A csodálatos álom (mesedráma) (Színdarabok)
Bekerült: 2005.05.09. 14:22
Megnyitva: 14303. alkalommal

A csodálatos álom
Mesedráma felnőtteknek - három felvonásban

Írta: Mester Ildikó


Szereplők

1., Nemes Ibolya
Hatodik évében lévő szőke kislány.
Majd tizenkét év múlva gyönyörű csinos, szép, derékig érő szőke hajzuhataggal ékesített nő.
2., Ibolya édesanyja
Negyvenes, jól szituált, lányát egyedül nevelő zongora tanárnő.
3., Az Úr
Idős, hatalmas, tekintélyes, jóságos, szakállas férfi.
4., Buborék király
Átlátszó gömb testű, öblös hangú lény.
5., Műsorvezető
A tehetségkutató verseny házigazdája, egyben műsorvezetője.
6., Géza bácsi
Ibolya menedzsere.
7., Orvos
Középkorú férfi.
8., Idegen nő
9., Angyalok, emberek, gyerekek, felnőttek.
Akik részt vesznek a történetben.


Helyszínek
1., Magyarországon játszódik.
2., Ibolya és édesanyja lakása.
Étkező, zongora a nappaliban.
3., Zsűri előtt a színpadon.
Tíz főből álló zsűri értékeli a tehetségkutató versenyen indulók tudását.
4., Templom
5., Szállodai szoba.
6., Ibolya öltözője
7., Szabadtéri színpad.
Itt énekel Ibolya, zsúfolásig megtelt nézőtér előtt.

A dalok szövegei
Ibolya énekli őket a darabban.

Ezt édesanyjának énekli el először, és ezzel indul a versenyen is.

1. Szeretet
Ha forrás volnék
Minden szomjazót megitatnék.
Ha gazdag volnék,
Minden éhezőt jól lakatnék.
Ha eső volnék
A száraz Földet megöntözném.
Ha szellő volnék,
Minden élőt lágyan simogatnék.
De ha vihar volnék:
Mérgesen villámokat szórnék,
Hangosan mennydörögnék,
Az emberek alvó szívét
Fölébreszteném!
Vegyék észre végre:
Az élet nemcsak a pénz!
Szeretni, szeretni, hinni kell,
Hit nélkül nincs élő szeretet
S szeretet nélkül élni nem lehet!

2-3-4-5. dalt a darabban elosztva adja elő.

2. Érints meg
Érints meg szemeddel,
Érj hozzám szíveddel.
Halld a néma kiáltását!
Nézd a világtalan látását!
Csodáld a béna mozdulását!
Tekints föl az égre
Gondolj magadra,
Istenhez szád hiába-,
Ne nyíljon panaszra!
Könyörgésed: várad bástyafoka.
Imád: a Mindenható egyenes útja.
Köszöneted: az Úr oltalma,
Ki szívedet-lelkedet
Szeretettel befogadja!

3. Képzelet
Az emberekhez a béke galambját
Küldeném,
Szívükbe a jóság magját
Ültetném.
Zöld hajtásából szeretet
Válna,
Terméséből igaz boldogság
Sugározna.
Elmondanám:
Az élet szép!
S nem kell nagy csodákra várni.
Lásd, apró örömök vidítják föl
Lelkedet,
Tiszta szeretettel gazdagítják
Szegénységedet!

4. Mi ketten...
Mi ketten tudjuk mit rejt gondolatunk,
Mi ketten egymáshoz láncolva:
Szív-lélek összetartozunk.
Mi ketten akarjuk a jót s szépet,
Mi ketten hisszük az Isteni csodát!
Mi ketten elindulunk, félúton
Megállni nem fogunk!
Mi ketten elmondjuk az élet fohászát,
Mi ketten fényt sugárzunk a boldogtalan
Szívekbe!
Mi ketten dalolva beköltözünk az
Emberek szomorú szívébe!
S hisszük mi ketten!
Szeretettel, igaz, őszinte segítséggel
A gonoszok elejtik bárdjukat,
Kezükben a hervadó rózsa is:
Örök életre kap!
Mi ketten míg világ a világ összetartozunk!
Mi ketten:
Szív-lélek egyek vagyunk.

5. Szívek
Kulcsra zárt szívek,
Eltorzult lelkek,
Hit nélkül éltek,
Embertelenül viselkedtek,
Az élettől mit reméltek?!
Segítsd az elesettet!
Bátorítsd a félénket!
Adj inni a szomjazónak!
Mannával tápláld az éhezőt!
Szánd meg a szenvedőt!
Óvd a gyermekeket!
Ember legyél az Emberhez!
Kulcs ez:
A bezárt szívekhez.

Ibolyának az utolsó dala amit énekel.

6. Nem akarom...
Láttam a nappalt az éjszakát,
Láttam a Holdat, csillagokat,
Láttam a Napot, az ég kékjét,
Láttam erdőt, sivatagot,
Színeket, szivárványt-átívelte
Az égboltot.
Láttam négy csodálatos évszakot,
Melyek pontosan követik
Isten teremtette
Természeti parancsot.
Láttam az emberek szomorú
Fájdalmas, meggyötört arcát,
Naponta vívja mindegyik
Harcát!
Már nem akarom látni, hogyan
Szenvednek szegények,
Túl sokat láttam az élet
Rejtelmében!
Nem akarom látni meggondolatlan
Lépéseiket,
Rajtuk én már nem segíthetek!
Nem akarom látni mit hoz
A könyörtelen való,
Egymással harcol
Földi halandó!
Pusztítják, ölik az embert!
Isten minket: nem ezért
teremtett!
Nem akarom látni megcsonkított
Testüket!
Vérző sebeiket!
Árván maradt gyermekeiket!
Istenem! Óh! Istenem!
Nem akarom látni szívtelen,
Üres, hitetlen életüket!!


Első felvonás

1. Szín
Utcakép-terasz.
Ibolya és Buborék király találkozása.
Ibolya
Hat éves szőke kislány, kék ruhácskájában a teraszon játszadozik. Kezében egy poharat tart, beleteszi a szívószálat. Szájához emeli és lassan fújja. Néhányszor megismétli. Boldogan mosolyog, amint a szappanbuborékok megcsillannak a levegőben.
Buborék király
Az egyik szappanbuborék növekedni kezd, olyan nagy lesz, hogy nem fér el a teraszon. Ott lebeg Ibolya előtt, csillog, villog, ragyog. Majd öblös hangon megszólal:
-Szeretnéd látni azt, amit eddig még senki emberfia nem látott?
Ibolya
Kicsit ijedten, csodálkozva néz körbe, majd tekintetét a hatalmas Buborék felé irányítva kérdezi:
- Ki szól hozzám? Kinek van ilyen furcsa hangja?
- Tán csak nem te szóltál, hogyan tudsz ekkora lenni, és hogyan tudsz beszélni?
Buborék király
-Én a Buborékok királya vagyok! Azért jöttem el hozzád, hogy magammal vigyelek és megmutassam neked, mi van az ég kékje fölött!
Ibolya
Leteszi a poharat és a szívószálat a földre. Két kezét fölemeli.
-Ott fönn magasan, ahol a madár sem jár?
-Hogyan tudnál te engem oda vinni?
Buborék király
-Én oda viszlek, ahol várnak rád. Elküldtek érted, és az a feladatom, hogy odaröpítselek!
Ibolya
Dobbant egyet a lábával.
-És ha én nem akarok veled menni?
-Honnan tudjam, hogy nem viszel-e rossz helyre?!
-És ha az édesanyám keresni fog, mi lesz? És egyáltalán, hogyan hoznál vissza ha mégis elmennék?
Buborék király
-Figyelj rám jól.
- Tedd azt amit mondok, ne félj senkitől és semmitől. Nem kényszerítlek arra, hogy velem gyere. Ha van kedven hozzá, csak akkor viszlek magammal, és ahogy elviszlek, úgy vissza is hozlak.
- Te ártatlan, tiszta, nyí1t szívű, őszinte gyermek vagy! Odafönt ilyeneké a világ!
- Bántódásod nem esik, téged mindenki szeret! Hát ne félj! Gyere és meglátod nagy csodában lesz részed!
Ekkor a Buborék középen kettényílik. Üregéből egy szivárvány színű híd ereszkedik Ibolya lába elé.
Ibolya
Áll csöndben, nem szól semmit. Tétovázik. Menne is meg nem is.
Buborék király
-Lépj rá a hídra! Gyere kisleány, várnak rád!
Ibolya
A kislány elindul a Buborék hasába. Amikor belép, az hangtalanul összecsukódik. Ibolya az átlátszó gömb oldalához támasztja mindkét tenyerét, úgy néz kifelé.
Buborék király
Lassan emelkedni kezd.
Szín elsötétül.
Csak a hangokat lehet hallani.
Ibolya
- Az ég-világon semmit nem látok!
- Meddig emelkedsz még Buborék király? Mikor érünk már a célhoz? Nem látok semmit! Olyan mintha egyhelyben állnánk!
Szipogni kezd, csöndben sírdogál.
Buborék király
- Rögtön ott leszünk.Kérlek ne sírdogálj. Nem bírom elviselni, ha valaki sír.
- Én ennél gyorsabban nem tudok repülni. Nyugodj meg és maradj csöndben.
Hirtelen megszűnik a semmi látványa. Vakító, erős fény szűrődik be egy ívelt kapu irányából.
De még csak ez a fény látható.
Óvatosan landol. Kettényílik, a hidat leereszti.
- Lépj ki és menj! Innen már egyedül kell tovább menned. Én megvárlak itt.
Ibolya
Lassan elindul lefelé a hídon. Amikor leér megáll, visszanéz a Buborékra.
- Igazán velem jöhetnél kedves Buborék király! Olyan jól meg voltunk együtt.
Buborék király
- Szívesen veled mennék, de nem tehetem. Ne félj! Senki nem fog bántani. Menj mindig a fény irányában !
Ibolya
Megfordul, elindul. Ekkor a kapu teljes fényárban tündöklik.
Valami káprázatos, sejtelmes fény, tisztaság sugárzik a kapun belülről.
A kislány ennek az erős fénynek hátat fordít,,megáll. Majd kíváncsian kukucskál a kapu irányába. Visszafordul, elindul, megáll.
Nézegeti érdeklődően a fénykaput, közelebb megy, körbe járja.
Belép rajta.
Szín elsötétül.

2. Szín
Óriási terem, de ennek a teremnek nincsenek falai sem teteje. Mégis olyannak hat, mintha zárt épület lenne.

Úr, angyalok, Ibolya.
Úr
A terem közepén egy szakállas idős, ősz hajú féri ül a trónon, hosszú fehér ruhában.
Körülötte az angyalok állnak, ők is fehér ruhában, Nyugodt, méltóságteljes.
Ibolya
Ibolya megáll a terem közepén.
Úr
Két karját a kislány felé nyújtja.
- Jöjj közelebb gyermekem!
Ibolya
Bátortalanul elindul, merően nézi az Urat. Csodálkozik a látványban. Amikor egészen közel ér, térdre rogy és csak ennyi mond gyermeki hangján:
- Istenem! Milyen gyönyörű!
Úr
Föláll, odalép a kislányhoz és fölsegíti.
-Jöjj hozzám gyermekem, beszédem van veled!
Mosolyog majd magasba emeli a kislányt.
Ibolya
Mélyen belenéz az Úr szemébe és kémleli arcát.
- Te vagy a Mindenható? Hasonlítasz arra a képre, ami édesanyám szobájában van kitéve.
- Sokat hallottam rólad, de azt hittem, csak a mesékben és az imádságban élsz!
Úr
Leteszi a kislányt maga elé a földre, megsimogatja szőke fürtjeit.
- Gyermekem.
Kezével körbe mutat.
- Látod!
- Itt minden tiszta és jó. Te gyermeki lelkeddel közénk tartozol. Azért hozattalak ide, mert feladatot adok számodra.
- Megáldalak!
- Erőt, egészséget bocsátok reád, hogy mindennel és mindenkivel szemben erős, ellenálló legyél. Nem támadhat meg sem a gonosz, sem a betegség!
- Amikor betöltöd a tizennyolcadik évedet, eljön a te időd!
- Elmondod a Földön élő embereknek, hogy térjenek meg! Veled leszek minden lépésednél, megnyitom az emberek szívét, hogy befogadják mindazt a jót, amit te elmondsz nekik!
- Tizennyolc éves korodban énekelni fogsz.
- Híres énekesnő leszel, aki dalba formálja a való élet borzalmait. Elénekled a bajokat,a fájdalmakat, a szenvedéseket, a nyomort, a betegséget, a hazugságot, a kapzsiságot, az irigységet, az álnokságot, a hitetlenséget és mindazt a borzalmat, amiből megérthetik az emberek, hogy milyenek és magukra ismerhetnek!
- Előre küldlek téged. Mentsd meg az emberiséget!
- Mentsd meg őket a pusztulástól, mert ha nem állítod meg őket, önnön magukat pusztítják el!
- Mentsd meg őket. Akik megtérnek és igaz, tiszta hitük föltámad és hisznek a Mindenhatóban, az megmenekül a világvége elöl.
- Elhalmoztam az embereket minden földi széppel-jóval!
- De ők, nem a szeretetet adták egymásnak, hanem a gyilkos gyűlölet költözött szívükbe! Lelküket pénzért, mocskos pénzért egy szóra eladták!
- S mégis- szeretem őket! Hibájukkal, gyarlóságukkal együtt én ki teremtetettem , életet, szeretetet, őszinteséget árasztottam feléjük- még így is szeretem őket!
- Látom nap-mint nap, hogyan vész ki belőlük a tiszta emberi tudat. Látom, hogyan hazudnak a szeretteiknek, hogyan csapják be egymást-és még nem tudják -,legjobban önmaguknak hazudnak, önmagukban tesznek kárt!
- Tudathasadásban szenvednek, mindent ami emberi érték pénzre váltották föl!
- Hányszor elmondtam: Szeressétek egymást! És mondom most is! Te leszel a küldöttem. Az én időm még nem jött el, még várok, még reménykedek!
- Te daloddal megmentheted a jókat és az igazakat! Akik megtérnek, megmenekülnek a haragom elől.
- S ki semmibe veszi szavadat, megtagadja az igazat, irgalmatlanul elpusztul mindennel együtt!
Az Úr fölemeli magasba mindkét kezét és fennhangon mondja:
- Ez a kisleány, Nemes Ibolya, az én oltalmam alatt áll!
- Nem érheti semmi baj, két őrangyalom gondoskodik róla, hogy útját végig járja!
Leereszti karját, leguggol Ibolyához.
- Most pedig gyermekem, mindez úgy tűnik neked, mintha éjszaka álmodtad volna. De ezt az álmot soha nem fogod elfelejteni! Ettől a pillanattól az Úr áldása kísér utadon!
- Elbocsátlak téged, járj szerencsével!
Homlokon csókólja Ibolyát, föláll és visszaül a trónjára.

Szín elsötétül.

3. Szín
Ibolya szobájában.
Édesanyja, Ibolya.

Ibolya
Az ágyában fekszik, mélyen alszik.
Nyilik az ajtó.
Édesanya
Óvatosan, csöndben, lábujjhegyen belép az ajtón.
Lassan széthúzza a függönyt és odalép alvó gyermekéhez.
- Ibolya, Ibolya kedvesem ébresztő.
- Kicsi tündérem, menni kel az oviba. Hol van az én szemem fénye?
Leül az ágy szélére, odahajtja fejét a gyermek feje mellé.

Ibolya
Két karocska öleli át édesanyja nyakát.
Puszit ad az arcára.
- Anyukám! Csoda szépet álmodtam!
- Angyalok között jártam és megáldott az Úr!
Fölül az ágyban, repdesve magyaráz.
Édesanya
- Hát persze, hogy angyalok között jártál.
- Az ilyen kislányok álmukban, sokszor látnak angyalokat. Nincs ebben semmi különös!
- Amikor én ilyen pici kislányka voltam, álmomban sokszor angyalok között jártam. És amikor reggel kinyitottam a szemeimet, hirtelen nem tudtam, hogy megtörtént-e, vagy csak álmodtam azt sok szépet. Bizony, olykor még a felnőttek is álmodnak angyalokkal, de a felnőttek soha nem lesznek angyalok. Mert ahhoz, hogy valaki angyallá váljon, egész életében csak jót szabad cselekednie. Még gondolatban sem tehet rosszat senkivel és semmivel szemben. De ti gyermekek, ti még annyira őszinték, annyira ártatlanok tiszta lelkűek vagytok, azt hiszem némely esetben, sok felnőtt tanulhatna tőletek.
- Így hát nem csoda, hogy álmodban angyalok között jártál!
- Hiszen te magad is, egy kis angyal vagy!
Fölemeli kislányát, magához öleli, megcsókolja.

Függöny.
Vége az első felvonásnak.

Második felvonás

1. Szín
Gimnázium udvara, ballagás.
Ibolya, édesanyja, több diák, szülők.
Fölhangzik a Ballag már a véndiák kezdetű dal.
Gimnázium felirattal a háttérben az iskola látható.
Kitárva az udvar nagykapuja melyet orgona díszít körbe.
A kapu fölött írva:
Köszöntjük kedves vendégeinket és Ballagó diákjainkat!
Sokan nyüzsögnek. Mosolyognak, sírnak, átölelik egymást. Az ünnepségnek vége.
A tömegből lassan kiemelkedik Ibolya és édesanyja alakja, amint anya és lánya egymásba karolva kifelé igyekeznek a kapun.
A zene elhallgat.

Ibolya
Magas, csinos, derékig érő szőke hajzuhataggal, kékszemű lány közeledik matrózruhában. Vállán ballagási táska, kezében nagy csokor sárga rózsa.
- Hát ez is eljött!
Nevetve néz édesanyjára.
Édesanya
- Igen kislányom. Már nem is mondhatom, hogy kislányom, hiszen kész nő lett belőled.
- Tudod amikor egy lány betölti a tizennyolcadik évét, életének egyik legszebb állomásához érkezik. Csodálatos tizennyolc évesnek lenni! Emlékszem rá, annak idején, minden apróságnak tudtam örülni!
- Valahogy úgy éreztem, hogy átölelném az egész világot könnyedén, boldogan. Tele voltam reményekkel, s azt hittem megváltom a világot!
Ibolya
- Én is ezt érzem anya! Ha szárnyaim lennének, röpülnék!
Mondja ragyogó arccal.
Kibontakozik anyja karjából, előre szalad, magasra emeli a rózsacsokrot és forog.
- Igazán, igazán boldog vagyok! Bármit meg tudnék tenni!
- Olyan hatalmas szeretet járja át egész lényem, mindenkit szeretek!
Megáll, komolyra fordul arca.
Odalép édesanyjához.
- Anya!
- Én most el szeretnék menni a templomba!
- Nemsokára kezdődik a déli mise, menjünk máris.
Kézen ragadja édesanyját és húzza magával.
Édesanya
- Hát persze, hogy elmegyünk, de nem kell annyira rohanni.
- Köszönetet mondok az Úrnak, amiért kitűnően leérettségiztél, és hálát adok neki, hogy egyedül föl tudtalak nevelni!
- Apád halála óta, csak azon imádkoztam, hogy neked minden sikerüljön, amit kitűzöl magad elé.
- Nem akadt férfi, aki a helyébe léphetett volna.
- Nekem te vagy a minden. És ha téged boldognak látlak, az én szívem is boldogsággal telik meg.
- Menjünk Ibolyám, nehogy lekéssük a misét.
Mindketten elindulnak sietve a templom felé.

Szín elsötétül.

2. Szín
Római katolikus templom belseje.
Pap, emberek, Ibolya, édesanyja, Úr.
A templomban orgona szól, templomi éneket énekelnek.

Édesanya
Együtt lépnek be Ibolyával.
Keresztet vet, lábujjhegyen megy, az utolsó sorba leül, és énekel a többiekkel együtt.
Ibolya
Szintén keresztet vet.
Odalép az oldalt állított Szűz Mária szobor elé.
A szobor lábaihoz helyezi a rózsacsokrot.
Letérdel, keresztet vet, majd édesanyja mellé ül, énekel.

Úr
- Ibolya, Ibolya! Rám figyelj!
Csak a hang hallható- Ibolya számára.
Halkabban szól a templomi ének.
Ibolya
Nem mozdul, tovább énekel, a szemével keres.
Úr
- Eljöttem hozzád, elindítlak utadra. Tudod ki vagyok.
- Egyszer már találkoztunk, akkor te jöttél el hozzám! Elérkezett a te időd.
- Menned kell!
- A bajok sokasodnak. Nincs irgalom, becsület, szeretet, hit az emberek szívében!
- Azt akarom, hogy most láss engem!
- Egyedül te fogsz látni és hallani. Kérdéseimre halkan válaszolj.
A magasban, ahol az oltár áll, megjelenik az Úr arca.
Ibolya
Szemei csillognak, látja és hallja az Urat, aki megfoghatatlan.
Tovább térdel és énekel a többiekkel együtt, közben figyel az Úr szavára.
Úr
- Emlékszel arra amit hatéves korodban mondtam?
Ibolya
- Igen.
Suttogja.
Úr
- Elengedlek.
- Itt az ideje, hogy énekelj az embereknek. Édesanyád segítségével megtanítottalak dalolni.
- Olyan tehetséggel áldottalak meg, ami más embernek nincs birtokában! A mai naptól kezdve, nem könyvből énekelsz. Nem mások dalát adod elő!
- Leülsz és írsz! Amit leírsz, azt elénekled! Ne félj! A gondolatot a Szentlélek sugallja.
- Saját magad írod, megzenésíted és adod elő műveidet!
- Jól nézz meg engem!
- Többé nem fogsz látni, csak akkor ha valaki az életedre törne!
- De csak a végső pillanatban lépek közbe, ha te semmi áron nem tudod magad megvédeni!
- Vigyázz!
- Sok irigyed lesz, mert hangod mint a kristály, csilingelve belopózik az emberek szívébe!
- Szeretni fognak, de lesznek ellenségeid is!
- Világhírre teszel szert. Az ellenségeid, az irigyeid!
- S azok kik nem hisznek Istenben, a legnagyobb ellenségeid, nem nézik jó szemmel elénekelt szavaidat.
- De te nem futamodhatsz meg! A feladatot végig kell csinálnod, az életed árán is!
- Ne feledd soha! Egy a célod!
- Mentsd meg az embereket a pusztulástól!
- Ez az utolsó esélyük, hogy megbánják bűneiket és megtérjenek!
-Indulj és énekelj!
- Soha nem félj! Te hiszel bennem!
- Őszintén hiszel bennem, senki és semmi nem árthat neked!
- Veled vagyok!
- Higgyél, bízzál, szeress!
- Ez az Úr szava!
Az Úr arca lassan elhalványodik.
Ibolya
Mintha álomból ébredne, még a hatása alatt van a látottaknak.
- Igen.
- Igen.
Suttogja.
Közben áldozáshoz felsorakoztak a hívek.
Ibolya édesanyja mögé lép, a sor végén ő az utolsó.
Fölerősödik az orgona hangja.

Szín elsötétül.

3. Szín
Étkező, nappali: benne asztal, székek, zongora.
Ibolya, édesanyja.

Édesanya
Megterít a reggelihez.
Kistányérokat helyez az asztalra, majd két csészét, kávékiöntőt.
Ibolya
Az asztalnál ül.
Újságot olvas, feltűnően nagy érdeklődéssel.
Édesanya
Kezében kenyérkosár benne szeletelt kalács.
Leül az asztalhoz, önt magának kávét, cukrot tesz bele, kavargatja, közben lányát méregeti.
- Kislányom!
- Reggeli.
- Mit olvasol annyira elmélyülten?
Ibolya
- Igen anya!
Néz rá.
- Jaj bocsáss meg, de teljesen másutt voltam. Nézd mit találtam az újságban!
Felé fordítja az újságot.
Édesanya
- Mi ez?
Átveszi Ibolya kezéből az újságot és úgy olvassa hangosan:
- Tehetségkutató verseny indul augusztus 10-én Budapesten, ahol a versenyzők zsűri előtt mérik össze tudásukat. Kizárólag azok nevezzenek be, akik még ismeretlenek a zene világában. Bármilyen saját szerzeményű dallal lehet indulni, Magyarországon élő magyaroknak. Jelentkezési határidő: július 10.
Leteszi az újságot az asztalra majd Ibolyára néz:
- Miért érdekel ez téged?
Ibolya
- Tudod anya,
Fordul izgatottan édesanyja felé.
- Írogatok dalokat, ezt már régen próbálgatom.
- Gondoltam, végre itt van a várva várt alkalom, hogy szakemberek előtt elénekeljem, legalább az egyiket.
- Te még nem is hallottad a legutóbbi szerzeményemet, gyere eljátszom!
Fölugrik az asztal mellől, átszalad a zongorához, leül, fölnyitja , kezei táncolnak a billentyűkön.
Elénekli végig az első dalát.
Édesanya
Arca elismerően mosolyog, lenyűgözve hallgatja lánya énekét. Amikor vége a dalnak, megtapsolja Ibolyát. Föláll, odalép hozzá, átöleli és egy csókot nyom arcára.
- Hát igen.
- Nagyon szép.
- Bár mint zongoratanárnő, találok benne itt-ott elvétve hibát.
- De a szöveg és dallam csodálatos!
- Csiszolni kell még rajta és akkor valóban versenyképes leszel!
Ibolya
- Hát indulhatok?
Édesanya
- Igen, indulhatsz.
- Tudod amikor elolvastam az újságot, sejtettem mit szeretnél. És őszintén szólva nem voltam elragadtatva az ötletedtől.
- De miután elénekelted a dalt, én mondom, ott a helyed a versenyen!
Ibolya
- Köszönöm anya! Nagyon örülök!
Édesanyja nyakába ugrik.
Édesanya
- Na várjunk még az örömmel!
- Nagyon sok munkánk van még hátra!
- Naponta énekelned kell, ami azt jelenti, hogy ezalatt az egy hónap alatt, semmi másra nem marad időd.
- Ha valóban akarod, komolyan és kitartóan kell dolgozni!
- Én kísérlek a zongorán, te pedig úgy énekelsz, ahogy mondom. Később már nem kell irányítsalak, te magad fogod érezni, hogyan is lehet a legjobban elénekelni és előadni.
- Mert elénekelni bárki tudna!
- De úgy előadni, hogy az -az emberek szíve mélyéig hatoljon, az már komoly művészet!
- Nos, vállalod így is?
Ibolya
- Igen anya!
- Persze, hogy vállalom! Hiszen nagyon, nagyon szeretném.
- Nekem a jók között a legjobbnak kell lennem!
- Ez rettentően fontos!
Édesanya
- Rendben van.
- Akkor már a mai napon elkezdhetjük a gyakorlást.
- De jól vigyázz! Nagyon szigorú tanárod leszek!
Fenyegeti tréfásan lányát.
Ibolya
Kihúzza magát, összecsapja bokáját, szalutál.
- Igenis!
- Igenis értettem, parancsnok asszony!
Szín elsötétül.
Halkan zongora szól.
Ibolya hangja hallható, amint a következőket mondja:
Égre sóvárgó szomorú szemek,
Odafönt vajon mit kémleltek?
A szikrázó Esthajnal csillagot,
Mely éjszaka beragyogja a horizontot?
Fölülnél a Göncöl szekérre?
A csillag táltos tüzes nyergébe?
Szélsebesen a tejúton viharként
Szállnál,
Röpülnél magasabbra a Holdnál,
Megállnál a boldogság kapujánál!
Égre sóvárgó szomorú szemek,
Életed széppé önmagad teszed!
Hallgasd szíved dobbanását,
Nyisd ki érzelmeid vaskapuját,
Szeretetet-jóságot adj tovább:
Benned rejlik a keresett boldogság!
Égre sóvárgó szomorú szemek!
Hallod?! Szólít irgalmas Istened!
Csöndben, halkan vezetne téged,
Látod?
Lénye: hatalmas, sugárzó, fényes!
Rád s mindarra vár, kik elhagytátok
Hitetek,
Nem félitek igaz Istenetek!
Istened lát, hall, hív, szólít!
Az igaz, tiszta útra megtanít!
Szín elsötétül.

4. Szín
Színpad.
Eredményhirdetés a tehetségkutató versenyen.
Ibolya, édesanyja, műsorvezető, zsüritagok.

Édesanya
A nézőtéren, a valódi nézők között az első sorban ül.
Műsorvezető
A színpad lámpája felgyullad, megjelenik a függöny előtt a műsorvezető.
Fekete szmokingban, középkorú, jó megjelenésű férfi áll a bordó bársony függöny előtt.
Középen fekete mappa. A mikrofonhoz lép, meghajol:
- Hölgyeim és Uraim!
- Meggyőződhettek arról, hogy az itt föllépett versenyzők rendkívül magas szinten adták elő dalaikat! Az imént lezajlott díjkiosztást egy meglepetés követi. Egy meglepetés mind az önök számára, mind az egyik versenyzőnk számára. Őt azért hagytuk legutoljára, mert kétszeres első helyezést ért el! Ugyanis a zsűri tagjai egyöntetűen őt választották az első helyre, valamint a közönségszavat alapján szintén első helyre került! Ezért a szokott jutalmon felül, vár reá egy valóban nagy meglepetés, nagy jutalom!
- De mielőtt ennek a kötelességemnek eleget tennék, bemutatom a zsűri tagjait. Eddig ugyanis mint önök is tudják, a nézőtéren ültek és onnan hallgatták, figyelték a versenyzőket illetve tapsoltak nekik. Tehát a zsűri tagjai!
Szétnyílik a függöny.
A színpad virágokkal földíszítve, körben nagy virágkosarak.
A színpadon felül magasan a következő látható: Ünnepélyes eredményhirdetés.
A tíz zsüritag oldalt ül.
Amikor a nevüket hallják, fölállnak, meghajolnak.
Műsorvezető
- Faragó Zoltán - zeneszerző!
- Kovács Adrienn - táncdalénekes!
- Marton Tamás - operaénekes!
- Nemes Hedvig - népdalénekes!
- Kiss Kornél - zenész!
- Magyar Nikoletta - zenetanár!
- Rab János - színigazgató, a zsűri elnöke!
- Kolos Ádám - rendező!
- Nagy Katalin - kritikus!
- Emődi Tihamér - színész!
A színpad közepén áll.
- Most pedig a kétszeres első helyezettet szólítom!
- A szóló énekes első helyezését és a közönségszavat első helyezését érte el: Nemes Ibolya!
Ibolya
Fehér, földig érő ruhában, nyakában lánc, kereszttel.
Hosszú haját hátrafésülve, leengedve, fehér hajpánt a fején.
Igy lép ki a színfalak mögül.
Összecsapja két kezét, zavartan, de boldogan meghajol.
- Istenem! Köszönöm!
Sóhajtja hangosan.
Műsorvezető
Gratulál Ibolyának, egyik kezét megfogja, és a színpad közepére vezeti, mint kétszeres első helyezettet.
Édesanya
Szemei könnybe lábadnak, boldog mosoly bujkál szája szögletében.
Amikor meghalja lánya nevét, föláll és úgy tapsol.
Műsorvezető
- Hölgyeim és Uraim!
Ibolya mellett áll.
- Fölkérem a zsűri elnökét Rab János színigazgatót és Marton Tamás operaénekest adják át Nemes Ibolyának a díjakat.
Zsűri
A zsűri elnöke indul el, ő adja át a serleget és vele járó borítékot. Egy szép virágkosarat pedig a zsűri másik tagja ad át.
A zsűri elnöke Ibolyához lép.
- Kedves Ibolya!
- Ön mint kétszeres első helyezett fogadja szeretettel a közönségdíjat is!
- A serleg és a boríték mellé, sorakozik ez a gyönyörű kínai padló váza.
- Kedves Ibolya!
- Szépen, érzéssel, tisztán, mondhatom kristálytisztán énekel. Sok szép dalt hallottunk, valóban tehetséges fiatalok előadásában. De a legjobbak között is önt találtuk kiemelkedőnek, magasan a többiek fölött. Valóban született tehetség, ami nagyon ritka az életben! Nagy kincsnek van a birtokában, vigyázzon rá! Gyönyörű hangja, csodálatos előadása megfogja az emberek szívét. Nemcsak meghallják a hangját, megértik és átérzik. S ennél többet senki nem adhat z embereknek! Gratulálok Ibolya!
- Szeretném ha a jövőben fojtatná az éneklést, és dalairól hazai illetve külföldi lemezfelvétel készülne! Most pedig következik a meglepetés!
- Ezennel ünnepélyesen fölajánlom a kezemben lévő szerződést Nemes Ibolya dalainak lemezfelvételére!
Kezet fog Ibolyával, átadja a szerződést és megpuszilja a lányt
Ibolya
Sír.
Boldogan átveszi a díjat és a szerződést. Nem tud megszólalni.
Szemével édesanyját keresi.
Műsorvezető
- Kedves Ibolya! Csendüljön föl. még egyszer az első helyezést elért dal!
- Halljuk a Szeretet című dalt, Nemes Ibolya előadásában!
Ibolya
Megtöröli szemeit, középre lép, kezébe veszi a mikrofont, édesanyjára néz.
Fölhangzik a zene és Ibolya énekel.
Lenyűgözően, szeretettel, szerényen, csodálatosan.
Édesanya
Önfeledten hallgatja lányát, arcán könnycsepp gurul végig. Amikor vége a dalnak lelkesedéssel tapsol.
Ibolya
Meghajol, fölegyenesedik.
Amikor elhallgat a taps, megszólal.
- Nagyon köszönöm! Köszönöm önöknek a bizalmat, a szeretetet!
- Szeretném megköszönni!
Édesanyjára néz.
- Szeretnék köszönetet mondani édesanyámnak, aki segített a fölkészülésben és aki mindig, mindenhol velem van! Aki most is itt ül a sorok között, és nagyon-nagyon szorított értem! Szeretnék köszönetet mondani, hogy idáig eljuthattam, de szavakkal nem tudom kifejezni hálámat, csak ennyit tudok mondani:
- Köszönöm Édesanyám!
Ibolya édesanyja felé emeli kezét, leteszi a mikrofont és oldalt lefelé megy a lépcsőn a nézők közé. Odalép édesanyjához, átöleli és megcsókolja. Majd kézen fogva fölvezeti a színpadra.
Együtt meghajolnak.

Függöny.

Vége a második felvonásnak.


Harmadik felvonás

1. Szín
Ibolya otthona.
Édesanya, Ibolya.

Ibolya
A zongora előtt ül, gyakorol.
Énekli az Érints meg című dalt.
Majd föláll, és próbál, mintha nézők előtt állna.
- Na most megpróbálom, azt hiszem így jó lesz.
Visszalép a zongorához, megnézi a füzetét, leteszi és letérdel a zongora mellé.
Imádkozik.
- Óh! Istenem!
- Hatalmas feladatot bíztál rám, talán nem is tudom végig járni, úgy érzem nincs erőm hozzá! Készülök a lemezfelvételre, gyakorolok szorgalmasan, mégis, mintha semmit sem tudnék.
- Kérlek Istenem, adj erőt a feladatomhoz! Kérlek segíts, hogy mindent elmondhassak az embereknek, amire szükségük van!
- Már látom.
- Igen most már látom, miért kell őket megmentenem, miért kell énekelnem, mit kell elmondanom. De félek, félek, hogy nem lesz aki meghallgat, nem lesz aki megért.
- Nem magam miatt félek.
- Az emberek szívét megnyerni dallal, rettentően nehéz. Hiszen őket csak a pénz érdekli. Az üzlet, a pénz, a karrier. Már a saját gyermekeikre sincs idejük. Gépekkel helyettesítik a szülői szeretetet. Pénzzel akarják bepótolni az elmulasztott éveket. És ami a legszörnyűbb: a szeretetet is pénzben mérik, pénzre cserélik föl!
- Itt élek köztük, és mintha olyan dolgot is észrevennék amit mások nem látnak meg, vagy nem tulajdonítanak jelentőséget az apró eseményeknek. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy minden különleges adottságomat neked köszönhetek! Én csak azt teszem, amit te sugallsz nekem. Olyan boldogan elmondanám valakinek ezt a csodát, de félek nem értenének meg, és még ki is nevetnének. Istenem, én nem is tudom mióta hiszem tudatosan létezésedet, csak azt érzem velem vagy, irányítod sorsomat, vezetsz. Ez jó. Mert hiszek önmagamban, hiszek benned, hiszek a szeretet csodatévő erejében.
Megérintettél, fölébresztettél, sötétségből a fényre vezettél.
Nem vettem észre: fű között a hangyát, a zöld levél harmattól csillogását.
A virágok tarka világát, a madarak csicsergő dalolását.
Nem vettem észre: kacagó arcokon a bűnt, ragyogó szemekben a szomorú valót,
Vidám pillantásokban a keserű bút.
Fátyolon át láttam a világot, hol titkolják a valóságot,
Megtagadva önmagukat, hazudva csalnak, lopnak,
Hamis babért így aratnak!
Megérintettél. Istenem fölébresztettél!
Hitemben megerősítettél, szívembe szeretetet vezéreltél!
Lassan föláll, a nézők felé irányítja tekintetét, és nekik mondja:
- Furcsán néznek rám az emberek, bolondnak tartanak engemet. Nevessetek, gúnyoljatok Utat számomra az Úr nyitott! Parancsot osztott, elindított.
- Küldetésem föl nem adhatom! Híven teljesítem mit rám szabott! Írnom, beszélnem, dalolnom kell! Élni, hinni, szeretni kell! Isten az embert szeretni teremtette, jó módjában sok gyarló szív ezt elfelejtette!
- S én dalolok, énekelek - talán megértitek, megtértek s én titeket megmentelek!
- Mert emberek vagyunk, kik hibázhatnak, százszor-ezerszer, kik gyarlók, kik bűnösök. Emberek vagyunk, kiknek megadatott a megtérés, a bűnök bocsánata, az egyszerű-tiszta becsületes élet lehetősége. S csak rajtunk múlik, mivé leszünk! Hogyan alakítjuk gyermekeink sorsát, mert ők a mi tükörképünk, s csak azt csinálják amit tőlünk tanulnak! Mert sok milliárdnyi ember él ezen a hatalmas Földgolyón, hol az ember:
Csepp a tengerben, villanás a fényben,
Homokszem a sivatagban, apró fű a dzsungelban,
Lágy szellő a viharban.
Elvegyülünk az életben, ki évekre ki örökre,
Részei vagyunk a világnak, e megfoghatatlan csillagtájnak.
Születünk, élünk, meghalunk,folytatjuk természeti parancsunk.
Szeretünk nevetünk szívünkben, könnyek rejtőznek szemünkben!
Gyönyörködünk Isten teremtette szépségekben, hol az ember csepp a tengerben!
Magasra emeli két kezét, fölnéz:
- Istenem!
- Kérlek, sugallj szívembe igaz-tiszta gondolatot, mellyel megmenthetem -e borzalmas világot!
Keresztet vet, hangosan szövi tovább gondolatait.
- Irgalmas Istenem!
Édesanya
Ekkor belép édesanyja az ajtón, karján kosárral, benne zöldség, répa, gyümölcs.
Ibolya nem veszi észre.
Édesanyja megáll, és csodálkozva hallgatja lánya szavait
Ibolya
Adj erőt a szenvedéshez, gyötrelemhez!
Adj gyógyírt a sebekre, életet pusztító súlyos betegségekre!
Óh Uram!
Adj nyugalmat a szíveknek, forrón lüktető testeknek!
Adj hitet az embereknek, őrizzék meg emberi létüket!
Adj tiszta életet, becsületet, a jó felülkerekedjen a gonosz felett!
Lássanak végre tisztán az emberek! Megismerjék örök létezésedet!
Eltévedt bárányaid szeretettel, hittel, alázattal hozzád vissza térjenek!

- Istenem, segítséged nélkül képtelen vagyok megvalósítani a feladatomat!
- Most pedig eléneklem neked két új szerzeményemet:
Egyet előre lép és gondolataitól áthatottan, sugárzóan előadja az Érint meg, és a Képzelet című dalt.
Amikor befejezi meghajol.
Édesanya
Megtapsolja, és elindul a lánya felé.
Ibolya
Meglepődve anyja felé fordul, zavartan kérdezi:
- Mikor érkeztél anya? Nem hallottam, hogy itt vagy.
Édesanya
- Most jöttem, ahogy próbáltad a dalt, akkor nyitottam be, csak nem akartalak megzavarni a gyakorlásban.
- Egyébként a mai újságban benne vagy, nézd csak, a címoldalt szerepelsz!
Nyújtja lánya felé az újságot, a kosárból kipakol a konyhaasztalra.
Ibolya
Nézi, olvassa az újságot.
- Nem szeretem ha írnak rólam. Én csak énekelni szeretek, de azt már igazán nem akarom, hogy fölmagasztaljanak. Anya én valójában úgy szeretnék énekelni, hogy senki ne lásson, csak hallja a hangomat, értse a szavaimat.
- Ez engem boldoggá tenne.
Édesanya
- Igen. Értem Ibolyám.
- De tudod, az emberek szeretnek látni is, nemcsak hallani. Szép vagy, csinos vagy, és nekik az az igazi boldogság ha láthatják azt, aki nekik énekel, aki értük énekel.
- Mert akárhogy is gondolod, én a dalaid szövegéből úgy veszem ki, ezek nem mindennapi mondanivalók. Ezek olyan dalok, melyek az emberek szívét a szeretetre, a jóságra, a becsületre ösztönzik.
- Úgy tűnik nekem, mintha valamiért meg akarnád őket menteni...
A lányára sandít
Ibolya
- Igen. Igen anya!
- Mert valakinek föl kell ébreszteni őket, valakinek szólni kell az érdekükben, valakinek rá kell vezetni őket a jóra!
- Mert bár tudják, hogy rosszat cselekednek, mégsem a jót választják!
- Látják, hogy fejjel mennek a falnak, mégis homlokegyenest arra tartanak, és még hívják a többieket is!
- Hallják ,hogy a másik jajgat a fájdalomtól, kínok között szenved, mégis ők ugyanazt csinálják, ugyanúgy pusztítják önnönmagukat!
- Meg kell őket mentenem a pusztulástól! Ez a feladatom, ezért élek, ezért énekelek!
- Ha nem teszem meg, mind-mind elpusztulnak!
Kétségbeesetten néz édesanyjára.
Édesanya
Átöleli lányát, vigasztalja.
- Értem Ibolya, de miért neked, miért pont neked kell ezt megtenni!?
- Hiszen nem kényszerít erre téged senki sem! Törékeny nő létedre ilyesmit senki nem vár tőled. Édes kislányom ébredj föl! Ne emészd magad mások bűnei miatt! Te nem tehetsz arról, ahogyan az emberek élnek! Nem teheted magad tönkre értük!
- Itt vagyok én, az édesanyád, aki szeret, aki fölnevelt, aki mindig veled van és vigyáz rád! Senki ember nincs a Földön aki ilyet kérhet tőled.
Ibolya
Mosolyogva néz édesanyjára.
- Nem is kért ember tőlem ilyesmit.
- Mégis, meg kell mentenem az embereket a pusztulástól. Ez a feladatom.
- Miért? Most nem tudom neked elmondani anya, de majd egyszer elmondom és akkor mindent megértesz.
- Csak arra kérlek, segíts nekem és legyél mellettem állandóan. Akkor sikerül. Akkor biztosan sikerül. Mert sikerülnie kell.

Szín elsötétül
Ibolya elénekli a Mi ketten című dalt.

2. Szín
Szállodai szoba belseje.
Ibolya, Édesanyja, Géza bácsi.

Ibolya
Estélyi ruha van rajta, vacsorához készülnek.
Nyakláncát helyezi a tükör előtt a nyakába.
Kopognak az ajtón.
- Tessék!
Géza bácsi
Köpcös ötvenes, alacsony úr lép be az ajtón. Igen jó kedélyű.
- Jó estét kívánok hölgyeim!
Édesanya
A férfi elé lép.
- Jó estét , örülök, hogy eljött értünk!
Ibolya
- Jó estét kívánok Géza bá, rögtön készen vagyok!
Géza bácsi
Helyet foglal a fotelban.
Nos, azért jöttem, hogy emlékeztesselek rá Ibolya...,
- Emlékeztesselek rá, hogy holnap a stúdióban lemezfelvételed lesz. Tudnod kell, ez itt New-Yorkban számodra, nagy esemény.
- Tehát a heti programunk: holnap nyolcra lemezfelvétel a stúdióban, péntek, szombat, vasárnap koncertet adsz a szabadtéri színpadon ahol több tízezren várnak arra, hogy élőben láthassanak. Ezután pedig , na mi mit gondolsz mi lesz ezután?!
Ibolya
- Nem tudom, de te Géza bá, már biztosan jó előre tudod a programot.
Géza bácsi
- Nahát, ne legyél annyira szomorú!
Tréfálkozik jó kedvűen.
- Hétfőn utazunk haza Magyarországra, és aztán már a saját ágyadban aludhatsz!
- Na mit szólsz a jó öreg Géza bá-hoz!?
Ibolya
- Tényleg haza megyünk?!
Örömmel szalad Géza bácsihoz és megpuszilja.
- Ennél nagyobb boldogságot nem is okozhattál volna!
- Végre ismét otthon, az én kedves szobám. Igazán nagyon-nagyon hiányzik!
Édesanya
- Hát bizony elég hosszú volt ez az egyéves turné.
- Már nekem is hiányzik a saját szobám, nagyon erős honvágyam van.
Géza bácsi
Föláll a fotelból, megigazítja zakóját, rágyújt egy szivarra, elegánsan pöfékel.
- Akkor mehetünk vacsorázni, hölgyeim?
Nyújtja mindkét karját feléjük.
Ibolya
- Egy pillanat! Várjatok még egy kicsit!
- Szeretnék megbeszélni valamit, illetve szeretném a véleményeteket kikérni.
Izgatottan tessékeli édesanyját és Géza bácsit vissza fotelba.
Mindketten szótlanul, ám meglepetten helyet foglalnak és várakozóan tekintenek Ibolyára:
Édesanya
- Hallgatjuk kislányom.
Ibolya
Megáll velük szemben, majd amikor kezdi a mondanivalóját lassan föl-alá járkál.
- Arra gondoltam, hogy fölajánlom mindazt az összeget melyet kaptam a dalaimért és lemezfelvételekért, a koncertekért, tehát az összes pénzemet Magyarországon egy kórház építésére.
- Egy olyan kórház építésére, ahol a szegény, nyomorult, nincstelen, pénztelen embereket gyógyítják. Gyógyítják, illetve meggyógyítják őket, mégpedig emberhez méltó körülmények között, és független attól, hogy nincs pénzük emberként bánnak velük.
- Egy ilyen kórházat szeretnék létrehozni! Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha az ott dolgozó orvosok és ápolónők nem fillérekért dolgoznak.
- Anya, nagyon szeretném! Nekem nincs szükségem arra a rengeteg pénzre! Mit is kezdenék vele?
Megáll édesanyjával szemben, könyörgően néz rá
Édesanya
Föláll, megfogja Ibolya mindkét kezét.
- Tedd azt, amit a szíved diktál!.Valóban, nekünk nincs szükségünk ennyi pénzre. És igazán nemes cselekedet.
Néz Géza bácsira.
Géza bácsi
Kissé gondterhelten homlokát simogatja. majd föláll és Ibolyához lép, mélyen a szemébe néz
- Ibolya, jól meggondoltad?
- Ne, ne érts félre. De ha ezt elkezded nagyon sok munkába fog kerülni. És ha egyszer elkezded, be is kell fejezni!
Ibolya
- Igen. Komolyan gondoltam. Bár tudom ennek a tervnek a megvalósítása minden erőmet fölemészt, és szinte emberfeletti munkába kerül. De én vállalom és végigcsinálom, mert van értelme, mert az emberek csak magukkal törődnek. Mert a szegényeken keresztül néznek, semmibe veszik őket! Ezért kell nekem értük valami keveset tenni. És mert anyagi lehetőségeim megvannak rá, meg is csinálom.
- Amikor innen hazamegyünk, az otthoni utolsó koncertemen szeretném bejelenteni a kórház építését.
- Bejártam az egész világot! Szeretnék most már ugyanolyan lenni, mint más velem egykorú lány!
- Szeretnék orvosi egyetemre járni, megszerezni a gyermekgyógyász diplomámat, és a saját kórházamban dolgozni. Mire elvégzem az egyetemet, fölépül a kórházam.
- Szeretném a beteg gyermekeket meggyógyítani, azokat kiknek a szülei képtelenek megfizetni a gyógyszereket, és mindent ami a gyógyuláshoz szükséges lenne! Szeretnék egy kicsit egyszerűbben élni.
- Egy olyan életet szeretnék, ahol nem állítanak meg az utcán autógrammért, ahol nem kell éjszakákat utazni, hogy egy másik földrészre érjek, ahol csendben, nyugalomban élhetek, dolgozhatok otthon. Otthon Magyarországon, a saját hazámban. Veled anya.
Édesanya
Lányát magához öleli.
- Édes Ibolyám, miért nem mondtad ezt eddig?
- Én nem akarom, hogy olyasmit tegyél, amihez nincs kedved, amibe belefáradtál!
- Tudom és megértem mit érzel, és igazat adok neked! De hát nem kényszerített erre téged senki sem. Igaz kicsim?
Töröli meg zsebkendőjével Ibolya könnyező szemeit.
- Rendben van, itt befejezzük a lemezfelvételt, haza utazunk és megtartjuk a búcsú koncertet. Rendben van így?
Megfogja Ibolya mindkét vállát, eltolja magától, várakozóan keresi lánya tekintetét.
Ibolya
Fölemeli fejét, szipog, majd mosolyt erőltet arcára, és halkan mondja:
- Anya, én nem akarok csalódást okozni, soha senkinek, főleg neked nem!
- Ugye megérted?
Édesanya
- Igen, megértelek. Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Én veled vagyok mindenütt, és amíg engem látsz nem lehet baj soha!

Géza bácsi
- Na meg, amíg engem látsz!
Pillant az órájára.
- Tyű az áldóját! Öt percünk maradt a vacsoráig! Igyekeznünk kell!
- Anya és lánya, eleget keseregtetek, ideje vidámabb dolgokról beszélnünk! Én előre megyek, ti pedig szedjétek rendbe az arcotokat, az asztalnál találkozunk.
Elindul az ajtó felé, majd mielőtt kilépne visszanéz, és kacsint egyet Ibolyára.
- Fel a fejjel!
Becsukja maga mögött az ajtót
Az ajtó alatt egy fehér borítékot csúsztatnak be.
Ibolya
Áll a tükör előtt, arcát enyhén púderozza, hogy ne látszódjanak a könnyek nyomai.
- Anya kész vagyok! Mehetünk?
Édesanya
- Mehetünk!
Lép Ibolya mellé. Mindketten elindulnak az ajtó felé.
Észre veszi a földön heverő borítékot.
- Nézd csak! Hát ez hogy került ide?
Ibolya
Lehajol, fölveszi, forgatja.
- Nemes Ibolya.
Hangosan olvassa, majd kibontja a borítékot, kiveszi a levelet és azt is hangosan olvassa:
- Tűnj el innen! Nem léphetsz föl a koncerten!
Szemei a csodálkozástól tágra nyílnak, majd édesanyjára néz.
- Mi a csuda ez? Fenyegetés? De miért? Nem ártottam senkinek a világon!
- Ez hülyeség! Valaki szórakozik.
- Nem fog megfélemlíteni egy ilyen levél! Nekem ezt az utat végig kell járnom! Amit elkezdtem, azt be is fejezem!
Mondja elszántan, határozottan.
Édesanya
Kezeit tördeli, izgatottan Ibolyára néz.
- Ibolya, jobb lenne talán, ha azonnyomban hazautaznánk! Kérlek, menjünk vissza Magyarországra. Nem számít a lemezfelvétel, nem számít a koncert. Ilyen áron egyik sem lesz megtartva! Nagyon féltelek Ibolya.

Ibolya
- Nem anya. Nem tehetem! Nekem ezt végig kell csinálnom.
Húzza ki magát.
- Nem félek. Nem tettem semmi olyat, amiért félnek kellene! Majd imádkozom, Isten megsegít.
- Nem félek az emberektől! Holnap reggel elmegyek a lemezfelvételre, és a koncertet is végig énekelem. Az összes dalomat előadom, beleértve a Szívek és a Nem akarom látni című új szerzeményemet is.
- Mindent beleadok ebbe a koncertbe. Ahol eddig énekeltem, az emberek megszerették dalaimat és ezáltal engemet is. Nem fogok megfutamodni a befejezés előtt. Ezzel tartozom még az embereknek!
- Ha száz ilyen levelet kapok, akkor sem hagyhatom abba! Most még nem!
Édesanya
- De hát nem értelek Ibolya! Nem értelek!
- Az imént azt mondtad, abba akarod hagyni az éneklést, most meg a levél ellenére énekelni akarsz!
- Akkor hagyod abba, amikor te akarod! Senki és semmi nem kényszerít, hogy tovább énekelj, főleg amikor egy ilyen levelet kapsz. És ha nem tréfál az a valaki? Sőt, mondok még valamit!
- Azonnal haza is utazhatnánk! Térj észre! Itt nem szeretnek! Még nem is ismernek, de máris van ellenséged!
Rázza meg lányát
Ibolya
- Anya, kérlek bízz bennem.
Szólal meg csendesen.
- Nem tudom neked ezt megmagyarázni, de kérlek bízz bennem. Tudom mit miért teszek.
Édesanya
- Jól van. Te tudod kislányom.
- De akkor is nagyon féltelek, mert nagyon szeretlek!
Ibolya
- Anya, én is nagyon szeretlek. Elmondom neked amit érzek, amit gondolok, s talán megérted mit- miért teszek! Kérlek ülj le.
Visszalépnek az ajtóból, Ibolya leülteti édesanyját a fotelba.
Középre lép, és átéléssel mondja a következőket:

A szín elsötétül, csak Ibolya látható a fény megvilágítja.
Nem élhetek szeretet nélkül,
Istentől fakadó kegyelem nélkül!
Nem élhetek ragyogó napfény nélkül,
Háborgó lelkem nyugalma nélkül!
Nem élhetek pompázó virágok nélkül,
Szemet kápráztató szépségek nélkül!
Nem élhetek magányosan, hátat fordítva,unalmasan.
Nem élhetek, hogy másokon ne segítsek,
Hiszen némán kiáltanak a szenvedő testvérek!
Sikolyuk az egekig hatol,
Emberek rettegnek a gyilkos kórtól
Ártatlan gyermekek pusztulnak a koplalástól!
Erdeink senyvednek, éltető vizeink mérgeződnek!
S én- szólnék: ha lenne aki rám figyel!
Beszélnék: ha lenne aki nem megy el!
Elmondanám: ha lenne aki meghallgat,
Ha gondolatimmal ember, magamra nem hagy!
Hiszel a fondorlatban, hazugságban,
Mely szerepel naponta az újságban!
Pénzedet az ablakon vakon kidobod,
Az üzletet lázasan hajszolod!
Súlyos tízezrekért testedet árulod,
S ha van egy kis szerencséd:
Magad egészségesnek mondhatod!
Rohansz a pénz után,
Nincs időd meghalni se tán.
Gyermeked otthon, örömmel vár haza,
Elkészül gyorsan a friss vacsora.
Elmondaná ügyét-baját,
Ám az idő szalad tovább.
Nem érsz rá vele beszélgetni,
Könnyebb pénzt a markába nyomni.
Televízió, video, számítógép, magnó
Gép, monitor- ez a torz való!
Kislányodnak mikor meséltél?
Mikor énekeltél altatót?
Drága lelkét álomba ringassa dalod!
Szeretni elfelejtesz. Pedig Isten az embert
Szeretni teremtette!
Megszeged Urunk parancsait!
Ne csodálkozz, ha nem segíti szándékaid!
S kérlek Ember -fogadd meg szavaim:
Ne add föl hitedet, Istennek tett ígéreted!
Tanulj meg szívből szeretni,
Minden embert elfogadni!
Segítsd az elesettet, a gyengébbet,
Nem kell más, csak nyújtsd ki a kezedet!
Tetteidért ne várj dicséretet, köszönetet,
Menj tovább, mondj hálát Istennek!
Akarj szeretetből adni a szegénynek,
Kik az élettől semmit nem remélnek!
Igaz, jó szívvel cselekedj,
Meglátod: boldogság ragyogja át lényedet!
Azért, hogy mindezt megteheted,
Nézz föl az égre, emeld magasra két kezedet,
S mondj köszönetet érte:
A Teremtőnek!

Meghajol.
Szín elsötétül.

3. Szín
Ibolya öltözője.
Ibolya, édesanyja, Géza bácsi.

Édesanya
Ibolya öltözőjében rendezi lánya holmiját.
Ibolya
Ibolya hófehér ruhában a tükör előtt áll Nézegeti, övét igazítja.
- Anya, légy szíves nézd meg hátul, nem látom rendesen a ruhámat.
Édesanya
Odalép lányához. Kibontja a masnira kötött övet, majd igazít egy kicsit a ruhán, ismét masnira köti.
- Most már jól van. Hadd nézzelek körbe.
Ibolya
Lassan körbe forog.
Édesanyja
- Szép vagy. Így az egyszerű fehér ruhában, fenségesen gyönyörű.
Ekkor lép be Géza bácsi
Géza bácsi
- Tizenöt perc múlva kezdődik!
- Elkészültetek? Telt ház van. Az összes jegy elkelt, és oldalt rengetegen állnak. A televízió is közvetíti egyenesben a koncertet. Beszéltem a biztonságiakkal, a névtelen levelek miatt.
- Nyugodtak lehetünk, mindenre nagyon figyelnek.
Mondja izgatottan
Édesanya
- Őszintén remélem, nem történik semmi baj. Még soha nem izgultam ennyire egy koncert előtt. Nem tudom miért, de olyan rossz érzésem van.
Lép közel Géza bácsihoz, suttogva mondja neki.
- Még három névtelen levél érkezett, és egyet ide az öltözőbe jutattak el. Mindegyiken ugyanaz a mondat. Nagyon félek. Féltem Ibolyát. Ez már nem tréfa.
- Ki tudja ki és miért fenyegeti Ibolyát. De akárki is az, egészen biztosan nincs jó szándéka. Alig várom, hogy végre otthon legyünk!
Géza bácsi
Suttogva válaszolja:
- Az igazat megvallva, én is félek. Soha életemben senkitől és semmitől nem féltem, és most sem magamat féltem. Ezt az ártatlan teremtést, hiszen a jósága a kedvessége már-már kétségbeejtő. És ha mi meg is értjük, korántsem biztos, hogy mások is ugyanígy gondolkoznak.
- De biztosítottak arról, hogy minden rendben lesz. A biztonságiak parancsnokának odaadtam az egyik levelet, hátha segít nekik, az illető kézrekerítésében.
- Bár azt is mondták, lehetséges, hogy az egész levél históriát valaki szórakozásból találta ki.
Ibolya
Jóga ülésben van, a szőnyeg közepén. Majd légzőgyakorlatot vesz.
- Miről beszélgettek anya?
- Valami nincs rendben?
Érdeklődik, közben föláll és közelebb megy.
- Géza bácsi, miben sántikálsz?
Géza bácsi
- Igazán semmi különös dologban nem töröm kivételesen a fejem. Rólad beszélgettünk. Gyere Ibolya, kukucskálj ki a színfalak mögül, ilyet még nem láttál!
Fogja meg Ibolya kezét és magával húzza kifelé.
Mindketten kimennek a színről.
Ibolya édesanyja marad egyedül az öltözőben.
Édesanya
Szomorúan néz utánuk.
Hangosan mondja:
- Óh Istenem. Könyörgök hozzád, vigyázz egyetlen gyermekemre!
- Én már nem tudok rá eléggé vigyázni. Féltem őt, hisz annyira törékeny, annyira jólelkű. Félek valaki kihasználja, eltiporja. Fölneveltem, elindítottam, de oly hatalmas a világ, és oly veszélyes! Képtelen vagyok a lányomra kellően vigyázni! Nem tudom óvni az emberektől, nem tudok minden percben mellette lenni. Megnőtt és pontosan olyan erős akaratú, mint én.
- Istenem. Vigyázz reá, hiszen te minden pillanatban vele lehetsz, és megóvhatod a bajtól. Kérlek segítsd meg őt, és ne hagyd el jóságos szívét!
Ekkor lép be Ibolya és Géza bácsi.
Ibolya
Örömmel szalad édesanyjához.
- Anya, ennyi ember előtt még soha nem énekeltem! Elérkezett az idő, amikor elmondhatom, elénekelhetem az embereknek a gondolatomat.
- Itt az idő, hogy teljesítsem ígéretemet!
- Kérlek anya,nagyon szoríts értem!
Ibolya keresztet vet.
- Menjünk anya, várnak rám!
Megfogják egymás kezét és eltűnnek a színről.
Géza bácsi
Belső zsebéből elő veszi a rádiót.
- Fokozott figyelmet kérek, azonnal a színpadra lép Ibolya! Minden rendben van odakint?
Férfi hang
- Igen. Minden oké. Bízza ránk, nagyon résen leszünk!
Géza bácsi
- Rendben van. Megyek én is a színfalak mögé, és figyelek idebent. Vége.
Visszarakja a belső zsebébe a rádiót, fölnéz:
- Isten, magasságos Isten! Most mutasd meg, mennyire szereted ezt a lányt!
- Esküszöm soha többé nem káromkodok, csak most vigyázz rá!
Megfordul és elvonul Ibolya és édesanyja után.

Szín elsötétül.

4. Szín

Színpad. Koncert.
Ibolya, Édesanyja, Géza bácsi, orvos, Úr, idegen nő.

Fölhangzik a Mi ketten című dal zenéje.
A színpad még sötét. Hirtelen kigyulladnak a fények.
A színpadon fölül magasan nagy betűkkel írva " Ibolya"
Ibolya
Kilép a színpadra. Középre megy, kezébe veszi a mikrofont. fejét fölemeli és dalol. Amikor befejezi mélyen meghajol.
- Köszönöm!
- Szeretettel köszöntök mindenkit ezen az esten!
- Mindenkit aki szeret, és azokat is akik nem szeretnek! Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy itt, ezen a színpadon énekelhetek! A külföldi fellépéseim utolsó állomásához érkeztem! Ezért nekem, külön emlékezetes ez a nap!
- Nem szoktam beszédet tartani, de most kivételes alkalom kínálkozik, hiszen a televízió is jelen van, és egyenesben közvetíti a koncertet.
- Az utolsó külföldi fellépésem lehetőségével élve, elmondom önöknek, hogy hazámban, Magyarországon egy kórházat építtetek.
- Ezúton kérem azokat az embereket, akik orvosi műszerek beszerzésében illetve adományozásában tudnak segíteni, jelentkezzenek! Olyan kórházat akarok létre hozni, ahol a legmodernebb orvosi felszerelés megtalálható. Tudom, sok emberhez eljut a kérésem. Köszönöm előre is a segítségüket!
- És most a kis kitérő után, folytatom műsoromat!
Elénekli a Szívek című dalát.
A színpad fénye megváltozik. Halványkék színben tűnik föl.
Ibolya fejét lehajtja, elkomolyodik.
Amikor befejezi, fölgyulladnak a fények, mélyen meghajol.
- Az imént elénekelt dal sehol nem hangzott el ! Teljesen új szerzeményem a Nem akarom látni című dalom is, még sehol nem énekeltem. De mielőtt előadom, szeretnék mondani valamit, valamit ami szintén önöknek, az embereknek szól!
Halk zene csendül föl, közben Ibolya beszél.
Ne hálálkodj, ha jót teszek
Istennek mondj érte köszönetet!
Utamba ő vezérelt téged,
Megmondta mit tegyek érted.
Erőt s egészséget adott,
Szívembe sugallta a gondolatot.
Szépet és jót tőle tudok,
Én csak követem a tiszta parancsot!
Megtanított sírni, szenvedni, félni,
A jót a rossztól megkülönböztetni.
Áldani Istent, akkor is remélni
Mikor már úgy látod nincs értelme élni!
Soha nem föladni, örökkön örökké hinni!
Hiszen Isten ha akarja-, csodát tud tenni!
Az aláfestő zene elhallgat.

- Én eszerint élek, eszerint énekelek.
- Énekelek önöknek, önökért- az Emberekért!
Fölhangzik a Nem akarom látni dal zenéje.
Énekel.
Amikor azt énekli: Nem akarom látni... kezeit széttárja, magasba emeli és fájdalmasan könnyezve énekel.
Mire befejezi a dalt, könnycseppek gördülnek végig arcán. Csöndben áll, még a dal hatása alatt van, majd lassan meghajol.
Nézőtér
Nagy taps, szűnni nem akar. Ibolya nevét kiabálják.
Hirtelen eldördül egy lövés.
Ibolya
Összeesik.
Teste puhán huppan a színpadon végig.
Ruhája szíve fölött csupa piros vér.
Édesanya
Sikítva rohan be a színfalak mögül. Letérdel lánya mellé, fejét gyengéden ölébe emeli.
- Kislányom, drága kislányom. Ébredj föl!
- Könyörgök, ne halj meg! Édes, egyetlen gyermekem, ne halj meg!
- Istenem segíts! Kérlek segíts!!!
Ráborul lányára, zokogásban tör ki:
- Miért?! Miért?!
- Istenem! Miért?!
Testét rázza a zokogás, a fájdalom.
Orvos, Géza bácsi
Egyszerre lépnek be, szaladnak a fekvő lányhoz
Az orvos kinyitja táskáját, gyengéden kibontja a lány ruháját, hallgatja szívét, vizsgálja légzését, megnézi pupilláit.
- Meghalt. Nincs mit tenni. Nem tudok segíteni.
Szólal meg alig hallhatóan. Lassan fölemelkedik Ibolya mellől, végig néz a tömegen, majd kisétál a színpadról.
Mély csend, csak az édesanya fájdalmas zokogása hallható.
Úr
Mennydörgés, villámlás sötétség, félhomályba borul a színpad. Kemény, erős férfi hang szólal meg:
- Emberek! Emberek!
- Halljátok szavam, végső döntésem!
- Az Úr szól hozzátok, az Úr akihez bajotokban fohászkodtok! Az Úr akit haragotokban szidalmaztok, az akinek néha köszönetet mondtok, az Úr aki elküldte hozzátok Ibolyát!
- Előre küldtem. Gyerekkora óta egyengetem útját, fölkészítettem őt a nagy feladatra! Előre küldtem, hogy mentsen meg titeket csodálatos hangjával, káprázatos énekével! Előre küldtem, hogy alvó, kemény szívetekbe szeretetet árasszon! Hovát tűnt az egymás iránti szeretet, mely nélkül élni nem lehet? A szeretet végtelen, erőt ad, boldogít, széppé és nemessé varázsol! A szeretet a világon a legcsodálatosabb érzés, melyet ember kaphat és adhat! És ha már ad, ez önmagában boldogság! Oly egyszerű: szeretni egymást, a másikat, nem bántani, nem haragudni, tisztán szívből szeretni! Ehhez igaz, tiszta meleg szerető szív-lélek szükséges!
- Szeretetem fény a sötétségben, eső a rekkenő melegben, élet az élőnek, örökké valóság a holtaknak! Kit szívből szeretnek holta napján föltámad!
- Szeretetem lobogó fáklya, vihar el nem fújhatja, eső el nem olthatja, gonosz el nem pusztíthatja!
- A szeretet mit nyújtottam, rossz talajba szórta magját, meddő sarj fakadt belőle, így lett az ember-ember ellensége!
Az emberek megijednek, magasba néznek, de nem látnak senkit.
Úr
- Kerestek-kutattok szemetekkel! Lám-lám gyarló emberek! Csak a szemeteknek hisztek, szívetek hitetlen és érzéketlen! Nem nőttetek föl hozzám! Akik hisznek bennem, mind látnak engem! Ti hitetlenek, kik a szeretet, jóság, szépség, alázat, becsület ellen szegültetek, ti nem láthattok!
- Valaki köztetek irigyelte ezt a leányzót, valakinek útjában állt az , aki senkinek sem ártott! Nem érdemeltétek meg Ibolyát! Nem érdemeltétek meg őt, akit megáldottam!
- De hogy lássátok végtelen hatalmamat, és mert csak a szemeteknek hisztek, ím csodát teszek!
Édesanya
Gyengéden leereszti lányát az öléből, a magasba néz, lassan föláll, halkan rebegi szája:
- Istenem, még soha nem láttalak. Istenem, hatalmas Istenem.
Úr
- Ibolya! Ibolya! Gyermekem!
- Vérző seb tátong szíved fölött! Látom elvették kedves életed! Emelkedj föl, halotti lényedben, úgy ahogy vagy! Lássák gyilkosaid hattyú testedet!
Ibolya
Nagyon lassan föláll, de halott.
Idegen nő
- Nem! Nem lehet! Megöltem, rálőttem! Nem állhat föl!
Kiáltja a nézők sorai közül egy reszkető hang.
Két férfi karon fogja és fölcibálja a színpadra.

/Mindez a valódi nézők soraiban zajlik/
Úr
- Tudtam mire készülsz, vártam meggondolod aljas tervedet! Gonoszságod mérhetetlen! Irigységed végtelen! Te vagy az aki névtelen levelekkel elakartad ijeszteni Ibolyát a föllépéstől! Te vagy az, aki irigykedsz a sikereire, a hangjára a szépségére, és ezért megölted!
- Úgy látom ideje emlékeztetnem benneteket emberek, a tízparancsolatra! Elfelejtettétek mit parancsoltam?! Hát jól figyeljetek, mert most elmondom ismét, utoljára hallhatjátok tőlem!
A magasból egy nagy papírtekercs ereszkedik alá, majd lassan kinyílik és ott marad a levegőben rajta a tízparancsolat:
Úr
Hangosan mondja.
1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4..Atyádat és Anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

- Ki nem szegte meg a tízparancsolatot?! Tudom, alig él ember a Földön, aki mindezt megtartotta volna!
- Tudjátok meg emberek!
- Nemes Ibolya az én oltalmam alatt áll!
- Amit Isten adott neki, ember el nem veheti tőle!
- Végig járta útját, teljesítette feladatát, melyet kitűztem számára! Senki és semmi nem állította meg!
- Ibolya! Térj vissza az élők közé! Az Úr szólít tégedet! Ébredj Ibolya, Élj tovább!
Ibolya
A lány megelevenedik, ruháján azonban továbbra is ott piroslik a vér.
Édesanya
Ijedten nézi a lányát, köröttük a színpadon mindenki dermedten áll.
Ibolya
- Mi történt? Hol vagyok?
Zavartan kérdezi mintha most ébredne föl.
Úr
- Az Úr előtt állsz! Visszaadtam az életedet!
- Valaki jogtalanul elakarta venni tőled! Megmondtam, csak akkor lépek közbe, ha az életedre törnek, és te semmi áron nem tudod magad megvédeni!
Ibolya
Fölnéz, megpillantja az Úr arcát. Letérdel, kezét imára kulcsolja:
- Istenem, köszönöm.
Úr
- Ibolya! A feladatot véghez vitted! Visszaadlak édesanyádnak! Élj tovább hitben és szeretetben!
- És ti!
Hangja megkeményedik.
- Ti, akik nem hittetek bennem, ti akik nem bántátok meg bűneiteket, ti akik nem tértetek meg, megbűnhődtök.!
- A világot nem pusztítom el, a ti bűneitek miatt, a jókat nem kárhoztatom! Megkegyelmezek a tiszta lelkűeknek, tovább élhetnek ezen a Földgolyón! Minden embernek megadatott a lehetőség, hogy megtérjen! Ti mégsem használtátok föl ezt, hiába küldtem előre Ibolyát! Meg akartam menteni minden embert, de csak nagyon kevésnek sikerült!
- Türelmem véget ér

Ajánld ismerősödnek is!