Főoldal Újdonságok Fórum
Liturgikus naptár
Vasárnapi gondolatok
Hétköznapi gondolatok
Szentek ünnepei
Irattár

dolgozoszoba[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
DOLGOZÓSZOBA

Nagyböjti idő, C év, nagyböjt 2. vasárnapja

A legfontosabb, ha nem is egyetlen módja a világ megtapasztalásának: a látás és a hallás. Nyomorult lény, aki nem lát; talán még nyomorultabb, aki nem hall. E kettő testi képesség, a legszellemibb a testi tehetségekből -- amelyeknek lelki kapcsolatát még ma sem értjük igazán. Hallásból, -- tudomásul vevésből, -- visz az út a tapasztalásba, megismerésbe, megértésbe, de a meghallásra, "szófogadásra" és tettre is!
"Őt hallgassátok!" -- Jézust, aki számunkra Isten Igéje és Igazsága. Meghalljuk ez Igét, ha odafigyelünk "egész szívvel és minden erővel."

 

SZENTMISEKOMMENTÁR

Ákos atya kommentárja

Bevezetés
Felmenni Jézussal a hegyre. Péter, Jakab és János Jézus kedvéért ment, és nem tudta, miben lesz része. Az erőfeszítésért valami csodálatosat kaptak, többet, mint amit remélni merhettek. A nagyböjti idő gyakorlatai ilyenek számunkra. Jézus megerősít, és többet ad, mint amire egyáltalán számíthatunk.


Könyörgés
Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel, örvendezve szemléljük majd dicsőségedet.


Igeliturgia
Olvasmány: Ter 15, 5-12.17-18 Ábrahám hitt az Úrnak, Isten pedig beszámította ezt az ő megigazulására.
Szentlecke: Fil 3, 17-4,1
A mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk az Üdvözítőt.
Evangélium: Lk 9, 28b-36  Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!

Hívek Imája

Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy a nagyböjti idő az Istennel való találkozás ideje legyen számunkra.
1. Erősítsd meg Szentatyánkat, püspökeinket és papjainkat, segítő kegyelmedet mindig közvetítsék a rájuk bízottaknak, hallgass meg Urunk!
2. Erősítsd meg hívő népedet, hogy a nagyböjt szent gyakorlatai által kegyelmed közvetítői lehessenek környezetükben, hallgass meg Urunk!
3. Erősítsd meg hívő néped hitét, hogy bátor szívvel induljon el hívásodra, és találkozhasson veled, hallgass meg Urunk!
4. erősítsd meg hívő népedet a bűnbánattal, hogy a veled való kiengesztelődés az egymáshoz való közeledést is eredményezze, hallgass meg Urunk!
5. elhunytjainknak mutasd meg országod dicsőségét, hallgass meg Urunk!
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásoddal megerősítetted Péter, Jakabot és Jánost. Erősíts meg minket is, hogy legyőzzük a világ csábítását, megmaradjunk a te utadon, és a világban tanúságot t0gyünk rólad. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké!


Bertalan atya kommentára

A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma nagyböjt második vasárnapját ünnepeljük. A bűnbánó ember Isten irgalmas tekintetét keresi. Isten és minden szentjei előtt megvalljuk bűneinket. Kiáltásunk az égig ér. A hívő nép mellét verve meghajol. A pap nemcsak az emberi bűntudatot közvetíti, hanem a hozzánk hajló Isten irgalmát is..

ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A bűn és a szenvedés mélységébe Isten szava hallatszik. Lelkünkbe hatol és átalakít. Így fogadjuk az olvasmányok és a szentbeszéd tanítását.

FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében mindig találkozunk az érettünk szenvedett Krisztussal. Áldozata bennünket is engesztelésre szólít. Önmegtagadásaink, szenvedéseink az oltárra kerülnek, mert felajánlottuk a mennyi Atyának. Amint a kenyér és a bor átváltozik, a bemutatott áldozat bennünket is átváltoztat, általa életünk érdem és engesztelés Isten előtt.

ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A mennyei Atyának kedve telt szent Fiában. Szeretettel tekint ránk is, akik kívánsága szerint Jézus tanítását hallgattuk. Isten szenvedése és halála útján vezette Krisztust a feltámadás dicsőségébe. A szenvedés, a bánat és a halál bennünket is ezen az úton vezet. Áldozatában megerősödve remélhetjük, hogy életmódunk e szent időben kedves lesz Urunk színe előtt.


ELMÉLKEDÉS

Forrás: Ócsai József

Kedves Testvérek!

Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II. vasárnapján felolvassa a színeváltozás jelenetét az evangéliumból. Nem véletlenül teszi ezt, akármennyire furcsának tűnik is, hogy amikor a szenvedő Krisztusra emlékezünk, felragyog a színeváltozás jelenete.

Ez előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus igenis valóságos ember volt, mert éppoly valóságosan elszenvedte a kísértéseket, az emberi lét szükségszerű velejáróját, mint mi. Ma pedig azt láthatjuk meg, hogy ez a Jézus nevű ember nem csak ember, hanem maga az Isten - amikor felragyog egy villanásra isteni dicsősége kiválasztott apostolai előtt.

A színeváltozás egy igazi teofánia, vagyis istenjelenés, amikor a láthatatlan Isten megvillan egy pillanatra az ember tekintete előtt. A színeváltozás teofániáját érdemes összehasonlítani az Ószövetség egyik nagy teofániájával, a Sínai hegyi szövetségkötéssel, azért, hogy meglássuk a hasonlóságot és a különbséget.

A Sínai hegyi jelentnél Isten Mózessel, Izrael vezérével találkozik, akit ő választott ki erre a feladatra. A jelenést mennydörgés, villámlás kíséri. Isten egy felhőben ereszkedik a hegyre. Aki a hegy körül kijelölt határt átlépi a választott népből, annak meg kell halnia. Mózes pedig nem is láthatja Isten arcát. Amikor azt kérte Istentől, hogy hadd láthassa meg dicsőségét, a válasz ez volt: "Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod." Ebből alakult ki az a meggyőződés az ószövetség emberében hogy aki meglátja Isten arcát, annak meg kell halnia. Mégis, mikor lejön Mózes a hegyről úgy sugárzik az arca az Istennel való találkozástól, hogy az emberek nem mernek rátekinteni: kérik, hogy kendővel födje el arcát.

Jézus színeváltozása hasonlít az ószövetségihez, de korántsem ilyen látványos, félelmetes. Isten jelenlétét itt is a felhő jelképezi. De nincs menydörgés, villámlás, nem kell meghalnia senkinek - csendben, csak a három kiválasztott apostol előtt zajlik. Jézus arca is sugárzik, de ez más mint a Mózesé. Mózes csak Isten fényét sugározta, mint a Hold a nap fényét. Jézus arcának sugárzása azonban a sajátja, az Istené, mint a nap fénye. Ami leginkább megkülönbözteti Jézus teofániáját - színeváltozását az ószövetségitől, az az elgondolkodtató mozzanat, hogy Jézus, Mózes és Illés ebben a dicső jelenetben Jézus Jeruzsálemben váró haláláról beszélgetnek.

Az apostolok pedig boldogok - nem félnek, mint az ószövetség embere, amely az istenlátás halálától tart. Boldogok, de a maguk módján. Péter három sátrat akar csinálni: Jézusnak, Mózesnek és Illésnek, hogy őket ott marasztalja, hogy ezt a nagy boldogságot megőrizze magának és társainak azzal, hogy nem engedi el a mennyei vendéket. Szeretnének ott maradni a hegyen feledve munkát, szenvedést, otthagyva lenn a rájuk bízottakat, mert ők most boldogok. Van egy saját elképzelésük a boldogságukról. De Isten megszólal a felhőből - amire nem is számítanak - és a látomás véget ér. A gyötrelmes élet folytatódik tovább ha akarják, ha nem.

Ami a hegyen történt, nem véletlenül történt. Amit leírtak az evangéliumban, nem véletlenül írták le, hanem azért, hogy az idők végiéig olvassa és magára értse az emberiség. A jelenetben nagyon sokrétű jelképrendszer van, amelynek értelme csak a további csendes elmélkedéssel nyílhat meg az egyes ember számára, aki veszi a fáradságot, hogy otthonában újra elővéve ezt a szakaszt átimádkozza.

Most csak egy mozzanatot szeretnék kiemelni belőle.

Abban, ahogy Péter és társai viselkednek ott fenn a hegyen - magunkra ismerhetünk abban, ahogy imádkozunk.

Azt mondjuk, hogy az imádság beszélgetés Istennel. A legtöbb ember azonban úgy imádkozik, hogy elmondja a maga gondját-baját, elmondja Istennek a betanult szöveget és ezzel be van fejezve. Hol van itt a beszélgetésnek az az oldala, hogy Istent is szóhoz hagyjuk jutni ? Hol van itt az, hogy meghallgassuk az ő szavát, hogy megismerjük őt. Az ilyen egyoldalú, monológ imában Istent afféle automatának kezeljük: bedobunk néhány imádságot, mint valami pénzdarabot és cserébe megkapjuk kívánságaink teljesítését, mint az automatából a forró kávét, vagy a jéghideg kólát. És többnyire még a kéréseink is olyanok mint a kávé vagy a kóla: csak pillanatnyi, evilági szükségleteink kielégítésére szolgálnak, nem pedig örök életünket veszik célba. Ahogy egy kávé vagy kóla után előbb utóbb ismét megiszunk egy másikat, úgy az ilyen kérések után is hamarosan jelentkeznek a következő földhözragadt kérések.

Péter is a hegyen elképzelt magának és társainak valamit és benyújtotta a kérvényt Jézusnak: maradjunk itt örökre! Foglalkozz csak velünk Jézus! Arról, hogy emberek ezrei várták még Jézus tanítását és segítő csodáit megfeledkezett. Igazságos-e az ilyen kérés? Igazságosak-e kéréseid imáidban? Nem azt akarod-e te is elérni, hogy Isten csak veled foglalkozzák, hogy a többi ember nem számít? Mint ahogy Péter kérését nem lehetett teljesíteni annak igazságtalan volta miatt, úgy nem csoda, ha Isten a legtöbb kérésünket nem teljesíti, mert azok igazságtalanok másokra nézve. Isten pedig mindenki Istene, mindenkinek jót akar.

Hogyan imádkozhatunk helyesen? Ha meghalljuk az Atya szózatát a felhőből: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!" Jézus Krisztust kell figyelnünk imáinkban. El kell csendesülni, fel kell hagyni a betanult imák felmondásával, panaszaink véget nem érő áradatával, hogy Isten engedjük szóhoz jutni. Az a fontos a jó imában, hogy Jézust akarjuk megismerni, és nem magunkat akarjuk javítani. Ha megismerjük Jézust és átadjuk magunkat neki, majd ő formál bennünket. Nem önjavítónak kell lenni az imának, hanem Jézusra figyelőnek.

Most a nagyböjti időben különösen is fordítsunk időt az ilyen Jézusra figyelő és csendben lévő imára. Ha az apostolok a hegyen mertek a dicső Istenember arcába tekinteni, hogy nem haltak bele, akkor mi is merjünk Jézusra az Istenre tekinteni. És amikor az Egyház arra biztat bennünket, hogy imádkozzunk többet, nem azt jelenti, hogy kétszerannyi rózsafüzért és más betanult imát mondjunk el, hanem kétszeresen jobban fordítsuk figyelmünket Jézusra. S ha ráfigyeltek, akkor ő majd megmondja mit kell tennetek.

Ámen.


Forrás: www.katolikus.hu

Kövessük a keresztre feszített Messiást! (Lk 9,28b-36)

Jézus követésével emberi gyengeségeink miatt mindig együtt jár a kísértés, hogy ezt saját hasznunkra igyekszünk felhasználni. Hogyan jelentkezhet itt az egyéni érdek, erre adnak példát Péter szavai, amelyek Jézus színeváltozásának megtapasztalásához fűződnek: "Mester, jó, hogy itt vagyunk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Ez olyan kijelentés, amely felületes gondolkodásról árulkodik, amely méltatlan egy apostolhoz. Lukács szavai jelzik is ezt az evangéliumban. "Nem tudta ugyanis, mit mondjon." (9,33) Péter ezt az ünnepélyes, fennkölt érzést meg akarja magának tartani, amely pedig Jézus és a tanítványok számára csak egy szakasza a Jeruzsálem felé vezető utazásnak.

Jézus színeváltozásának az az értelme, hogy a tanítványok megismerjék Jézus sajátos messiási mivoltát. Ebben megtalálható a hatalom és a fenség, azonban a megaláztatás és a megszégyenítés is. Szinte mellékesen számol be az evangélium Mózes és Illés beszélgetéséről. "Megdicsőülten jelentek meg és haláláról beszélgettek, amelynek Jeruzsálemben kellett bekövetkeznie."(9,31) Jézus színeváltozásának eseménye közvetlen kapcsolatban van Péter vallomásával messiási mivoltáról. Amikor Jézus kérdésére, kinek tartják őt tanítványai, Péter azt válaszolja: az Isten Fölkentjének, vagyis a Messiásnak, az apostolnak ezt a hitvallását az Úr kiegészítette és hozzáfűzte: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad."(9,22) Nem szabad tehát azt várni, hogy a Messiás a dicsőség útján fog célba érni. A tanítványoknak meg kell tanulniuk, hogy a Messiás küldetéséhez hozzátartozik a Golgotára vezető út.

Péter azonban ezt nem fogja fel igazán. Amikor Jézus szenvedéséről és kereszthaláláról beszél, úgy látszik Péter ezt nem vette igazán komolyan. Az ő elképzelése szerint a Messiás Isten küldötte, aki fenségben és dicsőségben jön közénk, és végig megmarad ezen az úton. Ő ennek a Messiásnak a szolgálatába akar lépni. Egy királyi Messiás kíséretéhez tartozni, ez emberileg sikert és dicsőséget jelent. Az apostol a Tábor-hegyi megdicsőülésben ennek a Messiás képnek az igazolását látja. Az e fölötti örömben szeretné ezt a ragyogó órát a maga számára megtartani. Ennek a megdicsőülésnek a fényében Jézus követése nem terhet jelentene, hanem meggazdagodást.

Csak az apostol gondolkodik ilyen önző módon, hogy Jézus alakjából csak azt választja ki, amely pillanatnyilag kellemes számára? Szavaiban nincs benne egy kissé a mi magatartásunk is, amely csak az ünnepélyes órákra tartogatja a közösséget Jézussal? Amely csak ahhoz kéri segítségét és vezetését, amely jó nekünk, ami értelmesnek látszik? Egy keresztre feszített Messiást követni, ez nehezünkre esik nekünk is. Ezt még akkor is így érezzük, ha a húsvét és a nagypéntek benső kapcsolatába egyébként van betekintésünk. Ahogy azonban az apostol számára a megdicsőülés csak egy közbeeső szakasza volt annak az útnak, amely Jézussal együtt Jeruzsálem felé vezetett, úgy a nagyböjt kezdetén mi is igyekezzünk minél komolyabban venni azt az alapigazságot, hogy a Jézushoz kapcsolódó életutunk nekünk is a sötétségen keresztül vezet a világosság felé. A három tanítvány, akik szemtanúi Jézus megdicsőülésének, tanúi lesznek Jézus halálfélelmének is az Olajfák hegyén. (vö. Mk 13,33) Meg kellett tanulniuk, hogy Jézus keresztútja nem kikerülhetetlen végzet volt, hanem titokzatos módon beletartozott a megváltás művébe. A Tábor-hegy eseményének segítséget kellett nyújtani ahhoz, hogy Jézussal együtt menjenek a Golgotára. Nagyböjti jó feltételeink között mi is vállaljuk a feladatot, hogy a húsvét fényeinek bátorítása mellett mi se idegenkedjünk a kereszthordozástól, az áldozatvállalástól Krisztus követésében.

Törekedjünk Szent Pál szemléletét kialakítani és követni életünkben. Neki az volt a felfogása, hogy a szenvedő keresztény kiegészíti életében azt, ami még hiányzik Jézus szenvedéséből. (vö. Kol 1,24) Pál szerint a szenvedéshez minden nyomasztó terhe mellett felemelő, dicsőséges vonások is tartoznak. A szenvedésnek üdvösséget munkáló jellege is van, amellyel az apostol hozzá akar járulni Isten országának építéséhez az emberi lelkekben. Pál a Tábor- hegyi színeváltozáshoz hasonló órában kapta meghívását az apostolságra. Kapcsolata Jézussal a továbbiakban úgy alakult, hogy neki sikerült az összhangot megteremtenie Jézus szenvedése és feltámadása között és ez segítette abban, hogy szenvedéseivel is közreműködjön a megváltás kegyelmeinek közvetítésében. Ez számára igen nagy segítséget jelentett, hogy szenvedéseit, amelyből igen sok jutott neki osztályrészül, bátran és türelemmel viselje. (2Kor 6, 1-10)

Mi azt szeretnénk, hogy életünk magunk és mások számára is minél könnyebb legyen. A mai evangélium segítséget nyújthat nekünk arra, hogy Jézus életében a szenvedést és a megdicsőülést benső egységében nézzük és követésének útját ebben az egységben nézzük. A Jézus megdicsőüléséről szóló evangélium bátorít minket arra, hogy Jézus életének vagy tanításának egyik vagy másik részletét ne ragadjuk ki önző módon, hanem a keresztre feszített Messiásra az öröm és a szenvedés napjaiban egyaránt hallgassunk. MK


Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany

O: Ábrahám hitt az Istennek, Isten pedig szövetséget kötött vele, és megígérte neki minden áldását.
S: A föltámadáskor Krisztus átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült Testéhez.
E: Urunk színeváltozásakor megmutatkozott isteni dicsősége.

A legfontosabb, ha nem is egyetlen módja a világ megtapasztalásának: a látás és a hallás. Nyomorult lény, aki nem lát; talán még nyomorultabb, aki nem hall. E kettő testi képesség, a legszellemibb a testi tehetségekből -- amelyeknek lelki kapcsolatát még ma sem értjük igazán. Hallásból, -- tudomásul vevésből, -- visz az út a tapasztalásba, megismerésbe, megértésbe, de a meghallásra, "szófogadásra" és tettre is!
"Őt hallgassátok!" -- Jézust, aki számunkra Isten Igéje és Igazsága. Meghalljuk ez Igét, ha odafigyelünk "egész szívvel és minden erővel."

Első olvasmányhoz / 1Mz 15,5-12.17-18
Ábrahám Istene útitárs: kísér utunkon és gondjainkban. Ábrahámnak számtalan utódot és Kánaán földjét ígéri. Ez hisz az ígéretben, rábízza magát Isten hűségére, de ahogy a megvalósulás késik, az isteni ígéret kínzó kérdéssé válik. Isten enged Ábrahám kérésének és "szövetséggel" köti le magát, hogy megtartja szavát! Kötelezi magát azzal, hogy tűzláng képében átmegy a kettéhasított állat részei közt (ősi nomád esküformát vállalva!). Lásd Jeremiást (34,18) ehhez az ókori, nekünk furcsa rítushoz. Ábrahám lemond a földi bizonyosságról, és egész jövőjét Istenre bízza. Az ő hite: a reménység! (15,5-6: 1Mz 22,17; 5Mz 1,10; Zsid 11,12; Róm 4; Gal 3,6-7 # 15,13-16: ApCsel 7,6-7; 2Mz 12,40; Gal 3,17; ApCsel 13,20 # 15,17-18: Zsolt 105,11; Sir 44,21)

Válaszos zsoltár / Zsolt 27(26),1.7-8.8-9.13-14
Bizalom Istenben

Szentleckéhez / Fil 3,17-4,1 vagy Fil 3,20-4,1
Filippi egyházába olyanok törnek be, kiket Szent Pál "Krisztus keresztjének ellenségeiként" bélyegez meg. A következő mondatok arra utalnak, hogy olyanokról van szó, akik vagy túlbecsülik a testet, vagy megvetik: a "zsidó-keresztények" szerint a körülmetélés szükséges az üdvösségre; a "pogány-keresztények" bölcseletük alapján lenézik a testet és "senki földjének" tekintik. Bizonnyal -- mondja az apostol -- nyomorult egy test a miénk. De Krisztus, a Föltámadott elég erős hozzá, hogy ezt a testet a maga megdicsőülésébe fölvigye. Vele "a mennyben" van máris a mi lakóhelyünk. Ő a mi jövőnk. Ő ítéli meg jelen életünket és annak értékét: Ő üdvözít minket, hogyha ezen átváltoztató hatalmának átengedjük magunkat. (3,17: 1Kor 11,1; 2Tesz 3,7-9 # 3,19: Róm 16,18; Gal 2,12 # 3,20-21: Ef 2,6; Kol 3,1-4; Róm 8,23.29-30; 1Kor 15,47-49.23-28)

Evangéliumhoz / Lk 9,28-36
Jézus megmondta tanítványainak, hogy szenvedni fog, meghal és harmadnapon föltámad. A szenvedés és fölmagasztalás -- más-más módon -- Jézus megdicsőülését fejezi ki. Itt Jézus szemünk láttára úgy mutatja be magát, mint az égi fölségbe emelt Emberfiát. Az Olajfák hegyén viszont épp ezek a tanítványok a szenvedő Isten-szolgájának fogják Őt látni. Jézus "útját", melyet Jeruzsálemben kell bevégeznie, nyilván csak akkor értik meg, mikor a Föltámadott fölnyitja rá a szemüket (Lk 24,25-26). A felhőből jövő hang tanúskodik, hogy Jézus az Ő Fia, a Kiválasztott, az Egyetlen, -- Őrá kell hallgatniuk! A fény-felhő Jézus föltámadását, mennybemenetelét és újrajöttét jelzi előre. (Mt 17,1-9; Mk 9,2-10 # 9,28: Lk 5,16; 6,12; 9,18; 11,1 # 9,31: Lk 9,22; 13,33 # 9,32: Lk 22,45-46; 2Pt 1,16-18; Jn 1,14 # 9,35: Lk 3,22; Zsolt 2,7; Iz 42,1)

Szentségre várva
Csak az idők végén, előbb nem lesz láthatóvá Krisztus dicsősége. A hívő azonban, aki az Ő igéjéből és Szentségével él, egyre inkább hasonlít a megdicsőült Mesterhez.

Elmélkedés
A táborhegyi imádkozás. "Uram, jó nekünk itt lennünk." (Mt 17,4)
Jézus imádkozik s színében elváltozva dicsőségbe öltözik. Mit jelent az? Rendesen arra utalunk, hogy Krisztus a Golgotán át jutott az Olajfák hegyére, honnan az égbe szállt; de nem figyelünk arra, hogy a Golgotára is a Táboron át jutott. Harcát győzelmesen azért tudta megvívni, mert lelkében átszellemült a rossz, a kín s a szenvedés. Fényben állt s élt lelke, azért tudta legyőzni a sötétséget. A Táboron mutatta be lelkének fölemelkedését, "ascensus in Deum" [Istenbe fölszállás]; szellemi munkára tanítja az embert, mellyel világ, idő, nyomor, mulandóság s a gyöngeség fölé emelkedik; munkára, mellyel fölszabadítja szívét, hogy ne tapadjon a göröngyhöz; munkára, mellyel ruganyosnak őrzi meg lelkét reakcióban a rossz ellen; bánatban is életvidoran és erősen; munkára, mellyel törekvésben, vágyban, küzdelemben elnyújthatja s kifeszítheti. Ez a munka az imádság. Így kell imádkozni: lélekben fölemelkedni s dicsérni, áldani s kérni, megkövetni az Urat. Mint a sas napfénnyel, úgy töltekezzünk isteni gondolatokkal és lelkesüléssel. Az emelkedés a zsoltár, a lendület, a himnusz. Megbeszéljük az Úrral ügyeinket, kérdezzük és várjuk feleletét: "loquere Domine: szólj Uram!"

S elváltozott színében, mialatt imádkozott, felöltözködött fénybe s tűzbe, s érezte az Isten örömeinek s vigaszainak ünnepét. Isteni gondolatok s érzések által elváltozunk; "species altera", más, különb emberekké leszünk. A bizalmatlan, csüggedő, félénk, földies emberből isteni ember válik. Ereje lesz a gyengének s lelke a csüggedőnek. Lélekkel legyőzi a testet s világot, a rosszat s a kísértést. Csak az a nyomorúság győz, mellyel szemben lelket nem állítunk; a szellemmel áthatott szenvedés nem csúnya s nem gyilkol; annál pusztítóbb a szellemtelen. Az a szív, mely megnyílni s oly érzéssel tud beszélni Istenével, hogy egyre vágyik a jobb után s töri magában a rosszat, tényleg a Tábor lejtőjén jár s az Isten vonzalmait élvezi. "Mutaberis in virum alienum": "elváltozol -- bíztatja az olyat a lélek -- elváltozol más emberré". A vágy elnyújtja, a szeretet megolvasztja, a fegyelem pedig új formába önti a lelket. Azért tehát dolgozzunk lelkünk hangolásán, ébresszük föl a megfelelő érzelmeket. Ne várjunk, míg az ár elsodor; ereszkedjünk mi magunk a mélybe. Használjuk a röpimákat, ébresszük vágyainkat, fohászainkat a szentírás szavaival! (Prohászka: ÖM, 6:209; 268)

+

Csak Krisztus keresztjében dicsekszem!
"Tudtam-e nálatok más valamit, mint csak Jézus Krisztust, mégpedig a Megfeszítettet?" De ha csak ez egyet tudta Pál, nincs, amit ne tudott volna. Nagy dolog tudni-ismerni a Megfeszített Krisztust; de a gyermeki szemek elé úgy tette ezt a kincset: szinte beburkolva. "Krisztust, a Megfeszítettet" -- mondja. Mily nagyság rejlik belül e kincsben! Más helyütt mintha féltene némelyeket, hogy Krisztustól elcsábítják bölcseletek és hiú öncsalások, azért a tudás kincseit és Isten bölcsességét ígérte Krisztusban. "Ne csábítson el senki titeket e világ elemei szerint, melyek nem Krisztus szerint valók." (Kol 2,8) -- Meg ne csaljon a "bölcsek" neve. Ehhez a rejtett kincshez gyűljetek, hogy ez göngyölődjék ki nektek, -- könyörögjetek! Ostoba bölcse e világnak, amit te keresel, az semmi! Amit nem keresel, minden! Mit használ, mikor égető szomj gyötör, és a forrást taposva tovább mégy? Megveted az alázatot, mert nem érted a fönséget. "Mert ha értették volna, a dicsőség Urát soha meg nem feszítik!" (1Kor 2,8) Nem tudtam mást, csak a megfeszített Krisztust, az Ő alázatát, melyet gúnyolnak a gőgösek, hogy beteljék rajtuk: "Megfeddéd a kevélyeket, átkozottak azért, kik elhajlanak parancsaidtól" (118. zs.). Mi más a parancsa, mint hogy higgyünk Őbenne és szeressük egymást -- Őbenne! Kiben higgyünk? A Megfeszítettben! Amit nem akar meghallani a gőg, hallja meg az igaz bölcsesség! -- Az a gőgös kihúzott nyakkal, dagadó torokkal, hangos nyelvvel, fölfújt orcákkal [Ágoston: pofákkal!] neveti Krisztust, a Megfeszítettet... Mi pedig, amennyire tudjuk, ne azt keressük, ami szívünkbe földagadhat, hanem ahová, s ahogyan szívünknek szabad fölkapaszkodnia. Mert megérdemli majd, hogy az Uralkodóval megdicsőüljön, ki megtanul a Megfeszítettel dicsekedni. -- Mert sokan tudták, hová törekedjenek, de nem azt, mi úton! Szerették a magashon fényét, de nem akarták tudni az alázat ösvényét. Tudván pedig az Apostol, meggondolva és átelmélkedve, nemcsak a "hovát", de a "hogyant" is, így szól: "Távol légyen nekem másban dicsekednem, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében." Mondhatta volna: a mi Urunk bölcsességében, igazat mondva! Mondhatta volna: fönségében, igaz szóval! Mondhatta volna: hatalmában -- és igazat mond. De ő mondta: a keresztjében! Ahol e világ bölcselője szégyellte, az Apostol a kincset ott lelte! Nem vetette meg a szegényes burkolatot, megtalálta a drága tartalmat. -- Magasra törtek a tanítványok is, kiktől Ő kérdezte: "Ki tudjátok inni a kelyhet, melyet Én fogok inni?" A fölmagasztalt Krisztus kell néktek: menjetek vissza a Fölfeszítetthöz! Az ő trónjain akartok uralkodni, fényleni? Előbb tanuljátok ezt mondani: Távol légyen másban dicsekednem, csak az Úr keresztjében! Ez a keresztény tan, az alázat parancsa és ajánlása. -- Amiben támad a gőgös, abban dicsekszik a hűséges. Ezt a hősi jelet kaptad homlokodra, tisztelve hordd, s ne ijedezz, ha idegen nyelv megcsaholja! (Szent Ágoston: 160. beszéd)


forrás: Magvető lista 2000

Mk 9, 2-10

Az emberek nagy többsége tájékozatlanságban, keresésben él... Mi maradandó manapság, amikor annyira hirtelen változnak vélemények, felfogások, életformák ... Ki lehet tekintély, akire nyugodtan rábízhatja magát az ember... Ki az, akinek a szava még hitellel bír ...

Jézus színeváltozásakor Isten maga tárja elénk a lehetőséget a tájékozódáshoz: "Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!"

Jézus pedig ma a következő utakon közelít hozzánk és szólítgat bennünket: imádságban, a Szentírás szavain keresztül, lelkiismeretünk hangján, a felebarátban, a közösségben, az Egyház hivatalos képviselőiben, különféle karizmák erejében ...

N.J.


forrás: nagyböjti lista (2000)

Már jó ideje tudták, hogy Ő a Messiás. Sok mindent láttak, tapasztaltak, de valahogy nem állt össze a kép. Vártak valamire, talán egy meghívásra, egy megerősítésre, egy jelre, ami csak nekik szól... vágytak tisztán látni, vágytak érteni, és igazából már semmi másra nem vágytak, csakhogy értsék Jézust, s tudják, hol az ő helyük mellette... és akkor elvitte őket, egyedül őket: Pétert, Jakabot, és Jánost, föl valahova egy magas hegyre. Most nem beszélt, nem gyógyított, figyelmét egészen oda irányította, arra, aki őt küldte...

Mintha a világ világossága ezen a helyen tömörült volna, és az idő-múlt és jövő együtt csak a jelent szolgálta volna, megszűnt minden szétszabdaltság, lényegtelenség... megijedtek... a jó, a végtelen jó feloldódni hívja őket?... adni kéne valamit, talán magamat, építeni, bizonyítani, kapcsolatot fenntartani... "Neked, Mózesnek, Illésnek", magunkról egészen megfeledkeztünk... a bizonyosság teljesen összekavart. Adni már tudok, befogadni még nem...

S egyszerre mint szelíd mosoly, gyengéd ölelés, anyai simogatás, értő tekintet körülvette őket a titok, a misztérium, a felhő... s tudták már, hogy ezért jöttek, hogy ezt meghallják, megértsék, szívükbe véssék, hogy befogadják, s majd készek legyenek mindenre... "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!"

Szásziné Fehérváry Anikó


EGYÉB

JOEL PRÓFÉTA
Egy kis humor a sok komolyság közé

Hamvazószerdán a mise olvasmánya Joel prófétától volt. A felolvasó ministránsnak valahogy nem jutott eszébe, hogy találkozott már ezzel a névvel. Problémája lévén, elkezdett gondolkodni, hogy miként is kellene ezt a nevet kiejteni. Amikor úgy érezte, hogy a megoldás kulcsa a kezében van, a biztonság kedvéért megkérdezte:
- Atya! Ezt a nevet ugye így kell kiejteni: "Joule" (fizika: a munka mértékegysége, ejtsd: zsul) próféta!?

Ráckeve, 1998.02.28.
Szeretettel: Brezina Károly


MONDAY MANNA
2001. március 5.
LÉGY ÁLLHATATOS, VAGY LEGALÁBB PRÓBÁLJ MEG TALPON MARADNI

Írta: Bob Tamasy

Eddig két olyan alapvető tulajdonságot vizsgáltuk meg, amelyek a sikeres és hitelt érdemlő üzletembereket és szakembereket jellemzik. Ezen a héten a harmadikkal fogunk foglalkozni: a kitartással.

A kitartás azt a készséget jelenti, hogy kimondod " Nem adom fel!", annak ellenére is, hogy legbelül minden azt sürgeti, "Add fel!". Ilyen megközelítés esetén az akadályokat lehetőségeknek tekintheted. Pál Apostol ezt a következőképpen fogalmazta meg: "Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (Fil 3:13-14).

Miért van olyan fontos szerepe a kitartásnak a sikerben? Mert az élet, akár a munkahelyen, akár otthon, valljuk be nem könnyű. Sőt, néha elviselhetetlenül nehéz. A következő matricát néhány autón láttam felragasztva: "Az élet kemény - azután pedig meghalsz!" Elég pesszimista megfogalmazás, igaz? De van némi igazságtartalma.

Természetesen a hétköznapok nehézségei nem hangzanak újdonságkent ebben a rohanó, feszültségekkel teli, gyorsan változó világban. Például a Biblia, amely az emberi történelem több ezer évét írja le, gyakran beszél próbákról és annak a szükségességéről, hogy ezeket elhordozzuk: "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül." (Jak 1:2-4).

Képzeld el - a kitartás eredménye érettség és teljesség. De van még egy mellékterméke: "De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet..." (Róm 5:3-4).

Az élet próbáit néha azokhoz a súlyokhoz hasonlítom, amelyeket a testépítő emelget, hogy testét erősítse. Ha csak akkora súlyt emelne amekkora még minden erőlködés nélkül kényelmes a számára, akkor sohasem érné el a célját. Hogy izmai épülhessenek, túl kell ezen a határon mennie. Próbára kell tenni az izmait, nem azért, hogy rombolja őket, hanem, hogy építse. Ezek után pedig még nagyobb próbákat lesz képes kiállni.

Tudsz olyan személyt mondani, aki képes volt talpon maradni hatalmas nehézségek és próbák idején? Gyakran hallottam Thomas Alva Edison példáját, aki az izzólámpa megalkotása során kudarc után kudarcot szenvedett el, de meg volt győződve arról, hogy a próbák során folyamatosan ki fogja zárni a működésképtelen elképzeléseket és el fog jutni a sikerig.

Szintén eszembe jut Joni Eareckson Tada, egy quadriplegiában szenvedő fiatal lány, aki túljutva rokkantsága korlátain, világhírű előadóvá, íróvá és énekessé vált. Saját elmondása szerint, ha nem találta volna szembe magát a teljes bénultság megpróbáltatásával, nem kerülhetett volna közelebb Istenhez - és sohasem lett volna képes azoknak az ajándékoknak és adottságoknak a teljes kiaknázására, amelyeket Tőle kapott.

Igen, nehéz kitartónak lenni. A bukás gyakran fájdalommal jár és ki szereti megtapasztalni a fájdalmat? De a megvalósulás öröméhez, semmilyen más módon, csak a kitartásunkon keresztül juthatunk el. Tény az, hogy visszatekintve a próbáink gyakran a győzelmeink részévé válnak! "Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." (Jak 1:12).

Legyen akár egy szakmai karrier elérése a célod, vagy egy sikeres üzlet alapítása, vagy egy olyan házasság építése amely kiáll viharokat és kísértéseket, minden esetben a kulcs: kitartás.


A te arcodat keresem Uram, ne rejtsd el előlem arcodat!
Tomka Ferenc atya gondolatai nagyböjt idejéhez

1. A szent negyvennapban a szenvedő Jézusra tekintünk, aki értünk adta életét, s feltámadt. Arra törekszünk, hogy legyünk készek Vele egyesülten meghalni a bűnnek (önzésünknek), s Vele éljük a szeretet feltámadott életét.

A nagyböjt a szeretetből vállalt önmegtagadásoknak is ideje:

Gondoljuk végig kapcsolatainkat, napirendünket, hibáinkat - s fogalmazzunk meg magunknak bizonyos lépéseket (konkrét tetteket vagy lemondásokat), amelyek segítségével előrehaladunk Isten és a felebarátok (elsősorban legközelebbi felebarátaink) szeretetében. Ezt az előrehaladást szolgálhatják:

- a felebaráti szeretet konkrét tettei (erre részletes javaslatot tesz az alábbi heti program),

- az imádságban való elhatározások (rendszeres reggeli ima, szentmise-szentáldozás, szentséglátogatás stb.),

- komoly gyónás (komolyabb felkészüléssel, elhatározásom megtervezésével),

- böjt, önmegtagadás - szoktak beszélni a száj böjtjéről (pl. lemondás nyalánkságokról, vagy csak háromszori étkezés), a szemek böjtjéről (fegyelmezem magam nézelődésemben, s többet gondolok Isten jelenlétére; tartózkodom a TV-től stb.), a nyelv böjtjéről (nem beszélek túl sokat; igyekszem csak jót mondani másokról), a fül böjtjéről (nem kíváncsiskodok "fülemmel"; nem szól folyton a zene - hallgatok Istenre).

2. A harmadik évezred küszöbén Szentatyánk apostoli levelében (Novo Millennio Ineunte) több dolgot lelkére köt a katolikusoknak:

a) Mindenekelőtt hogy közösségeink legyenek az ima - s nemcsak a kérő, hanem a dicsőitő imának is - iskolái;

b) és hogy legyenek a közösségi szeretet iskolái: törekedjünk arra, hogy legyünk egy, amint egy az Atya a Fiúval, így Jézus megjelenhessen közösségeinkben, s a világ ebből ismerhesse meg Istent.


Kísértések, küzdelmek között járjuk életünk útját. küzdelmeink között jó a megdicsőült Jézus arcára tekinteni. Találkozhatunk mi is a feltámadott üdvözítővel, ha nyitott szívvel állunk elé. Tegyük ezt mai Szentmisénkben is.


Forrás Bárdosy Éva

1. Erősíts meg hitünkben, hogy kitartóan dolgozzunk országod építésén! Engedd, hogy néha megérezhessük az igazi otthon ízét a földön is, például azt, hogy jó nekünk itt lenni a templomban! Hallgass meg, Urunk!

2. Adj hiteles tanúkat, hiteles igehirdetőket minden közösségnek, hogy aki őket hallgatja, az igazsághoz kerüljön közelebb! Hallgass meg, Urunk!

3. Hadd lássuk meg a mai evangélium tükrében azt, amit az isteni mivoltában megmutatkozó Jézus nyilatkoztatott ki: ilyen kápráztatóan szép sorsot szántál mindnyájunknak! Hallgass meg, Urunk!

4. Szabadítsd meg a kicsinyes, romboló élvezetek rabságában sínylődőket! Hogy ők is ráébredjenek arra, hogy rendeltetésük maga az Isten! Hallgass meg, Urunk!

5. Ajándékba kapott nagy élményeink, "Tábor-hegyi kalandjaink" bátorítsanak majd minket is a kétségek, megpróbáltatások idején! Add meg nekünk az állhatatosság lelkét ilyenkor! Hallgass meg, Urunk!

6. Teremtsen közösséget közöttünk és elhunyt testvéreink között keresztáldozatod és föltámadásod folytonos megújítása az Egyház liturgiájában! Hallgass meg, Urunk!

Kiss Ulrich SJ gondolatai

Míg imádkozott …

Lk 9,28b-36

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, János és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott, s íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már éppen menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

 

Mennyire megváltozhatunk az ima által! A nagyböjt az intenzív ima ideje, és nagy vigasz hallanunk, és szinte látnunk, mily hatalma van. Új látást ad, a lényegre látunk rá. Rejtett, nem is sejtett dolgokra. Mindenek előtt a legnagyobb titokra: Isten jelenlétére életünkben. Jézus sokszor virrasztva töltötte az éjt, mert nappal „nem ért rá.” Jó erre emlékeznünk, amikor hasonlót panaszolunk: „nincs időm.” Jézus minden fontos döntése előtt virrasztva imádkozott. Ezúttal magával vitte a három legfontosabb tanítványt. Ők a belső kör, akik sajátos beavatáson esnek át. Megtudják, megtapasztalják, hogy a Mester, több mint Mester: „szeretett Fiam.” Aki ezt vallja, tanúsítja, az Izrael Szabadítója. Nem kétséges immár, hogy Jézus több a prófétáknál, több a törvénynél – és ezt épp a törvény – Mózes – és próféta – Illés – jelenléte teszi láthatóvá és érthetővé a három hívő zsidó számára. Képzeljünk csak bele helyzetükbe! Néhány másodperc leforgása alatt többet tudnak meg Isten – és ezzel az ember - misztériumáról, mint nemzedékek hosszú sora előttük és utánuk. Nem az ő érdemük, nem sok-sok tanulmány gyümölcseként, halmozott tudás összegeként. Jézus imája a katalizátor, amely lehetővé, szinte szükségessé teszi a Titok felfedését. Jézus imádkozik, és az éj sötétjébe felviláglik, nappá téve az éjt. Az imában a sötétség és a világosság elválnak. Mindez engem a Genezisre, a Teremtés történetére emlékeztet: Legyen világosság! – és világos lett (Ter 1, 3). Jézus imája úgy hat, mint Isten szava. A párhuzam számomra ezzel még nem ér véget! A tanítványok nem csak azért szenderülnek el, mert éjszaka van, és kimerültek – ezt teszik majd a Getszemáni kertben is (Lk 22, 45), ahol „bánatukban” aludnak majd el. Az álmot – meggyőződésem szerint – a Tábor hegyén az Úr maga bocsátotta rájuk, mint Ádámra, amikor társat alkotott neki (Ter 2,21). Az álom teremtő aktus lehet. A felébredő Ádám felfedezi a Társat, és az egységet, melyet ketten, és csakis együtt alkotnak: Ádám ekkor lett Isten képmása, addig csak élőlény volt (Ter 2, 7). Ezúttal, amikor a tanítványok fölébredtek, meglátják Jézusban, az emberben, Istent: látták dicsőségét. Látták, de nem értették. A Getszemáni kertben is át fogják aludni Jézus keserves pillanatait, a szenvedésre akkor sem érettek még, mint ahogy ebben a jelenetben is épp akkor alszanak el, amikor a három megdicsőült a szenvedésről beszél, és a kivonulásról (amelyet ebben a fordításban Jézus halálának nevez a szöveg, de valójában exodosz: Jézus exodusa a Halála, megváltó tett, amint az volt Izrael kivonulása az egyiptomi rabságból. Barátaim, ha föl akartok ébredni álmotokból, virrasztanotok kell Jézussal: imádkoznotok.

Kiss Ulrich SJ

Gondolatébresztő képek:


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség