Főoldal Újdonságok Fórum Üzenetek Képeslapküldés Házirend
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Húsvéti idő, A év, Húsvét 4. vasárnapja

A halál nem lehet mindennek a vége, hiszen Isten szeret minket! A szeretet öröklétet akar. A szerető Isten örökkévalóságot teremt a halandó embernek: nem engedi, hogy a sírba vesszünk. Ezért az egész életet átjáró húsvéti öröm a keresztények alapállapota. Sok minden nehéz és komor ma is, de él Jézus, Isten szeret minket! Reményben élünk!

Fülöp Ákos 2017

 Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen!
Az evangélium Jézust jó pásztornak nevezi, aki gondoskodik nyájáról. Néven szólítja, ismeri övéit.
A húsvéti idő eddigi vasárnapjain a Feltámadottal való találkozásról elmélkedtünk. Jézus megerősíti tanítványait, majd küldetést ad nekik, hogy örömhírét elvigyék a világba.
A feltámadott Úr gondoskodását a hétköznapokban egyrészt a családok által, másrészt az egyházon keresztül végzi. A mai vasárnap mindkét oldalból kiemelünk egy-egy szereplőt.
Május első vasárnapja anyák napja. Az édesanyákat köszöntjük, értük imádkozunk. Közöttük első, égi édesanyánk, a Szűzanya. Ahogy az édesanya gondoskodik családjáról, otthont teremt számára, úgy akar Isten is gondoskodni rólunk.
A család mellett a másik közösség, amelynek tagjai vagyunk, az egyház. Ebben a közösségben kap különleges, vezető szerepet a pap.
Amikor a papi hivatásokért imádkozunk, talán kicsit imánk „eredménytelenségét” tapasztaljuk. Bár kitartóan imádkozunk, mégis kevés a pap. Vajon mit rontunk el? Ha látjuk, hogyan szólít meg Isten, talán észrevesszük, mit lehetne másként tenni. A fiatalban a hívó szó ma is felhangzik. Persze kérdés, hogy meghallja-e, lesz-e kedve követni a hívást? Ez sokban múlik azon, hogyan viszonyulunk mi magunk papjainkhoz? Van-e kapcsolatunk vele? Vendégül látjuk-e időnként? Hogyan beszélünk a papról, a papságról? Nekem is sokat segített, hogy olyan papokkal találkoztam fiatalként, akik jókedvvel lelkesen végezték munkájukat. Nemcsak a templomban láttam őket, hanem kiránduláson, találkozókon, táborokban is.
Az is fontos kérdés, hogy mennyien vannak, akik közül Isten hívhat papságra? Ezzel pedig visszakanyarodunk a másik közösséghez, a családhoz. Elkötelezett keresztény családokban könnyebb meghallani a hívó szót. Elkötelezett keresztény családokban a pap is valamilyen szinten otthonra talál, ami segíti a fiatalt a hívó szó meghallásában. És természetesen, ha több a fiatal, akkor nagyobb a lehetőség is arra, hogy felhangozzék a papságra hívó szó.
Imádkozzunk hát nagy odaadással papjainkért és az édesanyákért, egyházközségünkért és családjainkért!

 

Dr. Benyik György 2008

Húsvét 4. vasárnap
1Péter 2,20b-25

Krisztus is értünk szenvedett

Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt. 21Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. 22"Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán." 23Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. 24Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást. 25Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához.

A szakasz a levél rabszolga olvasóinak íródott. Az őskeresztény egyházi közösség belső feszültsége, hogy akadnak olyan keresztény rabszolgák, akiknek a gazdái is keresztények. A keresztény levél irodalomban a legismertebb ilyen rabszolgatartó Filemon volt, aki Onezimus gazdájaként ismerünk. Pál az ő rabszolgája érdekében írta a védekező levelét a gazdának, meghagyva azonban Filemon szabad döntési jogát, mit tesz szökött rabszolgájával. Ez a levél jól mutatja, hogy a keresztény közösség miként kezelte a rabszolga kérdést. Programja nem a rabszolga felszabadítás volt, hanem a rabszolgák humanizálásra és nevelése. A közösség segítette ahogy tudta a rabszolga tagjait, de azoknak sajátos helyzetükben ki kellett érdemelni uruk elismerését. A mai szemmel humanistának számító Seneca, aki egyébként Pál kortársa volt, erkölcsi leveleiben írt a rabszolgakérdésről (V.6 levél), és maga is elítéli, hogy a rabszolgatartók „minden suttogást vesszővel fojtanak el”. Sőt elítéli azt a rabszolgatartó szemléletet is, amely azt tartja „Ahány rabszolga, annyi ellenség!” Ennek a visszás szemléletnek az oka, mint írja Seneca, - hogy a gazdák a rabszolgáikat „igavonó baromként kezelik”, számos esetben kényük kedvük szerint megalázzák.  Tanácsa valószínűleg csak írott malaszt maradt, amikor azt írta „Úgy bánj a nálad alacsonyabb rangúval, mint amilyen bánásmódot  magad iránt a magasabb rangútól óhajtasz.”  A hierarchikus társadalom legnyomorultabb tagjai a rabszolgák voltak. Érthető, hogy igen hálásak voltak a keresztény közösségnek, amikor felkarolta őket. De ugyanakkor ez mindig magában hordozta a társadalmi feszültséget is. A kereszténységet úgy kezelik, mint a rabszolgák felbújóit. Ezért Péter és Pál is leveleiben a rabszolgák kötelességeiről is sokat írt. A szenvedő rabszolgák elé a szenvedő Krisztust állítja. Krisztus mások bűnét vette magára,  saját bűne nem volt. A leginkább megdöbbentő kifejezés: „Vétkeinket a saját testében fölvitte a keresztfára” (24.v.).   Jézus helyettesítő szenvedése nem elvont áldozat, hanem saját személyében is megszenvedte. Ezt az érvet értették a rabszolgák, hiszen gazdájuk minden vétkét testükben is elszenvedték. Ezért volt vigasztaló számukra föltekinteni a megfeszített Krisztusra. Nyilvánvaló hogy Deutero-Izajás (53,4-7) szenvedő szolga énekének szabad parafrázisa a 24-25.v-ben olvasható szöveg.
A helyettesítő szenvedés, a másokért felajánlott szenvedés a kora kereszténységben Jézus nyomán követendő példa lett. Alapvetően fájdalom kerülő és öröm kereső korunkban a szenvedés vállalása, önmagában rossz döntésnek számít. A másokért felajánlott szenvedés értékét kevesen értik, és kevesen vannak akik képesek ezt elviselni és másokért felajánlani. A rabszolgaság ugyan a ma világában sem kihalt intézmény, a világ számos táján vannak rabszolgák. De a gazdasági és a hatalmi elit igen sokszor sok embert tart rabszolgaként függőségben. Ezek az emberek megalázottak és megtörtek most is. Kevesen képesek azonosulni velük és kevesen képesek ezek közül Jézus szenvedésével azonosulni.  Akiket nagyon szeretünk azokért szenvedést is képesek vagyunk elviselni.   A szenvedő emberek mindig hasonlítanak a tévelygő juhokhoz, a pásztor nélküli nyájhoz. Néhányan azonban megértik ennek a szegény csoportnak igazi vezetője a fájdalmat minden bűnösért vállaló Krisztus.  A szenvedés idején hozzá kell megtérnünk. 

Dr. Benyik György 2005

Húsvét 4. Vasárnapja
Jn 10,1-10
„A juhok pásztora”

Az antik világban organikus társadalomképet használtak. A méhek társadalma gyakorta volt a szervezett emberi társadalom analógiája. Nem véletlen, hogy Izraelben, ahol a lakosság tetemes része pásztorkodásból élt hosszú ideig a pásztor és a juhok kapcsolata mély nyomot hagyott az emberek, de a prófétai teológusok gondolkodásában. Szívesen használták ezt a képet, ha Isten és népe kapcsolatát akarták leírni. Akkor is szívesen alkalmazták, ha a nép és vezetői viszonyát akarták szemléltetni. Legfeljebb a korholó próféciákban a vezetőket rossz pásztoroknak nevezték. A kép ugyanis kifejezte, nem csak a viszonyt pásztor és nyája között, hanem a felelőséget is. Mindamellett megmaradt a legfőbb képnek, Izrael legfőbb pásztorának és egyben ideális pásztornak maga Jahve. Hiszen Isten jóságát, hűségét és oltalmazó szeretetét írta le ez a kép.
 Jézus tudta, hogy a messiási képek között is szerepelt a pásztor, aki Isten „szíve szerinti” vezető, aki „Dávid igazi sarja”, sőt akit a messiási jövendölések „egyetlen pásztornak” is neveztek.
 Jézus a legteljesebben ebben a szakaszban fejti ki a pásztor képet, magéra vonatkoztatva messiási tartalmát, s egyben rendkívüli felelősség érzetét is hangsúlyozta, amikor kijelentette, hogy utána megy az egyetlen elveszett báránynak is. Isten előtt ugyan is egyetlen ember sorsa sem közömbös. Annak ellenére, hogy a végítélet képeinek leírása közben hangsúlyozta, az Isten lesz, aki szétválasztja a juhokat a kosoktól, vagyis a lázakat a hűségesektől. Mégis kijelentette önmagáról, hogy „én vagyok a jó pásztor” meg is indokolta, mert „életemet adom juhaimért”. Nem csak mondta, meg is tette. Jézus ezzel a tettével megmutatta Isten aggódását az egyes emberért.
 Persze ez a kép is megromlott a nyugati irodalomban Reymont nyilvánvalóan a rossz pásztorról beszél, amikor azt mondja: „A pásztor csak azzal a birkájával törődik, amelyiket megnyírhat.” Ez már a haszon elvre épülő társadalmunk csak befektetés és megtérülő haszon relációjában gondolkodó vezetője.  Az, aki számára a juh képe csak az alattvaló, vagy a hasznot termelő eszközzel azonos.  Még szerencse, hogy találunk más hasonlatot is Rebreanu-nál, aki megalkotja a rossz pásztorok apológiáját, amikor így írt: „A pásztor , aki elhagyta nyáját rosszabb, mint az aki rosszul vezeti, mert a magára maradt nyáj szerteszéled, amelynek viszont pásztora van, mégis együtt marad…”
 Ezt a mondatot nem szívesen olvassák a vezetők, a választott elöljárók, akik csak egy meghatározott választási ciklusban vezetnek egy közösséget majd többé nem foglalkoznak vele. Pedig még a demokratikus társadalomnak is szüksége van, a közösség szimbolikus vezetőjére, akire felnézhet, aki megtestesíti ideáit, aki nagyobb több nála.
 Sokan kritizálják ennek a képnek a másik részét, a híveket, juhokkal azonosító lealacsonyító jellegét. Sajnos a tömeg nagyon sok esetben gondolkodás nélküli csorda, olyan, akit ha nem irányít valaki és nem felelősen irányít, agresszív félelmetes erővé, pusztító fergeteggé alakul.
Ebben a korban, amelyben az egyén oly különösen meg tudja sokszorozni hatását a hírközlő szerveken keresztül, nem mindegy, hogy a vezetők milyen ideát testesítenek meg, milyen módon kötik magukhoz a vezetetteket. Ma sem mindegy, hogy milyen a pásztor, és milyen ember csoportot formál.
B.Gy.

Kiss Ulrich SJ 2005

El kell ismerni, hogy ezek nem pluralista szellemű mondatok. Nem is nagyon illenek az uralkodó diskurzusba, mely elhitetné velünk, hogy minden vélemény egyenrangú. A tetszőlegességgel szemben az egyértelmű út. Nem utak, egy kapu. És ez a kapu Jézus maga. II. János Pál 27 éven keresztül hasonlókat képviselet, rendíthetetlenül. Meg is rótták érte. A „juhok” azonban rá hallgattak. Ennek okait nem kell pr-szakkönyvekben keresni, de még csak lélektani kézikönyvekben sem. Megtalálhatók a fenti Jézus-beszédben. Ismerték hangját. Nem puszta megszokásból, mint a portásét, vagy az öregedő tévébemondóét. Két egyszerű oka volt a bizalomnak: először is, nevükön – és nyelvükön – szólította az embereket. Ez volt Karol Wojtyła legendás közvetlensége, embersége. A másik ok ugyanolyan kézenfekvő: vezette őket, előttük haladt. Nem előre küldte őket a „frontra”, hanem mindig maga mögött tudhatta őket. S ehhez még csak hátra se kellett néznie. Csakis előre!

Soha olyan utat nem tűzött ki, melyen ne járt volna előttük, előttünk! Beleértve a szenvedést! Az, aki bőséges életet kínál, őt küldte őt maga előtt pásztorként, és a legelők ízesek voltak, s jóllakattak. Most sóvárogva várunk, összebújva, arra, aki majd ismét az ajtón jön be. Minden szem a kapura szegezi tekintetét.

Kiss Ulrich SJ

Fülöp Ákos 2005

Meghívás és küldetés
 Húsvét 4. vasárnapja Jó Pásztor vasárnapja. Ezen a napon a hívatásokért imádkozunk. Szentatyánk erre a napra írt üzenetében arra hív, hogy hiteles keresztény életünkkel, imádságunkkal, életszentségre törekvésünkkel mutassuk meg Isten szeretetét a világban.
„Aki kinyitja szívét Krisztus számára, az nemcsak a saját létének titkát fogja megérteni, hanem saját hivatásának titkát is, és a kegyelem csodálatos gyümölcseit fogja teremni. Ezek közül az első az életszentségben való növekedés azon a szellemi úton, amely a keresztség ajándékával kezdődik, és a tökéletes szeretet teljes kibontakozásához vezet. Ha a keresztény ember feltétel nélkül éli az Evangéliumot, akkor mindig képes lesz arra, hogy úgy szeressen, mint Krisztus, és megszívlelje az intelmeit: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Arra törekszik, hogy az Egyház közösségén belül egységben maradjon a testvérekkel és az újraevangelizálás szolgálatába áll, hogy az Isten szentségét közvetítő szeretet nagyszerű igazságát hirdesse és tanúsítsa.”
A hivatások szolgálata minden keresztény kötelessége. Emberként és keresztényként kell megélnünk hitünket, ezzel vonzóvá tenni Isten ügyét, megmutatni az elkötelezett élet szépségét, fontosságát.
Tegyük fel bátran a kérdést: mire hív engem az Isten? Jelen élethelyzetemben mit tehetek a másik emberét.
Kérdezzem meg magamtól, mit szólnék, ha gyermekem/unokám papi vagy szerzetesi hivatást választana? Tudnék-e neki szívből örülni? Imádkozom-e naponta azért, hogy legyenek nagylelkű fiatalok, akik meghallják isten hívó szavát? Hogyan beszélek a papokról, a papságról? Kiérződik-e szavaimon, hogy fontosak a számomra?
Kedves fiatal barátaim! Keressétek nagylelkűen Istent6, keressétek nagylelkűen a hívó szót. Isten mindannyiunkat meghív szolgálatára.  Válaszoljunk bízó lélekkel hívására.

      Fülöp Ákos plébános

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma a feltámadt Jézus a jó Pásztor alakjában lép elénk. Magáról mondta, hogy életét adja juhaiért. Nyáját táplálja, gondozza, vezeti a teljes boldogság felé. Bűnbánó imádságunk eltévedt lelkünket visszavezeti pásztorához.

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Öröm tölti el lelkünket, mert mi is a jó Pásztor tulajdona vagyunk. Ismer bennünket. Nekünk is ismernünk kell őt, hogy követhessük. A szentírás könyveiben Isten ismerteti meg magát hívő népével.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kísértő, mint ragadozó vad jelenik meg a mai szimbólum képeiben. Krisztus szembeszállt vele. Életét adta a lelkekért: Ő az engesztelő áldozat a világ bűneiért, de hálaáldozat is, mert általa köszönjük meg Istennek, hogy Benne Szabadítót küldött nekünk.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A jó Pásztor szól azokról a bárányokról, akik még távol járnak. Egy akol és egy pásztor: ez Jézus óhaja. Teljesüléséért imádkozni és fáradozni kell. Várjuk az örök élet örömeit. Ennek előízét érezteti meg velünk húsvét 4. Vasárnapjának szentmiséje.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Jézus halálának mi is okozói voltunk; méltán kérdezhetjük: "Mit tegyünk hát...?"
S: Tegyünk jót, és türelmesen viseljük el a szenvedést!
E: Jézus övéinek jó pásztora és üdvözítője.

"Felnőtt" keresztények vagyunk; azt akarjuk, hogy meggyőzzenek előbb. Kétségbe vonjuk a "tekintélyt", nem követjük azt, aki érvekkel nem győz meg. S ezt épp Jézus iskolájában tanultuk. Ő int olyanoktól, akik igényt tartanak a vezetésre: Vizsgáljátok a hangot! - mondja Ő - Figyeljétek csengését és szavait. - Keresztségben a Lelket fogadtuk. Valaki meghalt értünk: a Jó Pásztor! És él! Ahol az Ő hangját halljuk, fölfigyelünk. Ha Ő jár előttünk, megnyugodva követjük.

Első olvasmányhoz / ApCsel 2,14.36-41
Péter pünkösdi beszéde missziós térítő szentbeszéd, az első, melyet ismerünk az Újszövetségben. -- Jézus megalázkodásával az "Isten-Szolgájáról" való jövendölések beteljesültek (ApCsel 2,22-24). De föltámadását is megjósolta az Írás (2,24-31), és az apostolok a tanúi, hogy Isten föltámasztotta Jézust. Jézus él, Ő a fönséges Úr: ez a döntő kijelentés. Mindenkinek, aki Őt hallja, állást kell foglalnia. Saját népének, elsősorban Izraelnek! Annak a népnek is, mely megfeszítette Jézust, üdvöt hirdet: neki és mindeneknek, kiket az Úr távolból hív üdvözítő közelségébe. (2,36: ApCsel 5,30-31; Fil 2,11 # 2,37-38: Lk 3,10; ApCsel 3,19 # 2,39: Iz 57,19; Ef 2,17-18)

Válaszos zsoltár / Zsolt 23(22),1-3.3-4.5.6
Az Úr az én Pásztorom

Szentleckéhez / 1Pt 2,20-25
A mai szakasz Péternek a rabszolgákhoz szóló intése, de érvényes minden keresztényre. Szenvedésével Krisztus a türelem nagy példáját adta mindnyájunknak. Mindnyájunkért meghalt: itt oly ünnepélyes nyelven jelenti ki ezt, amely az izajási Szenvedő Isten-Szolga énekére hasonlít. A záró mondatban ehhez járul, a tévelygő bárány kapcsán, a Jó Pásztor képe, aki jól ismeri nyáját, és minden egyes rábízottal törődik. "Őhozzá fordultatok": megtérésben és keresztségben. Ez határozza meg további utunkat: az Út, melyen pásztorunk elől ment halálon át az életbe. (2,21: Jn 13,15; Mt 16,24 # 2,22-25: Iz 53,5-12; Ez 34,5-6; Mt 9,36)

Evangéliumhoz / Jn 10,1-10
"Talán mi is vakok vagyunk?" -- kérdezte kihívóan az egyik farizeus (Jn 9,40). Ehhez intézte Jézus a Jó Pásztor példabeszédet (Jn 10). Az 1--5. vers parabola, amely még nem érthető, ezért magyarázat követi (7-18): Jézus maga a kapu, Ő a pásztor; a Jó Pásztor. Pásztor és nyáj érthető kép oly pásztornépnél, melyhez szól, "uralkodó és népe", vagy "tanító és tanítványai" értelemben. Isten is népe pásztoraként szerepel (Zsolt 95,7;78,70-72). A mi szakaszunkban a pásztor és a kapu képe egybefolyik, de ez nem zavaró. A mondanivaló világos: Jézuson kívül nincs kinyilatkoztatás, nincs üdvözítő igazság, nincs út az üdvösségre. Erős állítás ez! Ahol csak élet van, Őrajta keresztül jön, és Isten igazsága az Ő szaván keresztül jut el az emberekhez. Aki egy közösségben, az Egyházban vagy csak általában az emberek közt vezetőül, szabadítóul föllép: az Ő szolgálatában, a Jó Pásztor "joghatósága" alatt áll. (10,1-6: Ez 34; Jn 10,27 # 10,7-10: Jer 23,1-2; Jn 14,6)

Szentségre várva
"Ő a kapu, ki az Atyához visz; e kapun át vonultak Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták és az apostolok, e kapun keresztül vonul az egész Egyház" (Antiókiai Szent Ignác levele, Kr.u. 107). Belépek, a Jó Pásztor karjaiba futok.

Elmélkedés
"Én vagyok a Jó Pásztor". És miért jó pásztor, rögtön rámutat. "Ő az életét adja övéiért." Ő tehát a Jó Pásztor. De mi akkor Péter? Ugye az is "jó pásztor", az is életét adta juhaiért? Mi Pál és a többi apostol? A következő korok boldog vértanú püspökei? Ez a mi Szent Cipriánunk? A mi vértanú püspökünk? Ugye, hogy jó pásztorok, dehogy is olyan béresek, akik "elvették földi jutalmunkat". Nemcsak mert vérüket ontották, hanem mert a juhaikért ontották! Nem rangért, dicsőségért -- szeretetből éltek, és haltak. -- Feleljen az Úr: Micsoda Péter? Pásztor-e, jó vagy rossz? "Mondá neki Jézus: Szeretsz-e engem?" és ő felelt: Te tudod, hogy szeretlek! "Legeltesd tehát juhaimat." Te, te Uram, magad, kérdéssel és szavad pecsétjével tetted a Téged szeretőt pásztoroddá, kire nyájadat bíztad.

Miért hát, Uram, hogy a sok pásztorodnak egyetlen Jó Pásztort rendelsz? Miért, ha csak nem azért, hogy az egy főben az egységet tanítsad? "Én vagyok a Jó Pásztor", mind a többi jó pásztor Hozzám tartozik, a Test tagjai. Egy a Fő, egy a Pásztor, egy Krisztus. Ő a pásztorok Pásztora, és azok a Pásztor pásztorai, a juhokkal együtt övéi. -- "Egyetlen vagyok," -- mondja -- "mind ők velem egységben egyek. És aki Rajtam kívül legeltet, Én ellenem pásztorkodik: és aki nem gyűjti Velem a nyájat, az szétszórja!" -- Mily helyesen fordul ehhez a pásztorok Pásztorához az Ő szerelmese és jegyese (az Egyház, a lélek), a Szép, -- de aki Őáltala lett széppé, előtte vétkeiben csúf volt, most az Ő kegyelmében ragyogó, -- méltán szól Hozzá ez szeretve és lángolón: "Hol legeltetsz" (Én 1,7)... Meghallják a szavát, akik szeretik a Krisztust. "Hol legeltetsz? Hol delelsz a nyájjal?" Mi ez a "dél"? Nagy buzgóság heve és nagy ragyogás! Mondd tehát nekem, kik a Te bölcseid, a lángoló lelkűek, a tanokkal tündöklők!? (Szent Ágoston: 138. beszéd).

+

Bölcsességről, hogyha szólunk, Krisztust mondjuk mindenképp. Az erényről szólva, Krisztust mondja burkolt-nyílt beszéd. Igazságost mondunk, s Krisztust mondja vele ajakunk. Békét mondva, Krisztust mondunk. "Igazság és élet" -- mondjuk --, és "megváltás"-Krisztust mondtunk -- mindig Őróla vallunk. (Szent Ambrus)

+

Jó Pásztorhoz

Pásztor, kinek szerelmes pásztori danája
szívem fölverte kábult mély álmából!
ki faragtad botod az "átkos fából",
melyen hatalmas két karod soká volt tárva:
Vigy irgalommal folyton csorduló forráshoz!
Hisz Pásztorom vagy, ki terelgetsz, Őr a nyájba!
Meghallom szódat, meglátom majd nemsokára:
Hegyekbe jön szépséges Lábad, s békét rám hoz *...

Halld Pásztorom! ki szereted nyájad halálig,
mosd skarlát bűneim le!... Hiszen örömet lelsz
a tévedt bárányodnak visszatért sírásán.
Óh visszavágy! e tört lélek karodba vágyik.
Jöjj Pásztorom! (De szegény lélek, kit is kérlelsz?)
A lába leszögzett! S Ő vár, hogy jön-e kósza bárány...

(Lope de Vega)
(* Róm 10,15: Mily szépek a békehirdetők lábai a hegyekben.)

+

Mert gyakran, amint olvastátok, a leggyarlóbb az, kit az Isteni Fönség kegyekben részesít: amelyeket -- úgy vélem -- föl nem cserélnek ezek mindama szilárdsággal, mely jut másoknak, kik szárazságban helytállnak, haladnak. Mi bizony jobb szeretjük az édességet Urunk keresztjinél! (Nagy Szent Teréz)


EGYÉB  

Prédikáció az Atya évében
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége

Jn 10, 1-10
Én vagyok a juhok kapuja.

Ha most a kezemben volna a bizonyítványod, vagy a múlt évi munkád kiértékelése, boldogan hallanád, vagy menedéket keresnél valahol? És ha az életed miden kiemelkedő erénye és hibája lenne leírva, és az lenne most a kezemben, ki az közülünk, aki azt mondaná, nyugodtan olvasd fel mindenki hallatára - hiszen rólam csak jót lehet mondani?! Azt hiszem, mindannyiunknak lenne mitől félnünk - csak egy picit, és menedéket keresnénk valahol. Csak hová menekülhetünk? Mi mögé bújhatunk? Mi fog minket eltakarni, megvédeni, még önvádjainktól is? Létezik számunkra ilyen kapu, ahová bebújhatunk? A zarándok is ezt keresi, csak nem a menekülés szempontjából, hanem azért, mert fáradt. Szóval a fáradtság vagy menedék hely szempontjából fontos számunkra egy hely. Fontos a kérdés! Van is válasz!

Útja végén a zarándok egy kapuhoz ér, és boldog, hogy megérkezett. De vajon akkor mekkorára fokozódik öröme, ha kiderül, hogy ez a kapu nem is valami, hanem VALAKI! "Én vagyok az ajtó.... az út..., a világosság..., az igazi szőlőtő... - Jézus gyönyörű képekben tárja föl önmagát nekünk. De minden képe mögött ott a titok is: egész életünk is kevés, hogy mind megértsük. A népmesékben is gyakran hallhatunk rejtélyes hetedik vagy századik ajtóról, ami mögött kincs vagy éppen emberpróbáló feladat várja a hőst. Isten nem akarja, hogy középszerű légy! Mint a mesében a legkisebb lesz a győztes, Jézus ajtaján átlépve is kincs és feladat vár: a mi sorsunk beletorkollhat Isten életébe.

De a mesék hőseinek általában egyedül kell megküzdeniük a próbákkal, vagy legfeljebb hűséges állatok segítik őket. Az Atya gyöngédsége azonban sosem hagy magunkra minket: ha hűségesen vállaljuk a csatákat, és azon az ajtón járunk ki-be, aki maga Jézus, bizony csak észrevesszük, hogy maga Isten küzd együtt velünk.


Életige 1999. április
"Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelot talál."
(Jn 10,9)

Akik hallgatták Jézust, azokhoz közel állt a kapu hasonlata, mivel már az Ószövetség is többször használta: például Jákob álmának leírásakor, vagy az Isten előtt oly kedves Jeruzsálem ősi kapuit említve.

Jézus azonban főként a 118. zsoltár versének szavait érzi magáénak, melyeket egészen új, teljesebb tartalommal ruház fel: "Ez az Úrhoz vezeto kapu, az igazak ezen mennek át". Ő az üdvösség kapuja, mely az isteni javakat bőségesen termő legelőkre vezet. Ő az egyetlen közvetítő, s az emberek általa nyernek bebocsátást az Atyához. "Ő az Atya kapuja - mondja Antiochiai Szent Ignác - melyen Ábrahám, Izsák, Jákob, a próféták, az apostolok és az egyház áthalad".

"Én vagyok a kapu..."

Igen, a kapu-hasonlat visszhangra talált a zsidók szívében, akik - átlépve a Szent Város és a Templom kapuját - az egység és a béke légkörét tapasztalták, a prófétáknak pedig az Új Jeruzsálemet juttatta eszébe, melynek kapuja nyitott minden nemzet felé. Jézus az isteni ígéretek beteljesítőjeként jelenik meg, aki választ ad annak a népnek a várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött szövetség, amit Isten soha nem von vissza. A kapu szó jelentését még inkább megmagyarázza egy másik hasonló kép, amit Jézus használ: "Én vagyok az út (…) Senki sem juthat el az Atyához, csak általam". Tehát Ő valóban út, kitárt kapu az Atya felé: magához Istenhez vezet.

"Én vagyok a kapu..."

De milyen konkrét jelentése van életünkben ennek az igének? Sokféle következtetést vonhatunk le az Evangélium különbözo szakaszaiból, melyek hasonló gondolatot fejeznek ki, mint a Jánostól vett idézet, de mi most a "szűk kapuról" szóló részre hivatkozunk. Ez az, amin be kell mennünk, ha el akarunk jutni az életre. Miért éppen ezt választottuk? Mert talán ez áll legközelebb ahhoz az igazsághoz, amit Jézus mond önmagáról, és ez világít rá leginkább arra, hogy mit kell tennünk.

S hogy mikor válik Jézus a Szentháromság felé teljesen nyitott, kitárt kapuvá? Akkor, amikor úgy tűnik, hogy az Ég kapuja bezárult előtte; ezáltal lesz Ő az Ég kapuja mindannyiunk számára. Az elhagyott Jézus a kapu, mely tökéletes közösséget teremt Isten és az emberiség között: azzal, hogy semmivé válik, egyesíti Isten fiait az Atyával. Ő az az űr (az az ajtónyílás), mely által az ember kapcsolatba kerül Istennel és Isten az emberrel.

Ő tehát a szűk kapu, mely ugyanakkor kitárt kapu is; és ez az, amit megtapasztalhatunk.

"Én vagyok a kapu..."

Jézus, elhagyatottságában, az Atyához vezető úttá vált számunkra. Ő már megtette a maga részét. De ha ki akarjuk használni ezt a hatalmas kegyelmet, mindannyiunknak hozzá kell tennünk a magunk kicsiny részét, mely abból áll, hogy odalépünk ehhez az ajtóhoz és átmegyünk rajta. Hogyan? Amikor ránk tör a csalódottság érzése; amikor valamilyen megrázkódtatás ér, legyen az valamilyen szerencsétlenség vagy egy váratlan betegség, mindig gondoljunk Jézus fájdalmára; Jézuséra, akiben megtestesült mindez és még ezer meg ezer más szenvedés is. Igen, Ő jelen van mindabban, aminek fájdalom íze van. Minden szenvedésünk az Ő egy-egy arca. Törekedjünk tehát felismerni Jézust minden aggodalomban, az élet megpróbáltatásaiban, minden sötétségben, saját tragédiánkban és másokéban, a körülöttünk élő emberiség gyötrelmeiben. Ő az, mivel magára vette mindegyiket. Elég, ha hittel ezt mondjuk neki: "Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem"; elég, ha teszünk valami konkrétat azért, hogy enyhítsük szenvedéseit a szegényekben, a boldogtalanokban, hogy átmenjünk a kapun és rátaláljunk egy eddig nem ismert örömre, s felfedezzük az élet új teljességét.

Chiara Lubich


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség