Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Évközi idő, B év, évközi idő 34. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. Már a prófétai jövendölések is királynak nevezték és Jézus maga is megvallotta: "Én király vagyok". Az ég és a föld királya a világ végén jön el ismét, nagy hatalomban, és dicsőségben. Miként az őskeresztény templomokban, úgy lelkünkben is a koronás Krisztus képe ragyog.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Templomunk Krisztus Király trónterme, ahol alattvalóit fogadja. A szentírás és a szentbeszéd szavaival az uralkodó szól hűséges népéhez.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A királyok alattvalóikat küldik a halálba. A mi királyunk életét adta népéért, hogy örök életet szerezzen számára. Jézus a kereszt trónusáról uralkodik. Krisztus Királyban láthatóan jelent meg közöttünk a láthatatlan Isten. A szentmiseáldozat bemutatásakor királyunk harcol érettünk, hogy kimentsen bennünket a bűn és a halál karmaiból.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Áldozáskor Jézus királyi asztalához hívott és megvendégelt bennünket. Krisztus uralmának célja, hogy béke és szeretet uralkodjék az égen és a földön. Az utolsó ítélet Királyunk diadalmenete lesz; reméljük, hogy akkor mi is a jobbján foglalhatunk helyet.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján úgy ünnepeljük Krisztus urunkat, mint a világmindenség királyát. Kissé idegenül hangzik ez, mert az evangéliumokból úgy szoktuk meg Jézus alakját, mint egy szegény emberét, aki csupa jóra, szépre tanította az embereket és sok-sok jót tett velük, aki soha nem törekedett hatalomra. Zavaró még ebben a megnevezésben, hogy a királyról is különféle képeink vannak, melyek többnyire tele vannak politikai tartalommal. Mert vagy úgy képzeljük el a királyt, aki igazságos - mint legendás Mátyás királyunk -, s akinek uralma alatt jólét van az országban, vagy pedig úgy - és ez a gyakoribb -, mint egy zsarnokot, aki a szegény, egyszerű embereken zsarnokoskodik. Fölmerülhet tehát bennünk a kérdés: miért kötötte Isten ilyen könnyen félreérthető dologhoz ezt a tanítást? Hogy megértsük, szemügyre kell vennünk Krisztus királyságának és egyáltalán a királyságnak történetét.

Az ókori keleten a királyt, az uralkodót vagy egyenesen istennek, vagy az istenek küldöttjének tekintették, akinek közönséges földi halandó föltétlen engedelmességgel tartozik. A választott nép, a zsidó nép királyaiból azonban ez hiányzott, mert Izrael egyetlen királya maga Isten. Mégis a mindenkori királyt úgy tekintették, mint szent személyt, akit Isten fogadott fiává és hatalma letéteményesévé tett. Izrael királyai közül a második, a dicsőséges Dávid király kapja azt a külön ígéretet Istentől, hogy nemzetségének uralma soha nem szűnik meg, mert Dávid házából fog származni a Messiás, a legfőbb király.

Az Újszövetség középpontjában a Jézus Krisztus által hirdetett Isten Országa eszmény áll, mely ország nem egy földrajzi terület, s amelynek királya, ha úgy vesszük Krisztus. Ez az Isten Országa mentes minden politikai hatalomtól, befolyástól, nem emberi elképzelések eredménye, s királya Krisztus nem kíván vetekedni egyetlen földi uralkodóval sem: sem Heródessel, sem pedig a római császárral, sőt arra tanít minket, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré, s az Istennek ami az Istené.

Életében kerüli azt, hogy királynak tekintsék: nem szereti a Messiás megszólítást, mert politikai tartalommal van társulva, a csodálatos kenyérszaporítás után az őt királlyá tenni akaró tömeg elől elmenekül. Egyetlen egyszer engedi meg, furcsa módon, hogy királyként tiszteljék: a virágvasárnapi Jeruzsálembe való bevonuláskor, amelyre már rávetette árnyékát a közelgő szenvedése. Nyíltan pedig - ahogy az evangéliumban hallottuk - Pilátus előtt vallotta meg: "király vagyok". Akkor vallja meg, amikor a szenvedés küszöbén áll, mert szenvedésével valósul meg igazán királysága és győzelme. Királyi dicsőségét pedig feltámadásával és második eljövetelével nyilvánítja ki.

Kereszthalála tehát királyságának győzelme, mert ekkor lesz ő a történelem egyedüli ura. Győzelme a keresztfán a jövőbe, a történelem végéig kiható győzelem. S ennek a jövőnek vagyunk mi is a részesei. Ám azzal, hogy Krisztus lesz a történelem ura nem azt jelenti, hogy előre meg van írva a történelem forgatókönyve az utolsó napig. Isten is, ember is szabad, de végső soron Isten terve fog érvényesülni szabad akaratunk legcsekélyebb megsértése nélkül.

Mi keresztények tehát tagjai vagyunk Krisztus királyságának. De ez nem kizárólagos, mert egyszerre lehetünk tagjai valamely földi királyságnak, politikai uralomnak. Mert Krisztus országa nem evilágból való, ahogy hallottuk a vallomást Jézus ajkáról, mert nem emberi elgondolások, elképzelések érvényesülnek benne.

Marad az örök kérdés: királyunknak, az Isten Fiának, miért kellett emberré lennie, szenvednie, meghalnia. Nem tudta volna a mindenható Isten uralmát megvalósítani a menny magasából? A kérdésre maga Jézus adja meg a választ Pilátus előtt: "Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról."

De mi az igazság - kérdezhetjük Pilátussal együtt. Az igazság az, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy örök életében, boldogságában akar részesíteni bennünket. Ez az egyetlen igazság a világon, s minden más ebből ered. S erről az igazságról tesz tanúságot Jézus életével. Hogyan? Úgy, hogy Istenemberként úgy szeret Istent és embert, ahogy senki. S talán mi is megtapasztaltuk valamelyest már életünkben: ha valakit nagyon szeretünk, képesek vagyunk bármit megtenni érte, akár a legnagyobbat is. A legnagyobb pedig az, ahogy maga Jézus mondta: "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért." Ő pedig életét adta, nemcsak barátaiért, hanem ellenségeiért is. Krisztus igazságról való tanúságának a csúcsa tehát a kereszt, amely egyszerre győzelem is. Győzelem, mert Isten szeretete győzött az emberi szíveken, s minden teremtményt a szeretet uralma alá vet ezen győzelmével, ahogy Szent Pál mondja: "a végső napon Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti".

Kedves Testvérek! Krisztus a történelem ura. Ezt szemlélhetjük a Jelenések könyvében. A földi hatalmak föllázadhatnak Krisztus uralma ellen és menyasszonya az Egyház ellen, de a megölt, de feltámadt Bárány, a Király legyőzi őket és Egyházát - vagyis minket - a mennyei Jeruzsálembe vezeti, ahol "Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak."

Egyet azonban jól jegyezzetek meg: Isten akaratunk ellenére nem tud üdvözíteni minket. Ha valaha valamit is felfogtál abból amit Szent Pál mond, hogy "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.", akkor válaszd őt és az igazi boldogságot. Ha pedig úgy érzed, számodra semmi nem tárult még föl ebből az isteni ígéretből, akkor kutasd Isten írott igéjében és imádkozz, hogy megkapd ezt az ajándékot.

Ámen.


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Az eljövendő Emberfiának -- Krisztus Királynak -- országa mindörökre fennmarad.
S: Krisztus a mindenség Királya, mi pedig az Ő népe, és papságának részesei vagyunk.
E: Krisztus -- Pilátus előtt -- megkötözve is megvallja, hogy Ő a mindenség Királya.

Vannak igazságok, melyeket meg lehet ismerni, és vannak, amelyeket meg kell ismernünk és birtokolnunk kell ahhoz, hogy az életben helyt tudjunk állni. Az igazságoknak megvan a rangsoruk: a fecsegés üres, meddő igazságától egészen a nagy beszédek lelkesítő, világformáló igazságáig. De túl minden rangsorban létezik az Igazság, ami több, mint az összes igazságok összege.
Az Igazság egy, egyetlen, nincs többes száma. Ezt nem tudjuk birtokolni, lefoglalni, csak részesülhetünk Benne, míg Ő vesz birtokába minket, míg elfogadjuk és szolgálatába szegődünk. Ez az Igazság szabaddá tesz minket. Ez az Isten Igazsága, az Ő őstulajdon valósága, az Ő szentségének, életének, hűségének hatalma. És az Igazság láthatón megjelent, az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék.

Első olvasmányhoz / Dán 7,13-14
Dániel 7. fejezete először egy látomást ír le a "négy hatalmas vadállatról", amik a tengermélyből buktak föl. A négy pogány világhatalmat jelentik ezek, királyaikkal együtt (7,17). Ezek a vadállatok alulról jönnek, de az Emberfia az "ég felhőiben", mert az isteni világhoz tartozik. Olyan, "mint egyike az ember fiainak", és Benne testesül meg Isten népe, amely a sok szenvedés után készen áll, hogy Isten őt magához emelje. -- Jézus mikor szenvedéséről és hatalomban-fönségben való visszajöveteléről szól, az Emberfia címet leginkább magának igényelte (vö. 33. vasárnap evangéliuma). Oly cím ez, mely egyszerre mond alacsony voltot és fönséget, de erősebben hangsúlyozza az isteni fönséget. (7,13: Mk 13,26; 14,62; Jel 1,7; 14,14 # 7,14: Dán 2,44; 3,33 (vagy 3,100, a számozástól függően); 4,31)

Válaszos zsoltár / Zsolt 93(92),1.1-2.5
Isten királysága

Szentleckéhez / Jel 1,5-8
Az áldás mondatában, amely megelőzi a kisázsiai egyházakhoz küldött két levelet (Jel 1-2), Jézust három messiási cím illeti: "hű Tanú", "Elsőszülött a halottak közül" és "Uralkodó a föld királyai fölött". Krisztus a hű, megbízható tanú, arról tesz bizonyosságot, amit látott, és tanúságtételének igazságáért halálba megy; nem marad a holtak közt, él örökké, és Ő általa a miénk is a föltámadás és az élet. Uralma az igazság és szeretet erején alapszik, és akkor lesz tökéletes, ha az ember az Ő igazságára hittel, a szeretetére pedig hűséggel válaszol. Ő, a fölfeszített szabadított meg minket a bűntől, és részt juttat nekünk királyi papságából. (1,5-6: Zsolt 89,38.28; Iz 55,4; 2Kor 1,20; Jel 3,14; Kol 1,18; 1Kor 15,28; Jel 19,16; 1Pt 2,9-10 # 1,7: Jel 14,14; Dán 7,13; Zak 12,10.14; Jn 19,37 # 1,8: Iz 41,4; 44,6; Jel 22,13)

Evangéliumhoz / Jn 18,33-37
"Te vagy-e a zsidók Királya?" -- a római helytartó kérdezi ezt, és politikai értelemben érti. "Ha nem lenne bűnöző, nem szolgáltattuk volna őt ki neked!" -- mondták a zsidók Pilátusnak. Jézus tisztán rámutat, mi nem és mi igen az Ő királysága. Azért jött a világba, hogy tanúskodjék Isten "igazságáról", hogy Isten királyi uralmát kikiáltsa és érvényt szerezzen neki. Az "Igazság" itt magának Istennek a valóságát jelenti, nevezhetni "világosságnak" vagy "életnek" is -- mindezek a szók ugyanazt jelentik, és csak elégtelenül fejezik ki a lényeget. Ez az "Igazság" lett Jézusban láthatóvá, hallhatóvá; ez jött e világra, amely Isten világosságától elzárkózott, és azért "sötétség" is e világnak neve. És az Igazságot megfeszítették, de halálában győzött, és halálában kezdte meg királyi uralmát. (18,36: Jn 1,10-11; 8,23; 12,32 # 18,37: Jn 8,26-29; 10,3.26-27; 17,17-19; Jel 1,5)

Szentségre várva
Isten Igazsága eljött e világra. Mindig is ott volt benne, de most úgy jött el, hogy váltságdíjul adja magát. Vád alá veti magát, tövissel koronáztatja, megfeszítteti magát. Hagyja mindezt, de többé soha nem hagy nyugtot a világnak. És Ő az én szívemnek nyugtalansága; és Ő egyben az én nyugodalmam.

Elmélkedés
Krisztus Királysága
A királyi méltóság alapelemei, mozzanatai: hatalom és föladatok; ország; és jogcím. Mikor most arról van szó, hogy ezeket a mozzanatokat átvigyük Krisztus királyságára, olyanformán vagyunk vele, mint az óceánjáró, mikor átlépi az egyenlítőt. Egyszerre új világ tárul föl előtte, új, addig nem látott csillagok és csillagképek ragyognak föl ámuló tekintete előtt. Krisztusban is a királyi méltóság egészen új színekben ragyog föl, melyek az egyetlenség jegyét nyomják reá.

Szerzett jogcíme az örök jogcímen túl: Krisztus e hódító tevékenységének egészen sajátos vonása, mely egyúttal királyi hatalmának jellegére is világot vet, hogy az ő hódítása nem erőszakos. Az ő hódító útját nem vér, pusztítás és rabság jelzi, mint a Hódító Vilmosokét, hanem ő beférkőzik minden alattvalójának szívébe, és egyenként megnyeri őket. Álruhában jár köztük, Isten létére emberként; osztozik sorsukban, vállalja szenvedéseiket, nem veti meg szerény örömeiket (kánai menyegző), és így közvetlen közelből, tulajdon tapasztalásból megismeri bajaikat, mint azok a népszerű királyok (Hollós Mátyás), akik álruhában a nép közé vegyülnek, köztük élnek, s ennek az együttélésnek inspirációiból hozzák meg törvényeiket; s ezért nem félelem és rettegés, hanem gyermeki bizalom fogadja őket és rendelkezéseiket.

Német fejedelmek egyszer versengtek, ki a leggazdagabb köztük. Az egyik emlegette bányáit, erdőit, a másik borát, búzáját, a harmadik népe fegyveres erejét. A württembergi gróf (Eberhardt im Bart) megvallotta, csak egy kincse van: bármely alattvalójának ölébe nyugodtan teheti le fejét. S a fejedelmek erre egyhangúlag fölkiáltottak: "Szakállas gróf, te vagy a leggazdagabb fejedelem!" Hasonlíthatatlan nagyobb mértékben ez Krisztus királyságának gazdagsága: nyugodtan lehajthatja fejét minden igaz alattvalójának ölébe, sőt ott ütheti föl trónját. Jézus szívek királya a szó legszebb és legteljesebb értelmében.

Még egy harmadik mozzanata van Krisztus szerzett királyi jogcímének: egyéni kiválósága. Az emberrel veleszületett az igény meghajolni nagyobbak előtt. Krisztusnál fordítva van: minél közelebb kerül valaki hozzája csak szeretésben és sejtésben is, annál nagyobb arányokba tágul előtte a méltósága.

A királyi jogcím megpecsételése a király megkoronázása. Krisztusnak, kettős jogcíme van az ő páratlan királyságára; mindegyiknek megfelel egy sajátos koronázási tény.

Első koronázása ott történt a názáreti ház rejtett kamrájában; akkor, mikor a köszöntő angyal szavára elhangzott Szűz Máriának az a szava, melyet várt ég és föld, melyen függött akkor a világ sorsa: Íme az Úrnak szolgálólánya, legyen nekem a te igéd szerint. Akkor lett az Isten emberré és akkor ragyogott föl a személyes Isten-közösségbe fölvett emberen a mindenség királyának koronája. S ha a koronázásokat népek ujjongása, kitörő öröme és tapsa kíséri, azon a koronázáson is fölhangzott az angyali seregnek szent örömrivalgása.

Ez a király a láthatatlan koronával a fején, vagyis a személyes Isten-közösségben, először mint kisded jelent meg. Ha igaza van von Gagernnek, hogy az első királyi korona az ősz haj volt, akkor bizonyos, hogy ez az első korona, mely előtt hódolatnak egész új nemével borultak le a napkeleti királyok, és azóta a karácsony-ünneplő egész emberiség, az aranyos gyemekfürtök...

Az Üdvözítő szerzett jogcímének megpecsételése, második koronázása akkor történt meg szimbolikusan, mikor Pilátus pribékjei fejébe nyomták a töviskoronát. A keresztáldozat által szerezte meg ugyanis Krisztus a megváltottak fölött a teljes jogcímet, és mikor megjelent Pilátus pitvarában a töviskoronával a fején, rongyos bíborban és nád-jogarral -- örök víziója lett a megilletődött emberiségnek, ez az "Ecce Homo". Két emberi vonás van, mely biztosan térdre kényszerít mindenkit, aki embersége utolsó szemerjét el nem vesztette: a gyermek mosolya és a szeretet töviskoronája. Mindkettő ott ragyog Krisztus fején páratlan szépséggel és fölséggel. (Schütz: Krisztus, 212--220)

+

Munkáim végéhez jutottam. És mind, amiket összeírtam, úgy tűnik most mint csupán szalma, azokhoz képest, amik nekem kinyilatkoztattak! (Aquinói Szent Tamás)


Forrás: http://www.katolikus.hu

Hogyan gyakorolja ő a hatalmát? (Jn 18,33-b-37)

Krisztus megvallja királyi mivoltát Pilátus előtt, és országáról is beszél, amely azonban nem hasonlít a földi birodalmakhoz. Magatartása, szavai azt hirdetik, hogy az ő királyi mivolta, méltósága ugyan nem nyilvánul meg hatalomban, mégis valóságos a királyi méltósága. Ez annyira valóságos, annyira hiteles, hogy megszólítja a földi uralkodókat, és olyan mondanivalója van számukra, amelynek döntő jelentősége van. Mi lehet ennek az üzenetnek a tartalma?

A földi uralkodáshoz mindig a hatalom, a parancsolás képe kapcsolódik. Egyetlen személy uralkodik egy nép fölött, tehát sok ember fölött. És éppen itt van a nehézség, innen származik az a gyanú, amelyet mindnyájan érzünk. Aki hatalmat gyakorol, attól úgy gondoljuk, semmi jó nem származhat. Életünk nagyon kiábrándító tapasztalata, hogy akinek csak egy kis hatalma is van, az ezt a másikkal azonnal éreztetni akarja. Éppen ebből táplálkozik az az általános vélemény, hogy az uralkodás, a hatalom gyakorlása csak rossz, csak káros lehet az ember számára. Ez váltotta ki a másik szemléletet is, azt, amely homlokegyenest szemben áll az előzővel, amely szerint az emberi együttélésnek mentesnek kell lennie a hatalomtól, az uralkodástól. Ezért le kell építeni minden méltóságbeli különbséget, minden hatalmi pozíciót. Senkit nem szabad hatalommal, vagy törvénnyel kényszeríteni valamire. Mindenki éljen saját kívánságai, szükségletei szerint. Senkinek nem szabad parancsolnia a másiknak, legfeljebb ajánlania szabad valamit.

Miért hiúsultak meg azonban az emberiség történelme folyamán ezek a kísérletek? Akár a hatalmat hirdették, akár a hatalom nélkül élő közösséget, a történelem előtt mindkét szemlélet megbukott. Ezek az elképzelések vagy a diktatúrában, vagy az anarchiában végződtek. Miért? Mert ezek az elképzelések hamis emberképből indultak ki. Az nemcsak hiba, hanem komoly vétség, ha a gyermekeket magukra hagyjuk, mert úgy gondoljuk, hogy ők majd maguktól jók, türelmesek, barátságos és szorgalmas emberek lesznek. Éppen ellenkezőleg, "neveletlen" fiatalok lesznek, mert éppen a nevelés fog hiányozni életükből. Mi olyan világban élünk, amelyben a jó nem valósul meg automatikusan. Emberi fáradság, küzdelem, erőfeszítés szükséges hozzá. Ahhoz valakinek vaknak kell lennie, hogy ne vegye észre, az emberek együttélésében a béke, az igazságosság, a rend, a szabadság mindig veszélyeztetett javak maradnak. Ha egy nép lemondana a törvényekről és a törvények érvényesítéséhez szükséges hatalomról, akkor nem a szabadságban erősödne meg, hanem anarchia és zűrzavar járna nyomában.

Ezért van szükség a hatalomra, amely rendet teremt, és biztosítja a szabadságot. Ennek a hatalomnak az a célja, hogy a gonosznak ellenálljon, a jót pedig növelje. Ezért szükség van hatalomra, amely az igazságosság érdekében lép fel, azaz azzal törődik, hogy mindenki megkapja a magáét.

Természetesen a hatalom, az uralkodás is eltorzulhat, és áldozatul eshet a rossznak. Ez mindig akkor történik meg, amikor a hatalom abszolúttá teszi magát, és maga fölött már semmi más tényezőt nem akar elfogadni. Ha ez az emberi hatalom önmagát dicsőíti, akkor lép fel ez a fenyegető veszély.

Ezért Krisztus Király ünnepe üzenetének minden időben megvolt az időszerűsége, amely ma különösen aktuális. Ez ugyanis arról szól, hogy az ember javát és méltóságát nem lehet azzal biztosítani, hogy minden hatalmat megszüntetünk, hanem csak azzal, hogy az emberi hatalom ahhoz a királyhoz igazodik, akinek országa nem ebből a világból való. Ő hatalmát soha nem gyakorolja kényszerítéssel, csak szolgálattal. Jézus királysága, aki most Pilátus előtt áll, és megvallja uralmát, az embereket nem teszi akarat nélküli szolgákká, hanem Isten gyermekeivé és így egymásnak testvéreivé. Jézus Krisztus, aki töviskoszorúval megkoronázott király, ebben a megalázottságában mérték és példa mindenki számára, akinek hatalom van a kezében, és azt kérdezi, ezzel hogyan kell élnie. A hatalom gyakorlásához tehát nemcsak a szolgálat lelkületének kell kapcsolódnia. Előfordulhat, hogy az alázat gyakorlására is szükség van. Sőt, a megaláztatások elfogadására is. Lehetnek olyan helyzetek, amelyekben a hatalomnak nem szabad komolyan vennie azt, hogy nem akarják egyes csoportok elfogadni igazi értékét, hanem rosszra értelmezik. Sokszor többet ér ilyenkor a türelem, mint az erőszak. Többet ér a nagyvonalúság, mint a hatalom megbecsüléséhez való kicsinyes ragaszkodás.

Azonban Krisztus, a megalázott király, akinek országa nem ebből a világból való, ítélőbírája is azoknak, akik visszaélnek az emberek fölött gyakorolt hatalmukkal. Az egész emberiség történetében kiben bízhatnánk meg, hogy a hatalmát minden ember javára gyakorolja, időbeli és örök üdvösségére? Ezt csak Krisztusról, a megalázott királyról állíthatjuk! Mindenki másról csak olyan mértékben, amennyire hatalmát őhozzá hasonlóan igyekezett gyakorolni. Erre gondolunk és ezt hirdetjük, amikor a mai ünnepen azt mondjuk: Krisztus a mi királyunk! MK


EGYÉB

Karl Rahner:

Bocsátottunk-e meg legalább egyszer - úgy, hogy azért semmiféle dicséretet nem kaptunk és szótlan bocsánatunkat természetesnek találták?

Hoztunk-e legalább egyszer áldozatot - úgy, hogy semmi köszönet, elismerést nem kaptunk, és nem kerestük az önelégültséget se?

Legalább egyszer elhatároztunk-e valamit - csakis a lelkiismeret szavától indíttatva, legbensőnkben, ott, ahol már senkinek sem beszélhetünk róla, senkinek nem magyarázhatjuk meg, ott, ahol az ember egészen egyedül van, és tudja, hogy ennek a döntésnek a súlyán senki sem könnyíthet?

Megpróbáltunk-e legalább egyszer Istent szeretni - úgy, hogy semmi érzelmi lelkesedés hulláma nem töltött el és nem emelt fel?

Teljesítettünk-e legalább egyszer valami - olyan kötelességet, melyet csak abban a vakítóan biztos tudatban vihettünk véghez, hogy azzal önmagunkat károsítjuk meg?

Voltunk-e legalább egyszer jók valakihez - akitől a köszönet és megértés semmi visszhangját nem hallottuk, és még az az érzés sem jutalmazott, hogy "önzetlenül és dicséretre méltóan" viselkedtünk?

Kiss Ulrich SJ gondolatai 2003

„Tehát király vagy?”

Jn 18, 33b-37

Abban az időben:

Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra.”

 

Két királyság-eszme ütközik itt. Faruk egyiptomi királynak tulajdonítják a mondást, hogy a század végére – a XX. századról beszélt – csak öt király lesz a földön: a kártyajátékból ismert szív, pikk, treff, káró és az angol király. Kis híján igaza lett, már ami a Pilátusok királyságait illeti. A joviális despota megfeledkezett arról a királyról, akinek uralma nem ily mulandó: Krisztusról. Persze őt is utolérte a republikánus eszme: még az egyházhű hívek se nagyon tudnak mit kezdeni egy ilyen királlyal. Hogy valaki ma „Éljen Krisztus király” – kiáltással álljon a kivégző osztag elé, mint Miguel Pro, olyan szürreálisnak tűnik, hogy Dali és Buñuel világában érezzük magunkat. Pedig nem kivégző osztagok híján tűnik álomszerűnek a jelenet. A különös az, hogy Jézus idején, amikor minden városkának királya volt, akiket a rómaiak sokszor trónjukon is hagytak, igaz, minden hatalom nélkül, Pilátus, a császár helytartója, tanácstalanul áll szemben a különös királlyal, aki méltóságteljesen, az impérium hatalmával dacolva áll vele szemben. Pilátus érzi, nincs fölötte hatalma. „Tehát király vagy?” valójában annyit jelent: „Miféle király?” Hisz az már kiderült, hogy nem a zsidók helyi trónkövetelőinek egyikéről van szó. Pilátus gondolatai nincsenek messze a mai emberétől: király nincs királyság, azaz uralom uraltak nélkül. De kinek parancsol ez az ember? Azt mondja, van országa.  Hol? Merre? Kik őrzik határait?  Ki szed vámot? Ki bíráskodik? Ki adóztat, és ki adózik? Erre felel Jézus, aki nagyon is érti a kérdés lényegét: Az a király, aki az igazság tanúja. Az alattvaló az, aki ugyanezen igazság tanúja. Sőt, ha így vesszük, mi megkereszteltek, mindnyájan királyok vagyunk. Azaz, lehetünk. Hogy mi az Igazság, Jézus mondja meg: ezért király. Más jogcíme, fenségjele nincs.  Nagyon kevés.  Nagyon sok! És mégis: elérhető mindnyájunk számára. Még a kereszténynek mondott pártok számára is. Nagy bátorság kell hozzá, és egy kevéske hit. De az, hogy ki polgára ennek az országnak, immár világos? Polgártársak, ünnepeljük a királyt!

 Kiss Ulrich SJ

egy ifjúsági ének

Volt egyszer egy király, ma is él köztünk jár.
Országát ne keresd térképeid felett
Hintója sosem volt, mindig csak gyalogolt
szolgákat nem akart, szolgálni ő akart.

Volt egyszer egy király, földre jött közénk szállt
Mindenkit szeretett, senkit meg nem vetett
tanított tereken, hegytetőn réteken
ételt italt adott, beteget gyógyított

Volt egyszer egy király, velünk élt köztünk járt
az emberek gyűlölték, elfogták, megölték
de feltámadt visszatért, negyven nap köztünk élt
győzött a szeretet, a halálból élet lett

Elment a jó király de országa nyitva áll
Hallgasd a csend szavát, meghallod hívását
Ő soha nem hagy el, szólj csak és átölel
tán észre sem veszed, úgy fogja két kezed

Szentbeszéd Győr - Szabadhegyen Krisztus király ünnepén:
2003. 11. 23.
Téma: Isten országát építjük már ebben a világban is.
Pilátus kérdéseire Jézus egyértelmű válasza: Igenis király
vagyok, de az én Országom nem e világból való… (Jn
18,36-37.)
Ha meg akarjuk érteni, mit jelent Jézus Királysága, meg
kell tisztítanunk a királyság fogalmát a történelmileg
rárakódott visszás érzésektől. Király az, aki népének vezére
és gondviselője, aki biztosítja népe egységét és jólétét.
Jézus királysága azt jelenti, hogy Mennyei Atyánk nem
egyenként akar meghívni minket országába, hanem egy népként,
közösségben élve és segítve egymást. Jézus, aki Pilátus
előtt is királynak vallotta magát, mennybemenetele előtt azt
mondta: "Én kaptam minden hatalmat mennyben és a földön…
tegyetek tanítványommá minden népet…" (Mt 28,18-19.) Jézus
valóban király, akinek hatalma van. Ennek jelei csodái,
szavára a betegek meggyógyulnak, még a halottak is
feltámadnak. Ő hatalmát mindig az emberek javára gyakorolta,
megszabadította őket bajaikból és segítette őket a rosszal
szemben.  Ő mindenkinek parancsol, természet erőinek és a
gonoszlelkeknek is. Ő azonban az ember szabadságát mindig
tiszteletben tartotta, senkit sem kényszerített követésére,
és önkéntes hitet kíván tőlünk, amikor felszólít követésére.
Amikor Jézus tanítani kezdett ezeket mondta: Közel van az
Isten Országa, térjetek meg, és higgyetek az üdvösség
jóhírében. Egy alkalommal a farizeusok megkérdezték tőle,
hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: "Az
Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt
mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten
országa közöttetek van." (Lk 17,20-21.) Ma ezt így
fogalmazzuk meg: Az Isten Országa Isten uralmát jelenti,
amely Jézus életében szavaiban, tetteiben és jelenlétében
tárult fel az emberek előtt. Az Isten országa ott van, ahol
az emberek önként teljesítik Isten akaratát és Jézus
tanítása szerint élnek. Itt építjük a földön, kiteljesedni
az örök életben fog.
Érdekes kérdés, hogy ha Isten országa nem e világból való,
miért üldözték Jézust és miért üldözik sokszor ma is azokat,
akik komolyan veszik keresztény hitüket, és nemcsak a
templomban, hanem a mindennapi életben is hitük szerint
akarnak élni. Ezt a kérdést mai nyelvre úgy is
lefordíthatnánk, hogy milyen kapcsolat van, vagy milyen
kapcsolatnak kell lennie állam és Egyház között?
Sokan helytelen szemléletből kiindulva még a történelmet is
hamisan magyarázzák. Akkor, amikor Nagy Konstantin császár
szabadságot adott a keresztényeknek, akkor valójában a nem
keresztény császár jött rá arra, hogy birodalmának
legértékesebb emberi a keresztények, kár őket üldözni, jobb
nekik szabadságot adni, mert a keresztények szeretete és
tevékenysége javára válik minden embernek. Tehát nem az
Egyház paktált le az állammal, hanem a közélet szereplői
jöttek rá, hogy nekik jó, ha az Egyház szabadon
tevékenykedhet.
Nézzük át, mit tanít Egyházunk ezekről a kérdésekről. A
Magyar Katolikus Katekizmusban ezeket találjuk: "Isten terve
szerint a hatalom és a tekintély célja az egyén és a
közösség szolgálata. A keresztény embernek kötelessége részt
venni a közösség szolgálatában a politikai és közéletben. A
politikai hatalmat az erkölcsi törvények szerint kell
gyakorolni az emberek javára. A keresztény politikus
hivatása az, hogy az evangélium szellemében építse a
társadalom életét." (MKK 268-271.)
Ha ezeket az elveket nézzük, senki sem találhat benne
kivetni valót. Mégis sokan félnek az un. "keresztény
kurzustól". Ezért jó néhány alapelvet tisztázni. A
keresztények ugyanolyan jogon állampolgárok, mint a nem hívő
emberek. Joguk van részt venni a politikában, a közéletben,
joguk van arra, hogy a törvényeket a legjobb belátásuk
szerint fogalmazzák meg. Akkor mi a baj? Az, hogy a mai
liberális felfogású emberek tiltakoznak, hogy miért keverünk
világnézeti dolgokat a közéletbe. Erre mi is
megkérdezhetjük: Nem világnézeti állásfoglalás az, amikor
azt mondják, hogy a piac döntsön el mindent? Ez ugyanis azt
jelenti, hogy az dirigál, akinek megfelelő mennyiségű pénze,
vagyona van. Vajon ez ténylegesen kinek jó? A szegény
embereknek aligha. Ezért álságos az a kijelentés, hogy
világnézetünket ne vigyük bele a politikába.
Másik megközelítés, az az ismert követelmény, hogy az
Egyház lehetőleg ne avatkozzon be a politikába, tartson
minden párttól egyforma távolságot. Így ez jogos
követelménynek látszik, de megkérdezhetjük: Vajon én a
keresztény ember, kinek a politikáját támogassam: azét a
politikusét, akinek a legfőbb célja a meggazdagodás, vagy
azét, aki a keresztény elvek szerint rendezze a köz ügyeit?
Ha így tesszük fel a kérdést, akkor nem az Egyház áll
közelebb valamely párthoz, hanem vannak olyan pártok,
amelyeknek tagjai többségében keresztény módon gondolkodnak,
és ebben a szellemben politizálnak. Ha pedig ez így van,
akkor nem vitás, hogy egy keresztény embernek kit kell
szavazataival támogatnia.
Hallottam egy régi legendát: Jézus per újra felvételét. E
szerint Jézus feltámadása elhatározta, hogy per
újrafelvételt kér, hogy Pilátus vizsgálja felül ítéletét.
Pilátus azt felelte, ha Jézus kellő számú tanút tud maga
mellé állítani, akkor lehet szó újabb tárgyalásról. Ezek
után Jézus felkereste azokat az embereket, akiket
meggyógyított, akik örömmel hallgatták tanítását és látták
csodáit, és megkérdezte tőlük, hogy hajlandóak-e mellette
kiállni és tanúskodni. Mindenki igennel válaszolt, és a
tárgyalásra hatalmas tömeg jött össze. Akkor Pilátus ismét
feltette a kérdést: válasszatok, kit engedjek el: Jézust
vagy Barrabást. És akkor amikor a tömeg újra válaszolt,
Barrabás nevét kiáltotta, pedig mindenki azt ígérte, hogy
Jézust fogja választani.
Sok helyen így van ez ma is. Amikor az emberek elmennek
szavazni, akkor még a keresztények közül is sokan nem azokra
a politikusokra szavaznak, akik keresztény szellemben
akarják kormányozni országukat, hanem azokra, akik több
pénzt és áldozatvállalás nélküli jólétet ígérnek. Pedig
mindenki nagyon jól tudja: áldozatvállalás nélkül nincs
igazi előrehaladás.
Mi köze van a vallásnak a politikához? Mi köze van Isten
országának ehhez a világhoz? Az, hogy az Isten országát
nekünk már ebben a földi életünkben kell építeni, és ez
nyilván nem tetszik azoknak, akik azt érzik, hogy anyagi
érdekeiket veszélyeztetik azok, akik keresztény szemléletben
élnek és gondolkodnak.
Jézus ma tőlünk is megkérdezi, és megkérdezi minden
alkalommal amikor döntünk, akár választások alkalmával akár
más döntések alkalmával: elfogadjuk-e őt királyunknak, vagy
csak szimpatizálunk vele, de amikor döntenünk kell, akkor
emberi érdekek és nem keresztény szempontok szerint döntünk.
Igen, ha ő a mi királyunk, akkor legyünk következetesek.
Erre gondoljunk, amikor naponta imádkozzuk: "… jöjjön el a
te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy
a földön is."
Dr. Rédly Elemér


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség