Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Bolhaságom története (Szilvarérum / Televízió)
Bekerült: 2005.08.26. 10:22
Megnyitva: 1607. alkalommal

Bolhaságom története
Mester Ildikó

Akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, amikor reggel nyújtózkodtam az ágyamban. A lábam nem ért végig. A szobám stadionná változott, cipőm épületté, zoknim hőlégballon nagyságúvá. Elég sok időbe tellett, mire felismertem a helyzetem: bolhányira összementem!
Kipattogtam a fürdőszobába, ahol még az esti fésülködéskor lehullott néhány hajszálam hevert. Fogtam az egyiket, magam köré tekertem ruha helyett.
No, gondoltam, ha már így esett, kihasználom rendkívüli apróságomat.
Kipattantam a kulcslyukon, onnan a szomszéd nadrágjára ugrottam, majd föl a metróra, villamosra, az utcán át egy nercbundás hölgyre, aki máris a milliomosok közé röpített.
Kapaszkodnom kellett, hiszen toronylábak vittek előre, egészen beleszédültem.
Megérkeztünk egy „palotába”, ahol minden csillogott-villogott! Micsoda látvány tárult elém! Pompa, ragyogás, gazdagság és a pénz-szaga áradt minden felől.
Látom ám bolha mivoltomban, hogy egy perzsa cica dörgölődzik a hölgy lábaihoz. Hoppla-hopp! Átpattantam selymes szőrzetére. Ekkor a hölgy elindult nagy léptekkel, a cica utána, így én is. Fel a lépcsőn, majd egy ajtón bekopogtatott:
-Ferikém, kisfiam! Megjöttem! – és belépett a szobába.
Ferike egy hat év körüli gyermek lehetett, aki önfeledten játszadozott a számítógépen. Fel sem emelte fejét, amint édesanyja közeledetett felé.
-Szia anya! Nézd milyen jól gyorsulok- mutatott a képernyőre.
-Látom édesem, ügyes vagy! Hoztam neked egy másik játékot!
Na erre, már elfordította tekintetét Feri, és önfeledten ragadta magához az újabb „barátot” tartalmazó CD-t.
-Hurrá! Ezt máris feltelepítem, és kipróbálom, jó?!
Válaszra nem várva ügyes, fürge ujjai szaladtak a billentyűzeten.
-Kisfiam, hát meg sem csókolsz?
Hajolt fölé édesanyja, majd kiment a szobából.
Én közben a cicáról átugrottam Feri ruhájára. Onnan figyeltem a fejleményeket.
Bizony-bizony ez a kisfiú már csak a számítógép jelenlétében érezte jól magát. Pedig még iskolába sem jár, mégis a gép a barátja, nem beszél szinte senkivel, nem megy az utcára focizni, kirándulni csak a számítógép a mindene! Az ebédet is hamar befalja, várja a számítógép.
Hogyan történhet ilyesmi, hiszen az élet ennél sokkal több, és szebb!
No, gondoltam majd én kizökkentem ebből a megszokott környezetből ezt a fiút, ha már ilyen picire zsugorodtam, legalább most az egyszer hasznát veszem bolhaságomnak. Bebújtam a ruhája alá, és elkezdtem csiklandozni. Ő először csak morgolódott, majd kénytelen volt elvenni egyik kezét a billentyűzetről azzal vakargatta magát.
Ám ez nem tűnt számára elegendőnek, kis idő elteltével mindkét kezével vakargatta magát. Ekkor abbahagytam a csikizést.
Ismét odafordult a gép elé, és folytatta a játékot. Én megint csiklandozni kezdtem. Ez így ment egy órán át, mígnem Feri mérgesen felpattant a székről, és visítva szaladt édesanyjához:
-Anya segíts! Nagyon csikiz valami! Amikor abbahagyom a számítógépezést nem csikiz, de abban a pillanatban, hogy elkezdem a játékot, ismét csiklandoz valami.
Édesanyja döbbenten nézett a fiára, majd ölbe vette, és megpuszilta feje búbját.
-Édesem, biztosan lemelegedtél az izgalomtól, és viszket a bőröd. Tudod, már sokszor kértelek, hogy naponta egy óránál többet ne legyél a számítógép előtt.
-De anya, nagyon csiklandozott! – panaszkodott Feri.
-Tudod mit, lezuhanyozol, és meglátod máris jobb lesz.
Én is kaptam a zuhanyból, de hamar megszáradtam.
Feri elégedetten ült le a gép elé, és játszott megint. Hagytam egy kicsit, majd következett a csiklandozás.
Feri ekkor már sírásban tört ki, erre édesanyja is beszaladt.
-Mi a baj?! –kérdezte aggodalmasan.
-Anya megint csikland, lehet, hogy allergiás lettem a számítógépre?! – kérdezte megkövülten.
-Hát az könnyen előfordulhat- mosolyodott el édesanyja. Tudod mit? – fogta kézen kisfiát.
-Elmegyünk meglátogatni az állami gondozott gyerekeket, együtt elvisszük nekik az ajándékokat, hiszen még soha nem jöttél velem. Rendben van?
-Jó, rendben – válaszolta Feri lehorgasztott fejjel.
Bolhaként én is velük tartottam. A gyerekek már várták őket, örömmel szaladtak eléjük.
-Bemutatom a kisfiamat, Ferikét, aki most végre rászánta magát, hogy eljöjjön hozzátok.- mondta az édesanya a gyerekeknek.
Ferit kézen fogták a többiek, és húzták magukkal. Ijedten nézett édesanyjára, aki mosolyogva megnyugtatta:
-Menj csak, megmutatják neked a birodalmukat!
Feri eléggé húzódozott, de végül is hagyta magát. Kis idő elteltével, már ő mesélt az árva gyerekeknek arról, hogy mi is történt a mai napon vele, és így inkább elmenekült a számítógép elől, mintsem továbbra vakarózzon.
A többiek azt gondolták, hogy csak tréfál, hitték is meg nem is.
Ezen a napon történt valami. Feri barátokat szerzett, és ettől kezdve minden héten találkozott velük. Már nem ül annyit a számítógép előtt, csak ha fontos tennivalója akad, és inkább tanulásra használja.
Én pedig este hazapattogtam, úgy ahogy ide jöttem, és fáradtam hajtottam álomra a fejem.
Reggelre visszakaptam teljes méretű testem, gyorsan leültem a számítógép elé, és mielőtt elfelejteném –e történetet, papírra vetettem, hogy elolvassátok. Így történt, igaz, volt, mese volt!

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség