Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

Bozsóky Ferenc: Az öregkor (Szilvarérum / Öregség)
Bekerült: 2008.03.10. 09:17
Megnyitva: 1730. alkalommal

Bozsóky Ferenc: Az öregkor

Prédikátor 12,1-9

A gerontológia tárgykörébe tartozó tudományos értekezések, újságcikkek és könyvek egyre többet hangoztatják, hogy nő az emberiség átlagéletkora.
Amíg egyrészt a civilizáció, az orvostudomány erőfeszítéseinek örvendetes eredményeként fogadjuk átlagéletkorunk emelkedését, másrészt érezzük ennek ránk háruló terheit is. Túl azon, hogy növekszik az egy keresetre jutó eltartottak száma, s nemzeti jövedelmünk egy részét megosztjuk velük, nagyobb és felelősebb keresztényi feladat számunkra a klímaalakítás, hogy érdemes legyen öregen is élni. Az öregség Isten kegyelmi ajándéka Ézsaiás szerint „az ifjú száz esztendős korában hal meg" (65,20). Az öregség tehát áldás, és tragédia az ifjúkori halál. Az Ószövetségben a hosszú életet Isten jósága és irgalma legfőbb jelének tekintették. Ezért csak az öregeknek volt tekintélyük, higgadt, sok tapasztalat alapján nyújtott tanácsaik nyomán. Ők kormányozták Isten népét (2Móz 3,16). Tekintélyüket Isten is védte: „a vén ember orcáját becsüld meg" (3Móz 19,32). Ők ismerték a törvényt és az üdvtörténeti kijelentéseket: „Kérdezd meg a te véneidet, és ők megmondják neked" (5Móz 32,7).

Az újszövetségi Szentírás is példaként állítja elénk őket. Simeonról azt írja: „Igaz, istenfélő volt... a Szentlélek volt őrajta. A Lélek indításából ment a templomba…" (Lk 2,25-30). Annáról pedig, hogy „84 éves özvegy volt és nem távozott el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált éjjel és nappal" (Lk 2,37). Pál megrajzolja az eszményi öregek képét, amikor ilyen elvárást tár eléjük: „A vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, a szeretetben, a tűrésben épek. Hasonlóképpen a vénasszonyok szentekhez illõ magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, jóra oktatók, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek„ (Tit 2,1-5).
Áldásokban milyen gazdag az a gyülekezet, illetve az a társadalom, amelyben ilyen öregek vannak! Mennyi jót tanulhatnak ezektől az ifjabbak! De ilyenek-e mind a mi öregjeink, s ilyenek leszünk mi is, ha megöregszünk? A tapasztalat az öregkori magatartások sokféleségérõl, az agresszív szélsőséges önzéstől a letisztult, derűs és termékeny voltuk széles skálájáról tud. E magatartás kialakulásában pedig – úgy gondolom – valamennyiünknek felelőssége van. Az átállást, a lassúbb alkalmazkodási képességet megértően, segítő szóval, s ha kell, tettekkel kell megkönnyítenünk.
Nézzünk szembe az öregség tényével!

Tudomásul kell vennünk, hogy az öregedés természetes folyamat. Még ha nehéz is, de nem tragédia. Meg lehet szépíteni, hogy ne kelljen tőle félni. Nehézségének élettani magyarázata van. Amíg a serdülőkorban egy szervezet épül, gyarapszik, most mindezt szépen lebontja az idő, s úgy marad az ember, mint a szedett fa. Míg az előbbinek örült, most egyszerűen tudomásul veszi a környezete. Ezért olyan gyökeresen megrázó, átalakító folyamat ez, mint a serdülőkor. Lehet azonban ugyanolyan szép is, ha nem vesszük természetellenesnek, betegségnek, csapásnak.
Nem elkülönített kaszt az öregek tábora, még ha a szociális gondoskodás otthonokat szervezett is részükre. Közénk tartoznak, a mi ajándékaink és a mi feladataink lettek ők. S mert mi is követjük őket egyre gyorsabban, vizsgálat tárgyává kell tenni a Máté 7,12 fényében is: „amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek azokkal..." Vajon mi ajándékok vagyunk-e az ő számukra, vagy a gyermekeink számára azok leszünk?
Idejében készüljünk az öregedésre!

Az életkor előrehaladásával jár, hogy a jövőjére, öregkorára is jobban gondol az ember. Vannak, akik egy életen keresztül gyűjtögetnek, gyermekeket nevelnek, dolgoznak, hogy biztonságos, boldog öregkort éljenek. Jó úton jár az, aki már fiatalon nem csak gondol, hanem készül az öregkorra. Tapasztalat igazolja: nem lehet boldog öregkort készíteni csak a nyugdíjas korban. Az öregkor boldogságának alapjait rendezett életvitellel le kell rakni fiatal korban. A könnyelmű fiatal keserű terhekkel jut el az élet alkonyába. De aki fiatalon számol vele, örömeinek aranytartalékát ide is átmentheti, s nem lesz fiatalon öreg, hanem öregen is fiatal marad! Egész életünk Isten színe előtt folyik le, s a nagy feszültségek, feladatok nem tagolhatók az élet egyes korszakaira. Egész életünket együtt kell látni és élni. Minden kornak megvan a maga sajátos jó és rossz vonása, bűne és bocsánata, a szabad akaratból fakadó döntése és kötöttsége, szenvedése és boldogsága, rendje, kuszáltsága, egészsége, betegsége, élete és halála. De ezek elől nem lehet és nem is kell menekülni, hanem elfogadni, s a lehetőségeink határán belül, minél előbb és sokrétűbben szépítgetni.

Van az öregkornak is szépsége, ha nem ér váratlanul. Az idős ember sok tapasztalat nyomán tisztábban lát, lassan felülemelkedik az érdekek és szenvedélyek világán. Hegycsúcsra ér fel, ahonnan a visszatekintés is gyönyörű, de előre is messzebb lát a csúcsok között. Megszépül a küzdelmes út, és ezért beszél róla sokat unokáinak. Életkorával együtt jár, hogy nyugodtabb, nincs már benne a lázas formakeresés, a pályaválasztás és életindulás nagy izgalma, mint a fiataloknál. Jelen és múlt van, s annak eredményét élvezheti; míg a fiatal küzd a jövőért, ő már mosolyogva a megtett utat nézi. Ennek tudható be, hogy míg a fiatal sokszor feszített idegekkel nevel, ő türelmes szeretettel tud játszani unokáival. Készületlenül azonban lehet kegyetlenül nehéz is az átmenet. Ha váratlanul szakad valakire az öregség, ez a sok tapasztalaton nyugvó bölcs tisztánlátás lehet éppen a nehézkes magatartás magyarázata, amikor hajthatatlan, elfogult és szűkkeblű lesz. Az ilyen öreg nem érti az új időket, s az ifjúságot sem. Mindenben hanyatlást lát, görcsösen ragaszkodik pozícióihoz, régen alkotott, de már idejétmúlt nézetéhez, hogy még mentse, ami menthető.
Ahhoz, hogy szép és boldog öregkort érjünk meg, tudomásul kell venni, hogy Isten nem büntetésnek szánta az öregséget, hanem földi életünk befejező akkordjának. S ahogy a zeneműveknél a zárótétel legalább olyan fontos, mint a bevezető, s már a kezdetnél tudni kell, hogy lesz befejező rész, úgy az emberi életnél is. Sőt, ettől függ az egésznek az értéke.
Ezt úgy munkálja bennünk Isten Szentlelke, hogy a láthatókról egyre jobban a láthatatlanokra, az odafenn valókra fordítja tekintetünket (Kor 3,2). Az ilyen kiegyensúlyozott öregekkel azután öröm együtt élni. Tele vannak boldog megelégedéssel, hálával és örömmel.
Az alkonyat bizonyára azért olyan fenségesen szép, hogy költőt, festőt, fotóst is megihlet a naplemente, mert a nap nem fél továbbmenni. Búcsúzik boldogan, mert bár itt elköszön, de másutt ugyanakkor feljön. Az újjászületett szívű öregeink kiegyensúlyozott életének és mosolyának is ez a titka. Ezért tudják felszabadultan énekelni: „Érzem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett".

Ilyen öregek között szeretnék élni a családban, a társadalomban és a gyülekezetben! Ilyen öreg szeretnék lenni én magam is!

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség