Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

A kisgyermek intelme szüleihez (Szilvarérum / Nevelés)
Bekerült: 2003.06.06. 08:23
Megnyitva: 1876. alkalommal

 

1./ Ne kényeztess el. Tudom jól, hogy nincs mindenre szükségem amit kérek, csupán kipróbálom, hogy mit csikarhatok ki Tőled.

2./ Légy velem határozott. Ez azért fontos nekem, mert ezáltal érzem magam biztonságban.

3./ Ne engedd, hogy rossz szokásokat vegyek fel, Te vagy az egyetlen, aki ezekre még idejekorán figyelmeztethet.

4./ Ne viselkedj úgy velem, mintha fiatalabb lennék, mint amilyen valójában vagyok. Ezzel csak azt éred el, hogy ostoba módon "nagy"-ként próbálok viselkedni.

5./ Ne javíts ki mások előtt. Sokkal többet érsz el, ha kettesben, csendesen megmagyarázod, hogy miben hibáztam.

6./ Ne tégy úgy, mintha a hibáim bűnök lennének. A kettő összekeverése megzavarja bennem az értékek megtanulását.

7./ Ne védj meg cselekedeteim következményeitől. Néha szükségem van arra, hogy - a fájdalmak árán - magam tapasztaljam meg a következményeket.

8./ Ne vedd rossz néven, ha azt mondom: "Nem szeretlek". Legtöbbször nem Te vagy az, akit nem szeretek, hanem azt a hatalmat, ami megakadályoz, hogy kedvem szerint cselekedjek.

9./ Ne törődj sokat apró egészségi panaszaimmal. Néha csak azt szeretném elérni, hogy figyeljenek rám.

10./ Ne korholj állandóan. Ha folyton zsörtölődsz, csak úgy tudok védekezni, hogy süketnek tettetem magam.

11./ Ne felejtsd el, hogy nem tudom mindig pontosan kifejezni magam. Ezért tűnik úgy néha, mintha nem lennék "becsületes".

12./ Ne rázz le, ha kérdésekkel fordulok Hozzád. Ha nem válaszolsz, egy idő után azt veszed majd észre, hogy abbahagyom a kérdezést, és máshol keresek választ a kérdéseimre.

13./ Légy következetes. Ha nem vagy az, zavartnak érzem magam és nem tudok többé bízni Benned.

14./ Ne mondd nekem, hogy a félelmeim butaságok. Nagyon is valósak ezek a félelmek, és csak úgy tudsz segíteni nekem, ha megpróbálsz megérteni.

15./ Sose tégy úgy, mintha tökéletes és tévedhetetlen lennél. Túlságosan nagy lesz a csalódásom, amikor rájövök, hogy egyik sem vagy.

16./ Ne gondold, hogy elveszíted a tekintélyed, ha bocsánatot kérsz tőlem. Becsületes bocsánatkérés meleg érzéseket ébreszt bennem irántad.

17./ Ne felejts el, hogy szeretek kísérletezni. Kérlek nyugodj bele a próbálkozásaimba, nem tudok meglenni ezek nélkül.

18./ Ne felejtsd el, hogy milyen gyorsan felnövök. Biztos nehéz Neked velem lépést tartani, de kérlek, legalább próbáld meg.

19./ Ne felejts el, hogy nem tudok létezni szeretet és megértés nélkül, talán nem is kell ezt Neked hangoztatnom. Vagy mégis?

20./ Kérlek tartsd magad jó kondícióban és légy egészséges. Szükségem van Rád.

Letöltehető fájl(ok):
Letöltés 0_A kisgyermek_intelme_szuleihez.doc (24 kb)

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség