Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, C év, évközi idő 24. vasárnapja

Kiss Ulrich SJ 2004

24. ÉVKÖZI VASÁRNAP C ÉV_2004_09_12.

… nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja?

Lk 15,1-10
Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és ezt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat. És azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek egy megtérő bűnösnek.”

A történet nem csak azt mutatja, hogy Jézus – és vele Atyja is – gondolkodása mennyire eltér a szokványos gazdasági számítástól, amely rég uralja a közgondolkodást, de még magánéletünket is.  Legalább olyan nagy az űr saját hasznosságelvű, számolgató életvitelünk és Jézus kortársainak nagylelkű, vendégszerető szemlélete között. Hisz mit értettek volna a két példabeszédből, ha úgy gondolkodtak volna, mint a mai ember? Ugyan ki adja fel egy „semmi” 1 %-ért a biztos 99-et? Hisz mi százalékban gondolkodunk. A jó pásztor azonban szereti minden egyes állatát. Az iparban, ahol minden legyártott darab azonos, 1 % veszteség, 1 % selejt elhanyagolható, amolyan költségi tétel, amellyel nem érdemes foglakozni, mert „többe kerül, mint amennyit ér”.  S míg a nomád pásztornak egyetlen állat is megérdemelte osztatlan szeretetét, törődését és gondoskodását, addig ma az embert is százalékra mérjük.  Ma Magyarországon az 1 % csak az egyházakat és a civil szervezeteket érdekli. Néha pedig a politikusokat, ha épp annyi hiányzik a megválasztásukhoz, de csakis addig. 

Rokonszenves ez a Lukács! Minden példabeszédét, történetét megduplázza egy női főszereplővel, Simeon mellé társítja Annát,  a pásztor mellé a szegény asszonyt, aki tőkécskéjé tíz százalékát elveszítette. Az ő örömét talán már könnyebb megosztanunk, főleg, hogy pénzről van szó, hiszen mi amúgyis mindent forintosítunk. Persze a két történetnek csak látszólagosan azonos a csattanója, ti. hogy hőse legfőbb gondja, hogy megossza örömét. Ez is nagyon idegen a mi individualizmusunktól.  A nomádok és a világ szegényei,  bárhol is éljenek, megértik. Oly kevés az öröm, meg kell hát osztani, és menniyvel nagyobb lesz az öröm! Ami a mai dollárfiak és eurólányok megértését messze meghaladja, az az ünnep mértéktelensége. Többet költenek a megkerült veszteség feletti örömükben, mint, amit az egész meglelt drachma (vagy bárány) ér.  A pásztor is, az asszony is, „elmaradott”. Udvarias – de semmivel sem kevsébé rasszistább – körülírással fejlődő, fejlődsében lévő, és az marad, amíg nem éri el a mi szintünket. Az olvasóra bízom, hogy kitalálja a történet mai, nyugati változatát, mondjuk a pesti  vagí New York-i kispolgárról, aki elvesztette –  no persze, ő azt mondaná, meglopták – pánztárcáját. Ha netalántán megtalálják, – jó esetben –  zavart képpel hálát rebeg, végső esetben, ha nagy összeg volt, ad egy kis borravalót. A szomszédait biztos nem hívja meg ünnepelni. Talán még el se panaszolja, hogy veszteség érte, mert baleknak nézik.

Látjátok, ebben különbözünk. És végképp izgalmas lesz a történet, ha ráeszmélünk az „éppen így”  lényegére: a mi örömünket nehéz az égiekéhez hasonlítani. S mit szólnánk, ha ők úgy bánnának velünk, mint mi tesszük az egy vagy tíz százalékkal? Még jó, hogy Istennek minden egyes ember 100 %-ig fontos.

Kiss Ulrich SJ

Dr. benyik György 2004

Évközi 24. Vasárnap

Lk 15,1-32

A tékozló…

 

Mindannyiunk számára ismert ez a történet. A fiúról, aki kikéri a részét, aztán eltékozolja, aztán nyomorban érzi magát, aztán reménykedve atyjához tér. A vissza fogadás megtörténik, de a megbocsátás a másik testvér részéről elmarad. Jézus egy teljes megtérési történetet mesél el. A folyamat minden részletét kielemezhetjük. A követelődzést, a tékozlást, a bukást. Sőt a többit is.

Az emberiség egyik fele mindig tékozló fiú. Előre ki kéri örökségét és elpazarolja. A tékozló fiú története szolidan írja le a bűnös útját, nem beszél a bűnnek a testvérre és minden más emberre kiható fenyegetéséről. Erről egy másik bibliai történet Káin és Ábel története beszél. Káin azért öli meg testvérét, mert úgy véli az ő áldozatára Isten sokkal kedvesebben tekint. Nincs semmi oka megölni testvérét, mégis megteszi azt. Ezután pedig bujdosnia kell. Bárki megölheti, mert gyilkos. Az emberiségnek ez az ősi története a lehető leg egyszerűbb formában írja le az emberiség tragédiáját, hogy egymás ellen tud támadni. S a testvérgyilkosság után a bűn száműzi a világból. A történet szerint Isten Káinra bélyeget tesz. Megjelöli, hogy egyáltalán élhessen.

Csakhogy a napi aktualitások fényében olvassa az ember a tékozló fiú történeté is és a Káin és Ábel történetét is. A két fiú szerepét Amerikára és az arab világra osztja szinte mindenki. Szívesen tetszeleg az amerikai ember az erkölcsi tisztaság, a fedhetetlenség, a fair play szabályait megtartó személyiség szerepében. De az Egyesült Államok történetében páratlan sokk, hogy saját területén, a fővárosban érte a csapás, nem csak a várost, hanem a nép lelkét is megsebezheti.

Elindulhat a legszörnyűbb a kollektív ítélet, vagy a kollektív gyanú. Minden idegen potenciális terrorista. Megfogalmazódhat a globális ítélet, minden arab, az emberiség ellenes terrorizmus támogatója. Ebben a helyzetben népek gyűlölik meg egymást, születik meg az egymás irtásához szükséges indulat.

Történelmi tapasztalatunk a bűnös nem mindig tér meg, hanem tettének igazolására inkább ideológiát keres. A tékozló fiú nem tudja semmivé tenni pazarlását, a könyörületes atya visszafogadása azt is jelenti, az ő maradék öröksége csorbul. Ezért bocsát meg olyan nehezen a másik fiú a tékozlónak.

Ha ismét napjaink nagy konfliktusára vetítjük ki ezt a történetet, akkor kiderül Amerika nem csak az „erkölcsi tekintélyben” tetszelgő gazdagok hazája, hanem egy olyan gazdag ország, amelyben az emberek többsége olyan jólétben él, amely a szegény országok lakói számára elképzelhetetlen. A kisemmizettek gyűlölettel tekintenek a gazdagokra. A táborokban összezsúfolódott menekültek nem értik, miért nem lehet nekik összkonfortos lakásuk. Úgy érzik őket kisemmizték. Ez a gyűlölet, ez a „muszlim harag” sok terroristát szül. Beteg indulat beteg megoldásra indítja az embereket. A „szegény muszlim” könnyen elhiszi, a gonosz Amerikában él, Isten nélkül, és nem tiszteli Allah-ot.

A világunkat védeni kell, de a megoldás a konfliktus megszüntetése, a gazdasági és a vallási konfliktus megszüntetése. A halálos és fenyegető konfliktus forrását nem lehet megtalálni satellit megfigyelővel. Oda egy másik embernek kell menni, aki hatástlanítani tudja a bombává vált embert, a gyilkoló gépet, amely önmagát is elpusztítja csak azért, hogy pusztíthasson.

Talán még távol van az, amikor Isten azt mondhatja: „Most örvendenünk kell, mert testvéred meghalt, de feltámadt, elveszett de megkerült.”

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: A "parúzia" szóval Krisztusnak a világ végén való megjelenését jelöljük. Igazságos bíróként várja a föld vándorait. Nemcsak az ősegyház lelkületét járta át a parúzia, hanem mi is várjuk Krisztus eljövetelét. Ezért újítjuk meg bűnbánatunkat hiszen nem tudjuk sem az utolsó napot, sem az utolsó órát.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Hiszünk a test feltámadásában, az ítélő Krisztus igazságosságában és az örök életben. Hitünk tanítója és erősítője az Isten szava. E nélkül a boldog remény sohasem jöhetett volna létre bennünk. Most az ige liturgiája következik.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozat liturgiája következik. Lelki szemünk előtt felragyog az égi Király trónja. A szentségi színekben újra feláldozza magát az isteni Bárány. Ez ismétlődik meg a világ végezetéig, valahányszor szentmisét mutatnak be valahol a földön. A bűnös ember meg nem állhat Istene előtt Jézus jóvátevő érdemei nélkül.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Bűntől, bajtól való szabadulásért esedeztünk. Isten szava növelte hitünk világosságát és reményünket. Részesültünk a szent útravalóban: Krisztus testében. Így megyünk az Úr elébe. Minden nap, minden perc közelebb hozza a találkozást. Az Úr minden bizonnyal eljön!


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Jézus szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük - ütköznek meg nép tudorai, a farizeusok és az írástudók ezen. De ha ezt nem tenné meg Jézus küldetését hazudtolná meg. Mert ő azért jött, hogy felemelje az elesetteket. Ahogy ő mondta: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket." Jézus azt a felszabadító igazságot hirdeti és éli meg, hogy Isten a megtérő bűnösöknek megbocsát. Úgy, ahogyan azt annak előtte egy zsidó ember el sem tudta képzelni; úgy ahogy mi emberek egymásnak nem tudunk megbocsátani: maradéktalanul, mindenféle jóvátételek, elvárások és keserű szájíz nélkül.

De Isten nem csak megbocsát, hanem hazavár bennünket a bűn útjáról, mint a tékozló fiút atyja, aki minden nap kémleli a látóhatárt: jön-e már haza fia? Isten felkutat minket, bűnösöket, mint a pásztor az elveszet juhát; mint az asszony az elveszett drachmáját. És örül, ha megtalálja, örül az Isten ha megtalál, felhőtlen örömmel. S ezt az örömét másokkal, az igazakkal, az el nem veszettekkel, az angyalokkal is meg akarja osztani.

Isten öröméről szól az evangélium. Arról az öröméről, melyhez kell a mi közreműködésünk. Kell a mi szabad akaratból hozott döntésünk mellette. Ez egy folyamat, amely nem oldható meg, nem játszható el egy két perces gyónásban.

Talán nem illik beszélni róla, vagy inkább szokatlan erről beszélni, de azt hiszem ide kínálkozik. A papok nagyon ritkán beszélnek a gyóntatási tapasztalataikról, pláne a hívek előtt nem. Talán azért nem, mert azt gondolják sokan, hogy ez is a gyónási titok hétpecsétes világába tartozik. A gyónási titok a gyónó személy szerint megnevezését, vagy konkrét utalását tiltja meg, s nem vonatkozik a nagy általánosságban megfogalmazott dolgokra. És úgy gondolom jó, ha tudjátok, hogy a gyóntatószék rácsának másik oldalán lévő miként érez kegyelemközvetítés közben, mert ez nem közömbös a gyónás egészére nézve.

A közelmúltban a "Távlatok" című folyóirat egy hozzászólási rovatot közölt a gyónással kapcsolatban. Ebben papok és hívek egyaránt nyilatkoztak. Összevetve több negatív vélemény hangzott el a jelen helyzetről, mint pozitív. Mint például annak az ötvenkét éve pap véleménye, miszerint egyre kevésbé tud örülni annak, ha a gyóntatószék előtt hosszú embersorok állnak. Nem azért mert fáradt, hanem mert attól fél, hogy ezek az emberek valójában nem is gyónni akarnak, hanem vagy eleget akarnak tenni egy szokásnak, parancsnak (temetési mise, búcsú, elsőpéntek, karácsonyi, húsvéti gyónás), vagy meg akarják nyugtatni anyjukat, feleségüket, hogy hagyjanak fel a folytonos unszolással, hogy mikor mennek már el gyónni. Ez pap azt tapasztalta, melyet jómagam is alátámasztok, hogy a gyónásokon résztvevő emberek nagy része nem készül fel a gyónásra! Hogyan lehet gyümölcsöző az ilyen gyónás? Egyáltalán gyónás-e az olyan gyónás, amely bűnbánat nélkül megszokásból, vagy parancsra történik és nem őszinte személyes elhatározásból?

Mi kell egy jó gyónáshoz, hogy Istennek azt az örömet okozzuk, amelyről a mai evangélium beszél, és hogy nekünk is azt jelentse, amire Krisztus Urunk rendelte. Kell hozzá a bűnbánatnak az a türelmes, el nem sietett folyamata, amely áll a mi bűnösségünk beismeréséből, a bánatból, az irgalmas Istennel való találkozásból és a megtérésből.

Bűnösségünk beismerése.

Jelen világunk tagadja a bűnt. A bűnről úgy beszél, mint az önmegvalósítás során fellépő hibákról. Ez a Sátán legmodernebb csele: elhiteti velünk az, hogy tulajdonképpen nincs is bűn. Szépítés nélkül be kell ismernünk bűneinket, mert a bűn igenis létező hétköznapi valóság. Ez a mozzanat úgy jelenik meg a tékozló fiú történetében, hogy a fiú magába száll és azt mondja: "Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok." - vagyis felismeri bűnét. A bűn pedig nem az hogy valami bűnös tettet tetszek, hanem a bűn az, hogy elfordulok Isten éltető szeretetétől. És ennek a bűnös, Istentől elfordul állapotnak a vadhajtásai a bűnök. A bűn olyan, mint az a burgonya, amelyet az éltető napfénytől, talajtól, víztől elzárva egy sötét száraz pincébe tesznek. Ott kicsírázik, de éltető elemek hiányában csak saját magát emészti fel és végül elpusztul.

Bűnösségük beismerése tehát annak belátása, hogy elfordultunk Istentől, aki egyedül adhat nekünk igazi, emberhez méltó életet.

A bűnbánat következő lépése a bánat.

A bánat annak felismerése, hogy a bűnnel mérhetetlenül megbántottuk, megsértettük életadó, szerető Istenünket. Nem állhatunk csak úgy oda ezek után Isten elé azt mondva, hogy: 'Bocs Isten! Felejtsük el ami volt, ezentúl jó fiú leszek! Ahogy a tékozló fiú is tudta, hogy nem mehet csak úgy haza: "azt mondom atyámnak: Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be."

Ezután következik a bűnbánat csúcsa: a hazatérés - az irgalmas Istennel való találkozás. Ez történik tulajdonképpen a gyóntatószékben a szertartás keretében. Ekkor Isten válaszol bűnbánatunkra: megbocsát és visszafogad bennünket, mint az atya a tékozló fiúnak, akinek eléje ment, megölelte megcsókolta az a csont és bőr kiéhezett, koszos, disznószagú fiút. Így bocsát meg nekünk Isten. Így vár haza minden nap a bűn útjáról, szalad elénk és megölel megcsókol, bármily büdösek, koszosak, bűnösek vagyunk is.

A gyónást követi a megtérés, amelyben Istenhez fordulásunkat véglegesítjük: elfordulunk a bűntől, a semmitől, hogy az életadó, szerető Isten felé forduljunk. Ez az amit másképp erős elhatározásnak neveznek, amely azt jelenti gyakorlatilag, hogy Isten bocsánata után nem folytathatjuk életünket ott, ahol abbahagytuk, mindent hagyva a régi kerékvágásban. Ha nem akarunk változtatni életünkön ez úgy néz ki, mintha a tékozló fiú az érzelmes hazatérés után megint felmarkolná a pénzt és visszatérne a bűnös városba otthagyva ismét az atyai házat. Érdemes egyszer elgondolkodni azon, hogy Isten micsoda türelemmel van irántunk, amikor úgy gyónunk, hogy nem is akarunk változtatni életünkön.

Akarod, hogy Isten téged is megöleljen, megcsókoljon, mint ahogy a tékozló fiút atyja? Egyedül rajtad áll, hogy hazatérsz-e igaz, bűnbánó szívvel. Ha nem térsz haza Isten fájó szívvel tovább kémleli a látóhatárt, mindhiába. S ha hazatérsz Isten és angyalai jobban örülnek az égben érted, mint kilencvenkilenc igazon.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany


Forrás: www.katolikus.hu

Elveszett Lk 15,1-10 Bábjátékosok nagy sikerrel adták elő az elhangzott két evangéliumi történetet. Nemcsak a gyermeknézők, de a felnőttek is együtt tudtak izgulni a cérnaszálakon keresztül mozgatott bábukkal, különösen a képből kiesett, elkóborolt bárányka után induló pásztorral, aki aztán a nyakába ültette az állatkát, meg a házát fölforgató, még a padlást is kisöprő asszonnyal, aki meglelt drahmájával örömtáncot járt. Élvezettel hallgatjuk, látjuk, újra átéljük a naiv mini-mesék képeit. Pedig Jézus ezeket nem ezért mondta, nem színes álmot ígérő gyermekmeséket hagyott ránk.

1. Figyeljünk csak a bevezető mondatokra! Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz a farizeusok és az írástudók pedig méltatlankodtak, "morgolódtak" amiatt, hogy az Úr velük beszél, sőt egy asztalnál étkezik. Erre válaszul mondta nekik a példabeszédeket. Olyanokhoz szól, akiknek baj van az istenképükkel, de önmagukkal sincsenek teljesen rendben. Dávid királyt annak idején Nátán próféta döbbentette rá Betsabéval történt házasságtörése és aztán annak férje, Úrias meggyilkolásának súlyára. A nagy király a szegény ember egyetlen báránykájának története nyomán (vö. 2Sám 12,1-13 ) döbbent rá, kicsoda is voltaképpen az Isten és micsoda lázadó, könyörületlen, elveszett ember ő maga. Az 50. zsoltár tanúskodik erről: "Egyedül teellened vétkeztem, ami színed előtt gonosz, azt cselekedtem" - vallotta be Dávid (6.v). Istennel találkozott, aki a könyörület-irgalom-szeretet, s ez volt számára a bűnbocsátás, a saját helyzetének tudatosítása és Isten hatalmasságának felismerése. Szent Ágoston mondja: "Engedd, Uram, hogy megismerjem magam; engedd Uram, hogy megismerjelek téged" Hányszor túl becsüljük magunkat, sokkal jobbnak ítéljük magunkat, mint valójában vagyunk, aztán csak egy helyben topogunk, ha nem veszünk el teljesen.

2. Az Istennel kapcsolatos helyes magatartásunk a helyzetfelismeréssel kezdődik: azzal, hogy magamra vonatkoztatom az elveszett bárányról és drahmáról szóló példabeszédet. Ki kell tudnunk mondani, hogy én vagyok az a bárány, én vagyok az elgurult pénzdarab, én vagyok a tékozló fiú, én vagyok az elszáradóban lévő ág, én vagyok a terméketlen fügefa. A többi már a pásztor, a házigazda dolga, ő talál meg engem, ő vezet vissza engem, ő vesz a vállára, ő ad életerőt belém. - Sok gyónó, amikor végre eljut a gyóntatószékig, azt ismételgeti: "Nekem már minden mindegy, rajtam már az Isten se segíthet!" Ez a tökéletes bizalom-hiány újabb bűnök forrása lehet, mert elfeledkezik az ember arról, hogy örömre, hazatérésre, szeretetre teremtett minket az Isten. Ezzel a mondattal fejeződik be a mai evangélium: Isten angyalai már egyetlen bűnös fölött is örülnek, aki megtér (vö. 10.v). Isten szívének sajátsága: igenis fontos vagyok neki, kellek neki, értem jön, hogy megfogja a kezemet, hogy vállára vegyen, hogy haza vigyen! Pál apostol ezt ismeri föl és alkalmazza saját magára: "Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik között az első én vagyok!" (1 Tim 1,15) A keleti egyház liturgiájában ezt a mondatot Aranyszájú Szent János áldozás előtti imádsággá formálta, s azt a papság és a hívők minden alkalommal fennhangon, együtt imádkozzák. Ennyire fontosnak tartják az önismeret és Istenismeret megvallását a Jézussal való személyes találkozás előtt.

3. A két evangéliumi epizód többször ismétlődő szava az öröm: "örömmel veszi a vállára" Örüljetek, mert megtaláltam Isten angyalai is örülnek" A keresztény ember a megtalálás, a biztos út, a megtérés, a hazafelé tartó "zarándokút örömében tölti az életét. Nem erőltetetten, hanem természetesen. Ezt nem akarjuk elfelejteni a most kezdődő iskolaév egyetlen napján sem, akkor sem, ha sikertelenségeink lesznek, akkor sem, ha lesz, aki keresztbe tesz, akkor sem, ha elfáradunk, elbizonytalanodunk. - Ezért választottuk idei jelmondatunknak a teremtéstörténet és az egész világtörténelem nagy, isteni kijelentését: "Látta Isten, hogy a világosság jó" (Ter 1,4) Ha a teremtő Isten így látta és látja világukat, életünket, akkor nekünk sem borulhat ködbe, árnyékba a tekintetünk. Vannak közösségeink, ahol az elveszett bárány megkerül, ahol ha el is gurul egy drachmánk, segítenek megkeresni, segítenek felemelkedni, segítenek hitünket megvalló, állhatatos keresztényekké lenni. "Örüljetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek!" írja Szent Pál a börtönből a filippieknek (4,4).

Hallottam, amint egy oxfordi anglikán templomban a pap így köszöntötte a vasárnapi mise közönségét: "Hello everybody!" Mi inkább így tesszük: "Az Úr legyen veletek!" Mindkettő ugyanazt fejezi ki, mégis mekkora a különbség! Ha összejövünk, érezzük a szívünkben Isten örömét, velünk van, elvesztünk, de ő ránk talált! Vigyük haza, legyen elég egy egész hétre, egy egész életre! (Pákozdi István) MK

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség