Főoldal Újdonságok Fórum
Kateketikai ötletek
Áldások, imádságok
Szentségek
Szilvarérum
Színdarabok
Humor
Énekek
Katekézisek
Versek
Előadások
Hittanóra - vázlat, ötletek
Történetek
Segédanyagok
Technikai segítség

Szertartáskönyvek

hittanterem[kukac]plebania.net
Levél a szobafelelősnek

 
HITTANTEREM

A Szentmise, mint közösségünk ereje (Szilvarérum / Szentmise)
Bekerült: 2008.10.16. 17:12
Megnyitva: 1360. alkalommal

Újítsuk meg a misztérium erejét közösségeinkben!

A II. Vatikáni Zsinat által elindított liturgikus megújulás eredményeként 1975-ben jelent meg a Római Misekönyv II. kiadása, mely a mai miseliturgiát tartalmazza. Egyházunk a szentségek kiszolgáltatásának középpontjába helyezi a szentmisét. Katona István atya úgy fogalmaz, hogy az Egyház szívében ott van „Jézus áldozata: a szentmise”, „hogy minden, ami ott történik, a Szentlélek fényében és a Szentlélek erejében történjen!”
Ezt a gondolatot szeretném megragadni, amikor a szentmisére, mint Krisztus közösségének az erejére gondolok. Mert erőt kell, hogy sugározzon számunkra, és ezt az erőt kell magunkkal vinni minden szentmiséről. Mely erőt Krisztus lelke adja nekünk az által, hogy a szentségi találkozás létrejön Vele, a lehető legteljesebb formában, melyet a pap, Jézus képviseletében tesz jelenvalóvá.
Többször sikerült már átélnem a vasárnapi szentmise során, hogy Anyaszentegyházunk mérhetetlen erejét érezzem. Mert egyrészt a helyi közösség részeként vehetek részt Krisztus minden alkalommal megismétlődő és megújító áldozatában, de ugyanakkor a Magyar Keresztény közösséggel is egyesülök, azon túl a világegyház egységében is érzem egyesülésemet. Mert a világegyház közösségével egyesülve mondom ki a szavakat, melyekkel részt veszek az Egyházunk szertartásában; a bűnbánat, a megbocsátás, a kiengesztelődés, az áldozat közösségében egyesülök Veletek, és minden egyes ismert és ismeretlen részemmel (még a pápával is) akik egy Egyház tagjai vagyunk. Ezért jelent számomra örömöt, hogy részt vehetek egy vasárnapi szentmisén, mert tudom, és érzem, hogy egy időben és egy helyen vagyunk mindnyájan, Krisztussal, és egy szándékkal, melyet vágyok érezni és magammal vinni arra az időre, míg újra nem lehetek itt.
Hitem szerint nem méltatlan és nem üres, amikor kimondom, hogy „gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim …”. Mert vállalva, hogy megbocsátok Neked, bármit, mit egymás ellen követünk el naponta, fogadom el azt, hogy nem vagyok kevésbé olyan én sem, és sürgetem, esdem, hogy elnyerhessem bocsánatotokat, és ebből a bocsánatból sikerüljön megtisztultan újra kezdenem a mában megújuló életemet. Hiszen Krisztus azért jött, hogy megtanítson bennünket a megbocsátásra, az egymással való béke megteremtésére, mi feltétele annak, hogy Vele is békességre jussak. (Akkor válok krisztusivá, ha bennem összhangban van a teremtmény a teremtett világgal és Teremtőjével.) Változni akarok, méltóbb akarok lenni már ma Krisztus megváltására. Így mondom ki, hogy „Kérem ezért a boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.” Míg én, szüntelenül imádkozom Értetek, és az Egyház minden élő tagjáért, hogy sója legyünk e Világnak – Isten tulajdonában - még mi előtt kivetnének bennünket a sötétségre.
Majd, Veletek (egyenként és együtt is) kiengesztelődve, és az őszinte bánatomtól felszabadultan kezdek közösen Veletek Isten dicsőítésébe, mert közös örömöt akarok átélni, hitemben azzal, hogy mindannyian, őszintén megbánva bűneinket akarunk Örülni közösségünkben Isten jóságának. A dicsőítés már abból a hitvallásból kell fakadjon, melyet később, a Szentbeszédet követően kifejezünk majd közös hitvallásunkban.


Bűnbánatommal, dicsőítésemmel, hitvallásommal, - együtt a szent olvasmányoktól, és a prédikációból kapott megerősítéssel, – készülök lélekben, testben, és gondolataimban is az áldozati cselekményben való részt-vételre. A pap szavai helyettünk és értünk szólnak – amint Krisztus van jelen értünk, közöttünk: „Kérünk Istenünk, fogadd megengesztelődve ezt az áldozati adományt tőlünk …”. Odahelyezem az oltárra Veletek, és szeretteimmel együtt, értetek és szeretteimért mind azt a jót – mi örömet okozott nekem; mulasztást, bűnt, mi gyarlóságom miatt – szenvedést okozott bennem, mi keresztem, amennyiben önmagam magamnak terhe. E kettősségemben vagyok jelen az áldozatban: örömmel élem meg Jézus Krisztusnak áldozatát, melyet megváltásomért vállalt magára, hogy értem, méltatlanért szenvedett; mellé teszem bűnös, gyarló, esendő életem, botladozásomat, jóra való szándékomat, bűneimmel együtt, melyekkel magamra vonom Isten szerető ítéletét – amit már most, minden szentmise áldozatban elfogadok.
Mert magam feláldozása – tudom – utam, vándorlásom ahhoz, hogy Isten dicsőségét elérhessem. Ez az a misztérium, melyet egyedül Krisztus Egyházának közösségében élhetek meg, Veletek közösségben. Minden alkalommal itt élem meg a csodát: a közösséget Krisztusban és Veletek, rajtatok keresztül egész Egyházával. (Úgy érzem, ott vagyok az utolsó vacsorán, a sötét szegletben, és ámulattal fogadom a közösségteremtő erőt, mi betölt, és elragad. Pironkodok, hogy én méltatlan, hogy lehetek méltó erre a mindent elsöprő szeretetre, melynek részesévé válhatok.)
Legszívesebben felállnék, és mindannyitokat magamhoz szorítanálak, és úgy mondanám el a Mi Atyánk- ot, és a „Béke Veled!” – et. Amit ott, akkor az Egyház ünnepeként élek meg, mely minden szentmisében megismétlődhet bennem, általam, Veletek és Általatok Krisztusban. És már vágyódom a Szent áldozásra: jöjj el Uram Jézus, teljesítsd be bennem az örömöt, melyet Egyházadon keresztül végtelen szereteteddel munkálni akarsz bennem. Bár tudom, „Uram, nem vagyok méltó!”
Innen gyökeredzik a Szentmise ereje, melyet magammal akarok vinni a világba, melyet megerősít az áldás - melyet magunkra veszünk a Szentmise végén -, hogy általam is ragyogjon a Világban Isten kegyelme, irgalmas szeretete, békessége, nyugalma, alázata. „A szentmise végetért, menjetek békével!” mondja Atyánk, és küld szavaival a Világba. Elérkezett számunkra a cselekvés ideje, melyhez erőt kaptunk, hogy „életem imádság, és imádságom az életem legyen”.
Mert minden, mi Szent, annyiban lehet kegyelem, amennyiben hagyom, hogy megérintsen, és működjön bennem.

= A Templomot azért szeretem, mert ott minden emberrel egyenértékű vagyok, szemérmetlenül azonos – Isten előtti bűnösségem elnyomja az egyes emberrel szembeni bűnömet. Ami képessé tesz arra, hogy ne ítéljek, bírálatomat pedig megtörje. Talán így sikerül megtanulnom Jézustól szeretni. =

Naszádos József
20080801

Letöltehető fájl(ok):
Letöltés 0_A Szentmise1.doc (36 kb)

Ajánld ismerősödnek is!


Információ, észrevétel, kapcsolat: info[kukac]plebania.net
Probléma esetén: segítség