Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 2. vasárnapja

Kiss Ulrich SJ 2006

2006. JANUÁR 15. ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP B ÉV

Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak.

Hol laksz? – kérdezhetnénk ma is. Az egyszerű válasz: Hát, a templomban… Mindig biztosak lehetünk ebben? Némelyik templom manapság gyárra vagy pályaudvarra emlékeztet, a régebbiek pedig afféle múzeumok. Hol laksz, hát ma Uram?

Abban az időben ott állt Keresztelő János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Két tanítványa hallotta, hogy János ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: Mit kívántok? Azok azt felelték: Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz? Jöjjetek, nézzétek meg! – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizenkettedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték Jézust az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először Simonnal találkozott, és szólt neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kefásnak, azaz Péternek fognak hívni. Jn 1,25-42

Párizsi éveim alatt német barátaimat meglepte, hogy francia ismerőseim meghívnak magukhoz hol ebédre, hol vacsorára. A francia az idegent ugyanis nem nagyon engedi be otthonába. Inkább étterembe hívja. Keleten a vendéglátás talán nem olyan nagy ügy, mint Párizsban, de a meghívás otthonunkba egy nagyon fontos lépés az emberi kapcsolatokban. Jézus esetében az a meglepő, hogy volt egyáltalán otthona, hisz ő folyton vándorolt, és hol a szabad ég alatt hált, hol másoknál vendégeskedett. Az első tanítványok esetében azonban ez az apró mozzanat nagyon is jelentős. Jézus nem távolságtartó Mester, hanem közeli barát.

Hol laksz? – kérdezhetnénk ma is. Az egyszerű válasz: Hát, a templomban… Mindig biztosak lehetünk ebben? Némelyik templom manapság gyárra vagy pályaudvarra emlékeztet, a régebbiek pedig olyan múzeum-félék. Hol laksz, hát ma Uram? Talán a szegénynegyedekbe kéne benéznünk. Talán ott is kellene laknunk. Legalább aznap ott kellene maradnunk, amikor meghív. Mert hív. És a találkozás óráját éppúgy nem fogjuk feledni, min János. Hol hát a János, a Keresztelő, aki rámutat a Bárányra? Hol az András, aki elkísér Jézushoz?

Kiss Ulrich SJ

 

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az Úr ünnepei és a vasárnapok Megváltónk tanítását, földi életének eseményeit elevenítik meg. Miközben Jézus misztériumait átéljük, kiáradó kegyelmének segítségével magunk is átalakulunk.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézust nagy népsokaság követte, hallgatta tanítását. Az apostolok állandóan vele voltak. Lábaihoz ülünk és úgy hallgatjuk Isten igéjét.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kenyér és a bor felajánlása után bemutatjuk áldozatunkat. A szentmisében titokzatosan megismétlődik az utolsó vacsora és Jézus kereszthalála. Isten trónja előtt felajánljuk engesztelésül önmagunkért, az összes élő és meghalt hívek lelki javára.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise hálaadó áldozat is, Hálát adunk a bűnök bocsánatáért, Isten tanításáért, az áldozati lakoma eledeléért: a szentáldozásért. Egész héten folytassuk a hálaadást minden jóért, amit Isten kezéből vettünk.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Mai teológusok meglátása szerint a kereszténység úgynevezett népegyház korszaka véget ért. Az a korszak, amikor az egész társadalom lényegében kereszténynek vallotta magát, mikor a magát hitetlennek, ateistának valló ember ritkaságszámba ment. Az a korszak, amikor az ember tömegesen jártak vasárnaponként a szentmisére, amikor a papok a helyi egyházi közösségek abszolút vezetői voltak, mert minden egyházzal kapcsolatos tevékenységet gyakorlatilag a papok végeztek és a hívek ennek mintegy külső szemlélői voltak. Ez a korszak tehát véget ért. A mai kereszténység nem népegyház már Európa legtöbb országában így nálunk sem. Egyáltalán nem mondható, hogy mindenki keresztény, még akkor sem, ha a születendő gyermekek nagy részét meg is keresztelik. Mert nem pusztán a keresztlevél által lesz valaki kereszténnyé, hanem azáltal, hogy úgy is él, amint hite vallja. Valójában a keresztelés igazi jelentése teljesen elveszett, afféle társadalmi szokást látnak benne a legtöbben - tisztelet a kivételnek.

Ma az Egyház egy újpogány korszak előtt áll. Egy olyan korszak előtt, amikor az emberek nagy többségének nincsenek világos fogalmaik a kereszténységről, Jézus Krisztusról, az Istenről. Valami ismerettel rendelkeznek ezekről, valamit hallottak róluk, de ezek az ismeretek inkább egy pogány valláséhoz állnak közelebb, mintsem a kereszténységéhez. A keresztény hitet helyesen ismerő és hitük szerint élő igaz keresztények kissebségben vannak. Ez már csak abból is megmutatkozik, hogy vasárnaponként lassan egyre kevesebben jelennek meg a szentmisén egy- egy település lakói közül. És ehhez még hozzá kell tennem, hogy akik megjelennek vasárnap a szentmisén azok között is jócskán akad, akiknek valami rettenetesen torz képe van a kereszténységről, és Istenről. De a legtöbb ember nem tehet erről, hogy rossz képe van a kereszténységről és Istenről, mert önhibáján kívül rossz ismereteket szerezett: egy korszerűtlen hitoktatás által, a tévé, rádió félreinformálása által és még sorolhatnám tovább.

Az Egyház mai helyzete tehát könnyen azt a képet mutathatja, hogy süllyed a hajó. Mit tegyünk? Meneküljünk erről a hajóról úgy, hogy mindenki a maga életét menti a másikon keresztülgázolva? Vagy pedig fogjunk össze közösen és tömjük be a léket?

Bármennyire is úgy tűnik, hogy az Egyház hajója süllyed, de nem fog elsüllyedni, mert isteni ígéret hordozója: a pokol kapu nem vesznek erőt rajta. De ezt ne úgy képzeljük el, hogy majd az Isten rendbehozza a dolgokat, mi pedig ölbe tett kézzel kivárjuk a végét, mert Isten semmit nem tesz a mi közreműködésünk nélkül. És arra se várjunk, egymásra ujjal mutogatva, hogy kezdje el a másik. Ha te, ha komolyan veszed hitedet, nem kezded el, akkor senki és soha. Azt felejtsd el, hogy ez csak a papok és püspökök feladata volna. A te feladatod is, mert te is ugyanannak az Egyháznak vagy a tagja, mint a papok és a püspökök.

A szentatya még 1991-es magyarországi látogatásakor kijelentette, hogy Magyarország is missziós terület. Hogyan kezdjük ezt a missziót ennek az újpogány kornak hajnalán?

Erre a kérdésre ad választ a mai evangélium: a legeslegelején. Hiszen a mai evangéliumban épp arról hallottunk, hogy Jézus a teljes ismeretlenségből előtűnve kezdi maga köré gyűjteni az első tanítványait. Ebben segíti őt Keresztelő Szent János, aki tanúságot tesz róla: "Nézzétek, az Isten Báránya!" Csak ennyit mond Keresztelő János. Nem teszi hozzá, hogy őt kell követni, hanem csak egyszerűen tanúskodik róla.

Keresztelő János szavára ketten követik Jézust: András és minden valószínűség szerint, János. Nem tudják még, hogy ki ez a Jézus, de követik. Megnézik hol lakik és nála maradnak. Jézust megkedvelik, és Jézus barátaivá fogadja őket. Ebben a barátkozásban világosodik meg számukra, hogy ki ez a Jézus: a Messiás. Az a Messiás, akit a választott nép évszázadok óta oly epekedve várt, aki az elnyomottaknak szabadulást hoz. Biztos, hogy még nem tiszta a róla alkotott képük, de Jézus elfogadja őket ilyeneknek, s majd lassan türelemmel kezdi őket formálni.

Ezzel a nagyszerű felfedezéssel vezeti András testvérét, Simont Jézushoz. "Megtaláltuk a Messiást!" Jézus pedig rátekintett, és így szólt hozzá: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni." Ez a ránézés nem egyszerű tekintetet jelent, hanem mélyre ható nézést, a felszín mögötti valóság meglátását jelenti. Jézus meglátja Péterben azt az embert, akit Egyháza kősziklájává tehet majd. De addig még hosszú az út. Sok türelmes tanításra, beszélgetésre formálásra van szükség, hogy Péterből az lehessen, aminek lennie kell, hogy ő maga is meglelje az üdvösséget, és másokat is elvezessen oda.

Így indult Jézus nagy műve, mondhatni a nulláról. Egyedül Keresztelő János titokzatos, csendes tanúságtétele áll Jézus mellett, s aztán amint Jézus maga köré gyűjti első tanítványait nem akarja őket azonnal meggyőzni a világrengető igazságról, hogy kicsoda ő. Barátságát nyújtja az érdeklődőknek. Egyáltalán nem játssza meg az úrhatnámot, pedig megtehetné, hiszen róla mondta Keresztelő János: "arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam". De nem, Jézus barátságával győzi meg az őt követőket. S ez a barátság mindörökre megmarad, amelyért az apostolok aztán pünkösd után készek életüket adni.

Újpogány környezetünk misszionálása tehát itt kezdődik: nem kell azonnal meggyőzni a kívülállókat, hogy Jézus nélkül elkárhozik, mert ilyen félelmetes Istenből senki se kér. Jézus példájára barátságunkkal kell szimpatikussá tenni hitünket. De ennek az a feltétele, hogy mi igaz módon éljük meg hitünket és ne úgy, hogy csak addig vagyunk keresztények, míg a templomban vagyunk, utána éppoly lehetetlenül viselkedünk mint mások.

Ha jelent neked valamit a keresztény hit, ha be akarsz segíteni Istennek a süllyedő hajó megmentésében, akkor figyelj Isten szavára, mely neveden szólít, mint a kis Sámuelt és barátságát kínálja neked is. És ha elfogadod Isten hívását válaszolj: "Szólj, Uram, hallja a te szolgád!" S az igaz Isten szavára hallgatva megtalálod Jézusban te is a Messiást, aki egyedül tud emberhez méltó életet és boldogságot adni neked.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád!
S: A megkeresztelt ember Krisztus tagja és a Szentlélek temploma.
E: Boldog, aki Jézus nyomába szegődik, és Nála marad.

Aki manapság érvényesülni akar, annak egész életén keresztül tanulnia kell. Képesnek kell lennie, hogy halljon, lásson, értsen és aztán megfelelően cselekedjen. Ki megszűnik tanulni, elkezd haldokolni. Addig vagyunk ember, amíg készségesek vagyunk azzá lenni.

A keresztények emberré válását nem szabad elválasztani kereszténnyé válásuktól. Tulajdonképpen egyik folyamat sem fejeződhet be. Az élet hajt, Krisztus hív! Nem kell rendkívüli hivatásnak lennie. Az lenne nagyszerű, ha minden nap, minden órában tudnánk: Íme, itt ez az én feladatom, ez az én utam, amelyen Krisztus szembejön velem, -- most vagy soha!

Első olvasmányhoz / 1Sám 3,3-10.19
Sámuel Isten választottja és meghívottja. Anyja már korán a silói szentély szolgálatára ajánlotta föl, ahogy megígérte (1Sám 1,21-28). Még mielőtt a gyermek Sámuel megérthette, Isten nehéz prófétai föladattal küldte őt Héli főpaphoz. Sámuel szíve egész összeszedettségével és erejével hallja a szót, melyet Isten mond neki. Élete hosszat mást se tesz majd, csak hallgatja a szót és híven továbbadja, akár alkalmas, kellő az, akár kelletlen. (2Mz 25,22; Iz 6)

Válaszos zsoltár / Zsolt 40(39),2 és 4.7-8.8-9.10
Öröm Isten akaratán

Szentleckéhez / 1Kor 6,13-15.17-20
Szent Pál nem vitatja el a korintusi keresztényektől szabadságukat. Hiszem maga prédikált nekik erről! De jól tudja, hogy mennyire veszélyeztetik a szabadságot a nemi élet kicsapongásai! A keresztény se meg ne vesse a testét, se bálványává ne tegye. A test, vagyis az egész ember a jelen fogható létében meg van váltva Krisztus vére árán, és fölvéve megdicsőült Urunk életszintjébe. A kéjvágy rabszolgájává lenni annyi, mint Krisztust meggyalázni magunkban. Viszont Istent, Krisztust tisztelni annyi, mint nagyságát és jelenlétét elismerni minden következményével. (6,13: 1Tesz 4,3-5; 1Kor 10,31 # 6,14: 1Kor 15,12-15; 2Kor 4,14; Róm 8,11 # 6,15: Róm 12,5; 1Kor 12,27)

Evangéliumhoz / Jn 1,35-42
Keresztelő János tanítványai hallják az igét Isten Bárányáról (Jn 1,36), és követik Jézust. Ő feléjük fordul, rájuk tekint, s meghívja őket: jöjjetek, lássatok! Nem elég, hogy Jézusról és az Ő útjáról tudomást szerzünk, vele kell járni, nála kell maradni. Akkor látja meg az ember, hol lakik és ki Ő. Egy napfényes délután szerezte Jézus első tanítványait. A Keresztelő rámutatott: Ő az! És aztán a meghívások története tovább folyik: testvérek és jó barátok, egyike mondja a másikának. És így történnek, folynak ma is a meghívások. (Mt 4,18-22; Mk 1,16-20; Lk 5,1-11 # 1,35-36: Jn 1,6-8; 1Pt 1,19; Iz 53,7)

Szentségre várva
A Bárány, ki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29), Jézus az, aki hozzánk fordul, ránk tekint és meghív: maradj nálam. Mindebből annyit értünk, amennyire készek vagyunk Vele járni, követni a Bárányt, "bárhová megyen" (Jel 14,4).

Elmélkedés
Uram, égi Atya! Örök szereteted által, mely az emberi természethez hajlik, hajolj le hozzám!

Uram Jézus Krisztus! A hűség által, mellyel elvégezted művedet Atyád dicséretére és tiszteletére, tedd bennem is Atyád dicséretét tökéletessé!

Uram Jézus Krisztus! Szent Anyád tisztelete és kínhalálod ereje által ölj ki belőlem minden istentelent és ültesd belém isteni képmásodat a Te dicséretedre! (Eckhart János)

+

Jézus egyénisége
Kétségtelen, hogy az Úr Jézus mindenkire, aki találkozott Vele, -- nem aki úgy ment el mellette, mint nyilván a legtöbb ember ma is, hanem aki igazán találkozott Vele, -- óriási benyomást tett. Olyat, ami egyszer s mindenkorra szól. Tanítványaira rájuk néz: Kövess! -- és azok otthagynak mindent: otthont, családot, munkát, és mennek utána. Ilyen benyomást tesz másokra is: a szamaritánus nőre, Magdolnára, még Pilátusra is; érezzük ezt a szavakon keresztül, amelyek a megörökített párbeszédben elhangzanak.

Úgy tanítja őket, "mint akinek hatalma van" (Mt 7,29). Márk, aki a legközvetlenebb benyomás-visszaadó, nemegyszer megjegyzi egy-egy nagyobb jelentőségű mondat előtt, hogy az Úr Jézus rájuk tekintett és úgy mondta. Mi lehet e mögött a "rájuk tekintett" mögött? Nemcsak a tekintet, ami elég volt Péternek, hogy sírjon és megbánja tagadását. Úgy szokás mondani, "édes Jézus". Valami melegség, vonzás, ami belamarkol az ember szívébe és a szívet fogja meg. Ha végiggondoljuk a nagy képeket, amelyek az evangéliumból maradtak ránk, azok többé-kevésbé ezt lehelik. A kis Jézus, amint gyermekmosolya mögül ránk néz, Isten arca, amint a család körében látjuk, amint az emberek között szelíden tanít, betegeket gyógyít, jót tesz, halottakat támaszt, amint tanítványainak lábát mossa és elrendeli az Eucharisztiát... A keresztről is, amint ölelésre tárja ki karját, valahogyan ez szól felénk. Nem utasíthatjuk vissza ezt a benyomást. Maga mondja: "Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű" (Mt 11,29). Ugyancsak magára alkalmazza Izajás szavait: "A megroppant nádat nem töri össze, és a füstölgő mécset nem oltja ki" (Mt 12,20). Igen, ő az, a szelíd és alázatosszívű Jézus, aki hív bennünket, fáradt és megterhelt embereket, hogy megenyhítsen.

De legalább ugyanilyen benyomásuknak kellett lenni a tanítványoknak az ellenkezőjéről is. Van az Úr Jézus jellemében valami nagyon kemény, határozott, férfias, könyörtelenül egyenes is. Nem véletlen és nem érdektelen, hogy amikor kérdezi, kinek tartják őt az emberek, csupa kemény jellemet emlegetnek. Keresztelő Szent Jánosnak, Illésnek, Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül -- akik éppen nem szelíd, kedves és kellemes emberek. Megmutatkozik ez hivatástudatának nagy határozottságában is. Első ismert szava, tizenkét éves korában a templomban, szinte kegyetlenül határozott: "Nem tudjátok-e, hogy abban kell lennem, ami Atyámé?" -- mondja az érte aggódó, féltő szülőknek. Kemény, határozott céltudatosság: "Nem békét jöttem hozni a földre, hanem kardot" (Mt 10,34). "Tüzet jöttem bocsátani a földre" (Lk 12,49). "Ne gondoljátok, hogy fölbontani jöttem a törvényt; nem fölbontani jöttem, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17). Tele van az evangélium ilyenekkel. Amikor kifejti tanítását, az ószövetségi törvény ismertetése után ("hallottátok, hogy mondatott a régieknek") egyszerűen kijelenti: "Én pedig mondom nektek..." Semmi ingadozás, semmi kételkedés vagy tapogatózás, hanem a legteljesebb határozottság...

De legjobban a szeretet jellemzi. A szeretet, amely egyetemes, kivételt nem ismerő, amely bensőséges, amely heroikus mint ellenségszeretet, a főparancs, az egyetlen nagy, mindent magába foglaló követelmény. Tanítja és megteszi. Amint Szent Pál mondja: "A mi Istenünk jósága és emberszeretete jelent meg Krisztus Jézusban" (Tit 3,4). "Körüljárt jót cselekedvén" -- így foglalják össze életét a tanítványok. Minden, amit tesz, a szeretet cselekedete, egészen odáig, hogy "nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja oda barátaiért" (Jn 15,13).

Milyen az Úr Jézus szeretete? Cselekvő szeretet; hiszen nyugalma sincs a szeretet cselekedeteitől, se éjjele, se nappala, fáradhatatlan a jótettekben. Emberien meleg. Szinte valami ösztönös jóság is van benne. Ahogyan rámosolyog a gyermekekre, ahogyan sír Lázár sírja előtt! Kétszer is mondja az evangélium, hogy "megrendült", amikor barátja sírjához ment. Szinte látjuk a részvétet az arcán, amikor elmegy Jairushoz, és az édesanya szíve nyilatkozik meg benne, amikor a naimi özveggyel találkozik. Végigvehetnénk az ismert jeleneteket: amikor "szánja a tömeget"... Egyik legmeghatóbb mondata az evangéliumnak -- talán nem is a mondat értelme, hanem már a kifejezésmód is mutatja a meleg szeretetet -- amikor felsóhajt: "Jeruzsálem, Jeruzsálem! hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint ahogyan a kotlóstyúk gyűjti össze csibéit szárnyai alá, de te nem akartad!" (Mt 23,37). Ha van hasonlat a világon, amelyből csak úgy árad az anyai szív melege, akkor ez az. (Sík: A kettős végtelen, 2:26--31)


forrás: http://www.katolikus.hu

Jézus első tanítványai (Jn 1,35-42)

a) János beszámol az első tanítványok megjelenéséről Jézus környezetében. A tudósítás keretében mély betekintést nyerünk Jézus misztériumába és nagyon részletes választ kapunk arra, mit is jelent az ő tanítványának lenni. Figyelmet érdemel az is, hogy csak János számol be arról, hogy Jézus első tanítványai először Keresztelő János követői voltak. Ez azonban nagyon is hihető. János nagyon sokat beszélt a megtérés, a bűnbánat szükségességéről és arról, hogy fel kell készülni az Eljövendő befogadására. Így tanítványai lélekben kellőképpen fel voltak hangolva arra, hogy elfogadják János tanúságtételét Jézus mellett és készek legyenek követésére. János evangéliuma nem beszél Jézus megkeresztelkedéséről, amely zavart kelthetett volna azokban, akik hajlottak arra, hogy Jánost tartsák a Messiásnak. Az első század végén, amikor ezt az evangéliumot János apostol megírta, már létezett olyan közösség, amely Jézus személyével szemben Jánost vallotta a Messiásnak. Az evangélium ezt annak elbeszélésével is tagadja, hogy beszámol arról: János tanítványait Jézushoz küldi.

b) "Íme, az Isten Báránya": János ezekkel a szavakkal mutatja be Jézust, amelynek igen összetett a jelentése . Az apokalipszis Báránya Jézusnak azt a küldetését hangsúlyozza, amely megtöri a gonosz lélek hatalmát a világban, és aki győzelmes vezetője minden népnek. A Jelenések könyve erről így beszél: "Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni, minden nemzetből, törzsből, népből, nyelvből. Ott állnak a trón és a Bárány színe előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaágakkal. Nagy szóval kiáltották: 'Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!'" (Jel 7,9-10) Izajás könyve a szenvedő szolgát bárányhoz hasonlítja, akit leölésre visznek és győzelmes szenvedése megváltást és üdvösséget szerez. A próféta így ír Isten szolgájáról: "Mindnyájan mint a juhok tévelygünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét. Megkínozták és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját, mint a bárány, melyet leölésére visznek és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját (Iz 53, 6-7). Amikor az evangélium Jézust Isten bárányának nevezi, ez utalást jelent a húsvéti bárányra, amelynek vére megmentette Izraelt a romlástól." (Kiv 12)

c) A tanítványok meghívását az evangélium olyan szavakkal írja le, amelyeknek teológiai jelentése van. Őt követni, vele maradni, őt látni, ezeknek a szavaknak Jézussal kapcsolatban mély hívő értelme van. Jézust követni sokkal többet jelent, mint utána menni. Amikor Jézus arról beszél, hogy valaki követi a másikat, akkor olvasóival azt akarja megértetni, hogy ez tanítványi elkötelezettséget, odaadást jelent. János evangéliumában Jézus szavait az érdeklődő János két tanítványához intézi: "Mit akartok?" Ezt nem szabad egyszerű érdeklődő kérdésnek tekinteni. Inkább felszólítást kell belőle kiéreznünk, amellyel Jézus azokhoz fordul, akik tanítványai akarnak lenni. Nemcsak azokra kell gondolnunk, akik ott az első században akartak követői lenni, hanem mindenkire, akik az igazság és a világosság tanítványai akarnak lenni. A kérdés így arra biztat, hogy akik követői szeretnének lenni, azok komolyan fontolják meg, mit várnak Jézustól, amikor tanítványai akarnak lenni. Ehhez szorosan kapcsolódik a másik kérdés, amely csatlakozik az elsőhöz: mit kell a tanítványnak tennie ahhoz, hogy Jézustól valóban megkapja azt, amit vár tőle? Jézus kérdéséből még valami kicseng. Nincs tetszésünkre bízva, hogy akarunk-e tanítványok lenni vagy nem. Jézus mindenkit meghív, és ezt nem szabad formálisnak tekintenünk. A meghívással együtt megkapjuk azt a kegyelmi segítséget is, amely nélkül ez nem teljesíthető. A kezdeményezés, a meghívás arra, hogy Jézus tanítványai legyünk, az evangéliumban később ezekkel a szavakkal jelentkezik: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt." (Jn 15,16) Jézus meghívása azokhoz, akik meg szeretnék nézni, hogy hol lakik, többet jelent a keleti vendégszeretet megnyilvánulásánál. Jézushoz jönni és látni őt, a negyedik evangéliumban mindenütt azt jelenti: hitben menni hozzá és a hit látásával látni őt. Aki hisz: 'az igazságot teszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jusson: tetteit Istenben művelte." (Jn 3,21) A kafarnaumi zsinagógában Jézus így beszél arról, hogy mit is jelent, ha valaki hozzá megy. "Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha." (Jn 6,36) A meghívó szavakban: "jöjj és lásd" az ószövetségi bölcsességi irodalom visszhangját is felismerhetjük. A bölcsesség arra hívja az embert, hogy jöjjön hozzá és így részesüljön abban a látásban, amelyet ő tud nyújtani. "A bölcsesség úton-útfélen szónokol... Térjetek meg feddésemre! Íme kiöntöm nektek lelkemet, tudtul adom nektek igéimet. (Péld 1,20-23) János szándéka, hogy azonosítsa Jézust a bölcsességgel, abból is kiderül, ahogyan a Bölcsesség könyvében a bölcsesség megtalálásáról olvasunk: A bölcsességet azok látják, akik szeretik őt, és azok találják meg, akik keresik. (Bölcs 7,12) Akik tehát keresik és szeretik Jézust, azok részesülnek az ő bölcsességében. MK

Vasárnapi gondolatok az örömhír kapcsán Kiss Ulrich SJ

Jn 1, 35-42 kommentárja

Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt. „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester – hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, d Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”

 

Egyedülálló, hogy egyszeri vendéglátásnak ilyen világtörténelmi következményei legyenek, mint a két tanítvány meghívásának a „tizedik órában”. Az időpont megadása a szerző által jelzi, hogy életre szóló élmény volt ez a találkozás Jézussal, a vendéglátóval. Igen, vendéglátóval. Jézus sok történetben vendég, a kánai menyegzőn, a farizeus házában, Márta és Mária vendége, sőt, az utolsó vacsorán is vendég, tanítványaival rendezteti meg egy ismeretlen „szponzornál”, mai nyelven szólva. A feltámadott Jézus is vendégként tér be az emmauszi tanítványokhoz…  Javítsatok ki, ha nincs igazam, de szerintem ez az egyetlen eset, hogy Jézus valakit vendégül lát. „Gyertek, nézzétek meg!” – hívja őket. Az estét, sőt, úgy tűnik, az éjszakát, nála töltötték: „aznap nála is maradtak”. Jézus, a hajléktalan, akinek nincs hol lehajtani fejét, úgy választja ki leendő munkatársait, hogy megvendégeli őket. Bizalmi posztra szánt menedzsereket is meg szoktak hívni vacsorára, hogy oldott, fesztelen hangulatban, otthonunkban, távol az irodák komor és tárgyilagos hangulatától diszkréten megfigyeljék őket. Hisz akire sokat bízok, abban meg kell bíznom, és ehhez ismernem kell.  Van-e erre jobb alkalom, mint egy közös vacsora? De olyat még nem hallottam, hogy éjszakára is ott marasztalnák a jelöltet. A nagy lelki vezetők pedig, mint a legendás tibeti bölcs, Milarepa, tanítója, sorozatosan megalázzák a jelöltet, és kint lakatják őket, házuk küszöbe előtt a hidegben. Jézus otthonába hívja őket, egyszer, életre szólóan. Mit nem adnék, hogy vendége lehessek, úgy, mint János és András! – talán te is erre gondolsz. Nos, ez lehetséges. Minden vasárnap vendégül lát. Ti tudjátok, hol lakik. Hív benneteket, hív minket. S vár, hogy vele menjünk, s vár, hogy meghívjuk testvéreinket, amint András meghívta Pétert.  S ha jövő vasárnap mindenki magával hozná egy barátját? Hisz, ha figyelembe vesszük, hogy mindenkit hív, akkor nem, hogy nem vagyunk „elegen”, de még „sokan” se.

 

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség