Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, C év, évközi idő 28. vasárnapja

Horváth István Sándor 2007

  A hálás lelkület
Valahol olvastam, hogy  a mai Spanyolország  területén található egy  régi
római vízvezeték.  Valamikor  a Krisztus  utáni  II. században,  abban  az
időben építették, amikor a terület a Római Birodalomhoz tartozott. A kőből és téglából épült,  több kilométer hosszú,  boltíves építmény a  hegyekből szállította a vizet  a városba.  A város lakóit  sok évszázadon  keresztül látta el friss vízzel.  A XX. században  a település vezetése  felfedezte, hogy nekik milyen nagy kincsük van. Azt mondták: "Meg kell őriznünk ezt  a régi vízvezetéket  az utókornak!  Nem  szabad tovább  használnunk,  nehogy tönkremenjen." Aztán elhatározták, hogy  új, modern vízvezetéket  építenek drága pénzen.  Amikor az  új csőhálózat  elkészült, a  régit kiiktatták  a rendszerből. Néhány év múlva a régi vízvezeték teljesen kiszáradt. A nyári forróságban a kiszáradt habarcs kipotyogott a kövek és a tégla közül, s az építmény több  helyen  összeomlott.  A víz  1800  éven  keresztül  életben tartotta a  vezetéket,  amikor  viszont  megszűnt,  az  építmény  teljesen tönkrement.
Ehhez a vízhez hasonlít életükben a  hála. A hála ott húzódik az  Istennel
és az emberekkel való  kapcsolatunk mélyén. Sokszor  nem is vesszük  észre jótékony,  éltető  hatását,  de  ha  hiányzik,  menthetetlenül  összeomlik kapcsolatunk Istenel és embertársainkkal. Az igazi hála ugyanis több  mint udvariasságból mondott  egyszerű  köszönetnyilvánítás. És  több  mint  egy jólnevelt ember köszönete.  A hála  az az  alapvető emberi  magatartásunk, amellyel az Istennek és  az embereknek tartozunk  mindazért a jóért,  amit Tőle, illetve tőlük kapunk. Emberként minden nap rácsodálkozunk azokra  az ajándékokra, amelyeket Istentől vagy az emberektől kapunk, s amelyeket sok esetben nem is  tudunk viszonozni.  A legkevesebb tehát  az, hogy  legyünk hálásak mindenért! Mert a hálátlanság mély sebet üt és igen nagy fájdalmat okoz annak, aki a másikért valamilyen jót tesz.
Növeld bennünk a hitet!  - fordultunk Jézushoz  az apostolokkal együtt  az
elmúlt vasárnapon,  ma pedig  szívünk háláját  szeretnénk elé  hozni.  Tíz
leprásról, tíz meggyógyított  emberről hallottunk  az evangéliumban,  akik
közül kilenc  sajnos  hálátlannak bizonyult,  s  csak egyikük  volt  hálás
gyógyítójának. Jézusnak is  fájt a  hálálanság. Keserűen  kérdezte meg  az
egyetlen visszetért embertől: "Hol maradt  a többi kilenc? Nem akadt  más,
aki visszajött volna, hogy hálát adjon  Istennek, csak ez az idegen?"  (Lk
17,17-18).
Íme néhány  gyakorlatai tanács,  hogy sose  essünk a  hálátlanság  bűnébe,
hanem a hálaadás által erősítsük kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel:
1. Hálánkat mindig fejezzük ki szavakkal! Nem elegendő az, ha a a köszönet szívünk mélyén meghúzódó  érzés marad, s  arról csak mi  magunk tudunk.  A hála kifejezése nem megalázó. Alázat mindenképpen szükséges hozzá, de  nem megalázó.
2. Hálánkat kifejezhetjük  szolgálatunkkal is. Gondoljunk  csak a  jerikói
vakra,  Bartimeusra,   aki   miután  visszanyerte   szemevilágát,   Istent
magasztalva követte Jézust  az úton (Lk  18,43). Istenszolgálatunk  hálánk
egyik megnyivánulása a hit, a remény és a szeretet isteni adományaiért.
3. Az  adakozás  is  hálánk egyik  megnyilvánulása  lehet.  Azzal  mondunk
Istennek köszönetet  a tőle  kapott  javakért, hogy  segítjük,  támogatjuk
rászoruló embertársainkat.
Végezetül, ne feledkezzünk  el arról,  hogy a  szentmise, az  eucharisztia
ünneplése egyéni és közösségi hálaadás Istennek. A görög eucharisztia  szó
ugyanis  hálaadást  jelent.  Fiatalok  néha  csodálkozva  kérdezik,   hogy
tulajdonképpen  miért  járunk   vasárnap  szentmisére?  Többféle   választ
adhatunk erre a  kérdésre, hiszen  számos okunk  van erre.  Ezek közül  az
egyik  az,  hogy  azért  veszünk  részt  az  istentiszteleten,  a  hálaadó
áldozaton, hogy ezzel is kifejezzük  hálánkat Istennek, akinek minden  jót
köszönhetünk.
(Horváth István Sándor)

Dr. Benyik György 2007

Évközi 28. vasárnap
2Tim 2,8-13

8Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak, 9sőt mint valami gonosztevőt, még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve. 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.

A halálba induló Pál misztikus retorikájával találkozhatunk ebben a szövegben. Talán Pál már börtönben van, vagyis meg van bilincselve (9b.) amikor ezt a levelet, vagy annak ezt a részét írta, vagy diktálta. Furcsa érzés lehetett, amint annak a názáreti Jézusnak a sorsa teljesedett be rajta is, akiről oly sokat prédikált és akinek nevében egyházi közösségeket alapított. A szent szövegek és Pál levelei is sokat beszéltek arról, hogy Jézust, az ártatlant gonosztevőként végezték ki. Jézus szenvedéstörténetének elmesélése közben az apostolok felfedezik a Deutero-Izajás szövegében található szenvedő szolga énekét, és azt Jézusra magyarázzák, mint a babiloni fogság vigasztaló próféciájának beteljesedését. Ezt a szöveget ismerte Pál is, de most hogy egyre inkább világos előtte, hogy rá is ez a sors vár, a halálba indulóként Jézus krisztust köszönti (8.v.). Nem jó érzés felheccelt tömeg előtt gonosztevőként megbilincselve állni. Más dolog önfeláldozásról beszélni és más dolog feláldozni valakinek önmagát. Ugyanakkor megtapasztalja azt is, hogy az életét az evangéliumért odaadó mártír erősebb, mint a hóhér, vagy a bíró. Az ember meg lehet bilincselni, de éppen hitéből fakadó bátorság oldja föl a társadalmi előítéleteket az Isten igéje előtt. 
Ismerős Néró őrültsége, hogy miután felgyújtatta Róma nyomornegyedeit, hogy ihletként szolgáljon őrült művészi teljesítményének, hogy a lángoló Róma látványától ihletve Trója égését énekelje meg. A népharag Néró ellen fordult. Erre a keresztényeket tette felelőssé a tűzvész kitörése miatt, mintha azok ember ellenességük miatt gyújtották volna fel Rómát. Tacitus is megjegyzi, hogy a brutálisan és tömegesen kivégzett keresztények borzasztó látványa szimpátiát indított el a keresztények iránt.
Nem tudjuk azt, hogy Pál, akit a Néró-féle üldözés vége felé végeztek ki, mennyit tapasztalt személyesen a keresztények iránti közhangulat váltásából. De az nyilvánvaló a levélből, hogy Pál tudja mártíriumának értelme van. Sőt azzal is tisztában van, most a választottakért ezt kell eltűrni (10.v.), személyes mártíriuma csak erősítheti a keresztény mozgalom erejét. A halál és élet ebben az egzisztenciális szituációban kerül elő. Pál hirdette a feltámadást, amely az első halál után következik be. Sőt arról is beszélt a tesszaloniki levélben írói tevékenységének elején,  hogy akik meghalnak, azok az égbe emelkednek és uralkodnak Krisztussal. Ez a kiélezett szituáció nagyobb jelentőséget ad, a hitvallásnak és a tagadásnak is tragikus következményei vannak. De mintha a későbbi „lapsik”, az elesettek és a mártíriumra képtelen keresztények számára egy mentő övet akarna dobni, felidézi a választott népéhez örökké hűséges Isten képét. Ha mi hűtlenné válunk, ő akkor sem válik azzá (13.v.).  Pál saját mártíriumának szükségszerűségét világosan látja és el is fogadja ezt hősi lélekkel. Ugyanakkor saját példájával nem akarja fanatizálni a keresztényeket és kimondani, hogy csak az számít kereszténynek, aki követi őt az ő példáját és tömeges halálba hívná a keresztényeket.
A körülmények ismeretében csak csodálkozni tudunk  Pál higgadtságán és józanságán. Úgy tűnik, amikor tanít, akkor felül tud emelkedni egyéni érzelmein, és következetes üdvtörténeti szemlélettel érvel, amely egész életére és missziójára érvényes volt. Mivel állandóan közösségben élt, nem katedra teológus. Következetes teológiai és filozófiai gondolkodó, aki az elméletet és a gyakorlatot nem csak a tanításában, hanem saját életében is egybehangolta. Halálának szükségességét olyan természetességgel látja be, mint egy újabb egyházszervezési program elindításának szükségességét. Ennek oka, hogy Pál élete egybe forrt az evangéliummal és az általa alapított egyházak életével. Pálnak eddig sem volt és most sincs magán élete. Ő Krisztus rabszolgája, aki életét egészen odaadta a Krisztus találkozáskor a vízióban átélt megtérési élményének. Egész missziója, egész keresztény tanítása ebből az élményből táplálkozik. Ez teszi képessé arra, hogy a nagy és félelmetes lépéseket is természetesen magától értetődőséggel tegye meg. Egyben azt is jelzi, hogy igazi keresztény missziót egy életet meghatározó Isten élmény, megtérés élmény nélkül nehezen tudunk elképzelni. A keresztény misszióban sokat segítenek a pasztorál pszichológiai ismeretek és a közösség szervezés technikai részleteinek ismeretei, de ezek csak eszközszerű segítségek. Ezért az egyház missziójában nem a papok száma, hanem az elkötelezett hívek számának növekedésétől lehet várni eredményt. Természetesen a pap is lehet elkötelezett és hívő is, olyan áldozatos mártír, mint Pál volt.

Kiss Ulrich SJ 2004

Hol maradt a többi kilenc? Hol marad ma? Még abban se lehetünk biztosak, hogy ma is elérjük a 10 %-ot. Ez a 10 % különben nagyjából az a része a nominálisan katolikus lakosságnak, amely rendszeresen gyakorolja hitét az egyház kötelékében: elvégzi a szentgyónást, misére „jár”, netán rendszeresen imádkozik. Amivel nem azt akarom mondani, hogy teljes az azonosság a kétfajta 10 % között. Lukács evangéliumában is egy „idegen” mutatkozott hálásnak, és csak ő. A helyzet mindennapi. Fohászkodunk: „Most az egyszer utoljára segíts meg!’ S ha megkaptuk a várt segítséget, elégedetten elkönyveljük, mintha járt volna nekünk a kegy. Nem, megfordulni kevesen fordulnak meg, hogy köszönetet mondjanak. Mint ahogy Isten általában csak akkor jut eszünkbe, amikor „szükségünk van rá.” A hitélet lényege azonban a hálaadás!  Mennyi mindent kellene megköszönnünk! A köszönet nem puszta udvariasság. Aki megköszön valamit, az elismeri, hogy a Másik segítségétől függött és függ. Talán innen adódik az autonóm ember vonakodása, hogy kimondja a bűvös szót: „Köszönöm!”

Köszönni valónk nem csak Isten felé adódik. Naponta sok apróságot köszönhetnénk meg. Nem tesszük meg. Míg minden miket ért méltánytalanság miatt napokig háborgunk és dohogunk, addig a jót „természetesnek” vesszük. Ajánlok egy gyakorlatot. Legyen az eljövendő hét a köszönet hete. Köszönjünk meg tudatosan egy pár kedves sorral, egy pár kedves szóval mindent, ami jól esett. Hogy jó példával járjak elől, meg szeretném köszönni olvasóim hűségét. Köszönöm, hogy arra késztetnek, hogy rendszeresen elmélyüljek az evangélium bölcsességében.

Kiss Ulrich SJ

Dr. Benyik György 2004

A hálátlan leprások

 

Jézus más evangéliumok tanúsága szerint csak a zsidóknak hirdette az Isten országának igéjét, sőt a tevékenysége, így gyógyítása is csak a zsidókra terjed ki. Ez a történet azonban talán nem véletlenül a szamaritánusok között végzett tevékenységére utal.

A leprások kora gyógyíthatatlan betegei voltak, bár a Biblia így Lukács is, különösebb pontosítás nélkül használja ezt a betegség fogalmat. Ugyanis mindenféle bőrbetegséget leprának neveztek ebben az időben. Akit viszont ez a betegség megfertőzött annak el kellett különülni az emberi társadalomtól. Nem csak azért volt rémes ez a betegség, mert gyógyíthatatlan hírében állt, hanem azért is, mert a beteg embert megfosztotta a más emberekkel való érintkezéstől. Ezért a leprások gyakorta csoportot alkotnak és távol a lakott területtől éltek, kiáltozni kolompolni kellett, ezzel hívva fel a figyelmet magukra, ha ember közeledet feléjük. Az elbeszélés tehát kicsit pontatlan mert inkább mielőtt a faluba betérhetett a falu határában kellett találkozni ezekkel a szerencsétlenekkel.

Jézus beteg gyógyító, csodatevő híre megelőzte őt. Nem csak a rossz hír jár gyors szárnyakon, hanem a jó hír is ellenőrizhetetlen forrásokon keresztül terjed. A legtöbb csoda rabbi életében egyetlen gyógyítást, vagy csodát tudott felmutatni, Jézus azonban számos csodát tett, és a meggyógyultak, mint fogadatlan követek mindenkinek elmesélték mit tett velük.

A betegség elmossa a zsidó és a szamaritánus leprás közötti határokat. A betegség a közös nyomorúság szolidaritást teremt. Így a leprások nem jelzik, ki a szamaritánus és ki a zsidó. Mindannyian betegek és nyomorultak. Jézus nem érintkezik  a leprásokkal, hanem azt teszi, amit törvény parancsol, hivatalos tanúkhoz küldi, aki megállapítja a gyógyulásukat (Lev 13,45-46). Ez esetben ugyanis nem csak a betegségtől kellett meggyógyítani a beteget, hanem a betegséggel járó kirekesztettségét is fel kellet oldani. A Jézusban való bizalom jele, hogy a beteg leprások elindulnak megmutatni magukat a papoknak anélkül, hogy tudnák meg fognak gyógyulni. Ez a folyamat időközben történt. A történet eddig szokásos gyógyítási elbeszélés, de itt megváltozik. Mindannyian, az egész csoport meggyógyul, és mint gyógyultak már kategorizálják magukat, a szamaritánust lenézik a többi zsidók. De éppen ez a szamaritánus (másutt idegen) érzi a szükségét, hogy Istent dicsőítve, megköszönje a gyógyítást Jézusnak.

A történetnek farizeus, a jeruzsálemi zsidók elleni éle lesz ezzel, hogy hasonlóan az irgalmas szamaritánus történetéhez itt is a zsidókkal szemben a lenézett kisebbség lesz az erkölcsi példa.

Az is újdonság, hogy a gyógyulás nem eredményez automatikus megtérést, mindenkiben. Ezzel Lukács egy új tanítást tár elénk. Az Isten mindenkin könyörül, de ez a csodás segítség nem mindenkiben váltja ki a hála érzetét, nem mindenki tér meg ennek hatására.

Ez a történet mondandója. Ebben a történetben a testi gyógyulás és a lelki szétválik egymástól. Ezzel a történet sokkal pontosabban leírja a mi korunk emberét, aki szorult helyzetében fogadkozik, a szükség elmúlta után pedig minden fogadalmáról megfeledkezik.

Az emberi segítséget nem mindig követi automatikusan a hála, ezért sokan visszariadnak a segítségtől, de nem az Isten. Ő mindenkin könyörül még akkor is, ha mindegyik gyógyulás nem szerez neki tanítványokat és a meggyógyultak hada, az elitélésekor nem szólal fel mellette. Jézus Isten feltétlen nélküli jóságát képviseli, az emberek viszont akik erre érzéketlenül reagálnak, magukat minősítik. Őket nem gyógyítja meg lelkileg az hálátlanságuk. Ez súlyosabb betegség, mint a lepra.

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Zsolt atya kommentára

MIÉRT NEM TUDJUK MEGKÖSZÖNNI?
Mise saját, Dicsőség, Hitvallás

BŰNBÁNATI CSELEKMÉNY
Kedves Testvéreim! Vannak betegségek, amik az ember egészségét rombolják, és ott van a bűn, ami az embert lelkileg teszi tönkre. Az ószövetség a bűnt és a betegséget egymásból következő dolgokként kezelte. Az olvasmányban a szíriai Námán gyógyulásán keresztül élhetjük meg, hogy milyen az az ember, aki meg tudja köszönni Istennek, hogy jót cselekedet vele. A szentleckében Szent Pál szintén a hűségen át a hálaadás felé fordítja imádságunkat. Az evangéliumban Jézus azt keresi, hogy a meggyógyított tíz leprásból miért csak egy tért vissza hálát adni? Vajon mi, hogy állunk ezzel a kérdéssel? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait. (rövid csend) -

Jézusunk, taníts meg bennünket hálásnak lenni a mindennapokban, URAM, IRGALMAZZ!
Jézusunk, ne engedd meg, hogy hűtlenek legyünk szeretetedhez, KRISZTUS, KEGYELMEZZ!
Jézusunk, taníts meg bennünket, hogy mindenért hálát adjunk és dicsőítsük az Atyát, URAM, IRGALMAZZ!

Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre. Ámen.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉS
Könyörögve forduljunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy jöjjön segítségül, ha bajainkban hozzá fordulunk. Közösen mondjuk: Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk!
1. általános: Szeretetünk példaképe, segíts bennünket, hogy mindig felismerjük, ha rossz úton járunk, tőled távol. Azt az utolsó pillanat kegyelmét add meg számunkra, amikor még elfordulhatunk a bűntől, meg találhatjuk azt a szűk ösvényt, ami feléd vezet. Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk!
2. olvasmány: Gyógyító Urunk, add, meg nekünk is azt a tapasztalatot, ami Námánnak is megadatott. Tudjunk neked, az élő és igaz Istennek áldozatott bemutatni bűntől megtisztult lélekkel. Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk!
3. szentlecke: Szent Pál, a fogságban is kitartott hűségesen, minden megpróbáltatásban, hálatelt szívvel. Jó lenne vele együtt mondani: ha Jézussal halunk, vele együtt élni is fogunk, ha tűrünk vele, akkor vele uralkodni is fogunk. Add, meg nekünk, hogy a mindennapokban mi is megtaláljuk ennek a lelkiségét! Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk!
4. evangélium: Milyen jó lenne, ha egyszer Jézus nekünk is azt mondaná: Menj! Hited meggyógyított! Segíts minket ahhoz, hogy mindannyian tudjuk belső sebeink gyógyulását kérni! Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk!
5. aktuális: A megfelelő pillanatban mutasd meg nekünk, hogy milyen pusztítást végzett történelmünkben a vörös lepra. Szentlelked vezetésével segíts bennünket józan gondolkodáshoz, megfelelő értékítélethez, hogy magyar népünk ne essen többet ilyen betegségbe! Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk! 6. szentmisénk közösségéért: A szentmise hálaadás, add, hogy mindig jó szívvel, örömmel találjuk meg a templomig vezető utat. Add, hogy egész életünket eléd helyezhessük. Urunk, Jézus, könyörülj rajtunk! Urunk! Add, hogy egykor szentjeid körében hálásan magasztalhassunk Téged. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Nikodémusi gondolatok
MIÉRT NEM TUDJUK MEGKÖSZÖNNI?

1. VILÁG EGYHÁZ: a Szentatya októberi imaszándékai: a. kulturális és vallási sokszínűséget tudjuk értékelni b. éledjen újjá az első Pünkösd missziós lendülete.
2. LITURGIA: oltárcsók: a pap a bevonulás után megcsókolja az oltárkövet. A II. VZS előtt ezt a liturgia folyamán többször megtette, de mostanra csak a mise kezdeténél és befejezésénél teszi meg. A közösség körbeveszi az oltárt, mely Krisztus szimbóluma. A tiszteletét fejezi ki az oltár csókkal. Olyan pillanat ez, mikor a Vőlegény megtalálja, és magához öleli kedvesét az Énekek Énekében.
3. KEZDŐÉNEK: 129. zsoltár. Előkészíti lelkünket, Isten szeretetének befogadására. Mély bűnbánattal indul.
4. KÖNYÖRGÉS: „Istenünk, aki a mindennapok és az örök élet Istene vagy, add, hogy közülünk senki ne keressen téged csak a testi gyógyulása miatt; ezen a szent napon, minden testvérem, dicsőítsen a hit ajándékáért, és az egész Egyház az üdvösségről tanúskodjék, melyet szüntelenül Fiadban, Jézus Krisztusban viszel véghez a világban." – hangzana ma az eredeti könyörgés. A bűn betegség, lepra az életünkben, amitől egyedül nem gyógyulhatunk meg, csak Isten fia segítségével. Mi misekönyvünkben: „… kegyelmed mindig indítson és kísérjen…"- mire? Hogy mindig tudjunk hitből élni és cselekedni.
5. OLVASMÁNY: a szíriai Námán meggyógyulásáról szóló történetet olvassuk. a. Elizeus: nevének jelentése ’Isten segített’. Próféta, aki Kr.e. 850-800 körül élt. Illés utóda. Több csodát tett, de személyiségében nem éri utol őt. b. Námán: nevének jelentése ’az isten gyönyörűsége v. kedvessége’. Damaszkusz seregének volt vezére. Az ő leprája talán más jellegű volt, mint a valódi lepra, mert nem zárta ki a társas életből. A zsidó hagyományban Námán a hálás ember példaképe, aki gyógyulását meg akarja köszönni Illésnek. Csodálatos módon gyógyul meg a Jordánban. c. Lepra: az akkori ismereteknek megfelelő gyűjtő fogalom. Az igazi leprán kívül belefoglalták a különféle bőrbetegségeket, sőt, a ruha és a fal penészét is. De a fertőzés elleni védekezés vallási kötelesség lett. Amellett az intézkedés ébren tartotta Istenbe, mint az élet abszolút Urába vetett hitet. Ma már nem mindig állapítható meg, hogy az egyes kifejezések pontosan milyen betegséget jelöltek. A legtöbbet ezzel a betegséggel a Leviták könyve (Mózes III.) foglalkozik. Lev 13,3: „A pap vizsgálja meg a bőr betegségét. Ha a beteg részen a bőr elszíntelenedett, és a beteg bőr alatt üreg képződött, akkor lepra esete forog fenn. A vizsgálat után a pap nyilvánítsa az embert tisztátalannak." A lepra elvileg az ÓSZ-ben a bűn jele. d. Jordán: Palesztina fő folyója. É-D-i irányban a Föld legmélyebb völgyén, a Taurosz-hegység és a Vörös-tenger közti árokban folyik.
6. ZSOLTÁR: 97. Isten nagyságának és fönségének dicsőítése. Námán csodálatos gyógyulását látszik tanúsítani.
7. SZENTLECKE: Szent Pál tudja azt, hogy szenvedését felajánlhatja az Egyháznak, mint Krisztus misztikus testének tagjaiért. Námán a maga korának megfelelően ugyanezt teszi meg. Csodálatosan oldja fel a feszültséget, amikor költőien megfogalmazza: „… ha meghalunk vele, vele együtt élni is fogunk: ha tűrünk vele, vele együtt uralkodni is fogunk."
8. EVANGÉLIUM: a. Tíz leprás: a tízes szám a szentírásban a teljességet és a felelősséget szimbolizálja. Tízen kérik a gyógyulás csodáját. b. Jézus megszólítása: A leprásoknak a Leviták 13,45 alapján a következőképpen kellett volna eljárnia, ha valakivel találkoztak: „A leprás, akit a betegség megtámadott, szaggassa meg ruháját, a haját hordja kibontva, a szakállát takarja be és kiabáljon: ’Tisztátalan, tisztátalan!’ " Lukács elbeszélésében nem így tesznek, hanem Mesternek szólítják meg, úgy, mint az apostolok. Ezzel, a különböző értelmezések szerint Jézus Krisztusba vetett bizalmukat fejezik ki. Hasonló felkiáltás más csodaelbeszélésekben is szerepel. „Jézus Krisztus, Isten fia könyörülj rajtam!" – átment a keresztény hagyományba, mint a „Jézus ima", ami a keleti kereszténység szentolvasója, amiről bővebben: [Per-Olof Sjögren, A Jézus-ima, A szív imádsága, Nexus-Verdes, Budapest 1991.] c. Jézus gyógyít: más evangéliumi elbeszélésekkel ellentétben itt nem gyúr sarat, nem köp, hanem csak elküldi őket, hogy mutassák meg magukat a papoknak. Jézus a hitüket akarja próbára tenni? Ez lenne az olvasmányban szereplő Námánnal a közös pont? Elizeus Námán hitét teszi próbára: „Námán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: „Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!" Námán megharagudott és azt mondta: „Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?" Azzal megfordult, és haragosan elment onnan. Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: „Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), hogy csak azt mondta neked: Fürödj, meg és tiszta leszel." Leszállt hát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste." A leprások eleget tesznek, amivel kiállják a próbát: hitük próbáját. d. Mennyiből hányan?: a 100-ból 1, megmaradt 99. A mi történetünkben a 10-ből 1. Egynek nyílt meg a szeme, aki rájött, hogy itt csoda történt! Valahol az életben is ez az arány nagyon sok esetben. Az, aki visszatért: szamaritánus. Az Ő hite, hogy felismeri Jézusban az Isten, van jelen nem csak gyógyuláshoz, vezet, hanem: „feltámadáshoz". e. Szamaritánusok: A szamaritánusok népe az asszír uralom alatt alakult ki, amikor Szamária lakóit áttelepítették Mezopotámiába, s az itt hagyott szegény néppel összeolvadtak a Babilonból, Kuthából hozott pogányok. A zsidók ezért nem tekinthették őket tiszta zsidóknak, elkülönültek tőlük, jóllehet Mózes könyvét megőrizték a mai napig, volt zsidó főpapi családból származó papságuk (Manassze), sőt még templomuk is, amelyet Kr. e. 128-ban rombolt le Johannesz Hyrkánusz zsidó király. - A szentmise görög szava: eu*aristein, hálaadást jelent! - Mi közös Námán és a tíz leprás között? - Mit jelent a hit nehéz helyzetekben? - Hogyan fogalmazná meg esetleg Márk vagy Máté a tíz leprás történetét, ha ők írják meg? (Lukács sajátja a történet!) - Námán „égő és véres áldozata… az Úrnak" – a tíz leprás hálaadása Istennek, és Jézusnak! - Ismerjük-e Anton Gots önvallomását saját gyógyulásáról? Hite gyógyította meg. - Joni-t egy tartós testi károsodás éri verseny közben, neki a felépülés a hittel kezdődik. Nem gyógyul meg, de Isten eszközévé válik. - Teréz anya a leprás haldoklókban Jézus szenvedő arcát ismeri fel. - Ben Hur visszatérése után haza megy, és otthon találja leprás testvérét és szüleit. Milyen érzésekkel küszködik, és mire indítják ezek? - Babits Mihály, Balázsolás c. csodálatos versében saját vívódásait fogalmazza meg a torokrákkal kapcsolatban. Csodálatos hittel éli meg, keresve a szentet. „Te ismered a penge élét, vér ízét, a megfeszített perceket, a szakadt légcső görcseit, s a fulladás csatáját és rémületét. Segíts!" - Te Deum is hálaadás! Sík Sándor, Te Deum, c. verséből: „Téged Isten dicsérlek, hálát adok mindenért … Hogy megtarthattam hitet, és megfuthattam a kicsik futását, és futva futhatok az Érkező elé, s tán nem kell más városba mennem a lámpásomba olajért, hála legyen." - Placid atyánk számtalanszor elmondta már, hogy a Gulágon minden körülmények között megpróbált hálát adni.


Ákos atya kommentára

Hívek üdvözlése után: Csak egy akadt, aki visszajött hálát adni? A mai világban is mintha hiányozna a köszönő szó. Mintha nehéz lenne kimondani ezt: köszönöm! Számunkra a hálaadás alaphelyzet, hiszen Istennek köszönünk mindent. A Szentmise is hálaadás. Lépjünk ma hálás szívvel Isten elé!

Igeliturgia:
Olvasmány: 2Kir 5, 14-14 A betegségéből meggyógyuló Námán hálája
Szentlecke: 2Tim 2, 8-13 Isten szava nincs megbilincselve
Evangélium: Lk 17, 11-19 A hálaadás fontossága.

Hívek imája:
pap: Testvéreim! Kérjük bizalommal Mennyei Atyánk segítő erejét, és a hálás lelkületet!
1. Álld meg Szentatyánkat, püspökeinket és papjainkat, hogy a Szentmisében az egész keresztény nép hálaadását vigyék eléd, hallgass meg Urunk!
2. Erősíts meg mindannyiunkat, hogy szeretetedet egyre jobban meg tudjuk mutatni a világban, és ezzel a béke munkálói lehessünk, hallgass meg Urunk!
3. Ébressz hálás lelkületet minden emberben, hogy a legkisebb dolgokért is tudjunk köszönetet mondani, és feléd is hálatelt szívvel forduljunk, hallgass meg Urunk!
4. Mennyei Atyánk! Fiad egész éjszaka imádkozott, Veled megbeszélve választotta ki apostolait, az Egyház első vezetőit. Imádságunkra világosítsd meg értelmünket, hogy mi is alkalmas vezetőket válasszunk, hallgass meg Urunk!
5. Vezesd be elhunytjainkat, különösen a balesetek és az erőszak áldozatait az üdvösség boldog országába, hallgass meg Urunk!
pap: Istenünk! Annyi köszönnivalónk van, és mégis oly sokszor elfeledkezünk a hálaadásról. Szítsd fel szívünkben a hálás lelkületet. Add, hogy észrevegyük a jót életünkben, és másoknak is meg tudjuk mutatni örömeinket, és hálaadásra indítsunk ezzel minden embert. Krisztus a mi Urunk által!

Áldozási könyörgés után: Hálát adunk, Istenünk, minden jótéteményedért! Hálát adunk, hogy hallottuk szavadat, hogy tápláltál minket az Oltáriszentség vételével. Hálát adunk, hogy küldesz embertársaink közé, hogy jóságodról tanúságot tegyünk.


Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Bíránk előtt egyszer számot kell adnunk. "Ki állhat meg az Úr színe előtt? Kinek tiszta és szeplőtelen az útja?" - kérdi a zsoltár szavaival a szentmise kezdőéneke. Isten irgalma, Megváltónk érdemei mentenek meg bennünket az örök kárhozattól. Őszinte bűnbánattal kérjük Isten bocsánatát.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az ige liturgiája következik. Isten szavát hallgatjuk a szentírási szakaszokban és a szentbeszédben. Isten szava világosság és erő, eligazít földi dolgainkban.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az élet lehet értelmetlen szenvedések sorozata és lehet áldozat Isten oltárán, mely üdvösséget szerez. Isten próbára tesz, de el nem veszít. Jézus megszentelte a szenvedést. A kenyér és a bor áldozati ajándékaival együtt ajánljuk fel Isten kezéből kézséggel elfogadott szenvedéseinket.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentáldozás kegyelmei átalakítják emberi természetünket. Felkészítenek az Úrral való találkozásra. Isten szavában bízunk, tőle várjuk üdvösségünket. Hétköznapjainkban se feledjük: az Úr elébe megyünk.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A mai vasárnap evangéliumának központi gondolatai a gyógyulás és hálaadás.

Tíz embert gyógyít meg leprából Jézus. A lepra Jézus korának talán legszörnyűbb gyógyíthatatlan betegsége volt, amely lényegében abból állt, hogy a test lassú rothadásnak indult szörnyű kínok közepette. Jézus idejében semmilyen gyógymódot nem ismertek rá, csak egyet tehettek: az egészségesek védelmében szigorúan elkülönítették a leprásokat. A falvakban egy külön elkülönített helyen laktak, fallal körülvett városokba be sem tehették lábukat. Ha egészséges embert láttak feléjük közeledni, kötelességük volt kiáltozni: Leprás! Leprás!

A tíz leprás is kiáltozik, de nem a megszokott módon. Kiáltásuk egyben segélykérés: "Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!" Jézus nem gyógyítja meg azonnal őket, hanem elküldi őket a papokhoz, hogy tegyenek eleget a törvény előírásainak Izrael hívő közösségében.

Ma is sok beteg ember van. Ez alatt most elsősorban nem a testi betegeket értem, hanem a lelki betegségekre gondolok. Felgyorsult tempójú világunkban nincs időnk, a minket ért hatásokat, eseményeket feldolgozni. Feldolgozatlanul elfolytjuk ezeket az erőket, energiákat, melyek aztán búvópatakként ott rombolnak tovább tudatos életünk alatt. Olyan teljesítményeket várnak el tőlünk, melyeknek ha megfeszülünk sem tudunk eleget tenni. Ebből aztán újabb kisebbségi érzések fakadnak bennünk, egyre értéktelenebbeknek érezzük magunkat. Az iskolákban kezdetektől fogva arra tanítanak minket, hogy minél okosabbak legyünk, hogy értelmi képességeinket a lehető legmaximálisabbra növeljük. Az ember másik, egyáltalán el nem hanyagolható oldaláról egy szó sem esik: az érzelmi életéről, s érzelmeinek kezeléséről. Az eredményt tapasztalhatjátok magatok körül és magatokban: szinte mindenki szenved valamilyen szorongástól, félelemtől, depressziótól. Lelki lepra terjeng közöttünk, amely lassan rohasztja lelkünket, s megfelelő gyógyszerek hiányában nem tudunk gyógyítani. Ugyan azt tesszük a lelki leprásokkal, mint a zsidók a testi leprásokkal: kirekesztjük őket társadalmunkból.

Ki szabadít meg minket ettől a betegségtől? Ki ad végre orvosságot?

Krisztus, aki elhozta az Isten Országának örömhírét, egyedül ő tud meggyógyítani bennünket. Csakhogy társadalmunk agyonhallgatja az örömhírt, nem kell Jézus Krisztus, nem szabad, nem illik beszélni róla. Olyan ez, mintha a halálos beteg elől eldugnánk az életét megmentő gyógyszert. Meddig kell még szenvednünk, és milyen mélyre kell süllyedni a mai világnak, hogy rádöbbenjen: nincs más orvosság lelki leprájára, mint Jézus Krisztus örömhíre.

Ahogy Jézus Krisztus a tíz leprás meggyógyítja gyógyíthatatlannak vélt bajuktól, úgy gyógyíthat meg minket is Krisztus kilátástalannak vélt lelki bajainktól. A legszélsőségesebb esetek bizonyítják: alkoholisták, kábítószerfüggők találtak vissza az igazi életbe egyszer, s mindenkorra - azok, akik rátaláltak Jézusra.

Biztos tudna tehát a ti lelki betegségeitekre válaszolni Jézus, ha akarnánk - csak nem akarjátok. Letagadjuk saját magunk előtt lelki bajainkat. Elhitetik velünk, hogy ez így jó, így természetes, mert mindenki ezt csinálja. Kiáltozunk csak, úgy, mint ahogy Jézus idejében elő volt írva, hogy elriasszuk magunk körül az embereket.

Mikor ismerjük be magunk előtt, hogy lelki betegek vagyunk, mikor kiáltunk már fel lelki lepránkból úgy mint a tíz leprás: " Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!"

Jézus elküldi őket a papokhoz a hívő közösségbe. Ma is elküld bennünket Jézus az Egyház közösségébe, mert Jézus nem egyenként akar gyógyulást és üdvösséget adni mindenkinek, hanem az Egyház közösségén belül.

A történet itt nem ér véget. Felháborodva látjuk, hogy a tíz meggyógyított emberből, aki a biztos haláltól menekült meg csodás módon, csak egynek jut eszébe, hogy köszönetet mondjon. Gyermekkoromban, mikor ezt a történetet hallottam, ezen a ponton mindig az jutott eszembe, hogy Jézusnak talán újra leprássá kellett volna tenni azt a kilenc embert, hogy észbe kapjanak, mert oly nagynak éreztem a hálátlanságot.

Tízből egy. - ez az arány ma is él. Ha valami jó ér az életben természetesnek vesszük, hiszen megszenvedtünk, megdolgoztunk érte, tehát megérdemeljük. S ha elmarad a jó, akkor fel vagyunk háborodva.

Érdekes, hogy a gyerekeket arra nevelik, hogyha valamit kapnak valakitől, azt azonnal köszönjék meg. Az olyan embereket pedig, akik vezetők, s megdolgoztatják az embereket, s soha nem mondanak köszönetet, faragatlanoknak tartjuk. S milyen érdekes, hogy a legnagyobb ajándékozóval, Istennel szemben - akitől ezt az egész teremtett világot kaptuk - azonnal lepereg a jó modor rólunk, s nem tartjuk magunkat faragatlanoknak Istennel szemben.

Isten nem háborodik fel hálátlanságunk láttán, mert a hálára tulajdonképpen nem az Istennek, hanem nekünk van szükségünk. Gyógyulásunk nem teljes a hála nélkül. Anélkül a hála nélkül, amelyben felismerjük és elismerjük, hogy egyedül Isten jóságától függünk, s mindenünket tőle kapunk. Anélkül a hála nélkül, amely jót és rosszat is egyaránt meg tud köszönni istennek Jóbbal együtt: " Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"

A tíz leprás közül csak az egy visszatérőnek, hálát adónak mondja Jézus: "Kelj fel, és menj! Hited meggyógyított téged!" Csak az Istennek hálát adni tudó emberben teljes a gyógyulás.

Lássátok meg a mai vasárnap üzenetében, hogy lelki bajainkra a gyógyszer már kétezer éve létezik, mert Jézus Krisztus megváltott minket. Gyógyulásotok csak akkor valósul meg, ha éltek ezzel a gyógyszerrel, és akkor lesz teljes, ha tudtok hálát adni.

Ezzel a hálaadó lelkülettel folyassuk a szentmisét, az Eucharisztiát, mely magyarul hálaadást jelent. De nem csak most, hanem minden vasárnap, minden Eucharisztiát

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: A szíriai Námán meggyógyul leprájából, és hálát ad az Úrnak.
S: Aki hűségesen kitart Krisztus mellett, az uralkodik is Vele.
E: Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük Őt.

Hogy élhessünk, mindnyájan rá vagyunk utalva embertársainkra. Jogunk van e segítséghez, és ha a közösség ezt megtagadja, "embertelenséggel" vádoljuk. De ha csak "előírás" szerint, kötelességszerűen kapnánk a szeretetet, akkor is lehetetlen lenne az élet. A legdrágább: maga az élet és a szeretet, csak ajándékként jöhet és úgy is kell fogadnunk, alázattal...

Nehezünkre esik segítségért folyamodni, s tán még nehezebb büszkeségünkben megköszönni az ajándékot. Ezt meg kell tanulnunk! Figyelmes és jószívű emberek nem várják míg kérnek tőlük, megelőzik a kérést. S ebben Istent utánozzák. Mert Isten azoknak is ad, akik nem kérik, hisz Ő a jóság. De aki nem köszöni meg, képtelen lesz rá, hogy az ajándékot igazában befogadja.

Első olvasmányhoz / 2Kir 5,14-17
Elizeus próféta nem hatalmi szóval gyógyítja meg leprájából a szír főtisztet, Námánt. Legyen világos, hogy a gyógyítás nem a próféta, hanem Isten műve. A parancshoz szokott Námánnak szót kell fogadnia, s ezt meg is teszi. (Vö. evangélium leprásaival.) Námán jámbor pogány. Meg akarja köszönni a prófétának, hogy helyes útra igazította, az igazi Istent akarja tisztelni, aki meggyógyította. Nem maradhat Izraelben, mert hazája a pogány világ. Hitének viszont támaszra van szüksége, s ezért alázattal kéri, vihessen egy rögöt magával "Izrael szent földjéből". Némelyek tán megmosolyogják ma ezt a gesztust -- kár lenne! A szigorú próféta maga is jósággal és valamiféle tisztelettel kezeli ezt az egyszerű, hitében bizonytalan lelket; úgy, ahogy a lelkipásztor kell, hogy segítse az újonnan megtértet, kinek őszintesége bizonyos, és akit már rábízhat Isten további titkos vezetésére. (Lk 4,27; Jn 9,7; 1Sám 9,7)

Válaszos zsoltár / Zsolt 98(97),1.2-3.3-4
Hódolat és hűség Istennek

Szentleckéhez / 2Tim 2,8-13
A Timóteushoz írt 2. levél egy végrendelet megkapó nyelvén íródott. Az apostol nyomába lépő püspök átveszi az ő veszélyteli életét. Egy ember teljes odaadását követeli az evangéliumban való hit és a "választottakhoz" (hívőkhöz) való felelősséget érző szeretet. "Jézus Krisztus föltámadt halottaiból": csak ez ad értelmet hívei életének is. A négy záró mondat a "ha..." kötőszóval, ősi hitvalló énekként cseng. Ma is igaz ez a vallomás! Két út áll előttünk: Krisztussal meghalunk a keresztségben, vagy hűtlenül megtagadjuk Őt. Megdöbbent a végmondat: "És ha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hű marad..." Krisztus a "hűséges Tanú" (Jel 3,14). Tanítvány hűtlenné válhat, még egy püspök is elpártolhat, de Isten hű marad, s Ő üdvöt és dicsőséget szerez annak, ki Hozzá a hűségét megőrzi halálig s halálon túl is. (2,8: Róm 1,3-4; ApCsel 13,22-23; Róm 2,16; 16,25 # 2,9-10: Fil 1,12-17; Kol 1,24; 2,1 # 2,11-13: Róm 6,5; 8,11; Fil 3,10-11; Róm 8,17; Mt 10,33; 1Kor 1,9; 10,13; 1Tesz 5,24; 2Tesz 3,3; Zsid 10,23)

Evangéliumhoz / Lk 17,11-19
Jeruzsálem felé haladva, Jézus egy falunál találkozik az emberi nyomorúság megtestesítőivel, tíz bélpoklossal (leprással). Jézusnak nem az a nehézsége, hogy ezek leprások: mind a tízet kigyógyítja; Neki az fáj, hogy csak egy tér vissza hálát adni. Csak őrajta teljesedhet be a csoda egészen; neki, a térdre borulónak mondhatja az Úr: "Állj föl és menj! A te hited megsegített téged." És ez az egy szamaritánus volt: aki hisz és most tudja, Isten nemcsak meggyógyította, hanem magához is fogadta. "Kiszámítottan", csak ez az idegen kapja meg Jézustól az üdvösség ígéretét. Képes köszönetet mondani! A többi "nem ér rá"; várja őket az élet, az új, élvezetes élet! És annak, aki igazi életet adhatna nekik, hátat fordítanak. (17,12-13: 3Mz 13,45-46; Mt 9,27; 15,22; Lk 18,38 # 17,14: 3Mz 14,2-3; Lk 5,14 # 17,19: Lk 7,50; 18,42)

Szentségre várva
Gyógyulást és üdvöt találtam már keresztségem napján, s azóta oly sokszor. Ez a gondolat már maga hálaadás: fejezzem is ki hálámat sokszor átérezve, szívből, s épp a Hála nagy Szentsége vételén (Eucharisztia = Igazi Hálaadás). "Hálát adunk, Uram, mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk Néked!" (II. szentségi főima) Legyen ez őszinte, s kövesse igazán szolgálat!

Elmélkedés
Hála
"Nemde, tízen tisztultak meg és kilence hol vagyon? Nem találtatott, ki megtérjen és dicsőséget adjon Istennek, hanem csak ez idegen nemzetbeli?" (Lk 17,17-18)

Hálát, szívből hálát adni a sok vett jóért, mely felém repül, mint a hópelyhek; nem bírom megszámlálni; arcomba csap, mint az erdő lehelete, ki tudja, mennyi s milyen virágkehelyből! Nem bízom el magam, de szívom, élvezem. Óh be jó, be jó azt tudni, hogy mennyi jót élvezek, mikor egészséges s erős vagyok, mikor az ég világosságát látom, s minden érzékem s tehetségem friss és ép. Kivált pedig, ha erős és ruganyos a lelkem. Igaz, néha szinte jogot formálok mindehhez, s elfelejtem, hogy mindez kegyelem. Hátha lábamat törtem volna, vagy éles szálka hasítja föl körmömet? Hátha vak vagy béna volnék akár testemben, akár lelkemben? Óh Istenem, hála neked a sok jóért, mennyországod rám szakadó darabkáiért...!

Hála a sok öntudatlan, föl sem ismert s föl nem használt jókért! Azok mint a gyermek élvezte javak... ezek mint elvonuló felhők! Óh igen, gyermek is vagyok, anyám ölében alszom; gondtalan s hanyag lélek is vagyok, kit sok kegyelem azzal vádol, hogy fel nem használom. -- Vonzom a felhőket gondolataim magaslataival, bensőségem, alázatom, elmélyedésem erdei leheletével. Kerülöm a lanyhaságot, szorgos s pontos leszek a jónak felhasználásában.

Hála a bűn állapotában ignorált s megvetett kegyelmekért. Ezek már sértett hatalmak... a harag istennői. Nyomorúságom e mélységeiből zavar és szégyen száll felém. Mea culpa! "Ezekkel fizetsz-e az Úrnak bolond és esztelen nép? Vajon nem atyád-e ő, ki bírt téged és alkotott és teremtett?" (5Mz 32,6) Legyen hálám izzó, melyet a szeretet sugalmaz, alázatos, bűnösségemnek, érdemtelenségemnek és az Isten fölségének tudatától praktikus. Életem mondja a "Deo gratias"-t. (Prohászka: ÖM, 6:253; 322)

+

Hálaadás a szentgyónás után
A mély lelkek hálásak; fölértik, hogy a jót elsősorban a hála jó érzelmével kell viszonozni. Nagy jó ez is. A szentgyónás után a hálaadás nagy kegyelem s mélyenjáró érzelmek útja. Szívünk átérzi azt a végtelen kegyet, hogy Isten megbocsátott; hogy levette róla a terhet, mely láncnál rémesebb; megmosott vérében, fölemelt, megkoszorúzott, megdicsőített. Óh, ki érti föl a kegyelem titokzatos működését, mely belénk szivárgott s fölélesztette új tavaszra, örök életre lelkünket? Azért "canet juxta dies juventutis suae"; ifjúságának himnuszát zengi. Erre nevelem magam pontosan és híven.

Szívem mély érzelmeivel adok hálát; a lelkemet adom. -- Bűnöm láncát Isten repesztette szét; szabad vagyok már, hogy neki adjam át magam. Az odaadás tette az én hálám. -- A toblachi gróf bezárta várának félreeső tömlöcébe egyik ellenségét, s megfeledkezett róla úgy, hogy a szerencsétlen éhen halt. Ezért azután Rómába ment bűnbocsánatért, nehéz vasláncot kovácsoltatott nyakára s lábaira, s azzal járt-kelt élete végéig; azzal halt meg. Mily öröme lett volna, ha az Isten angyala leveszi róla e láncot bűnbocsánata jeléül! Mily hálát adott volna! Isten az én láncaimat levette rólam; énekelek! (Prohászka: ÖM, 6:254; 323)

+

Állandó ima
Sóhajts föl Istenhez szíved rövid, de sűrű kiáradásaival: Csodáld jóságát, hívd segítségét, vesd lélekben magad a Keresztje tövéhöz! Imádd jó voltát, beszélj Vele üdvösségedről. Add neki egész lelkedet, akár ezerszer naponta! (Szalézi Szent Ferenc)


EGYÉB

Interjú a 10 bélpoklossal
Megkérdeztem azt a kilenc férfit, akik azelőtt bélpoklosok voltak: miért nem mentek vissza Jézushoz megköszönni, hogy meggyógyított benneteket. Íme a válaszuk: 1. Nem vagyok hálátlan természetű, de először a családomnak és ismerőseimnek akartam megmutatni, hogy egészséges vagyok. Azután meg akartam köszönni Jézusnak - Ő azonban már tovább ment. 2. Természetesen hálát akartam adni Jézusnak, azonban nem egyszerre azzal a szamaritánussal. Mielőtt azonban egy követet találtam volna, Jézus tovább vándorolt. 3. Nem csupán üres szavakkal, hanem valami ajándékkal akartam hálát adni, de szegény vagyok, és nem találtam semmi megfelelőt. 4. Szándékom volt megköszönni Jézusnak. Amikor megmutattam magamat a papoknak, gyógyult voltam, de nem tudtam, hogy tartós lesz-e. Most már tudom, Jézus nincs itt többé. 5. Majdnem visszamentem a szamaritánussal, hogy hálát adjak, azonban sokan voltak körülötte, és akkor azok előtt kellett volna mondanom: bélpoklos voltam, te meggyógyítottál. Ezt szégyelltem és nem mentem vissza. 6. Tulajdonképpen meg akartam köszönni Jézusnak, azonban eszembe jutott, hogy Jézus olyan sok jót tett, és nem várt érte köszönetet, így én is elhagytam. 7. Különben nem vagyok hálátlan, de a viszontlátás örömében egyszerűen megfeledkeztem róla. Amikor eszembe jutott, Jézus már tovább vonult. 8. Sok bélpoklos van a világon. Bizonyára becsületes, erkölcsös életem indította Jézust arra, hogy éppen engem tisztítson meg. 9. Igazán meg akartam köszönni, azonban a többség nem ment vissza, és én mindig a többséggel tartok. Megkérdeztem a szamaritánust is: te miért adtál hálát? Így válaszolt: Lélegzés nélkül nem tudok élni. Nem tudtam addig hazamenni, amíg hálát nem adtam Jézusnak.


A TEOFIL papi levelezési listáról:

A háláról

  • A hálaadás nem más, mint felelet a kegyelemnek a folytonos fejlődő munkájára. Egyszerre van meg benne Isten adományainak felismerése, a csodálattól megragadott lélek lendülete, és az örvendező hála az isteni nagyság iránt. A hálaadás a vallásosság alapvető megnyilvánulása.
    A hálaadás elválaszthatatlan a megvallástól, a dicsérettől és a dicsőítéstől. A keresztény hálaadás felelet arra a kegyelemre, amelyet Isten Jézus Krisztusban adott. (Biblikus Teológiai Szótár 437-440)
  • A hálaadás mindenekelőtt a liturgiában kapott helyet (Bibliai Lexikon 533)
  • Hála = jól élni a kegyelemmel
    A hála föltekintés az ajándékra és az ajándékozóra. (Újszövetségi Fogalmi Szótár 47 /Evangéliumi kiadó Bp. Ó utca 16/ )

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség