Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Húsvéti idő, B év, Húsvét 3. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A húsvéti öröm előíze az örökké tartó boldogságnak. Örvendezünk, mert gondviselő Istenünk életre hívott bennünket. Megment a bűn és a halál pusztításától. Fia feltámadása erősíti reményünket.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az élet gondjai, mulandósága láttán megkísért bennünket a kétségbeesés. Isten nem engedi, hogy meginogjunk. Igéje, tanítása világosságot gyújt, és utat mutat.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat Isten és ember találkozása. Elismerjük, hogy mindenestül Isten tulajdona, birtoka vagyunk. Ennek záloga az áldozati ajándék. A szentmisében az Istenember adja kezünkbe önmagát. Jézust ajánljuk fel áldozati ajándékul. Isten elfogadja. Áldozati asztalához hív. Az áldozati lakoma eledele Krisztus teste.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten kezében vagyunk. Egészen ismer: utjainkat, vágyainkat, titkos gondolatainkat. Imánkat hallgatva, kérésünket elfogadva, számunkra mindig a legjobb megoldást valósítja meg. Napjainkban mi is törekedjünk Isten megismerésére, ahogyan képességeinktől és kegyelmétől a legjobban telik.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Jézus Krisztus megjelenik apostolainak, akik látták őt és nehezen bár, de felismerték. Ez a hitünk alapja hogy az apostolok látták a Föltámadottat, amikor Jézus "megjelent Péternek, aztán a tizenkettőnek, majd egyszerre több mint ötszáz testvérnek (.) Aztán Jakabnak jelent meg, majd valamennyi apostolnak, mindnyájuk után, mint elvetéltnek, megjelent nekem is" írja Szent Pál apostol. Ez hitünk alapja, hogy látták a föltámadt Krisztust. Mert ha föl is támadt volna, de nem mutatkozik meg senkinek, akkor soha nem lett volna kereszténység.

"Amikor nincs mennyei látomás, a nép elvadul" - olvashatjuk a Példabeszédek könyvében. Nekünk is szükségünk van mennyei látomásra, nekünk is szükségünk van a feltámadt Krisztus látására. S ez megadatott nekünk az apostolok nyomán, akik tanúságot tettek az ő látásukról, s tanúságuk nyomán mi is láthatjuk az Urat. Persze nem úgy mint ők, hanem egyfajta belső látással, ami azt jelenti, hogy élő, személyes kapcsolatban vagyunk vele.

A kereszténység nem eszme, hanem Krisztus látása. Az eszmék képtelenek megváltani az embert; az eszmék formálhatók, s előbb utóbb ideológia lesz belőle, amelyet kikezd a történelem vasfoga. Jézus Krisztus látása azonban nem eszme. Ő képes megváltani minket, ahogyan megmondta: "Ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok". Magához vonz bennünket Isten szeretetével.

Jaj annak, aki nem látja Krisztust, hanem csak krisztusi eszmékben hisz! Az egyetemen, ahol tanultam a teológiát, volt néhány professzor, aki ugyan pap volt és nagy tudású, de sokszor még egy normál emberi magatartás is hiányzott belőlük, nemhogy egy papé, mert eszméiknek fellegvárában és csapdájában éltek és nem a Krisztussal való személyes találkozásból.

Szükséges mindenkinek meglátni Krisztust belső látással, szükséges mindenkinek élő, személyes kapcsolatba lépni vele, ami nem monoton, felmondott imákban merül ki.

"Amikor nincs mennyei látomás, a nép elvadul". Amikor nincs mennyei látomás, az Egyház elvadul. Az Egyház története során számtalanszor igazolta magát ez az igazság. Amikor az Egyház valamilyen válságban volt, akkor mindig a szentek mentették meg azt, azok a szentek, akik látták az Urat, akik belső, személyes kapcsolatban voltak vele, és nem eszméiken lovagoltak. Nem a dogmák, nem az elvont teológiai eszmék mentették meg és vitték tovább az egyházat, hanem emberek, akik látták az Urat.

Nem tagadom, hogy szükség van a keresztény tanítás megfogalmazására, szükség van a dogmákra, de nem elég ezt őrizgetni. Ebbe - hogy eszméinket őrizgessük - alkalomadtán még a Sátán is belesegít. Mert a Sátánnak minden olyan élet jó, ami tele van krisztusi eszmékkel, csak épp a lényeg, Krisztus hiányzik belőle.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy ebből a szempontból hányszor működünk együtt a Sátánnal. Amikor azon fáradozunk, hogy minél több elsőáldozó és bérmálkozó legyen, akiket teletömünk krisztusi eszmékkel, csak épp arra nem vezetjük el őket, hogy az élő Krisztussal találkozzanak. S aztán csodálkozunk, sőt a megszokás hatalmából már lassan nem is csodálkozunk azon, hogy az elsőáldozás, bérmálkozás után a legtöbb gyerek széles ívben kerüli a templomot és a hittanórákat. Tévedés ne essék, ez nem pusztán a pap és a hitoktató felelőssége, hanem mindannyiótoké, akik itt vagytok, s veszitek a fáradtságot, hogy hiteteket megvallva eljöjjetek a templomba. De ha ezek a keresztény palánták nem látják rajtunk az élő kapcsolatot, az élő Krisztussal, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy unalmasnak találják a kereszténységet, s netalán valamelyik szektában kötnek ki, ahol úgy érzik többet kaphatnak.

Az átlagkereszténység, a krisztusi eszmékre épülő kereszténység, a langyos kereszténység a Sátán eszköze a megrontásunkra. Máskülönben miért mondaná Jézus a Jelenések könyvében a Laodíceai egyháznak, hogy "Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból."

A föltámadt Krisztus így köszönti tanítványait: "Békesség nektek". S amit kíván Krisztus, az meg is valósul, mert szavának teremtő ereje van. Mi ez a békesség, amit kíván nekünk Jézus? Ez az igazi békesség a rendből áradó nyugalom. Abból a rendből melyről Szent Pál beszél, az efezusi levélben: "Áldott legyen Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Benne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus által fogadott fiai legyünk." Ez a rend a fontos, hogy megvalósuljon életünkben, s akkor Krisztus békéje tölt el minket: "szentek legyetek, amit a ti mennyei Atyátok szent!" Ez tehát Istentől elrendelt célod, hogy szent légy. Nem pedig az, hogy sikeres légy, hogy gazdag és egészséges légy, nem az, hogy lehetőleg ne kövess el bűnöket, és még csak nem is az, hogy boldog légy. Egy igazán keresztény ember életének célja az, hogy szent legyen. Ha erre törekszel, akkor megkapod a boldogságot, az igazi emberhez méltó boldogságot.

Kedves testvérek! Ez a legnagyobb akadálya a hőn áhított keresztény megújulásnak: nem akarunk szentek lenni, hanem megelégedünk a középszerű, langyos átlagkereszténységgel. Úgy gondoljuk, hogy az életszentséget azoknak a kiválasztott sikeres, már már nem is embereknek találták ki, akiket régi szentképek, szobrok ábrázolnak sápadt arccal, égre szegezett tekintettel. Nem! Az életszentség mindannyiunk feladata, akik komolyan akarjuk venni hitünket. Igaz nem kötelező. Nem kötelező Isten parancsainak nevezett életmódhoz igazítani életünket, nem kötelező szentnek lenni, nem kötelező üdvözülni. Az ember Istentől kapott nagyszerű ajándéka az, hogy szabadon visszautasíthatod Istennek ezt a nagyszerű ajándékát, vagy szabadon választhatod azt, ami igazán emberhez méltó, ami igazi, örök boldogságot ajándékoz, hogy szent légy, amint a te mennyei Atyád szent.

Ámen.


Forrás: http://www.katolikus.hu

"Akkor megnyitotta értelmüket" (Lk 24,35-48)

a) A tanítványok lassan dolgozzák fel Jézus feltámadásának igazi természetét. Élete, szenvedése, halála is kérdéseket támaszt azzal, ha komolyan veszik feltámadását. Valóban szenvedett, valóban meghalt és feltámadt? A két eseményt a tanítványok nehezen tudták összeegyeztetni. Ha a halálát tartották igazán valóságosnak, akkor a feltámadást nem tudták igaznak tartani. Ezért, amikor Jézus először jelent meg nekik, megrémültek, mert arra gondoltak, hogy valami szellem jelent meg előttük (37. v.). Ez az elképzelés azt is sugallhatta, hogy a földi Jézusban valami isteni láng volt jelen, hogy azután visszatérjen a lélek országába. Ez az elgondolás azonban Jézus szenvedését és halálát is más megvilágításba helyezte. Aki a kereszten meghalt, az az ember Jézus volt. Az Isten Fiáról ezt nem lehet elmondani. A feltámadás csak annyit jelent, hogy nem a feltámadt Jézus jelenik meg előttünk, hanem egy szellemi valóság. Így ez nem tényleges feltámadás, csak valamilyen különleges látomás. Ha pedig a feltámadt Jézus alakja igazi valóság, akkor ez azt az elképzelést táplálhatta, hogy Jézus szenvedése és halála csak látszólagos volt.

b) Ezekre a kérdésekre és kétségekre a feltámadt Jézus háromféle módon válaszolt. "Nézzétek meg kezeimet és lábaimat, hogy valóban én vagyok!" (39. v.). Azután felszólította a tanítványokat, hogy kézzel fogják meg őt. "Tapintsatok meg és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." (39. v.). Azután eszik is jelenlétükben. "Van itt valami ennivalótok? Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára evett belőle." (41-43. v.). Jézus tehát úgy bizonyítja tanítványainak testi valóságát, hogy ezt jobban aligha lehetne. Ez erősíti a tanítványok meggyőződését: Jézus valóban meghalt a kereszten. Isten azonban a halott Jézust új életre támasztotta fel és őt testi valóságában is felvette dicsőségébe. Ezt pedig Jézus megjelenései bizonyítják. Feltámadt jelenlétének azonban egészen más a természete. Most úgy van velük, hogy jelenléte egészen eltér attól, ahogyan földi életében volt közöttünk. Az étkezéssel nem azt akarta bizonyítani, hogy feltámadt testének is szüksége van táplálékra, hanem azt, hogy nem kísértet, nem szellem. A tanítványokban így kialakul a valóságnak megfelelő kép. Arról tesznek tanúságot, hogy Isten az emberek világába jött, hogy Jézus Krisztusban a mi életünket élje, hogy az emberi halált szenvedje el, és feltámadásával és felmagasztalásával ne távolodjon el tőlük, hanem velük maradjon életükben. Isten tehát nem látszat szerint, hanem a valóságban belépett földi életünkbe. A végtelen és örök Isten megjelent a mulandó időben, nem szégyellte emberi és testi életünket felvenni. Bűneinkért elvállalt szenvedése és kereszthalála is igazi valóság, igazi áldozat. Azt mondhatjuk róla, hogy valóban az Isten Fia áldozta fel magát értünk, és ez nem látszólagos emberi testben történt, hanem igazi emberként szenvedett és halt meg értünk. Feltámadása is a legteljesebb valóság: Jézus támadt fel. Isten Fia most már megdicsőült emberségével jelenik meg tanítványai körében.

c) Ezeknek az alapvető krisztusi igazságoknak a hirdetésére, feladata teljesítéséhez Jézusnak megfelelő adottságokkal rendelkező tanúkra volt szüksége. Természetesen a legfontosabb az volt, hogy ők Jézus életének, halálának és feltámadásának valóban szemtanúi voltak. Mint láttuk azonban, ez még nem volt elegendő. Jézus kereszthalálát és feltámadását megfelelő összefüggésben kellett látniuk. Jézus erről is gondoskodott. Ehhez elsősorban a Szentírás megfelelő helyeinek magyarázatára volt szükség. Az emmauszi tanítványoktól tudjuk, hogy Jézus milyen csodálatosan magyarázta az Írásokat. "Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?" (Lk 24,32). A tanítványok így Jézustól értették meg az Írásokat, Mózest, a prófétákat és a zsoltárokat. Hogy az üdvösség eseményeinek egészét megértsék, ehhez világosságra volt szükségük. A feltámadt Jézus lett számukra ez a világosság. Ennek fényében kezdtek az Írások számukra világítani, isteni értelme lassan ennek nyomán tárult fel előttük. Megismerték, hogy mi fontos az ember élete és üdvössége számára. Az Írások reményt, bizalmat és bátorságot ébresztettek bennük. Ki nyitja meg ma szemeinket az Írások megértésére? Jézus Lelkét kaptuk ehhez ajándékba. Ő nyitja meg egyre jobban értelmünket a Szentírás tanításának befogadására, ha újra és újra olvassuk, hallgatjuk és elgondolkodunk szavainak, elbeszéléseinek jelentésén. Ha mindennap foglalkozunk vele, ez egyre növelni fogja az Írások iránti szeretetünket. Egyes helyek, amelyek eddig semmit nem jelentettek, vagy nehézséget okoztak, hirtelen világossá válhatnak, felismerhetjük csodálatosan szép jelentésüket. Engednünk kell tehát, hogy Jézus Lelke egyre mélyebben vezessen be az Írások mélységeibe Az Írások neki köszönhetik eredetüket is. Erre különösen fontos figyelnünk akkor, ha szeretnénk, hogy az Írások értelme előttünk is egyre jobban megvilágosodjon. Az a helyzet itt, mint a templom színes ablakaival. Ha szépségüket akarjuk látni, akkor be kell lépnünk a templomba. Ha még a napfény is keresztülragyog az üvegeken, akkor szerzünk igazi benyomást a színek szépségéről. Amikor igazán belépünk az Írások isteni világába, a Lélek világosságának fényében felragyog előttünk igazi jelentése: Isten, aki szeret minket, hogyan ajándékozott meg minket Jézus Krisztusban az üdvösség ajándékával. MK


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Megöltétek az élet szerzőjét, de Isten föltámasztotta Őt a halálból.
S: Jézus engesztelő áldozata elegendő az egész világbűneinek eltörlésére.
E: Jézusnak Isten örök tervei szerint kellett meghalnia és feltámadnia.

Kell-e egy kereszténynek megtérnie Krisztushoz? -- ez valami különös, de nagyon szükséges kérdés. "Megtérni" ez esetben mégis azt jelenti: hinni Krisztusban és általa Istenhez fordulni. Oly elhatározás ez, amely már mögöttünk van a múltban -- gondolnánk. De azt mondottuk: "Hiszek!" És kimondtuk ezt újra a húsvét éjjelén.

Mégis minden nap újra elhatározás előtt állunk. A keresztségi fogadalom ígéret volt a jövőre, és azon iparkodunk, hogy életünk naponkénti tetteivel az "előre küldött" szót, ígéretet utolérjük! A megtérés annyit tesz, mint jobbá válni. Szükségünk van-e rá?...

Első olvasmányhoz / ApCsel 3,13-15.17-19
A béna koldus meggyógyítása és Péter rákövetkező beszéde (ApCsel 3,1-10 és 3,11-26) az első összeütközést vonta maga után az apostolok és a jeruzsálemi nagytanács között. "Jézus nevében" gyógyította meg Péter a bénát, és most kijelenti a sokaság előtt: Isten vitte végbe ezt a csodát, hogy vele megdicsőítse Jézust, olyannak bizonyítsa Őt, aki él, és olyan nevet szerezzen Neki, amely fölülmúl minden más nevet (vö. Fil 2,9-11). Szent Péter az összesereglett zsidók elé tárja bűnüket, de aztán arról beszél, hogy ők most is Isten népe! Ha föleszmélnek és Jézushoz térnek, számukra is kész a megbocsátás és megváltás. (3,13-15: 2Mz 3,6; Iz 52,13; Lk 23,17-25 # 3,17-19: Lk 23,34; 1Tim 1,13; Mt 3,2; ApCsel 2,38)

Válaszos zsoltár / Zsolt 4,2.4.7-8.9
Isten oltalmazó közelsége

Szentleckéhez / 1Jn 2,1-5
A Szent János első leveléből vett szakasz figyelmeztetés és fölvilágosító óvás. Figyelmeztet, hogy szakítsunk a bűnnel, biztat egyszersmind a vigasszal, hogy van közbenjárónk és szószólónk Istennél: Ő, aki a világ bűnét magára vette és megbűnhődte. Ezután a fölvilágosítás: az egész kereszténység lényege Krisztus megismerése. De mit jelent az, hogy megismerni? Sem tudományos kutatás, sem hideg okoskodás nem vezet célra, hanem egyedül a Jézusba és az Ő megváltó tettébe vetett hit. A hit a Krisztus igéjéhez való hűségben nyilvánul meg, s mindenek előtt a testvéri szeretetben -- ezzel behatóbban foglalkozik majd a fejezet folytatása. (2,1-2: 1Jn 3,6; Róm 8,34; Zsid 7,25; 1Pt 3,18 # 2,3-5: Oz 2,2; Jn 14,20-21; 17,3)

Evangéliumhoz / Lk 24,35-48
Az üres sírról való hírhozás nem volt elég, hogy a tanítványokat meggyőzze Jézus föltámadásáról. Személyes jelenléte és segítő szavai kellettek, hogy szemeik megnyíljanak és szívük a hitre kész legyen. A Föltámadt Jézusban való hit csak magának a Föltámadottnak és az Ő Lelkének ajándékaképp lehetséges. E hit része az is, hogy az Írás mélyebb értelmét, vagyis Isten szándékát megértjük. Jézus föltámadásával nem végződik "Isten története az emberek számára", hanem ez a közepe. Mostantól fogva meghív Isten mindenkit a bűnbocsánatra, kiengesztelődésre "Jézus nevében". (Jn 20,19-23 # 24,36-43: Lk 24,16; Jn 21,5-10; ApCsel 10,40 # 24,44-48: Lk 9,22; 24,26-27; Mt 28,19-20)

Szentségre várva
Isten szolgája, Élet szerzője, Közbenjáró az Atyánál, Bűnhődés a bűneinkért: Én vagyok mindez! -- mondja Jézus. A kenyérszegésben fölismerték Jézust a tanítványok. "Én vagyok az!" -- Szól hozzánk is, mikor maga adja át nekünk az Élet Kenyerét!

Elmélkedés
Hit
A hit nem menhely, az örökkévalóság nem pótlék a történelmi világ helyett a diszgusztált emberek részére, kik az életet elviselni s a történeten dolgozni nem bírnak. A hit nem cella, nem kolostorkert magas falak közt, hanem egy fölségesen konstruált nagy világ, melyben poklok izznak, tisztító tüzek világítanak s utak szaladnak, ösvények s via Appiá-k fölfelé s lefelé.

A hit nemcsak viaskodás az anyag, ösztön s erőszak, a bűn s az ész problémáival, hanem felsőbb erők hatalmában alakítás úgyis, hogy alakítja az alacsonyt szebbé (görög művészet), úgyis hogy a szelleminek formát igyekszik adni (kereszténység). Ott a természet ölt szebb alakot, itt a megtestesülés gondolata világít.

A kereszténység szellem s lélekáradás, a Szentlélek kiáradása. Azért a motívumok "Verbum ex alto" [égből alászállt Ige]. Itt nem a finomodó természet s a lumen naturae [természet fénye] tapogatózik forma után, hanem a lélek teljessége vívódik alakítás után. Ez a különbség a Parthenon s a kölni dóm közt. Ez a földből nő ki, s lent marad, Erdengeist [földi szellem]; itt az égből ereszkedik a Himmelsgeist [égi szellem].

A hit ez a kész, teljes gazdag világ, mely inspirációit küldi. Úgyis mondhatom, mint ahogy az ásványvíz fenekéről fölfelé gyöngyöznek a léggyöngyök, úgy a kereszténység inspirációi mint a napsugarak felülről jönnek. Ez nem ellenkezik azzal, hogy szívünkben jelentkeznek.

A hit munka és tevékenység. Nem ölbe tett, nemcsak kulcsoló kezek, hanem erők. Kell foglalniok, nagyot tenniök. Iramban, rohamban, hódító s térfoglaló lendületben vannak.

A hit nagy gravitáció el a világtól, amennyiben korlát, látóhatár, vég akar lenni. Mi ezeket törjük s tördeljük. Mi tagadjuk a korlátot, a látóhatárt, a véget. Túlsúlyban van bennünk az örökkévaló, de le van kötve, paralizálva a természeti lét által, a természeti feladatok által; de a hívőben, bárki legyen az, e túlsúly jelentkezik. Valahogy ki kell nőni a szomatikus világból a pneumába. (Prohászka: ÖM, 24:17; 312)

+

Szent Ágoston az imáról
Igaz imája kulcs: a mennyet tárja. Fölszáll ima, leszáll az Isten irgalma. -- Magasan fönt az ég, s mélyen a föld alant; eléri Istennek fülét a gyönge emberhang. -- Isten jobban sóvárog, hogy kiöntse áldásait, mintsem mi, hogy ránk áradjanak. -- Ki jól tud élni, jól tud imádkozni. -- Úgy akarod: röpüljön imád. Két szárnyra szereljed. Böjt és alamizsna a szárny. S az Úr szívéig száll imád. -- Jó az ismételgetés, hogy szívünkből el ne mossa feledés!

Benyik György gondolatai 2003

Húsvét 03. vasárnap

Lk. 24,35-48.

„megnyitotta elméjüket”

 

Lukács feltámadás elbeszélése összeköti az első közösség váratlan találkozás élményét a feltámadott Jézussal és a keresztén ősegyház küldetésének deklarálást. Lukács írói zsenialitására vall, hogy ezt a hosszú folyamatot tulajdonképpen egyetlen jelentbe képes belesűríteni anélkül, hogy elsikkadnának a részletek. A „Békesség nektek” köszöntéssel, amely feltehetően a héber Salom görögösített változata és a melyet számos kódex kiegészít egy bemutatkozó formulával: ”Én vagyok, ne féljetek” alkalmas arra is hogy jelezze a feltámadottat megpillantó közösség lelki állapotát.

Nem tudják eldönteni a tanítványok, hogy amit látnak az valóság, vagy csupán a képzeletük játéka. Jézus viszont erre reagál és el akarja oszlatni a „kételyeiket”. Megtapinthatják, azonosítja a sebeit, együtt étkezik velük, hogy meggyőzze, nem szellemről, hanem valóságos emberről van szó.

Itt a történet megszakad, feltehetően nem ilyen rövid volt a Jézussal ismerkedő közösség reakciója, de a gyakorlott író már tudja, könyvébe csak a következő deklarációt kell rögzíteni. Ami ezután következik az a látottakból levont teológiai következtetés. Jézus halálával és feltámadásával beteljesítette a próféták által előre jövendölt sorsot, s ezek között a szenvedést és a feltámadást is. Eddig Jézus önértelmezése saját nyilvános működéséről a lukácsi összegzés szerint. De mivel az evangélista elő is akarja készíteni másik művét az Apostolok Cselekedeteit az olvasó számára, ezért a közösség küldetéséről kezd beszélni Jézus. Ez a beszéd olyan részletes, hogy méltán tekinthetjük kifejtésének a következő lukácsi művet. Megtérést hirdetni minden népnek, Jeruzsálemtől kezdve. Ilyen kifejezett pogány missziós küldetéssel másutt nem találkozhatunk. Sőt az elbeszélőnek arra is gondja van, hogy elválassza egymástól a feltámadást, a menybemenetelt és a Szentlélek eljövetelét.

Ezek a hittitkok és teológiai valóságok amelyek igen fontos szerepet játszanak a minden hívő közösség és egyed életében. Nem véletlen, hogy a későbbi hitvallások ezeknek kimondására nagy súlyt fektettek. Hiszem a test feltámadását, hiszem hogy Jézus a menybe ment, hiszem  a szentlélek eljövetelét. Fontos, hogy ezekhez nem a tudás, hanem a beleegyező és együttműködő hit által kapcsolódunk. A kapcsolat nem az intellektus, hanem a személy fontos döntésének, a hit elkötelezet döntésének a kérdése.

Az evangéliumokat, sokan olvassák, az Apostolok Cselekedeteit kevesebben. Néhányan úgy is gondolják, az evangéliumok érdekesebbek, az Apostolok cselekedetei unalmasabbak. Annyiban igaz, hogy ami Isten és Jézus között történt, azt az evangéliumban találhatjuk, ami az ember és az isteni üzenet között történik, azt az utóbbi könyv rögzítette. Mivel hangsúlyozottan emberekről szól, emberi döntésekről az isteni jelenséggel és üzenettel kapcsolatban, ezért ennek mechanizmusát, gyengeségeit jól ismerjük.

Azt a tényt is ismerjük, amikor ez az isteni történet itt megszakad. Amikor bennünk nincs folytatása. Az egyházban a hívő megértés és elkötelezettség szintje nehezen mérhető. Intézményesen ugyan némileg követhető a hívek aktivizálásában, illetve a megszentelt intézményekhez való kapcsolódásban. Akik szolgálatokat vállalnak az egyházban, akik a papságra és a szerzetességre elkötelezik magukat azoknál gyanítható, nem csak megértették az evangéliumot, hanem személyesen érdekeltek a folytatásában. De egyetlen megszentelt státus, szerzetesi fogadalom, vagy papszentelés nem 100 %-os garancia a magasszintű elkötelezettségre. De az egyén és a közösség elkötelezettségének szintéjre és erejére következtethetünk a gyümölcsökből. Ahol kultúrává szelídül a kereszténység ott szokás lesz belőle és művészeti produktum. A szentek szobrai, a kövek, és a fa beszél, néha helyettünk is, de csak annak képes megszólalni, akinek személyes köze van ehhez az életformához, az akt0v keresztény élethez. Akiknek megnyílt az elméjük, megértik, hogy Jézus története nem csak szép, nem csak értelme van, hanem engem is hasonló tettekre szólít.

 


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség