Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 33. vasárnapja

Dr. Benyik György 2006

Évközi 33. vasárnap
Mk 13,24-32
„Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el.”

A világ végéről sokan és sokféleképpen beszéltek, sőt beszélnek manapság is. Van, aki a világ természeti energiáit, nevezetesen a nap energiáját vizsgálja és így beszél arról, hogy a földünk történelmi ideje meghatározott. Van, aki a kozmikus katasztrófákat vizsgálja, például aszteroidák becsapódását és emiatt beszél a földön bekövetkező kozmikus katasztrófáról. Az antik szövegek közül többen beszélnek természeti katasztrófáról, legtöbben úgy, hogy Isten büntetésének megvalósulását látják benne. Ilyen az Ószövetségben a Bábel torony monda (Ter 11,1-9), vagy a vízözön története (Ter 7,17-9,28). A fogság utáni prófétai irodalomban elterjed a jövendőre irányuló beszédnek az a formája, amely Isten eljövendő ítéletét és egy történelmi katasztrófa képét összekapcsolta. Ráadásul a történelmi időt ezek az elbeszélések meglehetősen furcsán kezelték. Ezeket a szövegeket nevezték apokaliptikus szövegeknek. Az újszövetségben a Jelenések könyve kifejezetten ebben a stílusban írt prófétai könyv.
Az evangélista közvetlenül változtatás nélkül veszi át Jézus igehirdetésének ezeket a szakaszait. Jézus világ végén bekövetkező ítélő eljöveteléről van szó ezekben a szakaszokban. Azt is tudnunk kell, hogy Jézus korában, igen divatos irodalom és életérzés volt az apokaliptika. Nem csoda tehát hogy Jézus is használja, saját tanításának kifejtésére. Az 1947-ben felfedezett qumráni iratok nagy része ebben a stílusban íródott. Az emberek várták a világ végét. Úgy gondolták Jézus, mint a végidő prófétája sietteti ennek az eljövetelét, sőt olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti.
Manapság a katasztrófa-prédikátorokra, kétes bizalommal tekintenek. Egyrészt nem hiszik el, hogy igaz, amit mondanak, másrészt bizonyos félelemmel és haraggal tekintenek rájuk, és vész madaraknak tartják őket, akik feleslegesen riogatják az embereket. Sokan ezt a mondatot, hogy Jézus „igéi” el nem múlnak, kétes kijelentésnek tartják. Ennek oka, hogy a vallásosság nem emelkedik Európában, mintha hatástalan volna Jézus szava, és túlhaladott az apokaliptikus gondolkodás és stílus.
A keresztények azonban nem passzív félelemmel tekintettek a történelemre, hanem úgy gondolták, Isten közelgő eljövetelét segítik akkor, amikor az egyház misszióját előre viszik.  Sőt amikor a keresztény közösségek igyekeztek magasabb etikát megvalósítani köreikben, tették ezt ezért, mert úgy gondolták, hogy ezzel segítik közel hozni Isten országát.  Minden keresztény tevékenység úgy gondolták, Isten országát hozza közelebb minden jócselekedet. A keresztények fejlődés eszméjének tehát lényeges eleme az erkölcsi fejlődés előmozdítása volt.
Manapság a fejlődés eszméje nem tartalmazza az erkölcsi fejlődés gondolatát, sőt semmiféle vallásos elképzelést, nem kapcsolnak a fejlődés eszméjéhez. Sőt sokan, a fejlődés eszméjének a gátjának tekintik a vallásos gondolkodást. Sokan gondolják más fejlődés elképzeléssel, ideológiával lehet helyettesíteni a vallásos fejlődés elképzeléseket. Isten igéi tehát elmúlnak, vagyis idejétmúlttá válnak. Számos ideológia bukása azonban folyamatosan cáfolja ezt az elképzelést. Az ideológiák és kulturális trendek hamarabb elmúlnak, Jézus szava viszont nem veszt erejéből. A végítélet képe az emberekben így vagy úgy mélyen beivódott, sok esetben ez az egyetlen támpont,  az etikai rend elleni támadásokra. Isten mégis számon kér mindent. A természet törvényeinek átlépése, felborítja a természetben lévő egyensúlyt, az Isten etikai törvényeinek átlépése pedig ellenőrizhetetlen folyamatokat indít el a társadalomban. Ezektől már sokat szenvedtünk, és  sajnos talán még fogunk is szenvedni.

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az Úr ott áll útjaink végén. Vígasztaló, bíztató szava száll az úton járók felé: Házában sok lakóhely vagyon. Elébe siet a megfáradtaknak, fölemeli az elesetteket. A tékozló fiúkat is hazavárja. A templomban, ahol hívó szavát hallgatjuk, kegyelme új erőt kölcsönöz, megbocsátó szava felemel, itt készülünk fel az örök találkozásra.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Az évezredek országútján az emberek megszámlálhatatlan serege jár. Istentől indul az emberáradat és hozzá tér vissza. Isten szava mindig eljutott az úton járókhoz. A kinyilatkoztatott tanítás, az Úr üzenete érkezik hozzánk az igeliturgiában.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Jézus Krisztus átadta magát az emberek megmentésére, engedelmes volt egészen e kereszthalálig. A szentmisében megújított keresztáldozat példája arra szólít, hogy mi is egészen átadjuk magunkat Istennek.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A mennyei Atya gyermekei vagyunk, egy család tagjai házában és asztala körül. Atyai gondoskodása nem hagy elveszni az úton, kérő imádságunkat meghallgatva segítségünkre siet. Istent és egymást szeretve biztonságosan haladunk a végső cél felé.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

A végső időkről hallottunk az evangéliumban. Nem véletlenül, mert az egyházi év végén mindig felidézi az Egyház azt a reménységünket, hogy Krisztus újra eljön, immáron nem rejtetten, hanem dicsőségesen megítélni a világot.

A ma hallott evangélium és általában a végidőkről szóló szentírási részek, mint a Jelenések könyve is, nehezen érthető, sokszor első ránézésre ellentmondásos. A Szentírás végidőkről szóló szavait helyesen kell érteni, utána kell járni ezek magyarázatának, mert máskülönben könnyen úgy járhatunk, mint sok szekta, amelyek sokszor szó szerint értelmezik a Szentírás ezen vagy más részeit, vagy tetszés szerint válogatnak a szentírási részekben. Még kispap koromban Budapesten az egyik aluljáróban leállított egy Jehova tanúi. Ráértem, s kíváncsiságból szóba álltam vele. A beszélgetésünket ott szakítottam meg, amikor azt próbálta bizonygatni, hogy a Sátán nem pusztán lélek, mert az áll a Jelenések könyvében, hogy az angyal "Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte." Márpedig, mondta a lelket nem lehet leláncolni, tehát a Sátán nem lélek.

A szekták azokat a szentírási részeket, amelyek nagyon tetszenek nekik azt túlhangsúlyozzák, mint például azt, hogy jelek fogják megelőzni az utolsó ítéletet. Amelyik viszont ellentétben áll tanaikkal, arról tudomást sem vesznek, mint amikor a Jehova tanúi sokszor már megjövendölték a világ végét napra percre pontosan, de persze soha sem jött össze, mert elfelejtették azt, hogy azt a napot és azt az órát csak az Atya ismeri.

Sajnos a képzetlen bibliaismeret a katolikusok körében sem ritkaság, sőt be kell vallanunk, hogy a Szentírás ismeretében el vagyunk maradva a protestáns testvéreinktől. Mert mindenki gondoljon csak bele, hogy milyen gyakran veszi kezébe a Szentírást. Hogy sajnos fatális tévedések nálunk is előfordulnak arra példa az, amikor idén tavasszal heteken keresztül egy üstököst lehetett látni az égen szabad szemmel is. Az üstökösben nincs semmi különös, ma már a csillagászat tudja rá a természetes magyarázatot. Mégis azt kellett hallanom katolikus emberektől ezen jelenség kapcsán, hogy hamarosan itt a világ vége, mert az van a Szentírásban, hogy jelek lesznek az égen és a földön. Mondanom sem kell, hogy az üstökösnek és az említett szentírási résznek semmi köze nem volt egymáshoz.

Mindezek azért is fordulhatnak elő, mert napjainkban egyfajta világvége hangulat uralkodott el. Nyomon követhető, hogy minden századfordulón eluralkodik egy világvége hangulat. Most pedig amikor hamarosan 2000-et írunk annál erőteljesebben, hiszen a 2000 egy bűvös szám. Pedig semmi különös nincs benne. A 2000. év a mi európai kultúránk egy időszámítása, melyet egy megállapodott ponthoz igazítunk. Ez a megállapodott pont más kultúrákban más-más: mása a mohamedánoknál, más a zsidóknál. Az hogy nálunk 2000 következik hamarosan bizonyos szempontból semmivel sem különb jelenség, mint amikor az autó kilométer-számlálója fordul egy tízezrest. Sőt ha még azt is hozzávesszük, hogy a 2000 a hagyomány szerint Krisztus születésétől van számítva és az újabb kutatások kimutatták, hogy Krisztus Kr. e. 6-7-ben született, mert a középkori szerzetes, aki visszaszámlálta az éveket elszámolta magát, akkor végképp összezavarodik minden. A 2000. év nekünk keresztényeknek annyiból jelentős, hogy ekkor fogja a világegyház ünnepelni a megváltás nagy jubileumát.

A világvége hangulat azért is uralkodott el, mert igencsak elhatalmasodott a bűn a világon, s sokan úgy látják, hogy megérett a világ az ítéletre. A gonoszság elhatalmasodásában ama Antikrisztus megjelenését látják, aki a Jelenések könyve szerint megelőzi a világ végét, s nagy erőkkel lép fel Isten hívei ellen. Ha józanul nézzük a dolgokat, akkor nem biztos, hogy manapság gonoszabb lenne a világ, mint ezelőtt. Csak azért tűnik gonoszabbnak, mert kiszélesedett a világunkra való ránézés. Amikor még nem volt tévé meg rádió, mit sem tudtunk arról, hogy a világ valamelyik sarkában egy háborúban ölik egymást az emberek. Ma viszont, amikor minden eseményről szinte élő közvetítést láthatunk néhány óra leforgása alatt világ bármely részéből, akkor úgy tűnhet, hogy elhatalmasodott a gonosz. S tegyük még ehhez hozzá, hogy a médiák előszeretettel tudósítanak a háborúkról és bűncselekményekről, mert ezek sokkal izgalmasabbak és kelendőbbek. A tény azonban az, hogy a bűnözés mindig is megvolt, megvan és sajnos meg is lesz a világban.

A mai evangélium világvége képét tehát mindezek ismeretében kell megvizsgálni. Ha a Szentíráson belül megnézzük, hogy eme hallott rész hol található, akkor láthatjuk, hogy közvetlen előtte Jézus Jeruzsálem pusztulásáról beszél. A helyzet tehát az, hogy a ma hallott részben összemosódnak a képek a világ végéről és Jeruzsálem pusztulásáról. Az mondat például egyértelműen Jeruzsálem pusztulására utal, hogy "nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek". Valóban egy nemzedéknyi időn belül Kr. u. 70-ben beteljesedtek ezek a jövendölések, amikor Jeruzsálemet a római seregek a földel tették egyenlővé.

A legfontosabb számunkra az, amikor azt mondja Jézus: "Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak". A történelem igen változatosan alakulhat, de a történelem fölött Isten egyedüli uralma megingathatatlan. A történelem egyszer véget ér, de Isten uralma sohasem, mert a történelem utáni időkben is Krisztus-Isten lesz az úr.

S hogy mikor lesz a világ vége? Nos, ezzel kapcsolatban nekünk katolikusoknak egy mondatot jól emlékezetünkbe kell vésni: "azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya". S ez azt a feladatot jelenti számunkra, hogy sohasem lankadhat Isten iránti buzgóságunk, nem lehetünk langyosak. Sose ringassuk magunkat abba az álomba, hogy úgyis messze van még a világ vége. Lehet hogy már holnap itt lesz. S személyes életünkben pedig gondoljunk arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy például az itt jelenlévők közül mindenki megéri a holnapot, mert azt sem tudhatjuk, hogy mikor szólít magához bennünket az Úr.

Ámen.


Forrás: www.katolikus.hu

Az Úr eljövetele (Mk 13,24-32)

A modern festményeket igazán nehéz megérteni. Hacsak valaki nem szakember ezen a területen, akkor az a legjobb, ha legalább a téma oda van írva a képkeret alsó részére. Még ebben az esetben is jó, ha a képről egy kiadós magyarázatot kapunk, ha igazán meg szeretnénk érteni. A Szentírás képeivel sokszor hasonló módon kellene eljárnunk. Ilyen nehezen magyarázható képet találunk a mai evangéliumban. Most itt is részletesebb magyarázatra van szükségünk. Ennek az evangéliumi képnek néhány részletét szeretnénk most megvilágítani.

Ez a kép egyrészről Jézus tanítását közvetíti dicsőséges visszatéréséről, másrészről az első keresztények reményéről számol be. Jézus egyszer majd eljön, hogy ebben a gonosz világban rendet teremtsen. Az első keresztényeket nagyon érdekelte, hogy mikor fog ez megtörténni, lesz-e Jézus eljövetelének valamilyen előjele. Ők fel akartak készülni arra, hogy amikor ez az óra elérkezik, ne bűnösen vegyenek azon részt. Az evangélium elbeszélésében Jézus kijelenti: azt a napot és azt az órát senki nem ismeri, még maga Jézus sem. Előjelei legfeljebb azok lesznek, hogy a világban olykor jól, olykor rosszul fognak menni a dolgok. A jó nem fog látványosan győzelmet aratni ezen a Földön. Képekben kifejezve: a Nap elhomályosul, a Hold nem fog többé világosságot adni, a csillagok lehullanak az égből A világ rendje felborul. Ezek jelképes kifejezések, az apokaliptikus stílus jellemzői, a rossznak jelenlétére utalnak a világban, amely végig fogja kísérni az emberiség történetét egészen a világ végéig. Nem arról akar tudósítani, hogy valamilyen kozmikus katasztrófák fogják előkészíteni a világ végének eljövetelét. Azt jelzi, ezek az embert megpróbáló és pusztulást hozó események természetesen kísérői az életünknek. Hasonlítanak a tavaszi nagytakarításhoz, amely jelzi, hogy már közel van a nyár.

Első pillantásra ez a kép nem sokat mond nekünk. Idegenül hangzik az első keresztények reménysége és Jézus ígérete: ő vissza fog jönni, hogy rendet teremtsen a világon, és ítéletet mondjon fölötte. Ha azonban kissé hosszabb ideig szemléljük ezt a képet, a mi életünket, a mi világunkat, akkor megállapíthatjuk, mi is hasonló világban élünk, ma is hasonló módon rosszul mennek a dolgok, ma is nagyon kevesen vannak, akik jól érzik magukat, akik valami módon boldogoknak mondhatják magukat. Alapjában véve mi is arra vágyakozunk, mint az első keresztények: hogy jöjjön valaki, aki rendet csinál a világban. Miután pedig sem a technikai eredmények, sem a forradalmak nem tudtak ezen a területen igazán előrelépést biztosítani, lassan, de egyre világosabban felismerjük, hogy a világ csak akkor lesz jobb, ha az emberek jobbak lesznek. Az embert pedig jobbá tenni, ehhez többre van szükség, mint egy emberre. Így a mi vágyakozásunk is lassan az Emberfia eljövetele felé fordul. A földi életből soha nem fog hiányozni az emberi rosszakarat, kapzsiság, hatalmaskodás. Isten igazságossága és szentsége azonban megköveteli, hogy ne csak az egyén élete fölött mondjon ítéletet, hanem az egész történelem fölött.

Jézus tehát az eljöveteléről beszél az idők végén, amikor Isten az üdvösség ajándékával tölti be azt a világot, amely felkészülten várja eljövetelét. Akik elzárkóztak az üdvözítő Isten elől, azok kimaradnak ebből az Isten által megújult világból. Eddig az időpontig azonban megmarad a világban a jó és a rossz küzdelme, amelyet sokszor az a látszat kísér, hogy a rossz győzedelmeskedett. Ez a látszólagos vereség már Jézus életében is megmutatkozott. Ahová Jézus lépett, mindenütt betegekkel, ördögtől megszállottakkal találkozott, mindenütt meg nem értéssel és ellenségeskedéssel kellett szembenéznie. A gonosz látszólag győzelmet aratott, mert sikerült Jézust igazságtalanul keresztre feszíteni. Ez azonban csak látszat szerint volt kudarc. Valójában a szenvedés útja lett az út, amelyen keresztül az Istentől jövő üdvösség beárad a világba. Krisztus szenvedése és halála bűneinkért felajánlott engesztelő áldozat volt, így nyílt meg számunkra az üdvösség útja.

Ha tehát a világban olyan jeleket látunk, amelyek mintha azt jeleznék, hogy Isten nem törődik a világgal, ezeket nem szabad ilyen értelemben vennünk. Amikor a saját életünkben találkozunk a rosszal, olyan helyzetbe kerülünk, amelyből nem látszik továbbvezető út, nem szabad engednünk a kísértésnek, amely azt súgja, Isten elhagyott minket. A szenvedés és a rosszak sokféle látványos jelenléte a világban arra utaló jelek is lehetnek, hogy Isten közeledik felénk az üdvösség ajándékával. Így a remény jelei lehetnek.

Ez nem valami szép elmélet, amely túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Szépségét csak mélyen hívő szemmel tudjuk felfedezni, a szenvedés útján, a felszínen nézve soha nem szép. Az igazsága a hívő ember számára azonban nyilvánvaló és felemelő. Abban az életben, amelyet összetört az ellenségeskedés, a zűrzavar, Jézus jön felénk Isten erejével és az üdvösséggel a világba, az én világomba is. Testével és vérével, életével, amelyet a gonoszság feszített keresztre, meggyógyította a bűn által okozott sebeket. Ezzel a gyógyító jelenlétével van jelen közöttünk, amelynek az eucharisztikus áldozat a legnagyobb jele, ahol táplálékul adja önmagát nekünk. MK


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Amikor a világ végén eljön az Úr, Isten népe megdicsőül.
S: Jézus egyetlen áldozattal örök üdvösséget szerzett a választottaknak.
E: Jézus a világ végén újra eljön dicsőségben, és maga köré gyűjti választottjait.

Nehéz elképzelnünk az utolsó ítéletet. Ahogy régi festmények ábrázolják, úgy nyilván nem lehet, -- azok emberi elképzelések. Azoknál nagyobb lesz, istenibb és egyben emberibb!
A természeti csapások, a történelmi összeomlás még nem a végítélet. Ezek csak előjelei annak. A nagy esemény, amelyre várva várunk, s amire már most föl kell készülnünk, az Emberfia eljövetele! Akkor az Ő dicsősége fölragyog, s azzal minden kérdés választ kap, minden cselekedet megítéltetik.

Első olvasmányhoz / Dán 12,1-3
Dániel könyvének olvasmánya a végidő eseményeiről szól. Szörnyű ínség és szorongattatás ideje lesz (vö. evangélium). Életre-halálra szól. Isten népének igazai ("kik az élet könyvébe be vannak írva") túlélik a végső tusákat, és üdvözülnek. A korábbi idők igazai, kik a holtak világában tengődtek ("a por országában"), föltámadnak, s örökké élnek. A bűnösök viszont (kik nincsenek az "élet könyvébe írva") nyomorultul végzik; ha azon időben már holtak lesznek, előbb föltámadnak, de csak gyalázatukra! -- Ez ennek a nehéz olvasmánynak a mondanivalója, ha összevetjük a Szentírás más, hasonló részeivel (például 1Tesz 4,13-14). A holtak föltámadásáról az Ószövetség ritkán és csak a késői írásokban szól, amelyek már Jézus korához közelítenek. Csak a Krisztus-élmény vetett tiszta fényt a halál utáni élet kérdésére, a halhatatlanságra és föltámadásra. (12,1: Dán 10,13; Zak 3,1-2; Júd 9; Jo 2,2; Mk 13,9; 2Mz 32,32-33; Jel 20,12 # 12,2: 2Mak 7,9; 12,44; Jn 5,28-29 # 12,3: Bölcs 3,7; Mt 13,43; 1Kor 15,41-42)

Válaszos zsoltár / Zsolt 16(15),5 és 8.9-10.11
A bizalom imája

Szentleckéhez / Zsid 10,11-14.18
Krisztus áldozata tett képessé minket, hogy tiszta lelkiismerettel szolgálhassuk az élő Istent (Zsid 9,14). Krisztus tette abban különbözik az ószövetségi áldozatoktól, hogy az övé egyszer s mindenkorra érvényes és hatékony, tehát nem kell és nem is lehet megismételni. Nem lehet tökéletesíteni azt, amit Krisztus elért önátadásával. Új szövetség lépett a régi helyébe, azt fölváltva. Most már csak arról lehet szó, hogy Jézust követjük egészen a végcélig, ahová előrement. (Zsid 10,1-4; 7,27-28; Zsolt 110,1)

Evangéliumhoz / Mk 13,24-32
Szent Márk 13. fejezete Jézus nagy beszédét közli, a Máténál és Lukácsnál megírthoz hasonlót. Alkalom rá a tanítványok kérdése (Mk 13,4), hogy mikor lesz a zsidó templom földúlása, Jeruzsálem pusztulása, s mik lesznek ezek előjelei. Jézus együtt beszél Jeruzsálem és a világ végéről. A két esemény nem illik bele egyszerűen a történelembe: túlvannak az érthető és kiszámítható világtörténelmen ("azt az órát a Fiú sem tudja" az ember számára érthető módon). A végső eseményben ezenkívül Krisztus, az Emberfia kinyilatkoztatásáról van szó, aki megváltóul és beteljesítőül jön. Mikor Ő eljön, az az aratás-idő! Az addig való idő pedig a növekvés, az érlelődés értékes ideje. -- Az egyházi év végén el kell gondolkoznunk azon, hogy a "vég itt áll az ajtó előtt", a végünk közel van, egyre közelebb; s kérdezzük magunktól, vajon készen állunk-e. (13,24-27: Mt 24,29-31; Lk 21,25-28; Iz 13,10; 34,4; Jel 6,12-14; Dán 7,13-14 # 13,28-32: Mt 24,32-36; Lk 21,29-33; Mt 5,18)

Szentségre várva
Jézus Krisztus áldozata egyszeri, megismételhetetlen. De mégis, tértől és időtől függetlenül mindig jelen lesz azoknak, akik összegyűlnek Krisztus hitében, második eljövetelének várásában és az Eucharisztia ünneplésében.

Elmélkedés
A világítélet
Nem lesz ott pör-, vád- vagy védbeszéd; minden tárva lesz az Isten és világ előtt. Csontokig ható megvilágításban lesz hiúságom, önzésem, kevélységem, kislelkűségem, hamisságom, és fölkiáltok: Isten, neked van igazad; te jót akartál! -- Jót akarok én is, jót, szívből, igazán, nemesen, egyenesen; jót, mely érték Isten előtt.

A világítéleten kitűnik majd, hogy mit tett az Isten az emberért, és hogy mennyi kegyelemben részesítette az egyest a keresztségtől az utolsó leheletig; hogy hány magot hullatott földjére; hány munkást küldött szőlőjébe; mily féltékenyen nevelte és óvta; mily példaképek áldásában részesítette. Óh hány magja hullott a nagy szántóvetőnek tövises földre, és mily későn s mily nyomorék módon serkent ki! Kegyelem, kegyelem, mily kegyetlen utakon jársz... Óh ne rontsuk el az Isten műveit! Nem panaszlom föl, hogy sok a rossz, hanem teszek minél több jót.

A világítéleten kitűnik majd, hogy mennyi az a jó, amit tényleg jószándékkal, Istenért végeztünk, s mennyi a pelyva és pozdorja az élet szérűjén. A pszichológia homályos, csalfa, bizonytalan világ, tele ösztönösséggel, látszattal és illúzióval; ezeket csak a komoly önvizsgálat s megfigyelés és fegyelmezett önnevelés képes megtörni. Csak ez lehet némileg tisztában magával; csak ez látja igazán fátyolozatlanul saját képét. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy mennyi az ösztönös, öntudatlan, csalfa, nemtelen elem a mi érzületünkben; tartsuk szemmel, hogy színezik, zavarják s hozzák forrongásba az öntudatnak tisztuló mélységeit. Fegyelmezni s folyton nevelni önmagát.

Az utolsó ítéleten Krisztus nemcsak szívünk-lelkünk titkait tárja ki, hanem rámutat a nagy szociális föladatra, az éhezők, szomjazók, meztelenek, betegek, bűnösök fölkarolására, kiknek elgyötört lelke a keresztény kötelességteljesítésnek szinte természetes útjaira mutatott rá. Ébredjünk tudatára a szent, komoly Isten-akaratnak. Isten akarja, hogy könyörüljünk rajtuk. Krisztus azonosította magát velük! (Prohászka: ÖM, 7:288; 25)

+

Számvetés magunkkal
Óh, szerencsétlen és oktalan bűnös, mit fogsz felelni Istennek, aki minden gonoszságodat ismeri, holott sokszor a haragragyúlt ember színétől is rettegsz? -- Ugyan miért nem készülsz az ítélet napjára, melyen senki nem mentegethet, sem meg nem oltalmazhat, hanem mindenki elég terhe lesz önmagának? -- Most még hasznos a fáradtságod, kedves a siránkozásod, foganatos a fohászkodásod, elégtételre és tisztogatásra sokat érő a kesergésed. -- Elég nagy és üdvös tisztítótüze van a béketűrő embernek, aki mikor bántalmakkal illetik, inkább ellensége gonoszságán szánakozik, mint a maga baján. -- Ki ellenségeiért örömest imádkozik, és szívből megbocsátja az ellene elkövetett vétket; ki nem késik mástól bocsánatot kérni, ki hajlandóbb a könyörületességre, mint a bosszúállásra. -- Ki gyakran megtagadja magát és azon igyekszik, hogy testét a léleknek egészen alávesse. -- Jobb most megtisztulnunk a bűntől, és a vétkeket kiirtogatnunk, mint a tisztulást a másvilágra halogatnunk. -- Bizony csak magunkat csaljuk a rendetlen szeretettel, amellyel testünknek hízelgünk. -- Mi egyebet fog emészteni ama tűz, ha nem csak bűneidet? -- Minél többet kedvezel most magadnak és követed testedet, annyival keményebben lakolsz érte, és több égetnivalót gyűjtesz. -- Amiben az ember többet vétett, abban súlyosabban bűnhődik. -- Nincs az a bűn, amelynek nem lenne a maga tulajdon gyötrelme. -- Ott a kevélyeket nagy szégyen-gyalázat éri, a fösvényeket a legszomorúbb szegénység szorongatja. -- Ott a kínokban gyötrelmesebb lesz egy óra, mint itt száz esztendő a legszigorúbb bűnbánatban. -- Ott semmi nyugodalmuk, semmi vigasztalásuk nincsen a kárhozottaknak; itt mégis néha szünete van a fáradtságnak, és jóakaróink vigasztalásaitól felüdülünk. -- Most aggódjál tehát, most bánd meg bűneid! (Kempis: KK, 1:24)

+

Nincs igaz vagyona annak, ki örök életben kételkedik. (Szent Ágoston)

Kiss Ulrich atya gondolatai 2003

Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.

Mk 13, 24-32

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:

Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullnak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.

Karácsony közeledik, évről évre kiszámítható pontossággal. Tulajdonképpen mindennapjaink kiszámítható eseményekkel telítettek. Az európai ember éppenséggel igényli, hogy napjai és percei menetrend szerint teljenek. Amikor ezt eléri, megöli az unalom. Nem csoda, ha lenyűgözi, vonzza, és izgalomba hozza a kiszámíthatatlan, minden, ami megingatja hitét, mely szerint idő kérdése, hogy a világegyetem utolsó rejtélye is megoldódjon. Jézus kortársai nem éltek még másodpercekre szabályozott világban, az óra zsarnok uralma alatt. A végnapokra, amikor szép világrendünk pár pillanat alatt összeomlik, azonban már ők is kíváncsiak voltak! Hát még a mai ember! Számítógépeit hadrendbe állítja: számítsák ki azt az órát! Sok utópiának ez a gyökere. Jézustól remélik, hogy ő majd nyomra vezeti őket, ad nekik valamilyen „kódot”, és akkor a jövő nyitott könyv lesz számukra.  Jézus azonban csalódást okoz nekik: „azt a napot vagy órát senki sem tudja” – még ő maga sem. Kitér a kérdések elől? Valójában arra akarja rávezetni őket, hogy ne fecséreljék idejüket, energiájukat feleslegesen azzal, ami nem rájuk tartozik. Ránk sem. Jézus nem Nostradamus, nem foglal versikékbe homályos sejtéseket. Két okból nem érdemes foglalkozni az effajta jóslatokkal.  Először is a világ újrarendezése olyan elemi erővel tör ránk, hogy mindenki számára félreérthetetlen lesz: eljött a nagy pillanat. A grandiózus jelek, melyek messze fölülmúlják egy katasztrófafilm kelléktárát, érzékelhetők lesznek minden élőlény számára: nem lesz szükség közvetítőkre, médiára, riporterekre és helyszíni közvetítésekre.  A helyszín mindenütt lesz. Bolygónk parányi volta, amit eddig csak néhány űrhajós érzékelt a Földre lepillantva, egyszerre mindenkinek evidens lesz. Evienssé válik a bécsi fiákeresnek, a velencei gondolásnak, a kairói taxisnak és a pekingi mandarinárusnak, de a genfi atomkutatónak és a benaresi fakíroknak is. Olyan evidens, mint az évszakok váltakozása. E különös hasonlattal Jézus ugyancsak visszafogja a prófétáktól kölcsönzött drámai képek félelmetességét. A hangsúly Jézusnál nem a borzalmakon van, mint az olcsó sikerfilmben, hanem a helyzet elkerülhetetlen felismerésében. Jézus azt mondja: úgy is tudni fogjátok!  Mindenki!  A világvége – úgy is mondhatnám – demokratikus. Akár a halál.  Elkerülhetetlen, és sem a Nobel-díj, sem a korona, sem a milliárdok a bankszámlán nem változtatnak rajta. Halálunk azonban mindig nagyon magányos, mindig valahogy magánügy.  A világvége közügy. A legközösebb közügy. És ezért sem lehet senki előjoga, hogy valamilyen misztikus megérzés birtokában a legcsekélyebb ismerete legyen róla. Azon a napon mindenkinek egyenlők az esélyei. S mivel az a nap holnap is lehet, de 10.000 múlva is, mindig készen kell lennünk.  Ez a dinamikus feszültség elviselhetetlennek tűnhet, de megváltoztathatatlan Végülis: miért fecséreljük időnket meddő spekulációra a kiszámíthatatlanról, amikor Jézusnak örök igéi vannak?  Olyanok, mely az idő fölé emel nek minket, egyszer és mindenkorra.

Kiss Ulrich SJ

Dr Benyik György atya gondolatai 2003

Mk 13,24-32

„Ég és föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el.”

 

A világ végéről sokan és sokféleképpen beszéltek, sőt beszélnek manapság is. Van, aki a világ természeti energiáit, nevezetesen a nap energiáját vizsgálja és így beszél arról, hogy a földünk történelmi ideje meghatározott. Van, aki a kozmikus katasztrófákat vizsgálja, például aszteroidák becsapódását és emiatt beszél a földön bekövetkező kozmikus katasztrófáról. Az antik szövegek közül többen beszélnek természeti katasztrófáról, legtöbben úgy, hogy Isten büntetésének megvalósulását látják benne. Ilyen az Ószövetségben a Bábel torony monda, vagy a vízözön története. A fogság utáni prófétai irodalomban elterjed a jövendőre irányuló beszédnek az a formája, amely Isten eljövendő ítéletét és egy történelmi katasztrófa képét összekapcsolta. Ráadásul a történelmi időt ezek az elbeszélések meglehetősen furcsán kezelték. Ezeket a szövegeket nevezték apokaliptikus szövegeknek. Az újszövetségben a Jelenések könyve kifejezetten ebben a stílusban írt prófétai könyv.

Az evangélista közvetlenül változtatás nélkül veszi át Jézus igehirdetésének ezeket a szakaszait. Jézus világ végén bekövetkező ítélő eljöveteléről van szó ezekben a szakaszokban. Azt is tudnunk kell, hogy Jézus korában igen divatos irodalom és életérzés volt az apokaliptika. Nem csoda tehát hogy Jézus is használja, saját tanításának kifejtésére. Az 1947-ben felfedezett qumráni iratok nagy része ebben a stílusban íródott. Az emberek várták a világ végét. Úgy gondolták Jézus, mint a végidő prófétája sietteti ennek az eljövetelét, sőt olyan nézet is kialakult egy időre, hogy mindez az apostolok idejében be fog következni. Úgy gondolták a kereszténység megjelenése és a jeruzsálemi templom pusztulása egy történelmi kor végét és egy új korszak kezdetét jelenti.

Manapság a katasztrófa prédikátorokra, kétes bizalommal tekintenek. Egyrészt nem hiszik el, hogy igaz, amit mondanak, másrészt bizonyos félelemmel és haraggal tekintenek rájuk, és vész madaraknak tartják őket, akik feleslegesen riogatják az embereket. Sokan ezt a mondatot, hogy Jézus „igéi” el nem múlnak, kétes kijelentésnek tartják. Ennek oka, hogy a vallásosság nem emelkedik Európában, mintha hatástalan volna Jézus szava, és túlhaladott az apokaliptikus gondolkodás és stílus.

A keresztények azonban nem passzív félelemmel tekintettek a történelemre, hanem úgy gondolták, Isten közelgő eljövetelét segítik akkor, amikor az egyház misszióját előre viszik.  Sőt amikor a keresztény közösségek igyekeztek magasabb etikát megvalósítani köreikben, tették ezt ezért, mert úgy gondolták, hogy ezzel segítik közel hozni Isten országát.  Minden keresztény tevékenység úgy gondolták, Isten országát hozza közelebb minden jócselekedet. A keresztények fejlődés eszméjének tehát lényeges eleme az erkölcsi fejlődés előmozdítása volt.

Manapság a fejlődés eszméje nem tartalmazza az erkölcsi fejlődés gondolatát, sőt semmiféle vallásos elképzelést, nem kapcsolnak a fejlődés eszméjéhez. Sőt sokan, a fejlődés eszméjének a gátjának tekintik a vallásos gondolkodást. Sokan gondolják más fejlődés elképzeléssel, ideológiával lehet helyettesíteni a vallásos fejlődés elképzeléseket. Isten igéi tehát elmúlnak, vagyis idejétmúlttá válnak. Számos ideológia bukása azonban folyamatosan cáfolja ezt az elképzelést. Jézus szava és a végítélet képére az embereknek  az etikai rend megőrzése miatt szükségük van.

 


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség