Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 17. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Lelkünk tele gonddal, bajjal. Kudarc ért, gyöngék voltunk, megaláztak. Védelmező Istenünk összegyűjt minket ezen a szent helyen, ahol elmondhatjuk panaszainkat, megvalljuk botlásainkat. Az Úr meghallgat, megvéd, megerősít bennünket.

AZ ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A változó világban Isten az örök értékek felé vezet. Védelmezi gyönge emberségünket. Vígasztal és fölemel. Szavára hallgatva bizalom tölti el szívünket, reményünk újraéled.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Tudatlannak, babonásnak, maradinak neveznek bennünket, mert hiszünk Istenben. Élhetetlennek néznek, mert megtartjuk parancsait. Harag és megbántás nélkül viseljük el. A szentmiseáldozat nagy ajándékával együtt ezt ajánljuk fel Urunknak.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Mennyei Atyánk szívesen fogadta kérő, hálaadó, dicsőítő, engesztelő áldozatunkat. Szentségeivel szüntelenül megerősít bennünket. Szavai nyomán a csüggedőben bizalom éled, a háborgó lélek itt nyugalomra talál. Vidáman, megerősödve megyünk haza. Isten hűséges. Mi is legyünk azok!


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai vasárnap evangéliuma első része annak az 5 vasárnapon át hallható úgynevezett eucharisztikus beszédnek, amely János evangéliumának talán legszebb része. Aki János evangéliumát figyelmesen olvassa rögtön szembetűnik neki az, hogy az utolsó vacsora elbeszéléséből hiányzik az Eucharisztia alapításának elbeszélése. De, hogy az Eucharisztia, mint a kereszténység legfontosabb szentsége és Jézus Krisztus megváltó művének a történelem végéig való megjelenítése nem hiányzik, arra példa az eucharisztikus beszéd. Ennek az eucharisztikus beszédnek mintegy előkészítése a ma hallott közismert csodája Jézusnak: a csodálatos kenyérszaporítás.

Az elkövetkező vasárnapokon ezen evangélium alapján alkalmunk lesz arra, hogy Jézus szavai által elgondolkodjunk keresztény hitünk eme alapvető szentségéhez való viszonyulásunkról. Alkalmunk lesz elgondolkodni az isteni gondviselésről, mely istengyermeki életünket táplálni rendelte ezt a szentséget. Elgondolkodni az isteni gondviselésről általában, mely áthatja életünket.

A csodálatos kenyérszaporítás imént hallott története, azt hiszem eléggé ismert. Ez az esemény az Eucharisztia előképe. Mert ahogyan Jézus egy csoda folytán táplálja az embereket az öt kenyérrel és a két hallal, ugyanúgy csodával - vagyis isteni módon táplálja lelkünket.

A kenyérszaporítás történetéből a mai vasárnap a gondviselésre szeretném irányítani a figyelmet. Arra a figyelmességre, melyet Jézus tanúsított az emberek iránt, akik három napja hallgatják tanítását az étkezésről is megfeledkezve. Jézus csodás módon gondoskodik arról, hogy a tömeg megkapja nélkülözhetetlen test táplálékát is. Jézus cselekedete Isten egyetemes gondviselését tükrözi, amellyel minden emerről gondoskodik kivétel nélkül. Ahogyan a Szentírás tanúskodik róla a Zsoltárok könyvében:

"Mindenek szeme bízón rád tekint és te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet és javaiddal eltöltesz minden élőt."

Vagy ahogyan Jézus mondta: "mennyei Atyátok fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is." Vagy ki ne emlékeznék Jézus gyönyörű példázataira a gondviselésről: "Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van."

De Isten nem marad csak a szavaknál, hanem amit mond meg is teszi. Hiszen gondoskodott a választott népről a pusztai vándorlás során, amikor mannával táplálta őket. Vagy pedig a gondviselésnek egy másik tettét hallottuk a mai olvasmányban, amikor éhínség idején táplálta az embereket.

Milyen szép szavak és milyen szép tettek ezek a Szentírásból. Kár, hogy az emberek többsége - ha egyáltalán ismerik ezeket a részeket - nem tartják többnek, mint szép irodalmi alkotást, vagy pedig mint egy mesét. Nem pedig egy isteni garanciának arról, hogy ő gondoskodik rólunk.

Mert sajnos kiveszett az Isteni gondviselésbe vetett hit.

Az ember a tudományos, technikai vívmányok eredményeképpen egy maga által alkotott tökéletesen mesterséges világban él. Ebben a maszek világban a csillagok elhalványulnak a lámpák fényétől, a fák kiszáradnak a nagyvárosi betontengerben, még az erdők is sokszor tele vannak az ember keze nyomának alkotásával, mikor még ott is lépten-nyomon szeméttel találkozunk. Ebben a maga által alkotott világban nem tud rácsodálkozni a természet szépségére. Arra, hogy mindez nem lehet csak úgy magától, ezt valaki értelmes rendezőnek alkotnia kellett és fenn kell tartani.

De milyen törékeny az a világ, amivel az ember körülveszi magát, és úgy gondolja, hogy tökéletes biztonságban van. Elég csak egy földrengés, vagy elég egy árvíz, hogy ez a mesterséges világ kártyavárként omoljon össze, ahogyan látjuk a szomszédos országokban a televízión keresztül, hogy az árvíz micsoda károkat okozott. Persze ilyenkor rögtön fölhozódik az a primitív kérdés: Isten miért engedi meg, hogy ennyi ember elpusztuljon, hogy ilyen csapás érje őket? Erre röviden csak annyit válaszolnák a teljesség igénye nélkül, hogy Isten megengedheti a fizikai rosszat az erkölcsi jó érdekében. Mi lehet az erkölcsi jó mondjuk egy árvízben? Az, hogy megmutassuk az egymás iránti szolidaritásunkat, a szeretet nevében segítsünk egymáson. S ma erre alkalmatok nyílik, amikor a mai vasárnap perselyadományai a szomszédos országok árvízkárosultjainak küldjük el.

De visszatérve a gondviselésre: nemcsak teremtett világgal való kapcsolatunkból veszett ki a gondviselésbe vetett hit, hanem emberi kapcsolatainkból is. Azáltal, hogy nem tudunk felelősséget vállalni egymásért, nem tudunk igazán imádkozni egymásért. Elvékonyodottak, felületesek az emberi kapcsolataink, melyekből messzemenő következtetéseket vonunk le a másikról - többnyire negatív szempontból.

Meggyöngült az emberek gondviselésbe vetett hite, sőt egyenesen visszautasítással találkozik. Hiszen sokan azt mondják: nekem Isten ne avatkozzon bele az életembe! Az ilyeneknek azt tudom mondani: garantálom, hogy nem avatkozik bele, mert Isten gondviselését az ember szabad akaratának maximális tiszteletben tartásával végzi, tehát szükséges egyfajta emberi közreműködés ahhoz, hogy Isten gondoskodni tudjon rólunk. Mutatja ezt a kenyérszaporítás története: Jézus nem a semmiből varázsol oda kenyeret és halat, hanem a már emberek által meglévő öt kenyérből és két halból.

Kedves testvérek! Higgyetek a gondviselésben! Higgyetek abban, hogy az Isten mindig csak jót akar nektek. Még akkor is, ha olyasvalami történik életetekben, amiről nem tehettek, és úgy ítélitek meg az első pillanatban, hogy ez rossz, ez tragédia. De később az idő múlásával, nagyobb rálátással megláthatjátok azt, hogy annak mi volt a helye életetekben, hogy azzal Isten nektek jót tett.

Tehát "ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!"

Ámen.


Forrás: http://www.katolikus.hu

A csodálatos kenyérszaporításban rejlő jézusi üzenet (Jn 6,1-15)

a) Az emberek, akik hosszabb ideig Jézus környezetében voltak és látták csodáit, ezeket jelekként értelmeztek is. Így tekintettek a kenyérszaporítás csodájára is. Erről az evangélium számol be: "Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra." (Jn 6, 14) A Jézust körülvevő tömeg ezzel a megállapítással még helyesen értelmezi a jeleket, amelyeket Jézus tett. A csodáknak az a rendeltetése, hogy rámutassanak Jézusra, felhívják rá a figyelmet. Valóban követni kell őt útjain. Jézus a messiási idők végének nagy prófétája, akit vártak az emberek. A tömeg nagyon helyesen, Jézusban felismerte a Messiást. A következmények azonban azt mutatják, hogy ez a látszólag helyes megértés a felszínen maradt és alatta egy alapvető tévedés rejtőzött. Erre építve Jézus hallgatósága őt erőszakkal királlyá akarja tenni. Mit remélnek ettől? Azt, hogy Jézus csodáiban most már mindig részük lesz. Ha ő lesz a nép ura, akkor többé már nem lesz betegség. Mindenki számára lesz elegendő kenyér, többé senkinek nem kell éheznie. A népnek újra lesz királya, ami azt is jelenti, hogy ezzel megszabadulnak a római uralomtól.

b) A tömeg tévesen értelmezi a csodajeleket, amelyeket Jézus tett. Az az érdeklődés, amely bennük ébred Jézussal kapcsolatban, nagyon felszínes. Hisznek a csodákban, azonban azok közvetlen eredményénél nem látnak többet. Úgy értelmezik ezeket, mint amelyek kinyilvánítják Jézus hatalmát, ezt a maguk várakozása szerint értelmezik és nem engedik azt, hogy Jézus kiigazítsa szemléletüket. Jézus megmutatja, hogy elutasítja a csodákhoz kapcsolódó hamis várakozásokat és a hamis Messiás várást: olyan helyre vonul vissza, ahol egyedül lehet. Amikor az emberek őt akarják birtokolni, ő visszavonul tőlük. Ő csak szabad elhatározásából ajándékozza oda önmagát, de akkor teljesen. Ez a csodálatos kenyérszaporítás üzenetének a jelentése, ahogyan ezt a János evangélium látja. Jézus szabadon cselekszik, az általa kitűzött cél szerint. Nem engedi, hogy másoktól jövő kérések befolyásolják. Ő kezdettől tudja, hogy mit akar csinálni. Most is a csodát teljesen egyedül teszi. (vö.11.v.) Ő egyedül osztja szét a kenyeret mindenkinek. Pazarló bőséggel teszi. Mindenki annyit vehet belőle, amennyit akar. Ezzel már jelzi azt, amit a csodához kapcsolódó hosszú beszéd majd ki is fejt: Jézus maga a csodálatos ajándék. A kenyér, mint jel személyére utal, aki majd szavaival is ezt fogja mondani: "Én vagyok az élet Kenyere." Ezért csodáinak megértésében nem szabad megmaradni anyagi síkon. Mintha ő azt akarná, hogy a Föld váljon csodás országgá. A csoda az egészen másnak a jele. Csak az fogja ezt megérteni és Jézus hitéhez eljutni, aki megnyitja szívét a szeretetnek és engedi, hogy megajándékozzák. Csodálattal és szívből jövő hálával fogja megérteni, hogy Jézus életének egy egészen új dimenzióját nyitja meg. MK

forrás: Dr Benyik György   2003

Évközi 17. vasárnap

Jn 6,1-15

Jézus visszavonul.

 

Ötezer embert megmozgatni, és ötezer embernek enni adni, nem kis feladat. Főleg az ókorban. Jézus életében ez olyan fontos esemény volt, hogy az evangélisták különböző variációkban legalább hatszor mondják el ezt a történetet. A történet Jézus asztal közösségeiről szól. Jézus tabutörő viselkedést mutat, mint híres és köztiszteletben álló „rabbi” ellentétben a kor szákosával nagyon különböző emberekkel telepszi le étkezésre, egy asztalhoz. Bűnösökkel és vámszedőkkel, mindenféle családokkal, farizeusokkal, a „leprás Simonnal. Sőt amikor egy területet elhagy, gyakorta búcsú bankettet tart azoknak, akikhez közel került. Ezt a történetet tekinthetjük a galileai működés lezárásának is. Jézussal bárki ülhet egy asztalhoz, bűnös, pogány, vagy szegény, vagy megvetett gazdag, de egy fontos dolgot Jézus elvár. Aki vele egy asztalhoz telepedik, más emberként kelljen fel onnan, mint ahogyan leült.

Ez a tömeg, amely Jézus követte, a csodák hírére verődik egybe. Nem kér tőle semmit, csak figyeli. Jézustól ezt a kenyérszaporítási csodát sem kérik, hanem Jézus kezdeményezésére történik meg mindez. Sőt a tanítványok félelem ellenére, történik, akik mint mindig nagyon reálisak és földhöz ragadottak és pontosan kiszámolják „kétszáz dénár árú kenyér” sem lenne elegendő ennyi embernek. Jézus mégis megrendezi ezt a búcsúvacsorát. A tömeg nem is veszi észre azonnal a csodát. Letelepszik, eszik, és jól érzi magát. Elképzelhető, bár a történet nem említi, hogy Jézus beszédet is intézett hozzájuk. De amikor a csoda híre elterjed a tömegben, akkor megváltoznak az emberek. Erőszakkal akarnak királyt csinálni Jézusból. Ekkor Jézus megtöri a közösséget, visszavonul a tömeg elől. Jézus kenyér szaporítása, nem politikai kortes vacsora, nem olcsón vásárolt népszerűség, hanem mint azt a későbbi kenyér beszédből megtudjuk Jézus célja Istennel egyetlen asztalhoz ültetni az embereket. Vagyis helyre állítani Isten és ember között megszakadt kapcsolatot.

Jézus olyan prófétai jelet, gesztust végez, mely az Istenre mutat és az Istenhez akar vezetni. Jánosnál minden csoda jel, és gyakran a szentségi jelként művelt csodákat egy társult beszédben összeköti az egyház szentségeivel. Ennek oka, hogy a lejátszódó esemény és a leírt elbeszélés között évtizedek telnek el, ezért a történetet János megnyitja az egyházzá szerveződött közösség számára is.

A legtöbb ember, a közismertek pedig mindig, megválogatja, hogy kivel ül le egy asztalhoz. Annak ellenére, hogy a mai közös étkezéseknek, már nem olyan erős a szimbolikus, a rituális értéke, mint az ókorban volt, ma is egy vacsora meghívás egy lépést jelent egy barátság történetében. A legtöbben azért hívnak barátokat, hogy jól érezzék magukat, kötetlen formában legyenek együtt, közösen éljenek át gasztronómiai örömöket. Az hogy a közös étkezésnek szellemi, lelki vonzata is van, egy kicsit háttérbe szorult. Igen sokan azért hívnak embereket közös étkezésre, hogy hivalkodjanak azzal amilyük van, a közös lakmározással az élet örömeit éljék át.

Nagy kérdés, aki leül az asztalomhoz az ugyanolyan lélekkel kel fel, mint ahogyan leült, csak kilókban, vagy szellemiekben is gazdagodik? Az is kérdés, kikkel vagyok bátor egy asztalhoz ülni. Talán megrettent, hogy a vendégeim más szellemi lelki nívón vannak? Talán nem is őket sikerül fel emelni, hanem én süllyedek hozzájuk? Az antik világban az étkezés és a rítus, estenként az imádság vegyült egymással. Azért ültek le, hogy a lelkük is találkozzon és gazdagodjék. Vajon a mi party-jaink, a mi fogadásaink, a mi közös étkezéseink mit szolgálják. A megittasult emberek tudnak-e még az Istennel közös étkezésre gyűlni. A keresztény ünneplés központjában a mise áll, amely egy közös étkezés közben a társasági létet Istennel való újszövetséggé oldotta. Azért, hogy ennek az étkezésnek a szent jellegét meg tudjuk őrizni, egyre inkább távolítani kellett a valós étkezéstől, hogy a szent nehogy „moslékba” kerüljék.  A bencés szerzetes házakban az étkezés ma is rítus, nem csak a test táplálása, hanem lelki töltekezés is. Lehetne ilyen a mi étkezésünk is? Lehet hogy az lenne számunkra az igazi kenyér szaporítás.


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség