Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Jézus Krisztus kinszenvedése (Szilvarérum / Jézus)
Bekerült: 2005.09.28. 17:47
Megnyitva: 2404. alkalommal



Szia!

Ha gyenge idegzetű vagy, nem ajánlott, csak a legvégét elolvasnod! A Passióban ábrázolt jelenetek után mondjuk nem vészes, de segít megérteni pár dolgot és még hálásabb szívvel az Úrhoz kuporodni. Legalábbis rám ilyen hatással volt.



Téma: És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajt a van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.


A kereszthalál, mint római kivégzési mód.



Jézus fizikai és lelki szenvedése halálának előestéjén, a Gat-Semané
(Olajprés) nevű kertben kezdődött. Az Evangéliumok beszámolnak arról,
hogy az utolsó vacsora utáni éjjelen Jézus elkezdett �rettegni és
gyötrődni" (Márk 14,33), �és haláltusában lévén buzgóságosabban imádkozék;
és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre
hullanak" (Lukács 22,44)

A vérizzadás (haematohydrosis) csak különlegesen erőteljes stresszhelyzet,
szorongás esetén lép fel. A verejtékmirigyek körül ugyanis összetett
véredények hálózata található. �Nagy stressz esetén ezek a véredények
erőteljesen összehúzódnak". Majd amikor a fokozott szorongást felváltja a
beletörődés, ezek a hajszálerek az elpattanásig tágulnak, a vér bejut a
verejtékmirigyekbe, ezek pedig megrepednek, és igen nagy mennyiségű
verejtéket termelnek, amely a vérrel együtt jelenik meg a bőr felszínén. A
heves izzadás nagyfokú folyadékveszteséget és némi vérveszteséget is okoz:
Lukács szerint (aki orvos volt) Jézus véres verítéke nagy cseppekben
hullott a földre.

Az idegfeszültség mértékéről némi fogalmat alkothatunk, ha
visszaemlékezünk arra, hogy stresszes állapotban tenyerünk izzadni
kezdett, még erőteljesebb lelki igénybevételnél esetleg egész testünket
kiverte a víz. Tulajdonképpen ugyanennek sokszorosan erőteljesebb
megnyilvánulása a haematohydrosis, melynek során patakokban folyik a véres
izzadság a testen - a sokszorosan hevesebb, hétköznapi életben
elképzelhetetlenül nagy szorongás, szélsőséges rettegés, halálfélelem
esetén.



Korbácsolás római módra


A római ostorozás során az elítéltet egy oszlophoz kötözték, karjait a
magasba nyújtva, arccal az oszlopnak, teljesen meztelenül. Jézus esetében
ez nagy nyilvánosság előtt történt, így a megszégyenülés pszichikai súlyát
is figyelembe kell vennünk. Az ítéletet két katona végezte el felváltva
ütve az úgynevezett flagrummal. Ez a rövid nyelű korbács két ágban végződő
bőrszíjakból állt, amelyek végén mogyorónyi ólomdarabok vagy éles
birkacsontok voltak. Ezek behatoltak a bőrbe és a húsba, és a korbács
visszahúzásakor felszakították azt, rendkívül erős vérzést okozva. Az
ütéseket módszeresen a vállaktól lefelé egészen a lábszárakig mérték ki,
így a megkorbácsolt hátán és lábán gyakorlatilag nem maradt ép terület a
bőrön.

A zsidótörvény és hagyomány ugyan legfeljebb 39 csapást engedélyezett, s
egyes tradíciók szerint Jézusra is ennyi ütést mértek, ám ezt az
Evangéliumok beszámolói nem erősítik meg. A názáretit rómaiak korbácsolták
meg, akiknél nem volt felső határ: a csapások száma egyes esetekben a
százat is elérhette, csak arra voltak tekintettel, hogy a halálraítélt még
ne haljon meg. Az elítélt bőrének ily mértékű megroncsolása és
izomszöveteinek ily mértékű összezúzása súlyosságában összehasonlítható az
egész testfelület nagyon mély megégésével, amely is néhány órán vagy napon
belül önmagában is halálos. Ilyenkor általában már nem maradt bőr az
áldozat hátsó részén, és többnyire eszméletlenül függött a kötélen, nagy
vértócsával körülvéve.

A korbácsolás egy további következményeként a mellhártyaűrben a tüdő körül
folyadék halmozódott fel.

A korbácsolást követően - mintegy délelőtt 10-11 óra körül - Jézust tovább
bántalmazták az őt őrző római katonák. Ennek legfájdalmasabb eszköze a
töviskoszorú volt. A zizyphus spina nevű növény hegyes tüskéi két és fél
centiméter hosszúak, amelyek könnyedén hatoltak be az elítélt fejbőrébe.
Az eleinte helyi jellegű fájdalom rövidesen az egész fejre, majd a nyakra
és a vállakra is átterjedt. Ilyen esetben a fejet beidegző két
idegpályában jelentkező erős, éles, szúró fájdalom idővel
elviselhetetlenné válik, és ekkor a sérültnek olyan érzése támad, hogy
borzalmasan fázik, ráadásul a kialvatlanság és a stressz jelentősen
megnöveli a fájdalomérzetet.



Via Dolorosa - a Fájdalmak útja


Általános római szokás volt, hogy a megfeszítés helyére vezető úton az
elítélt maga viszi keresztjének vízszintes fáját, teljesen meztelenül.
Valószínűleg a zsidók szigorú erkölcsiségét ez utóbbi annyira megsértette
volna, ami már lázongáshoz vezethetett, ezért Jézus felöltözve vihette a
30-50 kilogramm súlyú, durva, megmunkálatlan fából készült keresztfát. Ez
szintén rendkívüli fájdalomkeltés volt - különösen, ha Jézus megkorbácsolt
hátára gondolunk -, mivel az áldozatot legtöbbször mindkét nyújtott
karjával a gerendához kötözték, így annak teljes súlya a legfelső
hátcsigolyán és a legalsó nyakcsigolyán nyugodott. Ha az elítélt útközben
megbotlott és elesett, általában nagyon megsérült, mert egyenesen az
arcára esett a gerenda cementeszsáknyi súlyával a nyakában, és arcát nem
tudta védeni, hiszen karjai széttárva a gerendához voltak kötözve. A
kereszteket általában többször is felhasználták, és sok esetben a testeket
elrothadásukig fent hagyták rajta, így a nyílt sebek érintkezése a fával
esetenként hullamérgezést, vérmérgezést is okozhatott. Valószínűleg
Jézusnak a sokk felé haladó állapota, lezuhant vérnyomása, nem pedig a
rómaiak részvéte vezetett ahhoz, hogy egy idő után a keresztet másnak
kellett továbbvinnie a római katonák kényszerítésére.

Nevéből ítélve a Golgotha (�Koponya helye") dombja számos történész
szerint a jeruzsálemi keresztre feszítések állandó helyszíne volt. Mivel a
holttesteket a rómaiak sokszor elrothadásukig fennhagyták a kereszteken
vagy temetetlenül a földön - a görög-római világkép szerint a temetetlenül
maradtak büntetésből nem juthattak be az alvilágba sem -, valamint az
ilyen helyekre hordták ki az éhenhalt árvák, hozzátartozók nélkül
elpusztultak testeit és a bűnözőkét, ezért csontok, bűz és patkányok
fogadták a megérkezőket. (Ilyen hely a legtöbb ókori nagyváros közelében,
de mindig a falakon kívül volt.)

Megfeszítése előtt Jézust mirhás borral kínálták, ami kábító,
fájdalomcsillapító hatású, ám ő nem fogadta el. Ekkor letépték róla
ruháit. Újra teljesen meztelenre vetkőztették, ami a megszégyenítés egyik
eszköze volt. Nyugodtan elfelejthetjük a feszületek �ágyékkendős"
Jézusait: a rómaiak soha nem feszítettek keresztre senkit, csak
meztelenül. Ezt egy utalással az Evangéliumok is megerősítik, amikor
megjegyzik, hogy a Jézust követő asszonyok �távol megállva" követték csak
az eseményeket, egyedül anyja ment később közelebb.



A Megfeszített


A 15-20 centiméter hosszú, 8-9 milliméter széles, külön erre a célra
készült szegeket a közhiedelemmel ellentétben nem a tenyéren ütötték át,
mivel az nem tudta volna megtartani a test súlyát, mert szétszakadt volna,
hanem pontosan a csukló közepénél, ott, ahol a kézfej átmegy a csuklóba, a
hüvelykujj dombja alatt. A kézgyökcsontok ezáltal kificamodtak és
eltolódtak, de nem zúzódtak össze. A csontok elmozdulásával járó fájdalom
a csuklótörés vagy -ficam fájdalma volt, ezen felül azonban a szög
érintette vagy roncsolta a nervus medianus nevű ideget is. Az ilyen
idegsérülés a létező egyik leghevesebb fájdalommal, úgynevezett égő
idegfájdalommal jár együtt. Az ezen a ponton golyótól vagy repesztől
megsebesült második világháborús sérülteknél még morfiummal sem lehetett a
fájdalmat csillapítani, hanem sokszor csak a gerincoszlopon végzett
műtéttel sikerült megszüntetni. Az először csak a sérülés helyén érzett
fájdalom az ideg sérülésekor villámcsapásszerű, heves, égető, perzselő
érzéssel végigfutva a karon egészen a gerincoszlopig hatol, annyira, hogy
amikor az ilyen sebesültek sérülésére csak ráfújtak, vagy a szellő
megérintette azt, magánkívül kiáltoztak a fájdalomtól. A lábfejek
átszögezése is ugyanilyen hatással járt a talpidegek sérülése miatt.

A nervus medianus ideg megfeszülésének vagy sérülésének másik eredménye a
hüvelykujj annyira erős görcse volt, hogy annak körme a tenyér közepébe
fúródott, vagy pedig a hüvelykujj teljesen lebénult. Ezután a keresztet
függőleges helyzetbe emelték, ami által az elítélt teljes testsúlya a
három szögre nehezedett. Ez a fent leírt elviselhetetlen égő
idegfájdalommal járt.

A halál azonban nem emiatt következett be, hiszen ezek kevés
vérveszteséggel járó, nem halálos sebek voltak. A felfüggesztett test
mellkasa a kezeken lógó teljes testsúly miatt annyira kifeszült, hogy az
elítélt csak belélegezni tudott, a levegőt nem tudta kifújni. Ez erőteljes
asztmás rohamhoz hasonló állapot, mivel ott is a kilégzés válik rendkívül
nehézzé, emiatt kezd fuldokolni a beteg.

Mintegy tíz perc után a megfeszítettnél is fulladozás lép fel, miközben a
súlyosan megterhelt mell-, váll- és

karizmok begörcsölnek. Mivel oxigénhiány lép fel, az izmok anyagcseréje
fokozódik, s emiatt nagy mennyiségű tejsav termelődik, amely végül az
egész testben elsavasodási folyamathoz vezet (metabolicus acidosis). A
hétköznapi életben a tejsav felhalmozódását az izmokban mindenki ismeri:
ez okozza az izomlázat. Ennek jóval hevesebb formája az a görcs, amely
sportolók izmaiban lép fel, amikor túlterhelés miatt a teljes kimerültség
állapotába kerülnek. A keresztre feszítettnél azonban a helyzet ennél is
tovább romlik, mivel a kilégzés lehetetlensége miatt a test elsavasodása
tovább fokozódik (respiratoricus acidosis). Emiatt az egész törzsben és
minden végtagban minden izom állandó, szünet nélküli, erős görcsbe kerül
az arra jellemző kínzó fájdalom kíséretében, miközben az áldozat annyira
elkezd verejtékezni, hogy az izzadság patakokban ömlik a testéről. Erősen
szédül, ajkai a fulladástól elkékülnek és megdagadnak, nyelve annyira
megdagad, hogy a szájpadláshoz ragad, lába szintén megduzzad.

Ha a lábai nem kissé meghajlítva lettek volna felszögezve, az elítélt fél
órán belül megfulladt volna. Ez azonban nem szolgálta volna a rómaiak
érdekeit. Így viszont a biológiai életösztön ellenállhatatlan
késztetésétől sarkallva az áldozat pokoli fájdalom árán lábával
felnyomhatta magát, csökkentve a mellkasára és karjaira nehezedő súlyt, és
kifújhatta jobban a levegőt. A fulladás és az egész testben jelenlévő
görcs valamelyest csökkent, a lábakban és kezekben jelentkező, de a
gerincoszlopig ható égő idegfájdalom azonban nem tette lehetővé, hogy
sokáig így maradjon. Így csak szenvedése hosszabbodik meg: újrakezdődik a
fulladás és a görcs. Még két napig szenvedő keresztre feszítettről is van
híradás. Elfelejthetjük tehát a legtöbb evangélium-film mozdulatlan
Megfeszítettjét is. A keresztre feszítettek szinte állandóan mozogtak,
újra meg újra felnyomták magukat, majd visszazuhantak, és így tovább.
Minden mozdulat, levegővétel és még a legkisebb szellő érintése is
borzalmas fájdalommal járt. Jézus esetében mindezt tovább fokozta
korbácstól szétszaggatott hátának állandó érintkezése a kereszt durva
fájával. Néhány óra elteltével - Jézus déltől délután háromig élt a
kereszten - az elítélt testéről patakokban ömlött a víz, és
testhőmérséklete magas fokra emelkedett (hyperthermia), mondhatni erős
láza lett. A vérveszteség, a szélsőséges izzadás, a szomjúság és a
sérülések következtében keringési zavarok léptek fel. A vérnyomás erősen
lezuhant, a vér elsavasodott, a szív elfáradt. Ilyenkor úgynevezett
decompensatio cordis lép fel, folyadék gyűlik össze a tüdőkben
(tüdőödéma), a lélegzés hörgéssé válik, a szív össze-vissza ver, s ez
közvetlenül a halálhoz vezet.



Istentől elhagyva


Az evangélisták beszámolói szerint körülbelül délután háromkor Jézus
hangosan felkiáltott arám nyelven: �Éli, Éli,

lama sabaktáni!?", aminek jelentése: �Istenem, Istenem, miért hagytál
el!?" Jézus a 22. zsoltár kezdőszavait idézte valamint, az általa
végrehajtott engesztelő áldozat érvényességéhez szükséges volt, hogy Isten
teljesen elforduljon tőle bűneink miatt, amelyeket önként magára vállalt.
Emellett azonban most elsősorban orvosi szempontból megállapítható, hogy a
fájdalom okozta idegi sokk az elképzelhető leghevesebb érzelmi, pszichikai
összeomlás gyötrelmével is együtt járt: depressziós és skizofréniás
betegek legszörnyűbb panaszai között hallhatunk az Istentől való
elutasítottság, elvetettség érzésének szinte pokoli lelki szenvedéséről.
Nem sokkal később - miután a katonák még ecettel próbálták szomjúságát
�csillapítani" - Jézus egy hangos kiáltással kilehelte a lelkét.

A vélemények megoszlanak afelől, hogy halálát mi okozta Egyes orvosok
szerint a vér- és folyadékveszteség miatt hypovolaemiás sokk következett
be. Az ilyen sokk hatására a vérnyomás drasztikusan akár 70-80-as
mélységig csökken, a szív sokkal gyorsabban, de sokkal gyengébben ver.
Mivel a szervezet a legfontosabb szervek működésének fenntartására
koncentrál (szív, agy, tüdő), leáll a máj, a vese, a gyomor, a belek
működése, és mivel ezek már nem kapnak vért, bizonyos idő után
visszafordíthatatlanul károsodnak. A pupilla kitágul, remegés,
szájszárazság, fokozott vészreakció indul meg, a sérült elsápad, hideg
verejték jelenik meg rajta. Még érzékeli a környezetét, de reagálni nem
tud rá; végül eszméletvesztés következik be, amely a szív megállása miatt
bekövetkező halál pillanatáig tart. Mások szerint az előbb említett
pszichikai terhelésnek is döntő szerepe volt ebben, Jézus ugyanis jóval
korábban meghalt, mint a mellette függők, akik még alkonyat előtt is
életben voltak. Az Evangéliumok beszámolói szerint Pilátus annyira
elcsodálkozott ezen, hogy ellenőriztette, valóban meghalt-e: a már
élettelen test mellkasába dárdát döfött egy katona. János apostol
beszámolója szerint ekkor Jézus testéből vér és víz jött ki (vízzel a
mellhártya-izzadmány és a tüdőödéma következtében telt meg a mellkasa).

Jézusnak azért kellett hamarabb meghalnia, mert a húsvét ünnepének beállta
miatt az alkonyatkor még élőket lábszáruk eltörésével ölték meg, neki
azonban be kellett teljesítenie a húsvéti bárányra vonatkozó jövendölést,
amely szerint a csontja nem törhet el. A lábszár eltörését a többiek
esetében egy külön erre a célra készült eszközzel, a crurifragium nevű
vasrúddal végezték. Ez a halált azáltal gyorsította meg, hogy az elítélt
nem tudta többé feltornázni magát a kilégzése érdekében, és így fél órán
belül megfulladt.



Különösen Márk jegyzi meg, hogy �a vele szemben álló római százados,
amikor látta, hogy ily módon kiáltva bocsátotta ki Lelkét, így szólt:
Biztos, hogy ez az ember Isten Fia volt!" (15,39) Mit láthatott a
százados, hogy erre a következtetésre jutott, és mit az addig gúnyolódó
tömeg, akikről Lukács azt írja, hogy valamennyien a mellüket verve
megtértek? A feltételezés szerint Jézus halála saját döntése folytán akkor
következett be természetfeletti módon, amikor ő akarta. Halála előtt
közvetlenül még beszélt, tehát az eszméletvesztéssel járó teljes
hypovolaemiás sokkos állapot még nem állhatott be, így ez nem okozhatta
közvetlenül a halálát. Mindezzel egybevág saját korábbi nyilatkozata is:
�Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet, hogy újra
felvegyem azt. Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le azt
magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt."
(János 10,17-18)



�Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség
ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük,

útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket ő viselte, és
fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és
kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi
vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel
gyógyulánk meg." (Ézsaiás 53,3-5, Károli Gáspár fordítása)


Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség