Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Húsvéti idő, B év, Húsvét 2. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A keresztség fürdőjében mindnyájan újjászülettünk. Forrása Jézus halálából és feltámadásából fakadt. Újjászületésünk természetfeletti élet és örökkévalóság. Lelki táplálékunk Isten szava és Krisztus teste. Mindkettőt a szentmise nyújtja nekünk.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Életünkben, cselekedeteinkben meg kell nyilvánulnia hitünknek. Hiszünk a feltámadt Jézusban, hiszünk a test feltámadásában. Isten szava, a szentírás megerősít hitünkben.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Hálaadó áldozat következik. Köszönjük Istennek, hogy lehajolt hozzánk. Köszönjük, hogy Fiát föláldozta értünk. Megengedi, hogy imádságunkkal, jótetteinkkel, békességszerző türelmünkkel csatlakozzunk Jézus áldozatához.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A feltámadt Jézus testét vettük a szentáldozásban. Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy Isten szava és Krisztus testének vétele nélkül eljussunk a boldog feltámadásra.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai evangéliumot sokféle szempontból lehetne megközelíteni. Lehetne beszélni arról, hogy hogyan tudott a föltámadt Jézus zárt ajtók mellett csak úgy megjelenni. Lehetne beszélni arról, hogy miért hitetlenkedett Tamás apostol. De én ma egy fontos, és a mai keresztény gyakorlat szempontjából foltos dolgot emelnék ki a mai evangéliumból, ha úgy tetszik egy kissé ünneprontó módon.

A föltámadt Krisztus első megjelenésekor apostolaira lehelve azt mondja: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot." A föltámadt Krisztus ezekkel a szavakkal megbízta apostolait, hogy Isten nevében megbocsáthatják az emberek bűneit. Nagyon nagy súlyú dolgot bízott rájuk és utódaikra a püspökökre és a papokra, mert a bűnöket egyedül Isten bocsáthatja meg. S ez így is van, így is marad, mert nem az apostolok és utódaik bocsátják meg a bűnöket, hanem Isten általuk. Ezzel megalapította a bűnbánat és kiengesztelődés szentségét, vagy közismertebb nevén a gyónást. De tény az, hogy ilyen fajsúlyos dolgot Isten emberre nem bízott ezelőtt a történelem során.

De most, húsvétkor, a feltámadás ünneplésekor, az örvendezés ünnepén miért kell már megint a bűnökről és a bűnbánat szentségéről beszélni? Miért "rontotta" el Jézus az ünnepi hangulatot azzal, hogy mindjárt az apostoloknak való első megjelenéskor az üdvözlés után ezt teszi? Nem várhatott volna még vele?

Hogy helyesen meglássuk a bűnbánat szentségének helyét a húsvéti örvendezésben, emlékezetünkbe kell idézni azt, hogy a feltámadás örvendezése előtt Krisztus a kereszthalál embertelen kínjaival halt meg, s ez az engedelmességből fakadó halála engeszteli ki az Atyaisten előtt az egész emberiség bűneit. Tehát a feltámadás húsba vágóan jelzi, hogy meg vagyunk váltva, meg vagyunk váltva bűneinktől. Krisztus bűnbocsátó kereszthalálának hatását van hivatva közvetíteni a keresztség szentsége, s a keresztség után elkövetett bűneinkre orvoslást a bűnbánat és kiengesztelődés szentsége ad, melyet most apostolai gondozására bíz.

De szomorú tapasztalatom, hogy Krisztusnak ez a nagyszerű ajándéka, a bűnbánat szentsége manapság minden célt szolgál, csak nem azt amire Krisztus alapította. Tisztelet a kivételnek.

A bűnbánat szentségével kapcsolatban az esetek túlnyomó többségében a két szélsőséges véglet megnyilvánulásairól van szó. Az egyik az, amikor valaki az Egyház parancsaitól indíttatva meggyónik karácsonykor meg húsvétkor, különösebb rákészülés és bűnbánat nélkül, csak azért, mert az Egyház így parancsolja. Milyen az a gyónás, amit parancsolni kell?

A másik véglet a túl gyakori gyónás. Valaki meg akar áldozni, s ezért előtte meggyónik. Egy szellemes, s talán kicsit fülsértő hasonlat szerint az ilyeneknél olyan a gyónás, mint egy lábtörlő a szentáldozás előtt. Vagy meggyónik valaki azért, mert elsőpéntek van, s az ájtatossági gyakorlat szerint elsőpénteken kell gyónni meg áldozni, hogy Jézus Szívének ígéreteiben részesedhessen az ember. Az ilyen úgy kezeli a gyónást, mint valami ájtatossági gyakorlatot, mint a rózsafüzért, vagy a keresztutat, amit el kell végezni és akkor magától hullik az isteni kegyelem az égből.

Kedves testvérek! Elég volt ebből a félpogány gyakorlatból, mert ez nem a megújulás, nem keresztény hit. Rendbe kell tenni a gyónás körüli dolgainkat.

Először is arról van szó, hogy a gyónás szentség - olyan szentség mint az Oltáriszentség vagy a keresztség, hogy csak a nagyobbakat említsem - s nem egy ájtatossági gyakorlat, vagy rutinfeladat az egyháztagság érdekében, amit meg lehetne parancsolni.

Aztán az elnevezés. A közelmúltban megjelent Katolikus Egyház Katekizmusa a gyónást helyesen a bűnbánat és kiengesztelődés szentségének nevezi hivatalosan, és nem gyónásnak. Ez az elnevezés is mutatja azt, hogy ennek a szentségnek a lényege a bűnbánat és az Istennel és az Egyházzal való kiengesztelődés. Téves elképzelés az, hogy bűnbocsánatot a pap feloldozó "varázsigéi" eredményezik. Nem, ezek csak közvetítik Isten bűnbocsánatát, ha van rá fogékonyság. A bűnbocsánat azzal jön létre, hogy az emberben megvan a bűnbánat, amire Isten válaszol ebben a szentségben a bűnök megbocsátásával. Ha nincs bűnbánat, ha az illető csak úgy "elmond" egy pár bűnöcskét, akkor Isten erre nem tud válaszolni. Ha az illető nem is akar megszabadulni bűneitől, az Isten erőszakkal nem fogja megszabadítani. Tehát ha úgy tetszik - és ez talán félelmetesen hangzik - a gyónás érvényessége egyes egyedül rajtunk múlik: meg van-e a bánat bennem, vagy csak úgy bejöttem.

Éppen ezért a bűnbánat szentsége nem akkor veszi kezdetét, amikor valaki belép a gyóntatószékbe, hanem jóval előtte. A gyónásra föl kell készülni: megvizsgálni a lelkiismeretet, hogy milyen bűnöket követtem el az elmúlt időben, s efölött a bűnök fölött fel kell indítani a tökéletes bánatot, azt a tökéletes bűnbánatot, amely abból a felismerésből fakad, hogy én az Isten szeretetét és jóságát elutasított, megbántottam, s nem abból, hogy meg kell gyónni, mert különben elkárhozom, ha így halok meg. Ezzel a felindított bűnbánattal kell már belépni a gyóntatószékbe, s akkor biztos, hogy Isten válaszol erre a bánatra a bűnök megbocsátásával, s még külön kegyelemként megadhatja a lelki megkönnyebbülés adományát.

Ünneprontó volt Jézus húsvétvasárnap este, mert a feltámadás örvendezését elrontotta a bűnbánat szentségével? Ünneprontó vagyok, mert már megint a gyónásról beszélek, amit annyiszor hallottatok már, s úgy unjátok már? Valóban sokszor hallottátok. De most magadban válaszolj, de őszintén! A sok-sok beszéd után próbáltál már legalább egyszer is komolyan készülni a bűnbánat szentségére, és úgy belépni a gyóntatószékbe, a felismert és megbánt szeretetlenséged bocsánatát kérted? Megtapasztaltad-e már, hogy így felkészülni erre a szentségre mennyire másabb, menyire gyümölcsözőbb? Ha ezt már megtapasztaltad, akkor folytasd, így cselekedj a jövőben is. Ha még ilyet nem tapasztaltál keresd meg, hogy hol van a hiba a felkészülésedben, s ne az Istent vádold, hogy semmit sem nyújtani neked a gyónásban. Isten olyan kérdésre nem válaszol, amit föl sem tettél - olyan dologban nem segít amiben nem is akarod, hogy segítsen.

Azt hiszem, hogy most a húsvéti nagy gyónásáradat után mindenki tud valamilyen módon válaszolni erre a kérdésre. Csak egy a fontos langyosak ne legyünk. Ne akarjunk átlagkeresztények, langyosak maradni, mert ennél rosszabb nincs. Még a hidegeket, a kételkedőket is jobban szereti az Úr, ahogyan megmondta a Jelenések könyvében, a Laodíceai egyházhoz írt levelében: "Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból."

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Az igazi keresztények egy szívvel, egy lélekkel szeretik egymást.
S: A keresztség kegyelme által győzelmet aratunk a bűn fölött.
E: A feltámadt Jézus bűnbocsátó hatalmat ad az apostoloknak, és megjelenik a hitetlenkedő Tamásnak.

Nincs hit, még kevésbé húsvéti hit, amely egyben öröm is ne lenne, egyre újabb elámulás azon, hogy igen, ez az igaz: Krisztus él, és itt van. Krisztus, az Ő átvert kezeivel és lábaival, az Ő megsebzett Szívével! Az Istenség teljessége Őbenne lakozik, és megosztja azokkal, akik hozzája jönnek.

"Jézushoz jönni" annyi, mint hinni, hogy Őbenne az Isten jön hozzánk. Aki nem hisz, az nem lát. Aki pedig szeret, az mindent fölfog.

Első olvasmányhoz / ApCsel 4,32-35
Az Egyház egysége a Krisztusban, a Föltámadottban való közös hiten alapul. Az Egyház közös imádságban fejezi ki magát (ApCsel 4,24-31), de segítő készségében is a közösség szegényebb tagjai felé (4,32-34). Belső hajtó ereje az így megélt hitnek a Szentlélek: Ő emlékezteti az Egyházat felelősségére is a világ felé, vagyis a nem-keresztények irányában, akik Krisztustól nemcsak az Ige üzenetét várják, hanem az egység és egyesség példáját is! (ApCsel 2,42-47; 5,12-16 # 4,32: Jn 17,21.23 # 4,33: ApCsel 1,8; 10,38-39 # 4,34-35: 5Mz 15,4-5; Lk 12,33)

Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),2-4.16-18.22-24
Hála és dicséret

Szentleckéhez / 1Jn 5,1-6
A szeretet, melyről János apostol szól, nem holmi érzelgés, jó érzés, hanem életforma és élethatalom. Aki Atyjaként szereti Istent, az szereti embertársait is, mert ezek Isten teremtményei, gyermekei. Ezzel a szeretettel áll szemben a "világ", mely kívánságaival, mohóságával, gőgjével össze akarja zúzni az emberek szabadságát. Aki azonban hisz Jézusban, mint a Megváltó Krisztusban és Isten Fiában, az erősebb a világnál és ennek minden démoni hatalom-szervezeténél. Az meggyőzi, legyőzi a világot, azon nincs a világnak hatalma, kifelé viszont Krisztus szeretetének hatalmát tanúsítja. E világ hatalma megtört azóta, hogy Jézus oldalából vér és víz áradott ki. (5,1-4: 1Jn 1,3; 3,14-19; 4,20; Róm 13,9; 5Mz 30,11; Mt 11,30; Jn 16,33 # 5,5-6: Jn 19,34; 14,26)

Evangéliumhoz / Jn 20,19-31
Sok van egybezsúfolva ebbe az evangéliumi szakaszba. Azzal, hogy a Föltámadott a hét első napján jelent meg többször is, ez a nap mindörökre "az Úr napja", a hit napja, az örömé, a közösségé. A tanítványok látják Jézust. Megismerik: Ő az, aki a kereszten meghalt, és hisznek. Az öröm ismertető jele benső hitüknek. Tamás is, a "Hitetlen" -- hisz! Az ő hitvallása és Jézus ígérete számunkra szól, akik szemeinkkel nem látjuk a Föltámadottat, és mégis hiszünk a lélek erejében, amelyet Ő ad nekünk. (L. A év, húsvét utáni 2. vasárnap evangéliuma.)

Szentségre várva
Jeruzsálem keresztényei "egy szív és egy lélek voltak". Bizonyára megvoltak nekik is a nehézségeik, de egy volt a hitük, amely húsvéti örömmel telítette őket, és egy volt a szent Kenyér, Jézusuk, aki Krisztus egy Testévé forrasztotta őket.

Elmélkedés
"Mondá neki Tamás: Én Uram s én Istenem!" (Jn 20,28)
Tamás átélte e pillanatban azt, amit a latin úgy mond, hogy "Deum pati", Istent átélni. Nagy az Isten; világomnak kis méreteiből nézem a végtelent. Korlátoltságom bizonyítja őt. Világról beszélek ugyan, de nem bírok vele. Kis mozaikdarabka az én világom. Mily keveset foglalok le a valóságból képzeteimmel, fogalmaim tartalmával... Ez a nagyság rám borul; értelmem, érzésem, kedélyem, akaratom reagál, és ami e reakcióban lesz gondolattá, lelkületté, imádássá, lendületté, odaadássá, azt vallásnak hívjuk. Ezt Ő, a végtelen tapogatja ki bennem; ez az ő érintése, közlekedése, behatása... És ha a lét mélységeibe ereszkedem, nem tartom ki nélküle; íme átfog, lefoglal, vonz... Deum pati! S mikor magamba veszem gondolatait, akkor tisztulok, akkor bűnt bánok s hódolok.

Annyira nagy, hogy egyedül önmagában való; a világ szétfoszlik vele szemben. Mint ahogy "a nap a jó Isten árnyéka", úgy az egész mindenség ily árny, ily nyom; valami a végtelennel szemben, ami szinte nem esik latba. "Tu solus sanctus, tu solus Dominus, tu solus Altissimus" [Egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy az Úr, Te vagy a fenséges]... Rám erőszakolja magát, még pedig joggal, minél mélyebb s lelkibb vagyok, annál inkább. Uralkodik értelmemen, szívemen, akaratomon, és én azt mondom: Uram, Istenem, te vagy az egyedüli, igazi valóság, jóság, szépség, szentség. Így lesznek a próféták, kik belenéznek, s csakis bele; apostolok, kik róla beszélnek, és csakis róla; szentek, kik neki élnek, és csakis neki; nagy lelkek, kiket ő szerencsésen lefoglalt magának.

S ha Uram és Istenem vagy, akkor legyen meg a te akaratod. Mi a te akaratod? Ez a főkérdés, főérdek, főkötelesség. Mi az Isten akarata állásomban, hivatásomban, életem jelen körülményei közt? Mi az Isten akarata kísértéseimben, csábítások, nehézségek közt? Csak ez nyom a latban! Aki magát odaadja az Istennek, azt az Isten visszaadja önmagának, életének, tevékenységének. Annak lelke erőforrás lesz. Add oda magadat és visszakapod magad csordultig örömmel, erővel! Azért vagy szegény, mert keveset adsz az Úrnak! (Prohászka: ÖM, 7:376; 132)

+

Öröm (földi és égi öröm óriási különbsége)
Mily másfajta öröm: e-világé s más a szivünké!
Földi öröm távol kívánatos, húzza az embert,
míg ha betölt: untat, szád keserítve gyötör!
Távol, szívbelit unsz neve-hallva, de bírva-- oly édes!
Nől éhséged evén, többhöz jutsz, s többre esengel!
Ott csak a vágy, ami vonz, élvezet egybe taszít!
Kisded a vágy itten. Hogy bételik: nem fogy az étvágy!
Mert ha belép Szeretet, mást nem lát többet a szem már!
Istentűz kigyullad, s gyújtogat új tüzeket...
(Nagy Szent Gergely)

+

Senki sem élhet meg örömnek híján; ezért a lelki örömök nélkül való a testi gyönyörhöz és kéjhez fordul. (Aquinói Szent Tamás)

+

Szomorúságról
S mondta a Pásztor: "Űzd ki szívedbül a Bút, aki húga
Kételynek s Haragoknak!" -- "Nővér, hogy lehet ez mind?!
-- kérdem -- Nem más-más a Harag, Kétely, Szomorúság?"
-- Oktalan ember vagy, szent titkokat érteni lomha!
Leggonoszabb minden rosszlelkek közt szomorúság!
Isten híveinek ki legártóbb, és ki leginkább
öldösi hű embert, üldözve szivébül a Lelket!
Ölts fel azért örömet, mert szent derü tetszik Urunknak!
Szív, ha vidám, jót tesz; jó indulat alkot, elűzve
mind tunya Bút. Aki bús, gonoszúl tesz. Megszomorítja
Szentlelket, ki örömmel szállt a szivünkbe! Imádság
s elmarad Úr-megvallás. Jön bünös élet, a vesztünk...
Mert szomorú szívből nem kél ima tiszta erővel,
S nem röpül el bizalommal Urunk oltára tüzére.
(Hermás: Pásztor)


Forrás: www.katolikus.hu

Krisztus békéje és öröme (Jn 20,19-31)

a) Jézus feltámadása a mulandóság és a halál hatalma alatt élő világgal az élet és az öröm alternatíváját állította szembe. Ennek ellenére a mindig visszatérő kérdésünk az: hogyan jutottak el a tanítványok a feltámadás hitéhez, és hogyan juthatunk el mi is a Jézus feltámadásába vetett szilárd hithez. A evangélium válasza: A tanítványok megtapasztalták a feltámadt Jézus jelenlétét. Aki halála előtt velük volt, akit keresztre feszítettek és eltemettek. az újra megjelent közöttük, ha egészen megváltozott és különleges alakban is. Ezekkel a tapasztalatokkal együtt növekedett a meggyőződés, hogy ezekről az eseményekről tanúságot is kell tenniük. Az ő követőik és tanítványaik már azok tanúságtételére hallgatva jutottak el a hitre, akik látták a feltámadt Urat. Ezt világosította meg a Tamásról szóló történet is. A szemrehányás, amelyet Jézus közöl vele, nekünk is szól: Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!

b) Ha azonban mindig a feltámadásba vetett hit lehetőségével, és azzal a kérdéssel foglalkoznánk, hogy hogyan fogalmazzuk meg a feltámadásba vetett hitünket, akkor figyelmünkön kívül maradna az, hogy milyen hatást váltott ki ez az esemény, nem vennénk figyelembe azokat az adományokat, amelyeket véglegesen megkaptak azok, akik igazán hittek a feltámadt Jézusban. A Feltámadott a tanítványokat béke szavával köszönti: ,,Békesség nektek!'' Az első ajándék tehát a béke. Ez Isten ajándéka, amelyet egyedül ő tud adni. Nem emberi békéről van itt szó, mint emberi erőfeszítés eredményéről, amelyet sok fáradsággal törékeny szerződéssel hoznak létre, és fegyverekkel védenek. Ez az Isten és ember kiengesztelődéséből származó béke. Ez természetesen képessé tesz minket arra, hogy a Lélekben az emberek közötti béke megteremtésén is fáradozzunk. Ebben központi szerepe van az Egyháznak, amely az egész emberiséget egyetlen új természetfeletti életközösségben, Krisztus egyházában fogja össze. Ez a cél Krisztus keresztjében és feltámadásában vált lehetővé.

c) A második adomány az öröm. A tanítványok megtapasztalják, hogy Jézus él és jelen van közöttük. A nagypénteki katasztrófahangulatnak, a kétségeknek és a letörtségnek vége van. Örömüket az táplálja, hogy az Úr él, hogy szavai igazak, hogy az út, amelyen jár, és amelyet tanítványainak mutat, az helyes, hogy az élet nem szenved kudarcot a halál falánál, hogy mély értelme van. Nincs szükség kábítószerekre, élvezetekre törő életre. A hívő öröm tartós, magába rejti az örök életet is. Ez a feltámadott Úr öröme, aki nem hal meg többé. A harmadik adomány a küldetés, amely ugyan feladatot is jelent, amely azonban a húsvéti béke és öröm birtokában nem jelent terhet, hanem inkább kitüntetést. Ez a feladat abban áll, hogy a feltámadt Jézus békéjéről és öröméről tegyünk tanúságot, és ezzel együtt magáról a Feltámadottról is. Ezzel tudjuk továbbadni a feltámadott Jézusba vetett hitünket A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nemcsak Jézus feltámadásának eseményéről beszéljünk, amikor erre megfelelő lehetőségünk van, hanem arról a húsvéti örömről és békéről is, amely elszakíthatatlanul hozzá kapcsolódik. MK

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség