeken élőkben is, akiknek szenvedéseiről a televízióból értesülünk. Azelőtt az ismeretlenség ködébe burkolóztak és nagyon távol voltak tőlünk, de immár ők is közel vannak, felebarátaink lettek.

A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan kitágítja majd szívünket Jézus szívének méreteire.

Chiara Lubich


A komputer nem számol a szívvel

Embernek lenni, jó embernek lenni ez a legfontosabb a világon. De kit érdekel ez? A jóság feltételez egyet, s mást: az egyszerű, szíves, önkéntes készséget a szolgálatra, és egy adag maga-felejtést. De ugyan ki kapkod ezekért? Az ilyen dolgoknak soha nincs idényük. nem felelnek meg ízlésünknek.

Itt-ott felhangzik egy-egy hangos kiáltás az új társadalomért, a megreformált világért, de csak ritkán lehet hallani ennek nélkülözhetetlen feltételeiről. Ezért a társadalom megújításáról, szerkezeti átalakításáról szóló beszédek elpattannak mint a szappanbuborék. Hiteltelenné válnak, az emberek semmi hatásukat nem tapasztalják a mindennapokban.

A nagy világ csak a nagy dolgokat veszi számba, a feltűnőeket, melyek a modern értékskála legmagasabb fokán állnak: a karriert, a tekintélyt, a vagyont. Nem a jóságodat, az egyszerűségedet, a szolgálatra való készségedet firtatják, hanem a vizsgáid, a diplomád, a rangod, a becsvágyad, a funkcióid felől érdeklődnek. A technikai- tudományos alkalmazkodó és teljesítőképességedre kíváncsiak. és lehetőleg légy immunis az emberi érzésekkel szemben, úgymint: részvét, megértés, másokról való gondoskodás, bajban való segítés. Túlszervezett, túligazgatott társadalmunkban ez a veszély fenyeget leginkább bennünket.

A komputer nem számol a szívvel. Különben hogyan volna lehetséges, hogy annyi szörnyű szomorúság tovább éljen a világban? A jóknak nincs hatalmuk. A hatalom és a rendelkezés joga a világ urainak a kezében van, akik még mindig úgy tesznek, mintha a föld javai a magántulajdonaik volnának.

Ne hagyd magad eltántorítani, légy jó, nagyon jó ember, akkor a világnak az a kis darabja, ahol élsz és dolgozol, mégiscsak egy jobb világ lesz.

Phil Bosmans

forrás: magvető lista 2002

Jézus kinyilatkoztatja a főparancsot: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel." Valljuk be, még csak végig sem gondoltuk
"teljes szívvel, lélekkel, értelemmel." Ha így lenne, akkor minden pillanatunkat, szavunkat, tettünket ennek kellene áthatni, és ettől az életünk, egész világunk más
lenne. Lehet, hogy nem sanyargatjuk az özvegyet és az árvát, nem vesszük el a szegény ember egyetlen köntösét, de tele van az életünk szeretetlenséggel, mulasztásokkal, megalkuvásokkal. Mert nem az Úr a legfontosabb minden más előtt. Tegyük őt az első helyre a szívünkben, lelkünkben, értelmünkben, adjuk Neki a teljeset, ennél kevesebb nem elég!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség