Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Megtérésem története (Szilvarérum / Édesanya)
Bekerült: 2005.04.20. 09:59
Megnyitva: 2664. alkalommal

Megtérésem története
Mester Ildikó
(részlet)

Tanulságul azoknak, akik még Jézust nem találták meg…
Az életem két fő részre osztható. Amikor megszülettem, és római katolikusnak kereszteltek, vegetáltam, küzdöttem, szenvedtem, föl s lezuhantam.
Negyvenkét évesen Isten gyermekeként születtem újjá, Istennel élem az életem! A lényeg ez a két mondat, de elmesélem mi történt velem, amíg végre idáig eljutottam. Nem magyarázom a történeteket, leírom az eseményeket, ahogyan következtek, és alakították a sorsomat.

Soha nem találtam a helyemet, mindig kerestem valamit. Ha elértem a kitűzött célomat, már nem jelentett örömöt számomra. Kezdjük az elejéről.
Gyerekkoromban már mellettem volt Isten, csak ezt, akkor még nem tudtam. Három és fél évesen a korea minor nevű betegség támadott meg, olyannyira, hogy néhány nap leforgása alatt lebénult a jobb kezem, lábam. Gyulán laktunk. A Szegedi Gyermekklinikára vittek. Heteken keresztül feküdtem, tolókocsi segítségével mozdulhattam.
Emlékszem minden percre, amit ott töltöttem, bár nagyon kicsi voltam. Az éjjeli szekrényben egy éjjeli edényt helyeztek el, hogy közel legyen hozzám. Rám jött a szükség, próbálkoztam az ágy szélére húzódni, csengettem a bal kezemmel, hiába minden. Nem jött a segítség. Bepisiltem. Rettentően szégyelltem magam, valami hatalmas fájdalom költözött a szívembe. Egy ilyen helyen, megalázóan kiszolgáltatott az ember, hát még egy gyermek. Társam lett a szomorúság. Ettől fogva állandóan sírtam, rágtam a zsebkendőm sarkát, potyogtak a könnyeim. Mint kisgyermek magamban folyamatosan segítségért esedeztem: Drága Jézuska kérlek gyógyuljak meg, haza szeretnék már menni, drága Jézuska vigyél engem magaddal…és zokogtam. A nővérek furcsán néztek rám, amikor meghallották szavaimat. Kicsit hibás - mondogatták egymásnak.
Naponta injekcióztak, etettek, mosdattak, aludtam. Szüleim, és nagymamám rendszeresen jöttek látogatóba, de én nem láthattam őket, mivel maszkkal el kellett fedni az arcukat. Üvegajtón keresztül nézhettek. Az orvosok azt tanácsolták hozzátartozóimnak, hogy ne tudjam az ő jelenlétüket, mert visszaesek, és állapotom így is reménytelen. Felkészítették édesanyámat a legrosszabbra: vagy béna maradok örökre, vagy szellemi fogyatékos leszek, vagy mindkettő megtörténhet.


Éjjelente visszatért ugyanaz az álom. Valaki megfogta a kezemet, fölemelt az ágyból, és repültem. Nem volt testem, minden olyan könnyű lett, csak szárnyaltam magasra, az emberek, a házak, fák fölött és nagyon, nagyon boldognak éreztem magam. Ezért nem is szerettem fölébredni, mert szinte hozzánőttem ahhoz a hatalmas kórházi ágyhoz. Álmomban olyan csoda valósult meg, amit soha nem hittem: behunytam a szemem, és könnyedén fölemelkedtem, és nem zuhantam le. A mai napig emlékszem erre, és beleborzongok.
Haza akartam menni. Az egyik nagyviziten az orvos mosolyogva közölte, hogy holnap reggel elvisznek a szüleim. Boldogan ugráltam volna, de ekkora már mindkét lábam lebénult. Így aztán édesapám két karjában vitt ki a klinikáról. Négy évesen újból tanítottak járni. Nem tudták mi lesz a vége, én sem.
Beköszöntött a tavasz, fél év telt el a betegségem kezdetétől. A konyhában feküdtem a sezlonyon, ahol nagymamám ebédet készített. Szerettem a finom illatokat, és legalább nem voltam egyedül. Szikrázóan sütött a nap. Ott feküdtem, és a nyitott ajtón keresztül berepült egy fecske. Körzött, csivitelt, majd, ahogy jött, úgy el is tűnt. Csodák, csodája ettől a pillanattól kezdve rohamosan javultam. Ismét használtam a kezeimet, tudtam járni!

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség