Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 31. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Mindannyian, akik itt összegyűltünk a szentmiseáldozat bemutatására, hiszünk Istenben és a lélek halálon túli életében. A földi élet változásai, kísértései és bajai között keressük Istent, küzdünk a hit birtoklásáért. Örvendezünk ebben a testvéri közösségben, mert azokkal vagyunk együtt, akik az Urat kitartóan keresik.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Ha azt akarjuk, hogy reményünk beteljesedjék, Isten parancsainak útján kell járnunk. Az ész vaksága megtéveszt, rosszra hajló akaratunk félrevezet. Isten szava amely most felhangzik, eligazít, kegyelme megerősít a jó keresésében.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten nagyságát teremtményei hirdetik. Az áldozat bemutatásakor elismerjük uralmát a teremtett világ fölött, végtelen nagyságát magasztaljuk. Hódolatunk jele az áldozati ajándék. Megváltónk jóvoltából a legértékesebb ajándékot a feláldozott Krisztus testét és vérét helyezzük Isten trónja elé a kenyér és bor színe alatt.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az áldozati lakomából részesültünk, amikor a szent kenyeret magunkhoz vettük. A halhatatlanság és Isten természetfeletti életében való részesedés ígéretét hordozza a szentáldozás. Szent útravalónk, amíg el nem jutunk Isten színről-színre való látásáig.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből!
S: Krisztus a mi örök Főpapunk, és engesztelő áldozata is örök értékű.
E: A főparancs: a szeretet Isten és embertársaink iránt.

Ismerünk olyanokat - talán mi is közéjük tartozunk -, akikről semmi rossz se mondható. Illedelmesek, jó természetűek, teszik a kötelességüket; és mégsem érezzük igazán jól magunkat a társaságukban. Talán nincsenek híjával barátságos kedvnek sem, talán van valami természetes vonzóerejük is, mégis hiányzik valami, amit semmi más nem pótolhat.
Nem elég illemet tudni, kötelességet megtenni. Már az Ószövetségben is az első és legnagyobb parancs a szeretet volt. Az életet csak ez teheti derűssé, életre és szeretetre méltóvá.

Első olvasmányhoz / 5Mz 6,2-6
A Deuteronómium (Mózes 5. könyve) ugyan nagyrészt törvények gyűjteménye, ahogy a mai szakasz is mutatja, mégsem csupán az. Egyre újabb kiegészítéseket kapott, ilyen a királyok korából a mai szakasz, mely újra figyelmezteti a népet, hogy Istenhez tartozik, Isten tulajdona. Értse meg végre különleges hivatása értelmét és következményeit! A már letelepült és tehetős nép folyton idegen istenek után fut. A vidék sokféle természet-istenségei vonzóbbak, mintsem az a nagy és komor Isten, aki kihozta Izraelt Egyiptomból. Ennek a süket népnek fülébe kell dörögni: "Halljad Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Isten!" E szavakat a jámbor zsidó máig ismétli napi imájában. És mi? Készen vagyunk-e mi, hogy meghalljuk ezt és feleljünk? (6,2-3: Józs 24,14; Péld 1,7; Jer 32,39; 2Mz 15,26; Lk 11,28 # 6,4-6: 2Mz 3,14; Oz 12,6; Ám 4,13; 5,8; Mt 22,37; Mk 12,29; Lk 10,27; Jer 31,33)

Válaszos zsoltár / Zsolt 18(17),2-3.3-4.47 és 51
Hálaének

Szentleckéhez / Zsid 7,23-28
Jézus papsága gyökerestül különbözik az ószövetségi levita papságtól (vö. 30. vasárnap szentleckéje). Jézus nem Áron rendje szerinti pap, hanem "Melkizedek rendje szerint" (Zsid 5,6), nem származása szerint, hanem Isten igéje és fölhatalmazása folytán. Isten szava örökre megmarad, és Krisztus is pap marad mindörökké, míg az ószövetségi papok egymás után mind meghalnak. Megdicsőült Urunk, Krisztus által teremtette Isten a végleges üdvösség-rendet. Mostantól fogva csak Ő az egyetlen közvetítő, aki közbenjár értünk és örökre megment. -- Az utolsó mondatok lelkes visszatekintés Jézus üdvözítő művére, a Főpapéra, ki egészen Isten eszménye szerint való, és egészen megfelel a mi szükségünknek. (7,23-25: Zsolt 110,4; Róm 5,2; 8,34; Zsid 4,14-16; 10,19 # 7,26-28: Zsid 9,25-28; 10,11-14; Róm 6,10; Zsid 9,12.26.28; 10,10; 1Pt 3,18)

Evangéliumhoz / Mk 12,28-34
Az írástudó, úgy látszik, komoly szándékkal kérdezi melyik az első, vagyis legfontosabb parancsolat; nem úgy, mint az egyéb kérdésekben, melyeket a zsidóság vallási vezetői csapdául állítanak Jézus elé. Jézus válasza oly ismerős, hogy külön figyelmet kíván meghallani és súlyát megérezni. Első fele, hogy Istent mindenek fölött szeressük, annak a hitvallásnak a következménye, amelyet a zsidóság minden nap, még ma is, elmond. "Istent szeretni" annyi, mint Egyetlennek elismerni a magunk számára is, izzásától annyira elragadtatni magunkat, hogy felebarátunknak, embertársunknak is jut valami rész ebből az izzó istenszeretetből, az Őbenne való örömből. Nem érzelmekről, meghatódásról van szó, hanem arról, hogy Isten hatalma és fönsége tapasztalható és tettekre indító lesz az emberi léleknek is. (Mt 22,34-40; Lk 10,25-28 # 12,29-30: 5Mz 6,4-5; 3Mz 19,18 # 12,32-33: 5Mz 4,35; 6,4-5; 1Sám 15,22; Ám 5,21; Zsolt 40,7-9)

Szentségre várva
Az Isten-szeretet és a felebaráti szeretet azt is jelenti, hogy Isten szeret és felebarátjának tekint minden embert. Szeretete megfoghatatlan módon lehajlik hozzánk, keres minket -- és megtalál Jézusban, az Egyetlenben, aki tudta, mi az igazi szeretet.

Elmélkedés
"Ha arra vársz, hogy angyallá változzál, azért, hogy a szeretethez föl tudj emelkedni, akkor sem fogsz szeretni Engem! Még ha minduntalan visszaesel is hibáidba, még ha gyönge vagy is kötelességeid teljesítésére és az erényekre: nem tiltom meg neked, Én a te Istened, hogy szeress engem. Szeress úgy, ahogy vagy -- nyomorultul és bűnös létedre -- szeress! Minden percedben, minden élethelyzetben, belső izzásban vagy szárazságban, hűséged vagy hűtlenséged közepette. Szeress Engem egyszerűen, úgy ahogy vagy. Vágyódom a te szegény bűnös, tétova szíved szerelmére. Ha egyre csak arra vársz, hogy tökéletes légy, sosem fogsz szeretni Engem..." (Schott)

+

"Ha valaki nagyon szeret..."
Ha a lélek azt látja, hogy valami jobban kedvére van Jézusának, mint valami más, akkor egyszerre annyira lobbot vet benne a szeretet és az a vágy, hogy neki örömet szerezzen, hogy ügyet sem vet értelmének érvelésére, sem azokra a veszedelmekre, amelyekkel ez utóbbi ijesztgeti. Engedi, hogy hite szabadon működjék, nem tekinti saját érdekét és kényelmét, mert meg van arról győződve, hogy ez az önmagáról való teljes megfeledkezés a legjobb reá nézve.

Azt gondolhatnátok, testvéreim, hogy ez így nincs rendjén, mert hiszen annyira dicséretes dolog az, ha valaki józan megfontolással tesz mindent. Igaz, -- azonban itt nem ez a fődolog. Ha egyszer megértettétek őt (már tudniillik amennyire idelent meg lehet érteni), -- akkor ne legyetek semmire sem tekintettel; akkor feledkezzetek meg teljesen magatokról, és egyedül arra legyen gondotok, hogy örömet szerezzetek ennek az édes Jegyesnek. Azokkal, akik ezt a kegyelmet megkapták, Ő Szent Felsége sokféleképpen érezteti működését. Az egyik ilyen hatás az, hogy megvetnek minden földi dolgot, mert meg vannak győződve értéktelenségükről; nem érzik magukat jól más társaságban, mint az olyanokéban, akik szeretik az isteni Mestert, a földi életet unják, a gazdagságot annyiba veszik, amennyit ér és más hasonló érzülettel vannak eltelve, amelyre az tanítja lelküket, aki fölvezette őket erre a színvonalra.

Óh, hatalmas szeretete az Úristennek! Mennyire igaz az, hogy ha valaki szeret, akkor semmit sem tart lehetetlennek! Óh, boldog lélek, amely Istentől ilyen békességet kapott! Magasan fölötte áll minden szenvedésnek és a világ összes veszedelmeinek. Nem fél semmitől, ha arról van szó, hogy ennek az ő jó Jegyesének és Urának szolgálatot tegyen, és ebben teljesen okosan jár el. Bizonyára olvastátok annak a szentnek* esetét, aki nem a fiáért s még csak nem is jó barátjáért ment rabszolgaságba, hanem azért, mert miután az Úristen bizonyára megadta neki ezt a békét, kedvében akart járni Ő Szent Felségének s némileg utánozni kívánta Őt abban, amit miérettünk tett. Ezért ment el cserébe a mórok földjére, egy özvegyasszony fiáért, aki őhozzá fordult keserves bánatában. (Nagy Szent Teréz: Gondolatok az Énekek Énekéről, ÖM, 3:356)

(* Szent Paulin nólai püspök (354--431) tette meg. Hősies tette annyira meghatotta a barbár vandálok lelkét, hogy szabadon bocsátották őt és az összes foglyokat, akik az ő egyházmegyéjébe valók voltak, sőt még több hajórakomány gabonával is megajándékozták.)

+

Isten szeretete
Kezdjünk, atyámfiai, már kedvire járni az Úrnak! Kezdjünk! Eddigelé oly keveset haladtunk. (Mondta Assisi Szent Ferenc élete vége felé)

Kezdők türelmesen, haladók szívesen hordják Krisztus keresztjét. A szentek lelkesen átölelik. (Szent Bernát)

Ellenséget szeretni inkább isteni, mintsem emberi. -- Az istenszeretet határa: Istent határ nélkül szeretni. (Szent Bernát)

Óh mily nagy dolog a szeretet! Óh isteni szeretet, te rohamos, heves, égő isteni szeretet, mely nem hagy másra gondolni sem, csak Tereád; mely megvet minden mást, mindent semmibe vesz, ami nem a Te akaratod! Te áthidalsz minden távot, Te nem törődöl semmi szokással, átgázolsz Te minden mérséklő korláton. Az Énekek Énekén mindenütt e szerelem szól. Ha érteni vágyjuk szavait: szeretnünk kell, szerelemmel szeretni! (Szent Bernát)

Nem evilági javak; az Isten csak! Nem gazdagság; az Isten csak! Nem méltóság; az Isten csak! Nem tisztelet; az Isten csak! Nem cím és rang; az Isten csak! Nem karrier; az Isten csak! Mindenér', mindég Isten; Ő mindenben. (Pallotti Szent Vince)

A szeretetet alázat őrzi. -- Hogy valaki jó ember-e, nem azt kérdik, mit hisz ő, mit remél, csak annyit: mit szeret! -- Abban, amit szeret az ember, vagy nem szenved, vagy magát a kínt is szereti. -- Nincs semmi oly kemény, amit szeretet tüze le nem győzne. (Szent Ágoston)


Forrás: http://www.katolikus.hu

Dicsőítsük Istent testi életünkkel! (Mk 12, 28b-34)

Az evangélium arról a párbeszédről számol be, amelyben Jézus azt mondja el, hogy a vallásos életben melyik a főparancs. A gyakorlati keresztény életalakítás számára nagyon fontos kérdés, hogy cselekedeteink irányításában melyik isteni törvény a legfontosabb. A párbeszéd a jeruzsálemi templom udvarán zajlik le. Ez a hely nagyon megfelelő erre a beszélgetésre. Ez az imádásnak és az Isten tiszteletének központi helye. Ezért nagyon alkalmas környezet annak a kérdésnek felvetéséhez, hogy a törvények közül melyik a leglényegesebb, melyik az első.

Az írástudó, aki most Jézushoz intézi kérdését, őszintén érdeklődik a válasz iránt. Nem akarja őt próbára tenni, nem akar neki csapdát állítani, valóban az érdekli, hogy ez a próféta, akire olyan sokan hallgatnak, miként vélekedik a kérdésről. Neki majdnem hatszáz parancsról és tiltásról van tudomása, ezért nagyon is indokolt volt érdeklődése, hogy van-e ezek között legfontosabb. Jézus válaszában sincs semmi rendkívüli. Egy ismert vallásos gyakorlatra utalt. A Halld Izrael kezdetű imát a jámbor izraeliták mindennap imádkozták. Ennek az imádságnak a szövegéhez tartozott a főparancs első része. Miután az imádságban a hívő megvallotta, hogy az egyetlen Isten az ő Ura, ezt követte a felszólítás: ezt az Istent szeresse teljes szívvel, teljes lélekkel és erővel. Az imádság mindennapi ismétlése erősen meghatározta a hívő ember vallásos szemléletét. Jézus szavaiban tehát nincs semmi feltűnő. Semmi olyat nem tartalmaz, amit vádként azután fel lehetne hozni ellene.

Mégis van benne valami újdonság. A főparancs nemcsak az embernek Istenhez fűződő viszonyát határozza meg, nem csak itt érvényes a szeretet parancsa, hanem az embernek emberhez fűződő kapcsolatában is. Itt a templomban lett teljesen világos, hogy Istent szeretni azt is jelenti, hogy embertársainkkal együtt érzők vagyunk. Jézus itt beszél arról, hogy az igazi imádáshoz hozzátartozik a szeretet által vezetett erkölcsi élet. Ennek az együttérzésnek nagyon sok megnyilvánulása van. A testi élet területén kezdődik, de kiterjed a lelkiéletre is. Az emberek iránti szeretet indít arra, hogy az éhezőket tápláljuk, a ruhátlanokat öltöztessük, a hajléktalanoknak tetőt biztosítsunk fejük fölé. A lelki élet megsegítésére irányuló szeretetszolgálatnak ugyancsak sokféle formája van. Az egyik legnehezebb feladat az, hogy azokat a lelki terheket igyekezzünk megszüntetni, amelyek valakit olyan életvitelre kárhoztatnak, ahol még rendes ennivalója sincsen. Ha valaki rabja lesz az italnak, akkor már esetleges keresetének egy jelentős részét szeszesitalra fogja költeni. Ha valaki olyan kevés lelki energiával rendelkezik, hogy nincs kedve, vagy ereje dolgozni, akkor ugyancsak éhezni fog. A sikertelenség, vagy a kudarcok sorozata még tovább fogja csökkenteni pozitív teljesítőképességét, szorongását, talajvesztettségét, elidegenedését pedig növelni fogja. Ezek pedig olyan lelki tehertételek, amelyek az italozás, vagy a drog felé sodorhatják az embert. A kőből épült templom nem az istentisztelet kizárólagos helye. "Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg (és hordozzátok) tehát az Istent testetekben!" (1Kor 6,19-20). Gondoljuk komolyan át, milyen képünk van az emberekről, milyen emberkép nyilvánul meg cselekedetünkben. Ez azt is nyilvánvalóvá fogja tenni, hogy milyen istenképet hordozunk szívünkben.

Az embertárs szeretetével kapcsolatos krisztusi törvény milyen követelményekre, feladatokra hívja fel a figyelmet? Most emberi életünknek arra a szakaszára fordítjuk elsősorban figyelmünket, amikor az ember belső világa még alakítható. Ehhez hozzátartozik az a fegyelem is, amely annak szól, hogy ebben a korban még lehetőségünk van azoknak a belső készségeknek a kialakítására, azoknak az ismereteknek a befogadására, amelyek azután segítenek minket életünk öntevékeny alakításában. Életünknek ez a szakasza a személyiség érésének, a személyiség alakulásának kora. Ez a gyermekkor, a serdülő- és fiatalkor. Ez azt jelenti, hogy ezt az életszakaszt kell elsősorban a szeretet irányítása alá helyeznünk. Az ember valójában soha nem tud szeretet nélkül élni. Minél fiatalabb azonban, annál inkább igénye van arra, hogy a szeretet környezetében éljen. Ebből a szempontból a családnak van a legnagyobb jelentősége. A szülők szeretettel fogadják gyermekeiket, mint Isten ajándékát, mint a Szentlélek templomát. Szeretettel ajánlják Istennek a keresztség szentségében annak tudatában, hogy a gyermek itt részesül abban a váltságdíjban, amely Krisztus keresztáldozatának gyümölcse. A mindennapi életben megnyilvánuló szülői szeretet ébreszti, majd ápolja a gyermekekben a szeretet és viszontszeretet készségét. Ez aztán az öntevékeny személyiség alakításának az alapja. Minél inkább hiányzik a gyermek életéből a szülői szeretet, belső világának alakulásából annál inkább hiányozni fog a szeretet erőforrása és eszménye. Ezt valamennyire pótolja, ha szülők nélkül élő gyermekek mégis valami családi környezetbe kerülnek, amelyben részesedni tudnak ebben a szeretetben. A gyermekotthonokban, az elhagyott fiatalok otthonaiban is törekedjünk arra, hogy a fiatalok minél több személyes szeretetet kapjanak! A felebaráti szeretet irányítása mellett dicsőítsük meg Istent lelki életünkben is! MK

Dr Benyik György

Mk 12,28b-31
„Melyik a fő parancs?”

Ennek a perikópának az a célja, hogy a zsidóság számára elfogadhatóvá tegye Jézus tanítását, illetve az írástudóval folytatott sikeres vita le0rásával megnyerje a zsidó hallgatóságot Jézus számára. Feltehetően a számos vita elbeszélést tartalmazó anyag egyid része lehetett ez az elbeszélés. Ezt a vitát mindegyik evangélium ismeri. Máté azonban vita szöveggé alak0tja a tanító elbeszélést. A nagy zsidó rabbi iskolák közül rabbi Sammaj iskolája nem válaszolta meg ezt a kérdést, míg rabbi Hillél megválaszolta A Tóra 613 parancsa közül némelyeket könnyűnek, másokat pedig fontosnak, és nehéznek ítéltek a rabbik. De itt a kérdés nem a könnyű és a nehéz parancsokról szól, hanem hogy melyik a legelső, vagyis a legfontosabb.
Ez a parancs benne van a zsidó hitvallásnak is nevezhető „Sema Izrael” vagyis halld Izrael nevű fontos szövegben is. Ezt a szöveget felírták az ima szíjakra is ás a MTörv 6,4 idézi az ószövetségben.  „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből.” A második pedig így szól „Szeresd felebarátodat mint tenmegadat”  A héber szöveg görög fordítása említi az „istenismeret” kifejezését, az erő pedig a lélek minden erejére vonatkozik. Ezek az apró változtatások arra utalnak, hogy ezt a vitát görög nyelvű zsidóság körében őrizték meg. Arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Jézus átértelmezte a felebarát fogalmát. Ami vitának indul az végül is egyetértéssel zárul.
Különösen fontos az, hogy Jézus az Isten szeretet és a felebarát szeretet fogalmát összekapcsolta. Nála nem lehetett a kettőt kijátszani egymás ellen. Ezzel óvott az ember ellenes vallási fanatizmustól. Ennek igen nagy hatása lett a keresztény egyházban előkelő helyet foglaló Didaché ezzel kezdi tanítását.  Kálvin ez alapján állítja, hogy Isten az önként vállalt szolgálatban lelki kedvéd. P. Althaus pedig azt emeli ki hogy az a tény, hogy az újszövetség utal a Sema-ra, annak elismerése a keresztények részéről, hogy Isten maga működik Izrael történetében. A felebaráti szeretet parancsa Kierkegaardnál az önszeretet kiindulópontja lesz. A helyes felebaráti szeretet csak Isten iránti helyes szeretetből táplálkozhat.
A valóság az, hogy ilyen kérdéseket ritkán tesznek fel maguknak az emberek, sőt ennek a kérdésnek a megválaszolására némi élettapasztalatra van szükség. Az sem mindegy, hogy mikor kérdezik meg ezt. Az ember nem minden percben éli át teljes egzisztenciáját. Ha egy áruházban kérdik meg tőlünk, mi a legfontosabb, bizonyára valamilyen újdonságot, vagy elektromos cikket fogunk megnevezni. Ha bankban kérdezik meg ugyanezt tőlünk, akkor bizonyára csak pénzadományra gondolunk. Ha vendéglőben teszik fel ugyanezt a kérdést, akkor a kedvenc ételünkre gondolunk. Ha viszont a halál előtt teszik fel ezt a kérdést, bizonyára vallásos választ fog adni.
Pedig az összes többi válaszunk attól függ, ezt a fő kérdést megválaszoltuk-e már? A gyerekek fokozatosan az apró hétköznapi dolgokon keresztül értik meg a fontosabb dolgokat és az élet összefüggéseit. Aki nem jutott el odáig, hogy az életben egyre nagyobb összefüggéseket ismerjen fel, annak az ilyen kérdés, mint főparancs, nem sokat jelent. Nem biztos tehát, hogy az írástudó és Jézus beszélgetését a modern életben bárkivel meg tudjuk ismételni. Annak ellenére, hogy mindenki hisz néhány dologban. Van, aki önmagában, van aki a mikro barázdában, van aki a média hatalmában, van aki a túlélés szükségében. Régen a a hittankönyvek egészen kis korban feltették ezt a kérdést: „Miért vagyunk a világon? Mi az életünk célja?” A választól függetlenül a hitoktatásban hat éves korban megtanították ezt a kérdést, és az emberek válaszolni akartak rá. Ma nem tanítják ezt a kérdést. Lehet, hogy ezért merül feledésben az Isten és a felebarát szó és annak helyes jelentése is.

Kiss Ulrich SJ

Egy meghívás

Mt 11, 25-30

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:

„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és föltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked. Atyám mindent átadott nekem; és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya. Ás az atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az. Akinek a Fiú kinyilatkoztatni akarja. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok: én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű: és bennem nyugalmat talál lelketek. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

 

A vallás nyelve paradox. Mérnöki aggyal nincs értelme annak, hogy „igám édes”, vagy „terhem könnyű”. A technikus csak egy magyarázatot fogad el erre: a vallás ópium. El akar bódítani, ideológia, és hasonlít a kultúripar Marcuse & Co által bírált altató dalaihoz, mellyel az öntudatos proletariátust levették lábukról a rafinált tőkések és zsoldosaik a médiában. Ezt az elméletet az egyetemen kell tanítanom, mert egy a főáramlathoz tartozó elmélet. Ma már nincs sok hitele. De más-más köntösben felüti a fejét. Bennünk a világ nem bízik. Nem értik, mitől vagyunk vidámak a kereszt árnyékában. Igaz, ezt a kontrasztot egyre ritkábban kínáljuk. Beálltunk a lógó orrúak sorába.

 

Halottak napján mindig eszembe jut Bali. Boldogult menedzser koromban megvalósítottam egy kamaszkori világutazó álmomat, és elmentem Baliba. Gyerekkoromban kedvenc olvasmányom volt Richard Katz útleírása: Vidám napok barna emberek között. Amikor megérkeztük a szigetre, a vezetőnk sugárzó arccal közölte, hogy ritka szerencsénk van, mert meghalt a szultán. Nem értettük, mi ebben a szerencse, de kiderült, hogy nagyszerű, egy nemzedék során egyszeri pompájú hamvasztásos temetése lesz a hindu rítus szerint: Diáim és filmjeim őrzik ennek a színpompás rítusnak minden mozzanatát. Ami miatt most jutott eszembe: a „gyászolók” a halott szultán tetemét rejtő pompás fapagoda köré ültek, és miközben lángra gyulladt, vidáman piknikeztek. Vidám nap volt. Vidám emberek. Este a szállóban, amikor a filmezés lázából kigyógyultam, visszatekintettem a napra, és csodálkozás fogott el. Utólag döbbentem rá, hogy aznap egy gyászszertartáson voltam. Nem volt ott senki se feketében, se fehérben (amely Keleten, például Kínában, a gyász színe), hanem tarka ünneplőben. Nevettek. A pogányok. Ők a lélekvándorlásban hisznek. Mi a Feltámadásban. A lélekvándorlás az autentikus hindu hit szerint amolyan vezeklés. A Nyugat evolúciós felemelkedéssé szépíti a New Age különböző áramlataiban. A Feltámadás azonban örök boldogság. Akkor miért zokogunk? Nemde, örömmel kellene köszöntenünk, hogy akit szerettünk, most Isten társa, barátja, vendége. Boldog. Ha erre képtelenek vagyunk, éljünk Jézus meghívásával. Menjünk hozzá. Felüdít. Ha ezt valóban hisszük, ma nem gyászolunk…

 Kiss Ulrich SJ


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség