Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, C év, évközi idő 22. vasárnapja

Dr.Benyik György 2004

Évközi 22. vasárnap

Lk 14,1.7-14

„Megalázzák… Felmagasztalják”

 

Az elbeszélés egy lakoma eseményeit mondják el, amely Jézus számára szintén tanítási alkalmul szolgál. A lakoma, vagy a családi összejövetel a görögöknél és a régi zsidó családokban nem csupán alkalom volt az étkezésre, hanem az elmélyültebb beszélgetés lehetősége is, és az alkalom arra, is, hogy a közösség megtisztelje tagjait, a fővendéget és a rokonság a maga hierarchikus rendjében mutatkozzék be. A palesztinai társadalom szigorú hierarchikus rendben élt, annak felrúgását keményen büntette, a közösség előtti megszégyenülésnek még ez a formája is, kerülendő volt.

Platón a „Lakoma” című művét arra használja fel hogy a szépségről, nevesül a legfőbb szépségről beszéljen és beszélgessen a résztvevőknek. A görögöknél és a hellenisztikus kor Palesztinájában görögösen kereveteken étkező vendégek számára, sőt Lukács olvasói számára önmagában az a tény, hogy lakomáról beszél a szerző azt az érzetet kelti az olvasóban, hogy itt fontos tanítások fognak elhangzani. Valóban ez történik.

Jézus nem vetette meg a lakomákat, elfogadott számos meghívást, és híre, az őt körülvevő tisztelet biztosította számára a főhelyet a lakomán. Ennek ellenére, gyakorta átélhette a lakomákon a vendégsereg helyezkedését, sőt azt a hétköznapi jelenséget is, ahogyan egyesek megsértődnek, hogy nem az őket megillető helyet kapták az étkezés kapcsán. Egy ilyen ünnepi étkezés mindig terhes volt a tekintélyek feszültségétől, talán éppen a vendéglátó helyzetét nehezítette meg ez a feszültség. A példabeszéd azért különös, mert lakomán hangzik el és lakomáról szól, úgy tűnik rögtönzésről van szó, amelyet a vendégek viselkedése váltott ki. Érdekes módon Jézus az alázat erényének oktatására a büszkeséget és a megbecsültség iránti vágyat használja fel.

A megtiszteltetés ugyanis, nem az első helyből fakad, hanem abból a tényből, hogy a jelenlevők a kiválasztott személyt tartják-e a legmegfelelőbbnek elfoglalni ezt a helyet. Jézus ismét nem egy állapotról, hanem egy magatartásformáról beszél. Nem a szerénységről és a büszkeségről, hanem a szerénység hasznáról és a büszkeség, az öntudatosság veszélyeiről, a büszke megszégyenüléséről.

Ezért tanácsolja, hogy ne üljön az első helyre a vendégségben (8.v.), ez ugyan nagyon konkrét tanács, de csak látszólagosan praktikus eligazítás. A konkrét tanács mögött egy másik jó tanács húzódik meg: „ ne te tüntesd ki magad, várj rá, hogy az emberek maguk tüntessenek ki.” A büszke ember ugyanis önmagát tartja nagynak, amivel együtt jár mások lenézése. Az alázatos ember nem akarja önmagát mások fölé emelni, őt inkább a megtiszteltetés elemi magasba.

Az ősi zsidó gondolkodásban az alázat nem volt egyértelműen erény, hiszem a magalázkodással, a szolgalelkűséggel társult, amelyet a szemita társadalomban nem tartottak nagyra. A törökök azért nevezték a keresztényeket „gyaúr kutyáknak” mert a szemita és a török szimbolikában a kutya az önmagát feladó, elvtelen talpnyalót jelentette. Jézus alázat elképzelése a szelídséghez áll közel, amely az Isten által kedvelt erény, hiszen Isten a gőgöst megalázza, a szegényt pedig felmagasztalja. Az Újszövetségben  a  legfontosabb keresztény erény lesz, olyat, amelynek jelentőségé Jézus mutatta meg nekünk. Nem csupán ebben a lakomai felszólalásában, hanem kereszt halálában. „Engedelmes volt megalázta magát a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8)  - olvashatjuk Szent Pál Jézus értékelését és egyben az alázatról szóló himnuszát.

Az alázat valóban az egyik legnehezebben megszerezhető erény, csak az képes rá, aki az egész életet átlátta, ismeri a társadalmi tolongást, felül tud emelkedni a mindennapi harcokon, mert jutalma az Istennél van.

SZENTMISEKOMMENTÁR

Zsolt atya kommentára

Amikor lakomára hívnak
Mise saját, Dicsőség, Hiszekegy.

BŰNBÁNATI CSELEKMÉNY
Testvéreim! Nyissuk meg szívünket az értelem fényében és ismerjük fel alázatosan, hogy vétettünk Isten szeretete ellen. Kérjük mindannyian Isten gyógyító bocsánatát, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Ő szent titkait.
(rövid csend)
Urunk, aki, mindig szelíd és alázatos tudtál lenni, Uram, irgalmazz.
Urunk, aki minden megtérő bűnösnek ünnepet rendezel, Krisztus, kegyelmezz.
Urunk, aki mindenkinek ott szeretnél lenni a szívében, és önmagadat akarod adni az eukarisztiában, Uram, irgalmazz. Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket és vezessen el az örök életre. Ámen.

SZENTÍRÁSI SZÖVEGEK
Sir 3,17-18.20.28-29 – Alázzátok meg magatokat és irgalmat találtok Isten előtt.
67. zsoltárból – Jóságodban, Istenünk, hajlékot készítesz a szegényeknek.
Zsid 12,18-19.22-24 – Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához.
Lk 14,1.7-14 – A kevélyeket megalázzák, az alázatost felemeli az Isten.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Krisztus által állunk oda az Atya elé, hogy elvigyük imádságainkat, hogy bizonyosak lehessünk jóságában és abban, hogy meghallgat minket. Imádkozzunk: Alázatosak Atyja, hallgass meg minket!
1. Atyánk, tedd Egyházadat az ünneplés és a megbocsátás helyévé, ahol minden meghívott testvérünk felismerheti és részesülhet kifogyhatatlanul gazdag szeretetedben. Kérjük, Urunkat!
2. Igaz alázatosság lelkével töltsd be állami vezetőink és politikusaink szívét hogy tudatában legyenek: képességeikkel és tettrekészségükkel a közjót szolgálják és nem saját, személyes érdeküket. Kérjük, Urunkat!
3. Alakítsd Szent Fiadhoz méltóvá fiataljaink életét, hogy ne vesszenek el a zenés helyek csillogásának hazug világában, a kábítószerek életet romboló élvezésében, a testiség pillanatnyi örömében. Járd át lelküket, Szentlelked tisztaságának és igazságának erejével, hogy vágyakozzanak és megtalálják az élet igazi, maradandó értékeit. Kérjük, Urunkat.
4. Tisztítsd meg tekintetünket, hogy képesek legyünk a kegyelmet életünk számtalan lehetősége között felismerni. Segíts bennünket Urunk asztalához, hogy erőt meríthessünk az élet kenyeréből.
5. Add, hogy közösségünk minél több, az élettől búcsút intő testvéréhez eljusson halála előtti óráiban a betegek kenete, az élet kenyere, és Isten mindent bűnt eltörlő szeretete a szentgyónásban. Legyen olyan éber közösségünk, hogy észrevegyük nem csak a fizikai, de a szenvedőink Istenre való éhségét is! Kérjük, Urunkat.
Urunk és Mesterünk! Te földi életedben nem azt akartad, hogy neked szolgáljanak, hanem magadat megalázva vállaltad a mi üdvösségünk szolgálatát. Óvj meg minket, hogy soha el ne bizakodjunk, és segíts, hogy embertársaink javának előmozdításával keressük tetszésedet. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

BEVEZETÉS A MI ATYÁNKHOZ
Az Úr adja szívűnkbe a Szentlélek által az imádság szavait: Mi Atyánk ...


Ákos atya kommentára

A hívek üdvözlése után:
Az alázat, a másikra figyelés a mai korban idegenül cseng. Keresztényként mégis azzal szeretnénk jellé válni, hogy Krisztust követve egyre inkább önzetlenné, a másik felé fordulóvá válunk. Szentmisénkben ehhez kérjük Jézus segítő erejét.

Igeliturgia:
Olvasmány: Sir 3, 19-21.30-31 A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavára
Szentlecke: Zsid 12, 18-19.22-24a Jézushoz, az új szövetség közvetítőjéhez járultunk.
Evangélium: Lk 14, 1.7-14 Aki magát megalázza, felmagasztalják.

Hívek imája:
pap: Kérjük testvéreim a szelíd és alázatos szívű Jézustól az alázatosság kegyelmét!
1. Add meg Egyházad pásztorainak, hogy a tőled kapott szent hatalommal a rájuk bízott nyá javát szolgálják, hallgass meg Urunk!
2. Add, hogy a népek vezetői felismerjék, hogy szolgálatra küldted őket, és az egészvilág javát tartsák szem előtt tevékenységükkel, hallgass meg Urunk!
3. Segíts meg mindannyiunkat, hogy felismerjük, szolgálni küldesz minket embertársaink közé, hallgass meg Urunk!
4. Segíts, hogy eltudjuk fogadni a másik jó tulajdonságait, képességeit, és észrevegyünk a magunk tehetségét is, hallgass meg urunk!
5. Segítsd meg a ifjúságunkat, hogy a tanulásban megtalálják örömüket, észrevegyék az ismeretekben való gyarapodás értékét és fontosságát, hallgass meg Urunk!
pap: Jézusunk, Te szolgálni jöttél közénk. Erősíts meg mindannyiunkat a szolgáló szeretetben, az alázatban, az áldozatvállalásban, hogy ezáltal vezessük hozzád mindazokat, akiket ránk bíztál. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!

Áldozási könyörgés után: Mily nagy a te jóságod uram, amelyet a téged félőknek tartogatsz! Ezzel a jósággal találkoztunk mai Szentmisénkben Ezt a jóságot szeretnénk hordozni szívünkben hétköznapjainkon, munkahelyünkön, családunk körében. Erre küld az Isten!


Hankovszky Miklós atya kommentára

Az eredeti bűn átka megfertőzte az embert. Csak az alázatosság, a szerénység az, ami kedvessé tesz Isten és az emberek előtt. Az alázatosságot azonban csak akkor tudjuk gyakorolni, ha mély hittel, bizalommal közeledünk Istenhez. Ezért kérjük segítő kegyelmét a szentmise Kezdőénekében:
Könyörülj rajtam, Uram;
Látod: egész nap Hozzád kiáltok!
mert Te, Uram, jóságos vagy és szelíd,
és nagyirgalmú azokhoz, akik Hozzád kiáltanak.

Felhívás a bűnbánatra
Testvéreim! A bűn nemcsak lázadás Isten ellen, hanem az igazi alázatosság száműzése is. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy visszanyerve lelkünk ártatlanságát, a lélek alázatával vegyünk részt a szentmise áldozatban.

Kyrie-litánia
Jézus Krisztus, Aki valóságos Isten és valóságos ember vagy: Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki megtanítod követőidet a szelídségre és alázatosságra: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki Véredben új szövetséget kötöttél az egész emberiséggel: Uram, irgalmazz!

Az Olvasmányhoz
Sirák fiának könyve arra tanít bennünket, hogy az igazi bölcsesség a kicsinyek és alázatosak tulajdonsága, nem pedig a nagyoké, a hatalmon levőké. Már az Ószövetségben előre jelezte azt, amit Jézus a Hegyi beszédben nyíltan meghirdetett.

A Szentleckéhez
Az Ószövetség megkötésekor a zsidók félelemtől reszkettek a Sínai hegy tövében. Az új szövetségben megkülönböztetés nélkül minden ember meghívást kapott Isten Országába.

Az Evangéliumhoz
A társadalmi életnek megvannak az etikett-szabályai, amit illik megtartani. Jézus egy lakomára volt hivatalos, és ott az asztaltársaknak új tanítást adott, ami nem a polgári etikett szabályaival mérhető, hanem a krisztusi lelkület ismertetője: az alázatosság.

Egyetemes könyörgések
Testvéreim! Mindannyian teremtmények vagyunk, és a teremtés révén testvérek. Imádkozzunk közösen: hogy alázatosak lehessünk.
1. Add, Urunk, hogy lelkünket eltöltse a szerénység, alázat és szeretet.
2. Add, hogy püspökeink és papjaink szavukkal és példájukkal vezessenek az igazi alázatra.
3. Add, hogy minden nemzet megismerje és kövesse az Újszövetség tanítását.
4. Add, hogy alázatosságunk és szerénységünk vonzó legyen az emberek előtt.
5. Add, Urunk, hogy a teremtmény alázatával jelenhessünk meg ítélőszéked előtt.
Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! Értelemmel ruháztál fel minket, hogy felismerjünk és megszeressünk Téged. Kérünk, adj szívünkbe igazi alázatosságot, hogy mindig a teremtmény bizalmával és szeretetével forduljunk Feléd. Krisztus, a mi Urunk által.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek

A legtöbb evangéliumi, szentírási részletet csak akkor értjük meg, ha annak a kornak a viszonyait, társadalmi szokásait is ismerjük. Nem véletlenül van ez, hiszen a Szentírás legkorábbi részei csaknem kétezer éve íródtak egy más kultúrában, egy más korban.

Így van ez a mai evangélium esetében is. Jézus egy vezető farizeus házában étkezik. Az ókori keleten különösen fontosak voltak az étkezési szokások. Valakit meghívni az étkezési asztalhoz nagy megtiszteltetés volt. Jézus idejében a zsidók naponta kétszer étkeztek: a délelőtti és a késő délutáni-esti órákban. A második étkezés volt az ünnepélyesebb, melyre vendégeket is meghívtak. Vendégeik általában a a jó szomszédokból, barátokból, rokonokból álltak, akik egy másik alkalommal viszonzásul meghívták a házigazdát az ő lakomájukra. Egy-egy ilyen vacsorának lassan egy állandó közössége alakult ki.

Jézus is egy ilyen vacsorán vesz részt. Az étkezési asztalnál a helyek a rangoknak megfelelően voltak kiosztva. Nem ülhetett akárki akárhova. Megvoltak a főhelyek és a főhelyek után is rangsor szerint kellett a vendégeknek helyet foglalni, akárcsak ma egy hivatalos előkelő étkezésen. Így amikor megérkeztek, mindenki kereste, hogy melyik az ő helye. Ezt látva Jézus mondja az evangéliumban hallott két példázatot - mert tulajdonképpen kétféle példázatról van szó.

Az első példázat első látásra egy egyszerű tanácsnak indul, hogy milyen szemlélettel keressék és foglalják el helyüket a vendégek: ".foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: >Barátom, menj följebb!<" Az első rész zárómondata azonban az egész profán tartalomnak valláserkölcsi tartalmat ad: ".aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják." Ez a mondat az egész étkezési szituációt az ítélet napjára értelmezi, ahol aki felmagasztal és megaláz az nem más, mint Isten, a lakoma, pedig az örök élet. Ez a mondat szó szerint még egyszer elhangzik Lukács evangéliumában, s ez az ismétlés különös hangsúlyt ad az alázatról szóló tanításnak.

Alázatosság - alázat - alázatos ember. Ma teljes félreértés uralkodik e szó tartalma körül. A legtöbben az alázatos ember hallatán olyasvalakire gondolnak, aki úgy van az emberek között, hogy még azért is bocsánatot kér, hogy él. Kétségkívül az alázatosság korunk érvényesülésre törtető világában nem divatos tulajdonság. Az érvényesülés abban áll, hogy többnek látszani, mint aki vagyok valójában, mint amire képes vagyok. Többnek látszani, mint ami vagyok valójában, vagyis szerepet egy tőlem idegen szerepet játszani a világban az érvényesülés érdekében, vagy más szóval képmutató lenni. Többnek látszani, mint amire képes vagyok, vagyis a munkába, tanulásba belerokkanni, csak ezért, hogy valami hamis elvárásoknak eleget tegyek kifelé. Mennyi elhibázott, megrokkant élet van körülöttünk, amely ha végül is eléri amit akart, azt egyes egyedül magának tulajdonítja, megfeledkezve Istenről, emberekről.

Ezzel szemben a helyes értelemben vett alázatos ember abból indul ki, hogy múlandó: létének minden pillanatát Istennek köszönheti. Mert egyáltalán nem olyan természetes az, hogy létezünk, hogy este lefekszünk és holnap felkelünk. Én nem vagyok olyan biztos abban, hogy meglátom a holnapi napot. Az alázatos ember tisztában van tehát ezzel az alapvető függésével, de ugyanakkor emberi méltóságával is, hiszen Isten képére és hasonlatosságára teremetett lény. E két dolog tudatában fogadja el önmagát olyannak, amilyen. Nem tartja jobbnak magát, nem él illúziókban önmagát illetően, de ugyanakkor nem veti meg magát olyannyira, hogy bocsánatot kérne azért is, hogy él. Az alázatos ember a zsoltárossal így imádkozik: "Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?"

Mindez azonban nem lehetséges a személyes Istenbe vetett hit, és bizalom nélkül. Mert tudja: erényei és képességei nem magától, hanem Istentől valók, és azt is tudja, hogy ezt Istentől ajándékba kapta, aki ennek fejében nem vár el semmi teljesítményt tőle, hanem önmagában ajándékként szeret minden embert. Ez az igazi alázatos gondolkodás persze a külső cselekedetekben, többek között a vallásosság külső cselekedetiben, és a jócselekedetekben is megnyilvánul.

Önmagunkat megalázni tehát nem azt jelenti, hogy egyfajta módon leértékelnénk magunkat Isten és az emberek előtt, hanem azt, hogy a mi saját, testre-személyre szabott helyünket foglaljuk el a világban. Sokkal harmonikusabb lenne világunk, ha az emberek ilyen módon alázatosak lennének, és nem hamis elvárásoknak akarnának eleget tenni, és nem értékelnék felül magukat. Nehéz azonban a krisztusi elvárások szerint élni, mert környezetünk homlokegyenest az ellenkezőjét diktálja. Ha bekapcsoljuk a tévét, ha beleolvasunk egy újságba, ha megakad a szemünk egy reklámplakáton, ezek mind-mind sikerekről, érvényesülésekről szólnak, melyet az emberek saját erejükből érnek el.

Ha komolyan veszitek a krisztusi tanítást, ha belátjátok azt, hogy csak ez az egyetlen emberhez méltó életmód, akkor nektek minden ellenkező hatás ellenére krisztusi módon kell alázatosaknak lennetek. Ha ti nem kezdetek el eszerint élni, akkor az Istentől távol került emberek sosem tudják meg, hogy mi az igazi emberhez méltó, boldog élet titka. Ezt a ránk bízott kincset élni kell, de nemcsak egymás között, a hívek között, hanem a hitetlenek között is. Ideje már véget vetni annak a szemléletnek, hogy a hitetlen emberek afféle alacsonyabbrendűek lennének. Ideje már véget vetni a hitüket gyakorló keresztények hamis büszkeségének. Ideje, hogy az Isten Országának asztalához ne csak rokonokat, barátokat, gazdag ismerősöket hívjunk meg; olyanokat, akik maguk is hívők, gazdagok Istenben, hogy majd megajándékozzanak ők is. A ránk bízott kincset a rászorulókkal kell megosztani, ahogy a mai evangéliumban int Jézus: "Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat."

Éljetek hát alázatosan embertársaitok között, azok között, akik lelkileg szegények, bénák, sánták, vakok, hogy ők is példátok által eljussanak Isten Országába. Ne várjatok viszonzást, mert az igazak feltámadásakor megkapjátok jutalmatokat.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Aki megalázza magát, kegyelmet talál Istennél.
S: Az ószövetségi áldozatok megszűnnek: Járuljunk Jézus örökáldozatához!
E: A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik. Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzásreményében!

„Szolgálok, szolgálsz, szolgál": talán egy nyelvtankönyvből való, nem az életből? Mindenki megérti azt, hogy minden minket szolgál! Hogy valaki egy nagy dolognak szolgálatába áll, az még megjárja; de hogy egymásnak szolgáljunk, ember más embernek, mert az így akarja -- ez oly ritka életünkben, hogy egyenest gyanúsnak látszik. Korunkban adódik még egy és más érdekes kérdés: mennyi az, amit megszolgálunk, megérdemlünk; miért olyan ritka ma az alázat, olyan ritka tán, mint az ártatlanság és szűziesség...? De csak az alázatoshoz szól így az Úr: „Barátom, menj följebb!"

Első olvasmányhoz
/ Sir 3,17-18.20.28-29 A mai evangélium is, ez a szakasz is Sirák fia könyvéből, többet ért szerénységen valami okos számításnál, amelytől azt várja az ember, hogy „kifizetődik". Az igazi bibliai alázatról van szó! Forrása az a szilárd tudat, hogy csakis Isten a nagy és hatalmas, és minden „tökélyünk", erényünk stb. az ő ajándéka. Mi irgalmára, lehajló szeretetére vagyunk ráhagyatva, és számíthatunk Rá! Ebből az értelmes számára megfelelő magatartás ered embertársai felé, a hatalmasok felé nyugodt önbiztosság, a gyöngékhez nem leereszkedés (mert már lenn vagyunk ővelük!), hanem szolgáló és segítő készség. [A német szó, „Demut=Dienmut" „szolgálókedv", a magyar talán több: alázzuk, alá rendeljük magunkat a testvérnek.] (3,17-20: Sir 4,8-10; Mt 20,26-28; Lk 22,24-26; Péld 3,34; Mt 11,25 # 3,28-29: Péld 2,1-5)

Válaszos zsoltár
/ Zsolt 68(67),4-5.6-7.10-11 Isten jóságának éneke

Szentleckéhez
/ Zsid 12,18-19.22-24 A szentíró a Sínai Isten-jelenéssel szembeállítja az újszövetségi kinyilatkoztatást. Az Ószövetség ideiglenes, nem teljes kinyilatkoztatás „egy jobb rend idejéig" (Zsid 9,10). Az új Isten-jelenés nem oly ijesztően folyt le, de azért nem kevésbé kötelező erejű. A közvetítő nagyobb, nem Mózes, hanem az Istenember, Jézus Krisztus. „Sion hegye", az „Élő Isten városa", a „mennyei Jeruzsálem" jelzik e közvetlen Isten-jelenlétet, amelyet a hívő már itt lenn élvez, s látható teljességét az örök életben. A hívő, olvasó hitéletére a lényeg (12,25; már nincs a mai részben): „Vigyázzatok, el ne utasítsátok azt, aki szól hozzátok..." (12,18-19: 2Mz 19,16-19; 20,19; 5Mz 4,11-12; 5,22-23 # 12,22-24: Jel 14,11; Zsid 11,10; 13,14; Jel 21,2.10; Róm 2,6; 2Tesz 1,6-8; Zsid 8,6; 9,15; 1Mz 4,10)

Evangéliumhoz
/ Lk 14,1.7-14 Szent Lukács sokszor vándornak vagy vendégnek tünteti föl Jézust. Az asztal körül egy-egy embercsoportot keres föl, hogy föltárja nekik is üzenetét. A farizeus házában a vendégeket az asztali illemről tanítja. Hasonló helyzetben, az utolsó vacsorán (Lk 22,24-27) e szabály rejtett tartalma is kitárul: nemcsak udvarias szerénységről van szó, hanem magáról a jézusi élet alapjairól: „Úgy vagyok itt köztetek, mint aki szolgál..." Még érthetőbbé válik a vendéglátóhoz szólva: abban, hogy kit kell meghívni, ne emberi („üzleti") számítás vezessen. Az „igazak": a tanítványok magatartásában Istennek saját önzetlen, ajándékozó szeretete mutatkozzék meg! (Péld 25,6-7; Jn 13,1-15; Lk 18,14; Mt 23,12)

Szentségre várva
„Ki a nagyobb? Az-e, aki asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nemde, aki asztalnál ül? Mégis Én úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál." (Lk 22,27)

Elmélkedés
Alázatosság
Ne igen gondolj arra, ki fogja pártodat, vagy ki támad ellened, hanem azon fáradj és gondolkodjál, hogy minden dolgodban Isten legyen veled. -- Legyen jó lelkiismereted, és Isten mindenben oltalmad lesz. -- Mert akit Isten segíteni akar, nem árthat annak senki gonoszsága. -- Ha tudsz hallgatni és tűrni, kétségkívül tapasztalod Isten segítségét. -- Ő tudja idejét és módját szabadulásodnak, azért teljesen Őreá kell bíznod magadat. -- Istené a segítés és minden gyalázattól való megszabadítás. -- Sokszor igen hasznos az alázatosság növelésére, hogy fogyatkozásainkat mások is tudják és megdorgálják. -- Mikor az ember hibáiért magát megalázza, akkor másokat is könnyen megengesztel, és kevés fáradsággal lecsillapítja, akik netalán neheztelnek reá. -- Az alázatos embert oltalmazza és megszabadítja Isten; az alázatost szereti és vigasztalja; az alázatoshoz kegyesen leszáll; az alázatosnak bőven nyújtja nagy kegyelmét, és elnyomatása után felemeli dicsőségre. -- Az alázatosnak kijelenti titkait, és édesdeden magához hívogatja és vonzza. -- Az alázatos ember, ha gyalázzák is, csendes békében marad, mert Istenre és nem e világra támaszkodik. -- Ne gondold, hogy valamennyire előrementél, ha magadat mindenkinél alábbvalónak nem tartod. (Kempis: KK, 2:2)

+

Ima az alázat gyakorlásáért Lelkem békére talál, mikor Téged, Uram szolgai alakban és természetben lát oly mélyen megalázódva, hogy még apostolaid lábait is megmostad. Eszembe jutnak ekkor szavaid, melyeket mondtál, hogy engem az alázatosság gyakorlására oktass: Példát adtam nektek, hogy ti is azt tegyétek, amit én cselekedtem. A tanítvány nincs az ő mestere fölött. Ha ti ezt értitek, boldogok lesztek, ha e szerint cselekedtek. (Jn 13,15-16) Értem, Uram, szelíd és alázatos szívedből fakadó tanításodat, és kegyelmed segítségével gyakorolni akarom azt.

Meg akarom magamat alázni, alá akarom vetni akaratomat testvéreim akaratának anélkül, hogy nekik bármiben is ellentmondanék, nem is keresve, van-e joguk vagy nincs arra, hogy nekem parancsoljanak. Senkinek sem volt Veled szemben ez a joga; és Te mégis engedelmeskedtél nemcsak a Szent Szűznek és Szent Józsefnek, de még hóhéraidnak is. Most pedig a szent Ostyában még betetőzöd minden eddigi megalázódásodat. Milyen alázattal rendeled magad alá papjaidnak, óh dicsőség isteni Királya, minden különbség nélkül, akár szeretnek Téged, akár -- fájdalom! -- közönyösek vagy hidegek irántad. Ha akarják, siettetik, ha akarják, késleltetik a szentmiseáldozat idejét, Te mindenkor készen vagy hívásukra az égből leszállni.

Óh én Szerelmesem, a szent Ostya fehér leple alatt, mily szelíd és alázatos szívűnek látlak én Téged! Hogy engem alázatosságra taníts, nem alázhattad volna magadat mélyebbre. Szereteted viszonzásául én is utolsó akarok lenni, részt akarok venni megaláztatásaidban, hogy részem legyen Veled a mennyek országában. Arra kérlek, isteni Jézusom, küldj nekem mindannyiszor valami megaláztatást, valahányszor mások fölé akarnám emelni magamat. De Uram, Te ismered az én gyengeségemet; minden reggel elhatározom, hogy az alázatosságot gyakorolni fogom, és este mindig azt látom, hogy még oly sokszor elkövettem a kevélység hibáit. Ezt látva, a csüggedés kísért engem; de tudom, hogy a csüggedés is kevélység. Azért, én Istenem, egyedül beléd helyezem minden reményemet; Te mindent megtehetsz, alakítsd hát ki bennem ezt az erényt, amely után vágyódom. És hogy végtelen irgalmasságodtól megnyerjem ezt a kegyelmet, gyakran ismételni fogom: Szelíd és alázatosszívű Jézus, tedd szívemet a Tiedhez hasonlóvá. Amen. (Egy szent végső szavai: Liziői Kis Szent Teréz utolsó hónapjaiból [1897], 171)

+

Embert, amennyiben ember, felebarátja fölé az Úr soha nem rendel (csak helyetteséül). (Szalézi Szent Ferenc: Filótea)

+

Ember vagyok a Krisztus csépje szérűjén. Ha rossz ember, csak szalma én; ha jó vagyok, az Ő gabonája. (Szent Ágoston)

+

Alázat Nagy az alázat ereje! Isten fönsége is meghajol neki. -- Az igazán alázatos, ki megaláztatást alázatra felhasználja. (Szent Bernát)

+

Azon percben, hogy Isten látja: teljesen áthat semmi voltunk tudata, lenyújtja hozzánk segítő Kezét! (Liziői Kis Szent Teréz)

+

Túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy mindig fölébe kerekedjünk a bajoknak. Noshát, egész egyszerűen -- kicsik lévén -- surranjunk át alattuk. (Liziői Kis Szent Teréz)

További gondolatokért látogass el a Virtuális Plébánia Hittantermébe, ott válaszd a Szilvarérumot és lapozd fel az "alázat" címszót.

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség